Szeged, 1924. november (5. évfolyam, 252-276. szám)

1924-11-27 / 273. szám

6 t SZBQBD 1§24 november 27. — Balogh Lajos portréjához. A szerdai közgyűlés vitátszülő napirendje ismét alkalmat adott Balogh Lajosnak arra, hogy megcsillogtassa szónoki képessé­geit. A mindenbe beletörődd és az alkotmányos jogokat mindenek felett tisztelő városatyák csendes megadással hallgatják, sőt a kényszerhelyzet hatása alatt már ké­pesek arra is, hogy humorosan fogják fel a világosság és szabatosság ellen a szónoki lendületben elkövetett egyéni akciókat. Aki pedig nem képes erre, az az ékesbeszédü Balogh Lajos felszólalása elején sebes léptekkel átszökik a dohányzó szerepét betöltő tanács­terembe. Balogh gyakori szónoklátai alatt mindig meg­telik a tanácsterem városatyával és dohányfüsttel. Szerda délután is sokszor telt meg. A közgyűlési teremben Balogh Lajos beszélt, a szomszédos tanácsteremben pedig róla beszéltek. Az egyik városatya, akiben a sorozatos at ocitások ellenére is maradt még némi humor és flegma, igy nyilatkozott: — Balogh Lajos alighanem a kincstár titkos ügynöke. — ? — Valami titkos megbízatása lehet a kincstártól, hogy sokszor és sokat szólaljon fel, mert a fináncok megtudták, hogy ilyenkor a városatyák rengeteg trafik­árut pusztítanak a tanácsteremben. Férfi és nöi Selyem sálak Komlóslnál Kárá<*z-utco 14. — Lipót balvator főherceg ma. a főz a család­iának. Nemrég azt jetentette egy távirat, hogy Assunta főhercegnőt, Lipót Sa vator főherceg leányát, aki Bra­zíliába szökött, az ottani olasz követ segítségével visszahozták szüleihez Barcelonába. Ebből az alka­lomból a főhercegi családnak egy intimusa érdekes cikket irt egy bécsi lapban a család életmódjáról. Lipót Salvator főherceg kivándorolt Ausztriából és Barcelonában telepedett le, ahol a város külső részében egy szerényen beiendezett négy szobás lakásban lakik. Cselédjük nincsen és Blanka tőhercegasszony leányai­val együtt végzi a háztartási teendőket, kiveve a főzést, mert maga a főherceg működik mint szakács. A fő­herceg ugyanis szenvedélyes vadász volt, gyakran napokát töltött kisebb vadászházakban s ilyenkor maga főzött magának egyszerűbb ételeket. Igy sajátította el lassanként a főzés mesterségét, ami most nagyon kapóra jött reki. Blanka főhercegnő és a nagyobb lányok maguk varrják ruhájukat, úgyszintén a kisebb lányok ruháit is, mert a szűk jövedelemből nem igen telik varrónőre. A szegényes életmód ellenére is a főhercegi család nagy tiszteletben all a barcelonai előkelő társa­ságban, ahol gyakran látják vendégül őket és egyik lányuk már nőül is ment egy dúsgazdag barcelonai polgárhoz. Férfi zoknik éa női harisnyák |(omlósinál Kérész-utca 14. Kurucz János szombaton és vasarnap hang­versenyez u Kassban szinház után. «5i Hoiszu éa kényszerű szünet utAn folyó hó 28-an, pénteken megnyílnak a Belvárosi Mozi kapui. A fiimkultura legújabb, budapesti meg­jelenés elötli nagy filmjét tűzte műsorára a Belvárosi Moz". Előadásra fog kerülni Marcel Prevost egész világon ismert müve, a Fiiszüzek, a Pathé-filmgyár remekbe készült alkotása. A film főszerepét Gabrielle de Gnvonné alakítja, akinek széles skálájú művészi játékával leg­először a „Száguldó kerék" N;rma|ában talál­koztunk s volt alkalmunk megciodálni. A film mindenképen méltó lesz a megnyitóra, meiyet két sikerült Ctiaplin-burleszk fog élénké tenni és pedig a Chaplin csalódásai és a Helvees fogorvos Chaplin cimüek. Az irodalmi értékű műsort vasárnapig mutatja be a Belvárosi Mozi. Legolcsóbban férfi fehérnemfiek Komcsinál Kárász-utca 14. — Katitztrófális a bécsi színházak hely­zete. Bécsből jelenlik: Végzetes válság fenye­geti a bécsi színházakat, ámbár a város pénz­ügyi tanácsnoka mérsékelte a fényűzési adót, de csak ennek az évnek kit u'olsó hónapjára. Az első áldozat a Karltheater. Egyik igazgatója és bérlőtársa, Bernau, aki tavaly már kényte­len volt a VolkBtheatertöl megválni, bejelen­tette, hopy fizetésképtelenség miatt kénytelen otthagyni a Karltheater igazgatóságát. Egyelőre egy háromtagú bizottság fogja ezt a színházat lovább vezetni s a bizottság tagjait ma dél­után választják meg a szereplő személyzet kö­zül. Bernau nem egyedül az e viselhetetlen ma­gas luxusadó miatt ment tönkre, hanem álta­lában a rossz viszonyok miatt és az is az egyik oka a bukásnak, hogy tavaly rengeteg pénzt költött Biltner Gyula ,Die Sílberne Tán­zerin" cimü operettjének kiállítására, amit az előadások nem hoihaltak be. Figyelembe kell venni, hogy a bécai és a budapesti színházak helyárai között nagy a különbség, mert Bécs­ben a naev városi adók miatt még ma is 200- 250 000 koronábs kerül egy földszinti jegy és 800 000 koronábs egy páholy, amit a bécsi közönség a mai súlyos gazgasági viszo­nyok között nem képes megfizetni. Helyazflka miatt minden elfogadható áron részletre is elad olajfestményeket Engel Lajos mükeraskedése. 10c Beregi Oszkár, az ünnepelt kiváló magyar színész, ki a magyar művészetnek az ország határain kivül is hirt és dicsőséget szerzeit a magyarna*, béc-i tartózkodása alatt egy kiváló film, a „Sylvester" főszerepét is eljátszotta. A film, amely csak 16 éven felülieknek van engedélyezvs, Kertész Miska rendezésében ké­szült s méltó arra, hogy a legkiválóbb a frak­ció jelzéssel lássák el. Nálunk Szegeden csak egy napig, ma csütörtökön szerepel a Korzó Mozi műsorán, azért, hogy péntektől kezdve hel>et adjon a legszebb Paramount attrakció­nak a ,Zaza"-nak, melynek főszerepét a cso­dásan elegáns és szép Glória Svanson alakítja. A „Zaza* Glória Svanson egyik legszebb filmie, amely rendkívül hatásos meséjén kivül a kialliiásbeli gazdagságával és tökéletes rende­zésével méltán számithat a legnagyobb sikerre. A minden képzeletet felülmúló gazdag káprá­zatos film vasárnapig díszíti a Korzó Mozi műsorát. Uj kölcsönkönyvtár nyílik dec. 1-én Lázár Lajos Feketesas-u. 17. sz. könyvkereskedésében. legolcsóbbak 718 Mindenféle bútorok féláron alul, csak még a készlet tart, kaphatók Kakuszinál Tisza Lajos-körut 20, a városi gőzfürdő mellett. 927 — Kétmilliárdos ecetszeszlopás. A buda­pesti rendőrség egy jelentéktelen följelentés alapján nyomozást indított a Szentendrei-ulcsi Líipziger-ecetgyárban és töhbmi'liárdos vissza­élésnek jutott a nyomára. Kidet ült, hogy Hau­ser Béla mérnök, Slelnitz Béla üzemvezető és Major litván portás, akik a gyárnak b zalmi emberei voltak, összejátszottak több munkással és mintegy 500 hektoliter ecetszeszt csempész­tek kl a gyárból több fővárosi és vidéki ke­reskedővel való előietes megegyezés alapján. Mindhármukat ietartóz atták, de letartóztatásba Harisnyák, keztyük selyemsálak Csonkánál, Iskola-utca 29. , — mi az Igazság a Fedák-ügybea ? A Szinházi Élet legújabb száma Incze Sánuor szenzációs adatai alapján eddig még teljesen ismeretlen adatokat közöl Fedak Sári ameriüai turnéjáról. Az elcserélt gyermek, J került már több munk88 is. Néhány kereskedő vagy a grófnő titka cimü Kaiser-darab, Őfensége szo- 1 -ijpn :„ mpainrlnlt ne pltárán bája cimü egyfelvonásos vígjáték, három vicclap, » eIien 18 meg>n°u" BI "l3/®8, , x _ ------ ~ Neves festőit nagy képel aranyrámában már nyolvanezer koroná'ól kezdve kaphatók Szalay mükereskedésben Kölcsey-utca 5. 960 cimü egyfelvonásos vígjáték, három Karinthy Frigyes paródiája az Üvegcipőről, három oldalas kottamelléklet, rendkívül tartalmas vidék, film, autó, sport, divat, zene, gyermekszépségverseny, kitűnő riportok tömege teszi különösen érdekessé a Szinházi Élet legújabb számát, amelynek ára csak 8000 korona, negyedévi előfizetés 80.000 korona. Kiadóhivatal Buda­pest, Erzsébet-kőrút 29. Iványl-Grfinwald egyik legszebb olajfest­ménye alkalmi áron Kapható Szalay mükeres­kedesben Kölcsey-utca 5. 959 Jól jegyezze nnx. OQ Af mert akkor nyit meg a IIUV.£U-al,aRei1,1Srn<si Móri — Vecseia Maria anyja nyomorog. Bécsből je­lentik: Az agg Vecsera Mária bíiróné, a néhai Rudolf trónörökös gyászos végű barátnőjének anyja, aki az összeomlásig csekely nyugdijat kapott az osztrák kor­mánytól, teljes nyomorba jutott, mert járandóságát a köztarsasági kormány már régen beszüntette. Az öreg báróné most foiyamodott a cseh-szlovák köztársaság kormányához, hogy felvehesse a cseh állampolgárságot és kegydijat kért. Puha és kemény férfi kalapok |(om!ósinál Kárósz-utca 14. — Verekedés egy pe»tl mulatóhelyen. Budapest­i röl jelentik: Szerda éjszaka 3 óra tájban izgalmas és veres verekedés játszódott le a Rákóczi-uti Tabarin­mulatóban, ahol egy öttagú társaság összeszólalkozott Biró Pal artistával. Az összetűzés ur. Benkö orvos és Biró Pái közö't támadt, de csakhamar szinte általá­nossá vált a verekedés, amelynek folyamán többen megsérültek és a mulatóhely egyik hatalmas tükrét be­törték. A verekedésnek a rendőri beavatkozás vetett véget és a könnyű sebesülteket a házban lakó orvos kötözte be. Az ügynek a VII. kerületi kapitányságon lesz folytatása, ahol botrányokozás cimen az ügy sze­replői ellen az eljárást megindították. Ha o'csón akarja ruhaszövet, kabátszövet, vászon s o. szükségletéi beszerezni, ugy keresse fel Klímán Hugó nagyáruházát, Attila-u. 7. 375 Poloskákat petéivel együtt kizárólag kiirtani csak a Löcherer Cimexinnel lehet. Ára olcsó, hatása biztos, kezelése egyszerű, minden tisz­titható vele. Főraktár: Segesváry-drogéria és Vajda-drogéria, Szeged. Si •1 I I I Ha kellemesen akar szórakozni, jöjjön el estére A PARK-KÁVÉHÁZBA. Minden este KOLOZSVÁRI PUSKÁS OTTILIA művész női zenekara muzsikéi. BELÉPŐ Dl] NINCSI BENDES KÁVÉHÁZI ÁRAK! Reggeli kávé 4ooo, vajjal és tojással 85oo K 952 I I I Meinl legfinomabb tea keverékei. 7pnemiiwlidarab,a 6000 m neinuveK és 10000 kor Hungária Antiquarium BatthyAny-ulca 2. széni. 943 Villamos csillárok, őszi újdonságok óriási választékban megérkeztek. Legjutányosabb árakon, kedvező részletflzetési feltételek mellett is »8 világítási üzletében, KÖLCSEY-UTCA 4. SZÁM. Uj mázoló miihely Szegeden, Valéria-tér 10. szám. Bokor-ház. Vállalunk minden néven nevezendő mázolási és fényezési munkát a legjobb kivitelben és legméltányosabb árban. STÉHII ÉS TÁRSAI. 811 I SÜRGŐN V! | TURULcipőrakíár SZEGED Hozza forgalomba a a'ií dött I-a kivitelű női fekete box száras fiteős cipőt K295 EZER árban. TURUL KÖZPONT T34 Budapest, a»a.; fissal

Next

/
Thumbnails
Contents