Szeged, 1925. február (6. évfolyam, 26-48. szám)
1925-02-14 / 36. szám
4 £ZH@ED 1915 február 14. zsefet vagy egy Iratszekrénybe, vagy egy nagy ládába bujtatták is ugy vttiik kl. Nem valószínt) azonban, bogy a követiég megengedte volna az ilyen könnyen leleplezhető siökéii kísérletet. Az figyben beállolt érdekes fordulat izgalomba hozta a rendőrségen kivfll a többi illetékes magyar hatóságokat is, amelyek megbeszélik, hogy milyen ujabb lépésre van szűkség a felmerült helyzettel kapcsolatban. A rendőrség szerint a szökevény még nem hagyhatta el az országot. Még annyi építkezés sem lesz az idén, mint amennyi tavaly volt Szeged, február 13. (Saját tudósítónktól) Az érvényben lévő lakásrendelet éi a kormány intenciói értelmében a jövő év második lakbérnegyedében felszabadul az eddigi korlátozások alól a lakások egyrisze, mig pedig a nigy szobásnál nagyobb lakások. A kisebb lakások fölszabadulása ezután fokozatosan következik be és igy bizonyos meghatározott időn belül a háztulajdonosok visszanyerik szabad rendelkezési jogukat. Hogy mi lesz a lakások fölszabadításának következménye, azt pontosan előre nem lehet tudni. A háztulajdonosok vé'eménye szerint ez az egyetlen módja a lakáskérdés megoldásának, mert azok, akik csak azért ragaszkodnak most az igényüket és szükségüket meghaladó nigy lakásukhoz, mert a lakásrendelet alapján pofom bért kell érte fizetniük, a lakások fölszabadulása és az értékviszonyoknak megfelelő lakbérek kialakulása után kisebb lakással is beérik és igy üres lakás lesz majd bőven. Igaz, bogy — ha helytálló ez az érvelés — csak's nigylakások rnegüreaedéséiő! lehet szó, erről azonban a háztulajdonosok nem beszélnek. A háztulajdonosok érvelésével szemben a lakók azt jósolják, bogy a lakások feUzabaditása még inkább fokozza a lakásínséget, mert a fölszabadított lakások bérét, amely minden bizonynyal túlszárnyalja az aranyparitást, nagyon kevesen tudják majd megfizetni. A lakók álláspontja szerint a lakások fölszabadítására csak akkor szabadna gondolni, ha minden vonalon megindulna a nagyarányú építkezés, mert a szabad bérek abnormális felszökését csakis u] lakások „placraveiésével" lehet eredményesen ellensúlyozni. A háztulajdonosok erre ugyan azt mondják, hogy a lakások fölszabaditálának természetes éi elmaradhatatlan köielkezménye lesz az építkezés, ezt azonban már a jelenlegi viszonyok is megcáfolják. A kormány ugyanis, éppen az építkezési lehetőségek biztosítása érdekében, már évekkel ezelölt teljesen felszabadította az újonnan épült, vagy építendő lakásokat, megídta az építtető háztulajdonosoknak a szabad bérmegállapitási és felmondási jogot, szóval előlegezte számukra azt, amit a régi házak tulajdonosai csak a jövő évtől kezdve kapnak vissza. A kormánynak ez az intézkedése egyáltalában nem keltett semmiféle építkezési halandóságot, ez a kedvezmény legfeljebb az államot éi a városokat sarkalta néhány uj káz építésére, a magántőke azonban éppen olyan ridegen elzárkózik még a lakásépítés gondolatától is, mintha ez a kedvezmény nem létezne. A magántöke ugyanis még mindig talál az építkezésnél jobb üzletet. Ha tehát a gazdasági viszonyok a lakások felszabadításáig nem változnak meg lényegesen, a lakások felszabadításától az építkezés megindulását nem lehet várni. A lakók aggodalmait és álláspontját tehát a gazdasági viszonyok igazolják. Érdeklődtünk a város mérnöki hivatalában az idei építkezési kilátásokról és érdeklődésünkre lakonikus rövidséggel azt a választ kaptuk, hogy az Idin mig annyi magánipitkezis sem lesz Szegeden, mint amennyi tavaly volt. — Tavaly még volt néhány kisebb jelentőségű építkezés, tatarozás, javítás, átalakítás, de az idén jóformán senki sem épit semmit — mondotta Penyö Lajos műszaki tanácsos, a mérnökség épitési osztályának vezetője. Ennek az oka kétségtelenül a gazdasági helyzet rosszabbodásában keresendő. Tavaly még volt egyeseknek fölösleges pénzük, amit házaiknak tatarozására, esetleg uj lakások építésére fordíthattak, az idén azonban mindenki katasztrófába pénzhiány miatt panaszkodik. Ma semmire sincs pénz, legkevésbé építkezésre. Az épitkezés megindulásáról véleményem szerint addig nem lehet szó, amig jelzáloghitelt nem adnak a pénintézetek. Érdeklődtünk a tanács illetékes ügyosztályánál is, ahol megerőiiteték a mérnöki hivatalban szerzett információnkat azzal, hogy alig kértek még az idén épitési engedélyt, pedig \ engedély nélkül még egy uj ajtót sem szabid , törni, vagy egy régit elfalazni. Két évi börtönre ítélték Waldberg Mihályt, a hatszoros betörőt. A Kárász-utcai betörés ügye a törvényszék előtt. Szeged, február 13. (Saját tudósítónktól.) Emlékezetes még az a te örési sorozat, amely az elmúlt év elején kezdődött meg és amikor egy Waldberg Mihály nevü fiatalember végigfosztogatia Szeged sok igen jelentős polgárának lakását. A betörési sorozatot Waldberg Glllckstahl Lajos bankigazgató lakásán kezdte meg, mejd sorra következtek Gyulai Pál, dr. Rex Ernő, dr. Fekete Béla és végűi Winter Emil lakást. A fiatalember mindenütt álkulccsal nyitotta ki az ajtót, a szekrényeket pedig fölfeizitette és mindenünnen leginkább az értékes arany- éi ezüsttárgyakat vitte magával. A fiatalember már annyira biztosan dolgozott Szegeden, hogy állandó utasa volt a szeged-budapesti vonalnak, mivel Pesten próbálta értékesíteni a tárgyakat. A Winter-féle betörésnél azután a rendőrség megfeszített munkával kinyomozta az egéíz sorozatos bűncselekményt, mire a fiatalember mindent bevallott töredelmesen. Ebben az ügyben tartották meg pén'eken — élénk érdeklődéi mellett — a fölárgyalást. Vlld Károly elnök először ismertetie a vádit, amely szerint az ügyészség Waldberg Mihály huszonhét éves autószeielö ellen vádat emelt hatrendbell betöréses lopás büntette miatt, mig társát, Pördi Mihályt egyrendbeli bünsegédséggel, Pördi Miháiynét, özv. Nimet I .ménét, Szűcs Kálmánnéí és Nimeti Félixet orgazdaság bűntettével vádolja. Az elnök ezután ismerteti, hogy Waldberg miket vitt el az egyes helyekről, amikor is kitűnik, hogy Winter Emil Kárász utcai lakását majdnem teljesen kifosztotta. A vádirat szerint Pördi állott őrt a Kárászutcában, mig Waldberg elkövette a betörést, majd a bőröndöket Pördiné lakására vitték, ahol a fiatalember már hónapok óta lakott. Waldberg Mihály vallomásában előadta, hogy Pörditöl hallotta, hogy Winter Emil elutazott. Először becsöngetett, majd amikor látta, hogy nincs otthon senki, kinyitotta az ajtót. Teljes beismerésben van, mindent magára vállal. Mindenkit menteni akar, kijflen i, hogy Pördi nem is tudia, hogy ö betörést követett el a Kárászutcában. Csak később mondotta meg neki, amikor már hazafelé vitték a csomagokat. Aztán elmondja, hogy hogyan került Szegedre. Pesten köröztek, mert lopott. Szegeden | a virágpiacon ismerkedett meg Pördinével, akii hez hozzáköltözött. HOSBZU vita indult meg ezután, hogy hogy is laktak együtt. Majd az elnök azt kérdezi: — Mondja Wa'dberg, miért követte el ezeket ? — Kérem szépen én nem is ismertem az apámat. Félrevezettek, beleestem a bűnös életbe, meg voltam szédülve, már nem is akartam dolgozni. Nem tudtam miből megélni, aztín ezért loptam egymás után. Waldberg vallomása végén csöndes sirásba kezd. Pördi Mihály kijelenti ezután, hogy azért érzi magát bűnösnek, mert nem tett följelentést mindjárt Waldberg ellen. Tagadja, hogy tudott volna a Kárász-utca betörésről. Pördini elmondta, hegy hogyan ismerkedett meg a fiatalemberrel, azután hónapokig egyszobában laktak. Az ö lakásába hozták a csomagokat, de ö nem is tudta, mi van bennük. Özv. Nimet Imréné, Pördiné anyja nem tudott arról, hogy lakásukban Waldberg valamit elrejtett volna. Szűcs Kálmánné kijelenti, hogy ő ugy került bele az egész dologba, hogy egy este átjö t Pördiné, áthozo t egy csomag cukrot, hogy őrizze meg, mivel a gyerekek megdizsmálnák. A cukorról kiderült aztán, hogy azt is Waldberg lopta. Végül Nimeti Félix elmondta, hogy távoli rokona a fiatatenber és Pesten igy szállást adott neki néhányszor. Nála fogták el a detektivek. Délután négykor folytatták tovább ezután a tárgyalást, dr. Balázs Sándor ügyész vádbeszéde, dr. Márton József és dr. Palócz László védőbeszéde után ítélethozatalra vonult vissza a biróság. Hat órakor hirdette ki Vlld elnök az ítéletet, amely szerint a törvényszék bűnösnek mondta ki Waldberget hatrendbeli lopás, Páridt egyrendbeli bünsegédség, Pördtnit pedig orgazdaság bűntettében és ezért Waldberget kit évi fegyházra, öt ivi hivatalvesztisre ítélte, majd az ttilet kitöltése után dologházba utalja. PÖrdtt tiz havi börtönre és há-om évi hivatalvesztésre, Pördlnét pedig hat havi börtönre és három évi hivatalvesztésre ítélte. Pördi büntetését azonban a vizsgálati fogsággal ki ö töttnek vették és azonnal szabadlabra helyezték. A másik három vádló tat pedig bűncselekmény hiányában fölmentették. Az ügyész fölebbezett az itélet ellen. Waldberg csak a dologház miatt jelentett be fölebbezést, mig Pördi megnyugodott örömmel, felesége pedig ugyancsak folebbezelt. Amikor Waldberget a bör.önőrök elvezették, kijelentette mosolygó arccal, hogy legalább öt évet vári. Pördi Mihály pedig igy szólt: — Ezt nem gondoltam volnál Békebeli 18 és fél százalékos eredeti Paulanerbrau München SALVATOR söre M28 mától kezdve állandóan csapon mig a saison tart a Kass-szálló összes éttermeiben. Bödő ésWertheimer hentes és hentesáru üzlet Szeged, Kelemen u. 12 (volt Paral-üzlet) ajánlja: Zsirizalonna . . . K Z6 ezer Prima h*j . . . . K 31 ezer Künnő száraz kolbász K 30 ezer és mindennemű e szakmába vágó cikkeit legolcsóbb napi áron. es6 POLA NEGRI hétfőtől a Belvárosiban a „Spanyolvér -ben