Szeged, 1925. március (6. évfolyam, 49-73. szám)

1925-03-06 / 53. szám

1925 március 3. SZEGED 3 56 napja van kitiltva az utcáról a Szeged! öt hónapi bujdosás után szerdán este Szabó Dezső Szegedre jött. Szeged, március 5. (Saját tudósítónktól.) Szabó Dezső szerdán este nyolc órakor egyszerűen, csóndben és titokban belopódzott Szegedre, öt hónapi keserű bujdosás, magát megtagadás és Ot hónapi hazátlan csavargás után visszajött a Földre, ahol megdobálták, megverték és elitélték. Szabó Dező, a magyar Danton. Aki megirta Az elsodort falut, aki megirta A csodálatos életet, aki a magyar sorsért, a magyar életért és jövendőért harcolt, énekelt és kiáltott. Szabó Dezső, akit el ítéltek és megvesszőztek. öt hónap előtt eladta könyveit: minden kincsét, amit összebányászott harminc év alatt. Eladta minden könyvét, ami négy szoba tizenhat ialát borította be. És mikor kiürült a Gellérthegyi vára, fölvette kabátját és elmenekült. A csodálatos élet földjéről, amelyért küzdött és ahol elitélték. Végigbolyongta Itália ragyogó ege alatt a hatalmas kerteket és a partokat. Es végigjárta aztán Párist. Mikor elmentenem akart többet irni és nem akart visszajönni. Es öt hónap múlva nem tudott még sem elszakadni a magyar főidről, ahol megdobálták, megvesszőzték és elitélték. Szabó Dezső szerdán este nyolc órakor csöndben és titokban belopódzott Szegedre. Most öt hónapi kényszerű, kegyetlen, keserves bujdosás után irni akar és küzdeni a magyar földön — a csodálatos életért. Pesten ki sem lihegte magát. Itt pihent csak a magyar föld szivén. Most, ahogy egymással szemben ülünk, kitódul belőle minden. Mintha öt hónapig bele lett volna fojtva minden. A szuggesztivitás legnagyobb erejével beszél. Magyar Danton. — öt hónapig csavarogtam, mint egy nagy összeomlás után. Végigjártam Iláliát és a Riviéra aranyos narancskertjeit. A kifejezhetetlenül gyönyörű, a felségesen szép tengerre nyilt ablakom és volt egy nagy terraszom, ahol órákig ültem csöndben karosszékemben. Néztem a tengert. Lent délen nagyszerű napokat éltem Nerviben. Nem gondoltam semmire, még haza sem gondoltam. Egy este aztán, ahogy a terraszomon ültem, fájón és szomorúan rágondoltam a magyar életre. A költőkre, akiket elhagytam. Ekkor irtam nagy szomorúságban három képeslapot a tenger mellől. juhász Gyulának, Tóth Árpádnak és Oláh Gáoornak. — Három nagyszerű olasz hónap után — gyönyörű villám volt és ur voltam — Párisban éltem két hónapot. És két hónap alatt többet tanultam itt, mint otthon tiz év alatt. Páris hallatlanul szép, a párisi nép a legegészségesebb, a legtisztább, a legbecsületesebb. Ragyogóbban nagyobb várost nem lehet látni. A Luxenbourg mellett laktam, ahol a Mont Parnasse és a Boulevard Saint Michel összeér. Ablakom ránézett a Luxembourgkertre és innen néztem végig Párist. — Közben folyton olvastam a magyar lapokat. Láttam azt a hihetetlen ellentétet, ami e demokratikus köztársaság és a mai Magyarország között tátong. Láttam és éreztem a nem közeletbe való emberek szörnyű térfoglalását és kiáltozását... Itt elhallgatott. Végighúzta kezét a homlokán. — Szelíden, csöndben kell lenni, — mondta. Egy perc múlva folytatta: — Rájöttem arra, hogy nem szabad megszöknöm a hivatásom elől, be kell töltenem a hivatásom! — Az utolsó napokban sétáltam a Porté Royal körül. Ugy véltem, mintha egy kedves szegedi ismerősöm állna előttem. Ugy véltem, közeledik és igy szól: — Te is itt vagy! — Egy lépést közeledett és kiderült, hogy egy egészen idegen ember áll előttem. Ekkor mondtam magamnak: menj Szegedre és dolgozz! És most egy svungban idejöttem! — Pestre nem kívánkoztam. Megérkeztem tegnap délután három órakor a párisi gyorssal a keleti pályaudvarra. Áthajtattam a Nyugatira. Négykor indultam Szeged felé! Magyar miliőre van szükségem, érzem. Egy regényen gondolkoztam kint, amiben Szeged is szerepel. De kint nem dolgoztam semmit. Eldobtam a ceruzákat! Most két hatalmas regényen kell dolgoznom. Hatalmasak lesznek, óriásiak I Mind a kettő a mai magyar életből való. Csak ennyit! Majd jönnek az irások. Megszólalok ! — Rengeteg témám van. Képzelheti mennyi gyűlt föl bennem, öt hónapig nem dolgoztam! Rettenetes programom van, még most nem mondok semmit. Pihent egy percet. Kérdeztem, mi volt a közvetlen oka, hogy visszajött a magyar földre, hogy Szegedre jött. Szabó Dezső ezt mondja: — Szeretem Dosztojevszkijt, Balzacot, a régieket, Homerost! Aztán ezt mondja: — Rómában volt egy nagy jelenet. Az állomáson ültem, a perronon. A nápolyi vonatot vártam. Egy reflektor lámpása égett és a lámpa alatt állott egy pár. Egy szőke asszony és egy fiatal férfi. Elindulok. Bekerülök a reflektor sugarába, akkor a szőke asszony valami leírhatatlan hangon elkiáltja : — Szabó Dezső! — Aztán zokogni kezdett a szőke asszony. A férfi kalapot emelt. Fölszálltak a vonatba. Az aszszony kihajolt. És integetett. — Nagy-nagy perceim voltak Florencben. Azt hittem, ha jó lakást találok, örökre ott maradok. És Pompei: a szörnyű halál városa I Sicilia piszkos ! Párisban találtam rá a komoly, egészséges munkára, ami visszaadja a hitet az embernek. Az az öt hónap nagyon jó volt, most csak az a fontos, hogy jó lakásom legyen: és dolgozni fogok! Egy évig is ittmaradok Szegeden. Óriási regényeket akarok irni! — Dolgozni minden magyar kulturáért és erőért és dolgozni egy nagy magyar igazi demokráciáért. — Kilenc láda könyvem utazott velem. Háromszázhuszmilliót költöttem öt hónap alatt! Óh, nem adtam el minden könyvem. A nagy magyar auktorok mind megvannak még és még van Seint Beove összes munkája! Érzem, hogy a magyar vidék kell most nekem. Egy jó lakás, dolgozni fogok! Csináltatok könyves polcokat és veszek egy hatalmas Íróasztalt! Ugy érzem, jó volt, hogy idejöttem. És a búcsúzáskor ennyit mondott: — Láttam füstölögni két társamat: az Etnát és a Vezúvot. Csöndesek voltak. Majd meglátják, hogy én fogok kitörni! Két társam csik füstölgött t Vér György. Megjelent Smith főbiztos IX. jelentése. A decemberivel szemben csökkent az állami bevétel, de februárban is több volt, mint amennyit a szanálás előirányzott, tarvvel kapcsolatosan készült köllségvetésse1 szemben 11,017.837 korona többlelet jelen4 Budapest, március 5. Megjelent a Nemzetek Szövetsége magyarországi főbiztosának IX. je lentése az 1925 január 1-től január 31-ig terjedő időről. Főbb vonásaiban a jelentés a következőket tartalmazza: A decemberivel szemben a lekötött bevételek januári eredménye 43.000 millió papir korona. Vagyis a bevitel közel hárommillió aranykorona csökkenést mutat. A bevétel mig igy is több, mint amennyit a szanálási terv előirányzott. Jelentősebb cuökkenés a dohányjövedéknél mutatkozik, aminek oka az, hogy a decembeii bevételekben 40 milliárd papírkorona szerepelt a Csehszlovákiának és Lengyelországnak eladott dohány ára fejében, ami természetszerűleg nem ismétlődik nónaponkint. Megállapít jj a jelentés, hogy a szakértő szerint a magyar dohányjövedék igazgatása szakszerű és kellőképen erélyesen működik. Az állam nyers bevételei január hónapban ismét jelentős emelkedést tüntetnek fel. A költségelőirányzattal szemben a tényleges eredmény 13 millió aranykoronával nagyobb. Az egyenes adók hozadéka, bár januárban is emelkedést mutatott, a költségvetési előirányzat alatt maradt, mint előzőleg is minden hónapban. A forgalmi adó, illetékek és fogyasztási adók jövedelme ellenben a költségvetést előirányzatba felveit 105 millió aranykoronával szemben 141 millió aranykoronára rúgott. A szanálási tervben ez a jövedele n c<ak 82 mi lió aranykoronával volt felvéve. A februári költségvetési előirányzat szerint a felesleg 1,434.504 aranykorona Éz a szanálási annak dacára, hogy az előirányzott kisdások 20 százalékkal emelkedtek. A február havi kiadásokat az állami alkalmazottak lakásbérén kisül 2'1 millió beruházási előirányzat is terhel e, amelyet a csepeli kikötő és a kislakások épitésére szántak. Megállapítja a főbiztos, hogy az állami gazdálkodás eddig annyira eredményes volt, hogy az előirányzott hiány helyett végeredményben felesleg mutatkozik. A Nemzeti Bank heti kimutatásai szerint január folyamán a bankjegyforgalom mintegy másfél százalékkal csökkent. A fedezet tekintetében január folyamán javult a helyzet, ami annál örvendetesebb, mert a kiviteli idény elmultával bizonyos visszaesés volt várható. Csonka-Magyarország 1924. évi külkereskedelmi forgalma az 1923 évivel összehasonlítva, a behozatal terén 66 százalékkal, a kivitel terén 70 százalékkal, a kereskedelmi mérleg passzívuma pedig 50 százalikkal növekedett. A kiskereskedelmi árak indexe január folyamán alig mu at változást. A nagykereskedelmi árak indrxe emelkedett, 1924. év végén 60 százalékkal magasabb volt aranyban, mint 1913-ban. A takarékbetitek örvendetes emelkedist mutatnak s a hetetek főösszege a december 31-i 231,397.087 aranykoronáról január 31ig 246 632 524 aranykoronára emelkedett. Amiiy örvendetes ez. a jelenség, olyan szomorú, hagy a munkanélküliek száma is emelkedést mutat, amely emelkedés január végén decemberrel szemben mintegy 10 százalék. Maradjon a kórház a városé! A Friss Hirek csütörtöki srámában egy közlemény jelent meg, amely a kórház á adásának ügyével foglalkozott s igy ez a kérdés ismét homloktérbe került. A polgármester már két év eött szeret e volna átadni a kórházat az egyetemnek, de szándékát akkor az ál amositás köntösébe burkolta. A közvélemény természetesen egyhangúlag állást foglalt e kísérlet ellen, mert helyesen felismerte azokat a hátrányoka', amelyek az átadás fo ytán Szeged lakosságára háramlanának. A város lakossága akkor memorandummal fordult a népjóléti miniszierhez, aki teljes mérőkben méltányolta a memorandumban felhozott érveket és a kórház áradásának eszméjét elvetette. Két évi szünet után a poJgáirne ter most ismét felvetette ezt a gond latot, csakhogy most már burkolatlan formában, egyenesen az egyetemnek szánva kórházunkat. Ismétlésbe bocsátkoznánk s a köztuda ba már átment érvek fölösleges felsorolása volna, ha a memorandumba foglalt érveket most újból felsorakoztatnánk. Közismert dolog, hjgy más a kötkórház is más az egyetem feladata. E kettő harmonikusan kiegészítheti egymást, de egyik sem helyettesítheti ü másikat. Elég., ha rámutatunk a pécsi (s debreceni egyetemi kórházi viszonyokra. Ezekben a városokban a kórházakat könnyelműen átadlak az egyeleműek, persze ott is kikötisekkel, de az összeütközisek a város és az egyetem között mégis állandóan napirenden vannak. Az ottani tisztiorvosok panaszai szerint a legnagyobb erőfeszitésbe kerül, hogy a sürün felujuló kulturbotrányokat elkerüljék, minthogy az egyetemi klinikák a város szegénysorsu, de ápolásra szoruló betegeit vagy nem tudják, vagy nem akarják fe.venni. Innen van, hogy pl. Debrecenben a menház olyan betegekkel van teli, akik a klinikán nem találtak felvételre. Tudnunk kel , hogy az egyetem legnagyobbrészt — közel 70 százalékban — vidékről, nagyobb területekiöl gyűjti össze a tanitás céljaira szükséges beeganyasrát s igy — bármennyire fogadkozna is — a város kórházi ápolást igénylő szegény betegeit nem tudná ellátni. Most képzeljük el Szegedet közkórház nélfiül, amely a kis keretű menház mellett még igen gyakran ennek szerepét is betölti! Hova tennők a szegedi betegeket, midőn a menházba ma is csak a legnagyobb protekció uján lehet az arra rászoruló s:egény embert elhelyezni. A kótház át dása kultúrintézményeink visszafejlesztésével azonos. A kórház nem luxus, hanem közszükség, amelynek fenntartása, ápolása és fejüesztése egy 71 000 hold f)lddei rendelkező va.osne* lakosságával ízemben erkölcsi kötelesség. Válasszuk el végre vég-