Szeged, 1925. február (6. évfolyam, 26-48. szám)

1925-02-27 / 47. szám

4 SZBflBD 1925 febrnár 27. cipő vámmentes behozatalát illeti, lehet ugyan, bogy ebben az irányban próbálkozások történ­tek, a kereskedelemügyi miniszter azonban ha­tározottan megcáfolta, bogy a kormány ehhez a hozzájárulását megadta volna. A küldöttség tagjai köszönettel vették a nyújtott felvilágosításokat és a kamarának már tett lépéseit, de megmaradtak azon álláspont­juk mellett, bogy a nagygyűlést összehívják és : nül bezáratja a színházat, ha a város nem ho­ugy a kamara, mint az ipartestület és a Ke- 2flí/fl sürgősen rendbe a színpad padozatát, mert reskedök Szövetsége elnökségét kérték, hogy I az esetleges szerencsétlenségért nem vállalja a azon magát képviseltesse. Értesülésünk szerint i felelősséget. a nagygyűlést . lábbelikészitö iptrosok az j JSaaSM^JfStí^i Sémát & összes ipari és kereskedelmi szakmák bevoná- "zt Sta hóS ftanács rendelte el uív a szín­sávi I vasárnap délelőtt valamelyik mozi helyi- pad fölötti nyolcszázmillió koronás mennyezet elké­sigébe fogják Összehívni. 3 szitését, mint a színpad ujrapadozását, amely | harmincötmillió koronába kerülne a mérnökség 1 költségvetése szerint _ _ _ _ A polgármestert nagyon felingerelte a kultur­- - J J 1 szenátor kívánsága. 1 — 1881 óta meg a szegedi kormány miniszterét. Bukarest, febtuár 26. Az ilfovi törvényszék vizsgálóbitája befejezte a vizsgálatot az Avarescu­kormány idejéből származó p?piipanama ügyé­ben. Varjassy Lajrs volt aradi iparkamirsi titkár és társai az Avarescu-kormány támoga­tásával indiották meg a magyar nyelvű Buka­resti Hírlap ot, amely rövid fennáliís után meg­szűnt. Az akkori kormány nagymennyiségű ujságpapirost tdott a lapnak, amelynek tulaj­donosai a megszűnéskor megmaradt újság­papirost eladták 4 millió leiért, holott ezi vissza kellett volna adni a kormánynak i — 1881 óta meg van a szinház a mostani fűtőberendezésével — mondotta —, meg lehet vele még néhány esztendeig. Soha nem járulok hozzá ahhoz, hogy most dobjuk ki azt a hét-nyolcszázmil­liót, amikor másra sincs pénzünk. A színpadot ellenben tényleg rendbe kell hozni. Én magam észrevettem, hogy táncközben erősen hajlik a padló. Azt a harmincötmilliót, amibe az uj padló kerül, majd csak előteremtjük valahogy. A nyár előtt, amig a szezon tart, ugy sem kerülhet rá a Az i'atok szerint Varjassy összeköttetései révén megbízást kapott a kormánytól, hogy az ujságpapirszükség enyhítésére 620 vagon új­ságpapírt vásároljon Bécsben a kormány lap­jai részére. E bécsi papírvásárlások több mint 15 millió leiel károsították meg a román kincs­tárt. A kereskedelemügyi minisztérium Varjassy és társai ellen csalás és sikkasztás büntette , - .... .— , . mm rn vizsgájától most felezte S ^pénzszerzés,. A ..enye j ter pártjára állt és egyhangúlag elfogadta javaslatát. A nyári hónapok alatt tehát kicserélik a színpad sok vihart látott padlóját. u . . ..... « ,T u« u - ; «.u, lehet, ha 1881 óta jó be az ilfovi vizsgálóbíró, aki a bünpör anya- volt UPVi ahoRy van> jó lesz tüvább is. gát inditvárytétel végett a királyi ügyészség 5 _ £n meg 1881 óta állok a fejem tetején és elé terjesztette. I járom a tojástáncot (?) — fakadt ki Gaál Endre [ mérgesen —, mert tarthatatlanok a szinház fűtési j viszonyai. Megrendezik a tetemrehivást a Teréz-köruti gyilkosság ügyében. A tanács azonban ,elies-számban a m*™*­Ismét „bizakodó" a hangulat a rendörségen. (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) A a nyomozás érdekében tudnia kellene azt, ho­Terez keruton felfed ze t rablógyilkosság nyo- gyan terjedt el a híre annak és hogyan vette mozasába belekapcsol ák a gyilnossági ügyek- tudomásul azt, hogy a leánya Olaszországba kel foglalkozó csoporton kivül azon detek ive- utazott ? Ugyanis a rendőrségen az a vélemény ket is, akik most saját munkakörükben nincse- alakult ki, hegy ez a körülmeny döntő fonloe­nek tulterhe've. A detekiivfőnök intézkedésére, ságu a nyomozás szempontjából, mert Leirer mintegy 100 de'ek iv kapcsolódott bele ezen Amáliáról ezt a hírt csak az terjeszthette, akt­ügybe. A főkapitányságon most meghatározott nek érdekében állott, hogy a december 22-én irányban folyik a nyomozás és elsősorban elkövetett gyilkosság minél tovább maradjon egy, a meggyilkolt környezetéhez tartozó egyénre felfedezetlenül. vonatkozó adatokat kívánják tisztázni. j Értesülésünk sierint Lsirer Lőrinc erre a Tegnap kihallgatták az Üllői-ut 54. számú kérdésre vonatkozóin azt adta elö a főkapitány­Legszebb nöi harisnyák legnagyobb választékban Pollák Testvéreknél Széchenyi-tér 17. s-,z Csekonics-utca 6. ház laki it, ahol valamikor Le rerék laktak, hogy besze ezzék a leíny és apja előéletére vonat­kozó adatokat. Tegn p este bizalni s bejelenlés érkezett a főkapitányságra, aniely közölte a rendőrséggel, hogy decemter 24 ike körül az Aréna ui egyik kávéháziban egy menekü t fiatalember, akire egyébként ráillik a napokban megje.ent személy­leírás, egy fekee szilszkin bundát kinált el­adásra. A bizalmas bejt len.és megnevezte a fiatalembert, akit t lőálli otíak a f!kapi ányságra. A detektívek megkezdték a fiatílember kihall­gatását, azonban ez sein vezetett eredményre, mert a fiatalember teljesen tisztázta magát. A rendőrségen kétségtelennek tartják ma raár, hogy sikerül a tettes kilétét megállapítani és a gyilkost késrekeriteni. Ma már nem feltevések­ről van szó, hanem tuiyos gyanuokokról, ame­lyek alapján a rendőri nyomozás tovább baUd és remélhető, hogy egy-két napon belül be­következik a fordul it. Leirer Lőrinccel, aki ma is megjelent a fő­kapitányságon, közöl én, bogy a rendőrségnek ságon, hogy már nem tudja pontosan meg mondani, kiktől hallotta a htrt. A rendőrségen rcost azt veszik alsposan vizsgálat alá, hogy a Teréz-köruti házban kitől eredt az a hir, amely még a leány édesapját is félrevezette, bogy tudniillik Leirer Anália Oliszországba utazott. Leirer Lőrinc kérte a temetési engedély ki- i sdasát, de mint már tsgnsp jeleztük, a rend­őtség még nem járult hozza a temetéshez, I mert a ryomoiás érdekében szükségesnek tart­ják, hogy a tetemrehivást megrendezhessék. Ugy gondolják, hogy a borzalmas holttest látása a gyanúba vett személyre igen nagy hatást fog gyakorolni. A főkapitányságon ma nigyon bizakodó a hangulat. Az eddigi pesszimizmussal izemben a büaügyi osztály és a detektivtestülrt vejetői abban a meggyőződésben vannak, hogy egy­két napon belül egész biztosan sikerül a rej­télyt megoldani ís a gyilkosság elkövetőjét az igazságszolgáltatás kezé.e juttathatják. I Az amerikai szépek legszebbjei | „Vénusz lemplomá'-ban hétfőtől a Belvárosiban. földet, földbérletet, | fl?letet, lakást mindenkor előnyösen közvetít és alkalmi vételhez juthat BlRÓvait országos irodája által 751 WWumSM. 171 Bástya-utca 19. Kultúrpalotánál.) Életveszélyes a szegedi szinház színpada. Negyvennegy év alatt elkoptak a padlódeszkák. Szeged, február 26. (Saját tudósítónktól.) A szegedi színházat negyvennégy esztendővel ezelőtt, 1881-ben építették. Azóta bizony, az erős igénybe­vételek miatt — mert hát alig van a városban meg egy olyan épület, amely a szó minden értel­mében annyi koptatásnak volna kitéve, mint a anyag megfelelő súllyal esik latba és igy nem lehet csodálkozni azon, ha állandóan kisért a szinház fűtőberendezésének átalakítására vonatkozó terv. A mérnöki hivatal — papíron — meg is refor­málta már a fűtőberendezést, mivel azonban a tervek valóraváltásához súlyos milliárdok kellené­Belvárosi Bank és ImMM L-T. Telefon: 1494, 157, 1106, 451. Folyószámla Betétek heti és évi kamatozásra. Hitelek 770 szinház — sok minden elhasználódott rajta. A : nek, a város nem gondolhat rá. A mérnökség igy ? javítanivalók különösen az utolsó tíz esztendő alatt szaporedtak fel rajia és benne annyira, hogy most sulyo3 gondot okoz a városnak a szinház tatarozása. Az elmúlt évben, az akkori gazdasági viszonyokhoz mérten, nagy summa pénzt áldozott a város a színházépület Külső és belső kifesíésére és a tető rendbehozasára, de ezzei még nem tünt el minden javításra váró hiba. A színházon többek között két olyan javítani való van, amely közegészségügyi és közbiztonsági szempontból kívánatos. Az egyik a szinház fűtése, ami hosszú évek óta kemény vilák tárgya. A szin­ház jelenlegi fűtőberendezését ugyanis akkor ter­vezték, amikor nem volt fonlos, hogy hány vagon tüzelőanyag fogy el évente. A közönség a spóroló­sibb dlrekiorok idejében sokszor panaszkodott ugyan, hogy a színházban, ha mást nem is, de náthát föltétlenül lehet szerezni, de azért annak idején ez a panaszkodás nem volt tulsígosan ko­moly és veszedelmes. Ma azonban egeszén más már a helyzet. Mostanában minden deka fütő­más megoldást keresett és — papíron — talált is. A színpad fölött ugyanis, egészen a tetőig szabad a tér — tűzbiztonsági és technikai okokból. Hozzá- , értő szakemberek kiszámították, hogy abban az ; esetben, ha a színpad fölött mennyezetet vonnának, a fűtési költségeket legalább ötven százalékkal redukálni lehetne, de kiszámították azt is, hogy ez ! a mennyezet, amely ellen tűzbiztonsági okokból esetleg kifogás is tehető, hét nyolcszázmilló koro- * nába kerülne. A másik javítani való a színházban maga a színpad, illetve a színpad padozata, arneiy a szin- j házi épülettel egyidőben készült, tehát negyven­négy esztendő óta koptatják a színészek. Negyven- I négy év alatt a vastag padlódeszkák alaposan meg- j koptak, elvékonyodtak és bizony ujabban meg- • figjeliék, hogy egy-egy súlyosabb egyéniségű mű- • visz alatt veszedelmesen hajladoznak. A veszedelmet a rendőrség is konstatálta és szigorú hangú átiratban figyelmeztette rá a város tanácsát. Az átirat szerint a rendőrség kiméletle- « Özv. Révész Ferencné ugy a maga, mint gyermekei és az összes rokonság ne­vében tájdalomtól megtört szívvel jelentjük, hogy a szeretett férj, apa, fiu, testvér és rokon: . &u Révész Ferenc a „Szegedi Festőmunkások Termelő Szö­vetkezet" igazgatója, éleiének 38-ik, bol­dog házasságának 15-ik évében, február 25 én hosszú szenvedés után elhunyt. Drága halottunk földi maradványát folyó hó 27-én, délután 3 órakor a Közkórház halottas házából a Belvárosi temetőbe örök nyugalomra helyezzük. Áldás és béke lengjen hamvai felett! Szegedi Featőmunkfiaok Ter­melő Szövetkezete tisz elettel jelenti, hogy Révész Ferenc flgjv- Igazgató 1925. év február hó 25-én hosszas betegség után elhunyt. 924

Next

/
Thumbnails
Contents