Szeged, 1924. december (5. évfolyam, 277-299. szám)
1924-12-31 / 299. szám
4 SX8QBD 1194 december 31. — A cseh katolikus püspökök pásztorlevele a szocialisták ellen. Prágából jelentik: Rendkívüli feltűnést keltett a katolikus püspökök újévi pásztorlevele, amelyben arról van szó, hogy ki bell közösíteni a katolikus egyházközösségből a keresztényszocialisták ellenségeit, a szocialistákat és kommunistákat. A lelkészkedő papságnak nem szabad a kiátkozottakat a vallás vigaszaiban részesíteni, sőt még a haldoklóktól is meg kell vonni a feloldást. A szocialista sajtó egész terjedelmében közli a pásztorlevelet és azzal a magyarázattal kiséri, hogy a legelszántabb kultuszháboru fog kitörni, ha az államhatalom meg nem fékezi és szigorúan meg nem bünteti a katolikus püspököket. — Legalább 227 napon kell tanítani ezental Minden évben az elemi Iskolákban. Az elemi iskolákban eddig meglehetősen nagy bizonyt tlanság volt abban az irányban, mennyi szünetet adjanak a tanulóknak, hány napon át tanítsanak egy egy esztendőben s mikor tartsák meg az évei bezáró vizsgálatokat. Különbözö szokások fejlődtek ki ezen a téren az állami iskoláknál és a felekezeti iskoláknál. Most azután egységesen rendezte az ügyet a kultuszminisztérium. Klebelsberg Kunó gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter ugyanis tudomására hozta az iskoláknak, hogy minden tanévben legalább is 2 V7 napon át kell tanitani, a szüneti napok leszámításával. Annak ezentúl sem lesz akadálya, hogy az elemi iskolákban az évzáró vizzgálatokat már junius vége előtt megtarthassák. Ebben az esetben azonban évközben kell gazdaságosabban bánni a szünetekkel és az ünnepnapokon, vasárnapokon kivül csak kevesebb szünetet kaphatnak a tanulók. A Szegedi Polgári Dalárda nagy műsoros szilveszteri bálja a Tiszában. Cigarettázik ön? Sodorjon Janina papirtI KIÁLLÍTÁS Kisjenői Klein Ernő festőművész képeiből es „Gábor' perzsaszőnyegeiből A KASS HALLJÁBAN nyitva naponta délelőtt 10-től este 7-ig. in Csalj meg édes szombaton éjjel fél II órakor a Belvárosi Moziban. Csak felnőtteknek ! 11 0 fogak, VlnjO11 koronák, 0 G levehető és rögzített fogsorok, G H aranyhidak legjobban és leg- T y jutányosabban készülnek Q Z BARTA ÁGOSTON IM jm H fogmütermében (j, 3 Szeged, Kigyó-utca 1. sz. jS| KÖZISMERTdolog! h0?y f-"°m ék" szert legolcsóbban az ÉKSZERIPAR ad ké8Zit'iavit alakit S Z E G E D E N 11 brilliánsGRÓF-PALOTA Takaréktár-Utca. Kérem kirakatom megtekintését. 977 1 lljévi vásári Nagy választékban kalapok, nyakkendők, férfifehérnemüek, uridivatcikkek 200.000 koronán felüli vásárlásnál . . 5% 500.000 felül . . ö% kedvezményt nyújtok 17 Szende Mihály Kelemen-utca 12. szám. Telefon 5-64. — Rendelet a közalkalmazottak utazási ked- , vezményéről Budapestről jelentik: A folyó évi no- í vember 7-én tartott minisztertanács határozatához ké- ! pest a közszolgálati alkalmazottak utazási kedvezmé• > nyére vonatkozó rendelet megjelent. A rendelet szerint : mindazok, akiknek birtosában arcképes igazolvány j volt, amennyiben a jogosság fennáll, továbbra is igény- i jogosultsággal bírnak. A meghosszabbítás dija 50 arany- í fillér, amely postabélyegjegyekben ragasztandó fel a hivatalonkint készült, az illető számvevőség áltai számfejtett és hivatalfönők által aláirt kimutatásokra. Az arcképes igazolványok meghosszabbításának határideje február 15-ig tart, ezentúl, valamint uj igazolvány elkészítése esetén 1 korona 50 fiilér a meghosszabbítási illeték. — Gerle Imre betepsége. Dr. Gerle Imre ügyvéd, gazdasági főtanácsos, Szeged közgazdasági életének ez a jelentős tényezője, mint értesülünk, súlyos betegen fekszik Tisza Lajos-körúti lakásán. Állapotáról az elmúlt napokban riasztó hirek keltek szárnyra, kétségen kivül abból táplálkozva, hogy gondosan ápoló családja nem ei ged be hozzá senki látogatót. Ugy tudjuk azonban, hogy Gerle Imre már lényegesen jobban érzi magát s rövid idő múlva elhagyhatja a betegágyát, amely amúgy sem való az ő agilis egyéniségéhez. Szakszerű hajfestés csak Gottschallnál. 833b —• A szegedi rendőrség április végéig kicseréli az összes soffőrigazolványohat. Az állami rendőrség szegedi kapitánysága közhírré teszi, hogy a gépjárművezetői igazolványok (soffőrigazolványok) kiese- j rélését 1925 január hó i-vel megkezdi én 1925 április í hó 30-ig folytatja. Ezen határidő alatt az összes eddig | kiadott gépjárművezetői igazolványok feltétlenül be- \ cserélendők, mivel 1925 julius hó í-vel a ki nem cserélt igazolványok érvénye megszűnik. A rendelet értelmében a jövőben háromféle képesítés lesz, még pedig: 1. személygépkocsik; 2. tehergépkocsik; 3. motorkerékpár vezetésére jogosító igazolványok, ennélfogva a becserélés alkalmával mindenki tartozik jelenteni, hogy mi yen gépjárművön vizsgázott, a becserélés más járműre, mint amelyen az illető vizsgázott, csak az esetben történik, ha az illető más jármű vezetéséhez legalább egy évi igazolt gyakorlatot tud kimutatni A kicserélés alkalmával bejelentendő az is, hogy az illető gépkocsivezető alkalmazott-e, miután az alkalmazott vezetők igazolványához egy munkakönyvnek í megfelelő függelékei fognak kiadni. A kicserélés kér' vény kapcsán történik, amelyhez melléklendő a régi j igazolvány és három darab 6x6 cm. nagyságú fel nem ragasztott fénykép. A kicserélés dija április 30 ig öt aranykorona, azon tul junius hó végéig tiz arany- \ korona. A szegedi gépjármükerület csak az általa kiállított gépjárművezetői igazolványokat fogják kicserélni. A kicseréléshez szükséges kérvényminták, valamint a kicserélési dij befizetésére szolgáló postatakarékpénztári befizetési lapok a rendőrkapitányság közigazgatási osztályánál (Városi bérház, 1. emelet, 6-ik I ajtó) kaphatók a hivatalos órák alatt, ahol egyúttal a szükséges felvilágosítás is nyerhető. — Bosszúból összeégettek egy leányt. Londonból jelentik: A mai lapok hasábos tudósítást közölnek egy szörnyű esetről, amely Belfastban tör{ tént. A város egy elhagyatott utcáján automobilról három ember leselkedett egy leányra s mikor kijött, az autóba emelték és elrobogtak vele. A leány jajveszékelésére nagy tömeg kezdte üldözni a száguldó automobilt s egyszerre csak azt látták a rohanó emberek, hogy a kocsiból kidobták a leányt. Ruhája lángokkal égett. Mire hozzáértek és eloltották testén a ruhát, súlyos égési sebeket szenvedett. Bevitték a belfasti kórházba s az orvosok nem biznak felgyógyulásában. Eddig még ki sem lehetett hallgatni. A rendőrség azt hiszi, hogy a merénylet bosszú müve volt. A szerencsétlen leány ugyanis nemrég egy ékszerész ellen feljelentést tett, hogy megtámadta és az ékszerészt 19 havi börtömre ítélték. A tettesek valószínűleg az elitélt ékszerész hozzátartozói, vagy felbérelt emberei voltak. Az egész belfasti rendőrség talpon van, kogy kézrekeritse a merénylőket. Eskfidt ellensége a pénzének, ha tearumját, likőrt, kisüstön főzött törköly és gyümölcs pálinkát, valamint pusztamérgesi édes bort nem a Kossuth Lajos-sugárut 4. szám alatti utcai üzletben szerzi be, ahol minden a legolcsóbb és legjobb. ím — Az újszeged! Szent Vince EgyesUlet megható karácsonyi ünnepélyt rendezett szegényei számára. Hálás köszönetet mond az egyesület mindazoknak, akik adományaikkal a szegény gyermekeknek boldog karácsonyt szereztek. UJévl nagyvásár keretében legolcsóbb árban eladatnak női modell felöltök, velour posztóés fzőrmeksbátok, boák, selyem irikójemperek, blúzok, gyapjúszövetek, selyemtrikók stb. Felöltök rnéríék szerint legfinomabb kivitelben készülnek. Reménylni divatáruháza. Szeged, Széchenyi-tér, főposta mellett. i» Royal-Kávéház Szilveszterkor és január 1-én délután és esíe JAZZ-BAND hangverseny. Záróra reggel 4 órakor! Hölgyek figyelmébe! A. H. Chabier hajfestékgyárnak a szegedi fodrász-szakiskolában is kipróbált és kitűnően bevált HEN HOGALOL hajfestékét Szege en az *lábbi hölgyfodrászok használják: OottscHall János r.lssskay lajosné Heim Antal Sclwlter József Krler Péter Varga Antal a szegedi fodrász-szakiskola tanárai. 254 Üzlethelyiség átadó! A Szent István-téren, ugyanott raktárhelyiség villanyvilágítással, esetleg felszereléssel, berendezéssel együtt azonnal átadó. Telefon 12-—31. Gárgyán Imre és Fia szőlőbirtokos, bor-, szeszés pálinkanagykereskedő SZEGED, Kórház-utca. H40 Telefon: 11-45.