Szeged, 1924. december (5. évfolyam, 277-299. szám)

1924-12-25 / 296. szám

1924 december 25. SZEQUD 19 szöveget és azonnal mondta rá a mondat magyar jelentését: A tyúk gabonát eszik. — Melyik szó jelenti ebben a mondatban a tyuk-oi — kérdeztem tóle hirtelen, hogy megtudjam, ismeri-e a szavak jelentését is, vagy pedig csak a fordítást magolta be. A gyerek egy pillanatig nézi a könyvét, aztán a világ legtermészetesebb hangján, meggyőződéssel vágja ki: — Edit. Aki örül, ha fia nem tanul. Ez szintén ugyanennek az osztálynak egyik növendékével történt. A gyerek nem tudta a leckéjét. Szekundát kapott. Hogy jobban ráijesszek, levelet irtani az apjának, — meglehetősen magas állást 1 ölt be Szegeden — és megirtam, hogy büntesse valamivel meg a fiút, vegye el tőle futtbalját, mert a tanulási idejét kémeim jelentése szerint lapdarugással tölti el. Kértem azt is, hogy levelem átvételét — a nagyobb hatás kedvéért magával, a fiúval küldtem, igazolja. Másnap a gyerek átadja az apja válaszát. Itt van nálam, a következőképen szól: „Igen tisztelt Tanár ur! Örömmel vettem tudomásul, hogy fiam nem tudta a leckéjét és bejelentem, hogy a futballt ma már el is vettem tőle. Tisztelettel Dr. X. Y." Ha nem ismertem volna a dr. ur irását, azt kellett volna hinnem, hogy a gyerek hamisította a levelet. Mit hánytak Toldi György legényei? A negyedik osztályt látogattam egyszer meg ! magyar órán. Arany János Toldijának harmadik j éneke volt napirenden. A tanár felszólít egy sváb diákot és azt kivánja tőle, hogy mondja el a kérdéses ének tartalmát. A kis sváb legény igy mondta: — Doldi Lőrincné házában naty a tinom-tánom. ! Doldi György lekényei muladnak. Az ekész házanépe nekik szorkalmas. Amigor pétik a lekények telelagták magukat eszem-iszom és tinom-tánom- , mai, kimentek az utvarra és — hánytag. — Mit hánytak te — szólt rá a tanár. — Hád tárdát hánytag, hogy csak ugy renkett bele a baláng. A kétéltűek osztályozása. Szintén egy sváb másodikos mondta természetrajz órán a következőket: — A gédéldüek két csobortra oszthatni lehet. Az etyik csoportba tartoznak a farkkal birók — például ogáért a darajos gőte, — a másig dzsoportba tartoznak a farkatlan birók — példának ogáért a béga. Ezer, meg ezer kedves apróságot leshetünk el a diákoktól. De azok is figyelnek bennünket és jaj nekünk, ha elbotlik a nyelvünk, ha kétértelműségei mondunk, vagy valamilyen kifigurázható gusztust leshetnek el tőlünk. Megjegyzik maguknak és nagyapa korukban is mulatnak rajtunk, mint ahogyan mi is mulatunk volt tanáraink félszegségein. Soha nem felejtem el egyik jó, öreg tanárom szokását. Az óra első felében feleltetett. A feleltetés félkor mindig pontosan megszűnt. Azután magyarázta a másnapi leckét, de az előadást a csengetés pillanatában megszüntette, ha befejezetlenül is maradt az utolsó mondat. „Hogy hogyan és miként, arról részletesebben majd a legközelebbi órán" — mondotta ilyenkor és távozott a teremből. Történelmet tanított az öreg ur. Mária Terézia trónralépésének körülményeit magyarázta. Beszélt a Habsburg-ház fiágának kihalásáról, majd azokról a veszedelmekről, amelyek a szépséges fiatal királynő trónját fenyegették. Ismertette Mária Terézia uralkodásának a történetét. — Mária Teréziának aztán fia született — magyarázta —, de ebben'a pillanatban megszólalt a csengő. Az öreg ur felkelt és szokása szerint igy szólt: Hogy hogyan és miként, arról részletesebben majd a legközelebbi órán. A vásott diákok természetesen észrevették a helyzet kómikumát és hatalmas kacagásban törtek ki. Nem hiszém, hogy van olyan osztálytársam, aki elfelejtette volna ezt a jelenetet. Én sem felejtettem el. Még most is nevetnem kell, ha eszembe jut. —r -ó. Szegény kisrészvényesekl Szegény én, le és mindnyájan, akik különóradijaink honoráriumát, vagy örökségünket, a kereskedő napi bevételét, melyért sehol sem tudo t áru! vásárolni, a tőzsdére vittük. Mea culpa: bevallják azt is, hogy a koronaromlás idejében nem garasaink konzerválása volt a főcél, hanem a konjunktúrán mi is szerettünk volna pár fiiért keresni, a tőzsdén akartuk megszerezni annak egy parányá', ami békebeli és akkori életsbndardunk fedeze len különbségeként csak mint vágy élt lelkünkben: például egy uj ruha, két hetes u azás Olaszországban és egyéb ilyen bűnös, merész kívánságok, És vittük veritékes garasainkat a tőzsdére. Felcsillant a szeműik, ha bárkitől, bármilyen „tippet" hal ottunk, vakon hi tünk az exota részvényekkel háialó vigéceknek, lesük a .tranzakciókat" és legszerényebb vacsoránkat sem tudtuk elfogyasztani az aznapi, zárlati, uótízsdei, sőt délutáni magánforgalmi kurzusok nélkül... A kisrészvényesek mi hordtuk a garatokat, hogy a vállala; dolgozhassék, fejlődhessen, mert állami bitel alig volt és ez is csak keveteknek, a külföldi tőke sem rohant az izzó láván táncoló magyar közgazdasági élet a'imentálására. A belföldi kistőke segített csak a nagytőkének. Nem nézte, mit csinálnak a pénzével, módjában sem volt ellenőrznl, hogyan gazdálkodnak a vezetőn, mit keresnek a szindikátusok, rentábilis e a gyár, bank, vállalat, vagy pedig csak élősdi módjára virul és mutat ki papirmilliárd nyereségeket. És a nagytőke jól dolgozott. A szegény emberek filléreit kitűnően konzumálta, ők nem vesz tettek, csak mi eszméltünk egy szép napon arra, hogy „nagyjövőjű" részvényeink makulatura értékűek, remélt tőz d i nyereségünkből pedig vesz e ég lelt és nemcsak befekteteit koronáink vesztek el, hanem még tartozunk is kosztpénz és e^yéb címeken. A mi kistökénket tehát maradék nélkül felszívta, magába olvasztolta a nagytőke, hiszen fizikai törvény, hogy anyag nem veszhet el. Nem a szanálás és nem a korona stabilizálódása idézték elő nálunk a gazdasági válságot — az előbbi legfeljebb rendszabá yaival csak növelte a katasztrófái —, hinem az a manőverirozás, amit most már „zseniális spekulációnak", a „konjunstura kihasználásának*, „modern pénzügyi politikának", vagy bárminek keresztelhetünk, de lényegében a rablás mindem fajtája. A mi kereskedelmi törvényünk elavult, hiszen abban az időben gondolni s;m lehetett a mai idők visszaé éseinek prevenciójára és megtorlására. Az 1900 as német törvény már a nálunk szótöbbséggel, könnyűszerrel megszavazott fontos határozatokhoz 75 százalékos majoritást követel, a tőkeemeléseknél pedig egyetlen uj részvény szindikalizdlását, vagy elvonását Is lehetetlenné teszi. A részvény többségek azt csinálhatnak náunk, anit akarnak. A just-lzzó kisrészvényesei elrablott vagyonukat senkin sem követelheiik. Egy másik tőzsdén jegyzett válla'al hamis részvényeket bocsátott ki, jóval több „értéfcpapin" bocsátott ki, mint szabad lett volna. A harmadik, egy vasipari vállalat, aődbement. És mindez a majoritások akaratából történt, a kis részvényesek semmit sem tudnak az okokról és a bajokról, csak mikor már minden elveszelt. Az Amerikai Bank botránykrónikájának csak töredékét olvashattuk az újságokban, a Lloyd Bank kisrészvényeseinek kifosztásáról kevesen tudnak, exotapiac eseményei ennél is titokzatosabbak, p;d g röv.d hónspjk alatt a Duna Lloyd, a Karancsberényi, a Neugebauer Bőrgyár, a Concordia szénbánya részvényei váltak értéktelenné, az Ingefa koncern, a Mobil Bank, a Budapesti Bank és még egész sor részvény elhelyezhetősége lett problematikus. Minek folytassuk tovább a tetemrehivást ? Miért áilitsuk szembe a nyo'c-tii hónap előtti ku/zusokat a maiakkal ? Miért boncolgassuk az utóbbi két év részvénytranzakcióit? A kisrészvényesek fii éréit már semmiféle utólagos számonkéréssel nem szerezhetjük vissza. Az a bizalom, amelyet a nagyközönség az értékpapírpiacba helyezett keserű csalódások árán alapos kiábrándulássá változott. Pénzűnkkel lelkiismeretlenül sáfárkodtak és a tőzsdét hosszú időre diszkreditálták. Ánde a tanulásokat kötelesek vagyunk levonni. A kisrészvényesek is felébred ek, a sajtó is kezdi visszakapni kritikai hangját és csodákcsodája, az eddg fijbólongató tőzsdetanácsban is hallatszanak már számonkérést sürgető hangok. Az mryjuezi szép napoknak vége. A kisrészvényes kirablásának büntetlen korszaka elmúlt és ezentúl egyre gyakoribbak lesznek a viharos kö;£yülís k, a bíróságok által megsemmisített határozatok. Jón mijd az aranymérleg, számit megint az osztalék, a férgese elhullik váltalatnak, igazgitónak, tőzsdének egyaránt ugy Pesten, mint vidéken. És talán egy-két év múlva megint egyformán értékpipir lesz a részvény, akár 25 darab, akár hatmillió van is belőle egy kézben. Addig azonban vad és véres csaták, villámcsapásos zivatarok fognak tombolni, hogy megtisztítsák a levegőt. A j3vő évben válik el a salak az aranytól és kell, hogy ebben a küzdelemben mindenki tudja, melyik táborba, kell tartoznia. A. Nagy György. Emberhússal élt egy sziléziai földmives. Budapest, december 24. Boroszlóból jelentik: Haarmann borzalmas tömeggyilkosságának mása akadt egy sziléziai kis városban, Münsterbergben. Vasárnap történt, hogy egy vándorló kőmiveslegény, aki munkát ment keresni, betért Baencke Károly földmivesnek a várostól távol eső kunyhójába és enni kért. A gazda, aki agglegény, szívesen fogadta, behívta a házba és egy tálat tett elébe, mikor pedig az éhes és fáradt legény gyanútlanul kanalazott, hátulról baltával fejbevágta. A súlyosan sebesült iparoslegény kétségbeesetten kiáltott segítségért és szerencsére volt még annyi ereje, hogy felrántsa az ajtót és kirohanjon. Egyenesen a csendőrségre ment, ahol jelentést tett az esetről. A csendőrségen nem hittek neki, mert Baencke Károlyt csendes, józan, dolgos gazdának ismerték. Az egész környéken tudják róla, hogy emberkerülő, hosszú hónapok telnek el és ki sem mozdul házából. A sebesült vándorlegény elment Münsterbergbe a rendőrségre és ott tett feljelentést, erre aztán behozatták kunyhójából Baencke Károly főldesgazdát. Már késő estére járt az idő, tehát a kihallgatást hétfőre halasztották, hétfőn reggel pedig a rendőrségi cellában felakasztva találták Baencke Károlyt. Az öngyilkosság következtében ez a titokzatos eset hirtelen fordulatot vett. Rendőri bizottság ment ki a földmives házába, felkutatott minden zegzugot és a fészerben nagy fazekakat találtak telve pácolt hússal. A rendőröknek gyanús volt a hus és orvosi szakértől vittek ki Münsterbergből a városvégi kunyhóba. Az orvos kétségtelenül megállapította, hogy a bádogfazekakban levő hus emberhús, még pedig férfiak husa. Átkutattak mindent, hogy megtalálják a csontokat és a végtagokat, a fejet, sehol sem akadtak rá, de találtak egyéb bizonyítékokat. Több igazoló okmányt, amelyek mind iparoslegények nevére szóltak s igy kiderült, hogy Baencke Károly éppen ugy, mint a hannoveri szörnyeteg, vándorló kézmüveslegényeket csalt magához és végzett velük. Sehol az egész házban nem akadt a rendőri bizottság az áldozatok ruháira, ellenben az éléskamrában szörnyű felfedezést tett a rendőrorvos. Egy jókora darab sült húsról, amelyen látszott, hogy ettek belőle, kétségtelenül megállapította, hogy férfi husa. Baencke Károly tehát emberevő volt. A tömeggyilkosság bizonyára már hosszabb időre nyúlik vissza és azért maradhatott titokban, mert Baencke háza messze volt a várostól, nincs a közelében más lakóház, a legények eltűnése pedig azért nem kelthetett gyanút, mert vándorlegények voltak, akik messze földről jöttek munkát keresni. A münsterbergi csendőrség most kutat az áldozatok rnhái után, a nyomozást azonban boroszlói rendőrség vezeti. A mrkasstés** ielelSs: FRANK JÓZSEF. Siai^tnlajdonoe t eélmagyaíorssáig Hirlap- ts Nyosré* vállalat R.-T. Nyomatott a üéimagyarorsság Hirlap- és NyoadcvállalEt R.-T, könyvnyomdájában, Szeged, 1 Eisenberger Severln zongoraestje Jan. ao-An Jegyek: Harmóniánál HIRDETÉSEKET és kommünikéket felvesz a SZEGED kiadóhivatala (Deák Ferenc-utca 2) és a DÉLMAGYARORSZÁG NYOMDA (Petőfi Sándor-sugárut 1).