Szeged, 1924. december (5. évfolyam, 277-299. szám)

1924-12-25 / 296. szám

1924 december 25 SZEGED 25 egyezésben keresik a mai nehéz helyzetnek a ki­vezető útját. A szociáldemokraták egész sor man­dátumot szereztek vissza a kommunistáktól. A jobboldalon a német nemzeti párt nem fogyatko­zott ugyan meg, de a segédcsapatai gyanánt sze­replő kisebb pártok megtizedelődtek. Noha igy a politikai helyzet képe Németországban nem telje­sen tiszta, mégis azt lehet mondani, hogy a de­cemberi választás a külpolitikai béke megteremté­sének a belső leszámítolása volt. A gazdasági konszolidáció után Németországban a politikai szélsőségek lenyesegetése is megkezdődött. Uj köztársaságok. Az 1924. esztendő folyamán az „irányzat" ked­vezőtlen volt a monarchiákra nézve. Ismét két ország átalakult köztársasággá, anélkül, hogy bár­hol is nagyobb emóciót keltett volna. Március végén Görögország népszavazás utján döntött a köztársasági államforma mellett. Utána a királyt családjával együtt hajóra rakták és elküldték aján­dékba a rokonaihoz Bukarestbe. Még egyszerűbben intézték el a dolgot uralko­dójukkal a perzsák, aki hónapok óta „tanulmány­úton" volt a különböző párisi varietékben és egyéb mulatókban. A parlament megüzente neki, hogy a hazajövetele teljesen fölösleges, mert Perzsia köztársasággá alakult át és köztársasági kormány vette át az ügyek vezetését. Október elején egy másik kis állam szolgált szenzációval a világnak. Dánia elhatározta, hogy feloszlatja hadseregét és csak akkora csendőrsé­get tart meg, amennyi a belső béke és rend fen­tartásához okvetlenül szükséges. A jövőben Dánia minden külpolitikai bonyodalmát választott biró­ság ítélete alá bocsátja. A tengerentúli államok közül legnagyobb fontossággal az Egyesült Álla­mok birnak, melyeknek hatalma, különösen pe­dig pénzügyi ereje a világháború befejezése óta hihetetlen mértékben megnövekedett. Ezzel egyidejű­leg azonban Amerikában bizonyos tartózkodás tapasz­talható abban az irányban, hogy aktiv módon be­avatkozzanak az európai politikába. Az amerikai közvélemény a be nem avatkozás álláspontján áll. Ennek tulajdonítandó, hogy Coolidge elnök, aki­nek mandátuma a jövő év elején jár le, szokatla­nul nagy többséget kapott a november elején le­zajlott választásokon. Kinában hónapokon keresztül állandó polgár­háború dult, mely valósággal a bellum omnium vontra omnes jellegét öltötte magára. Az egyes pártok mögött természetesen idegen hatalmak álla­nak, amelyek a kinai piac meghódításáért küzde­nek. Mandzsúriában katonai diktatúra alakult, melynek élén a japánokra támaszkodó Csan- Cso Lin tábornok áll. A pekingi központi kormány, az élén Vu-Pei-Fu marsallal, az angolokra és amerikaiakra támaszkodik, délen pedig a kantoni „nemzeti for­radalmi" kormány, az élén Szunjatszen-nel, az 1912. évi forradalom vezérével, a moszkvai szovjet iránt mutat rokonszenvet. Az angoloknak gyarmatbirodalmuknak különösen két érzékeny helyén, Indiában és Egyptomban vol­tak nagy nehézségeik. Mindkét helyütt állandóan erősödőben van a függetlenségi mozgalom. A mult év folyamán az angolok letartóztatták Egyptomban Zaglul pasát, Indiában pedig Gandhit, a hindu mozgalmak vezérét, de sem a letartóztatás, sem a vezéreknek a Macdonald kormány által elrendelt szabadonbocsájtása nem használt. Ellenkezőleg, Egyptomban a forradalmi mozgalom annyira erő­södött, hogy november derekán lelőtték Lee Stack sirdart, az egyptomi angol hadsereg főparancsnokát, Indiában pedig Gandhival szemben, aki tiltakozott minden erőszak alkalmazása ellen, a forradalmi túlzók nyomultak az előtérbe. Nem volna tökéletes az 1924. évről való beszá­molónk, ha nem emlékeznénk meg a sport világrekordjairól. Nem a párisi olympiai versenyekről lesz ugyan szó, amelyek meglehetősen közepes eredményeket produkáltak és nagyon közepes érdeklődés mellett folytak le. Ezek a párisi versenyek különben sem feleltek meg az olympiai versenyek igazi céljának, hogy a nemzeteket a sport terén közelebb hozzák egymáshoz, mert a franciák a németeket kizárták belőlük. A sport igazi világrekordjai közé 'ehet ellenben számítani, hogy egy amerikai és egy angol repülő-osztag, — az előbbi nyugat-keleti, az utóbbi kelet-nyugati irányban — körülrepülte a földet. Egyenesen világszenzáció-számba ment, hogy október 12—15. között az a Zeppelin rendszerű léghajó, amelyet a németek Amerika számára épí­tettek, Eckener kapitány vezetése alatt Friedrichs­hafenből átrepült az Egyesült Államok lakehursti repülőterére. Egy másik világrekordot állított fel az angolok harmadik Mount Everest expedíciója, amely a föld leghatalmasabb hegyormának a megmászását tűzte ki célul. Irtózatos nehézségek közepette, oxigéntömlők használatával az expedíció tagjai 8609 méter magasságig jutott el. Ketten, Mallory és Irvine megkísérelték még a 8882 méter magas csúcs elérését, meggyöngült szervezetük azonban már nem tudott a megritkult levegővel és a köz­ken kitört viharral megbirkózni. Mindketten el­pusztultak, anélkül, hogy társaik segítségükre mehettek volna. Áttérve a magyar viszonyokra, azt lehet mondani, hogy a lefolyt esztendő a pénzügyminiszterek tultengésének és a szaná­lásnak a jegyében állott. Volt idő, mikor három pénzügyminisztere is volt az országnak, — mindenesetre elég nagy luxus — tulsjdonkípen pedig nem volt egy sem. A februári nagy ko­ronapánik és Kállay távozása után állott elő a kormány a takarékkorona tervével, amely se­hogy sem vált be és va ősággal önmagát te te lehetetlenné. Május elején kesdődött meg a szanálási akció és ekkor foglalta el Smith Je­remiás, a Népszövetség pénzügyi főmegbizotija az állomáshelyét Budapesten. Végleges ítéletet a szanálási akció eredmé­nyéről mondani még nem lehet. Annyit azon­ban már meg lehet állapítani, hogy a külföldi kölcsön elhelyezése sike ült, a bankóprés meg­ál itása pedig megállította a korona állandó zuhanását. A végleges szanálás természetesen attól függ, hogy siketül-e a lelkek békéjét helyreál itani és lesz-e a kormánynak elég ereje és elszántsága ahhoz, hogy véget vessen a még mindig tapasztalható „kilengéseknek". Hogy ezek a kilengések kétségtelenül még mindig megvannak, arra klasszikus tanu gya­nánt lehet idézni Korányi Frigyes pénzügymi­nisztert, aki távozása alkalmával egy nagy fel­tűnést keltő nyilt levelet intézett Rákosi Jenő höz, amelyben azt irta, hogy kommunizmustól M?gyaror>zágon már nem kell tartani, de fe­nyegető jelek utalni k az ország szovjetizálására. Egyes csoportok az orszég egyetemes érdekei­nek hátraszoritása mellett mindenáron a saját önös céljaikat akarják keresztülerószakolni. Szeptemberben Magya-ország is belépett azoknak az álamoknak a sorába, melyek az orosz szovjetet elismerték. A kormány ez al­kalommal a nemzetgyűlésen heves tárgyalások­nak volt kitéve. Általában a nemzetgyűlés tel­jesen bebizonyította akcióképtelenségét. A parla­mentben o!y*n hang honosodott meg, amely szégyenére válnék még egy közepes korcsmá­nak is. A parlamentnek e lesülyedése mellett Bethlen nagy ügyességgel, tényleg azonban majdnem autokratikus módon vezette a kor­mányzás ügyeit. Az év vége felé több szenzá­ciós pör, a csongrádi bombave ők ügyének tárgyalása, az Esküdt-ügy és az erzsébetvárosi bombamerénylők pöre tartotta feszült izgatott­ságban az ország közvéleményé*. Azok a jelen­téktelen senkik, akik e pöröknek középpontjá­ban állanak, tulajdonképen a háttérbe szcul­nak a nagy politikai jelentőséi: mellet', melyek e pörök mögött felhő módjára emelked k fel. Együttesen ezek a tárgyalások rávilágítanak egy politikai irányza'nak bűnös hajtásaira, me­lyek szentel és vérrel árasztották el éveken át a magyar közéletet. Az év halottai sorában természetesen csak a legkiemelkedőb­bekről emlékezhetünk meg. Január végén hosszú betegeskedés után meghalt Lenin, az orosz népbiztosok tanácsának elnöke, akit cézárokat megsiégyenitő pompával temettek el Mosikvá­ban. Február 3-án meghalt Wilson, az Unió volt elnöke, akinek neve örökké emlékezetes marad a békekötésnek nevezett diktátumokkal kapcsolatban. Jót akart talán, de végeredmény­ben a legszörnyűbb igazságtalanságoknak lelt a kútforrása. Históriai nagysága abban a mér­tékben zsugorodott össze, amint személye sze­rint az események közé került és játékszere lett a nála céltudatosabb és keményebb ántánt politikusoknak. A magyar politikai életnek egy nagy halot'ja volt, nagyatádi Szabó István, a kisgatdák vezére és volt föld művelésügyi miniszter. Az erejét nem politikai hitvallása ídta meg, hanem az a körülmény, hogy állandóan egy osztálynak az érdekei1 képviselte a parlamentben. Ezért tudott a politikának minden változandósága mellett felszinen maradni. Utolsó hónapjaiban sok tá­madssnak volt kitéve s ezért volt kénytelen tárcájáról is leköszönni. Az a mód azonban, ahogy eltemették, példája marad a hamis köny­nyek hullatásának és a politik• i hipokritizmus­nak, mely az elhunyt ellenfél érdemeinek túlzó tömjénezésében jut legjobban kifejezésre. A magyar halottak között van még Kövess tábor­nagy, az oszták-m8gyar hadsereg u'olső, néhány napos vezérkari főnöke, Fraknói Vilmos, a kiváló történetíró, a külföld ek között Castro, Venezuela köztársaság mai haha jcsárból lett el­nöke és Gompers Sámuel, az Egyesült Államok munkí sszervezeleinek elnöke. Ti<millió amerikai munkás e'nöke gazdasági és politikai hatalom. Ezt a hatalmát Gompers ellenünk akkor mutatta meg a háború alatt, mikor ugy döntött, hogy az amerikai munkásék vállalhatnak munkát a hadiüzemekben. Az év u olsó halot'ja a szélső­ségek politikája. A kurzus ugyanis már halott; csak még nem mondták meg neki. CSILLÁROK óriási választékban versenymentes árakon FONYÓ SOMA. világítási üzletében (kedvező feltélelek mellett is) KÖLCSEY-UTCA, Wagner-palota. Bőrbutorok, pamlagok, ágybetétek legolcsóbban Winter kárpitosnál készülnek Szeged, OsztrovS2ky.u. 3. 193 „ha-ha„ cipőáruház SZEGED, Kelemen-utca 12. Mielőtt acükatf letét beaxerii kérjük árai kirakatainkat megtekinteni. 82 ; A következő reklámcik­keket hozzuk árusításba: Nöi hócipő. Nöi félcipő. Női magas cipő Iack dísszel Férli box fűzős cipő . .• .„ Nagy harisnyavásárl Olcsó árusítás mig a készlet tart! K 230.000 „ 195.000 legalkalmasabb bevásárlási cikkek: Férfi kalapok 1t*ti$r Kemény kalapok mfi£bBen Férfi fehérnemüek Férfi gallérok ajSSS™ Selyemsálak Ujdonsígok Férfi harisnyák és divat­zoknik Férfi bőr- és gyapjukeztytík Bokavédők, vadász- és sportharisnya Nadrágtartók, zoknitartók Esernyők, sétabotok Nyakkendőkben í^rS korkötők, kézcsokor és Regattákban. KORECK ÁGOSTON uri divat. Széchenyi-tér 2. Főposta oldalán. Telefon 17-72. 207

Next

/
Thumbnails
Contents