Szeged, 1924. november (5. évfolyam, 252-276. szám)

1924-11-26 / 272. szám

1924 november 26 SZEOHD 3 Az iparosok egységesen követelik a hatósági üzemek megszüntetéset Értekezlet a kamarában. Szeged, november 25. (Saját tudósítónktól.) B Ismeretes, hogy a legutolsó időben a hatósági üzemek föntartása és bővítése miatt a szegedi iparosság körében egyre fokozódó izgatottság jelentkeze t. Az rgyes szakmák maguk is indí­tottak ebben az ügyben különböző erélyes akcióka', söt ennek hangjai már eljutoítak az egyes miniszterekhez is. Intézkedés azonban mindezideig nem tör'ént (s igy kedden délben a kereskedelmi és iparkamara ipari osztály gyűlést hivott ö sz?. A gyűlésen megjelentek az iparosság összes képviselői és hosszabb vita fejlődött ki ebben a kérdésben, mig végül egységesen foglaltak állást. Körmendy Mátyás alelnök nyitotta meg a népes gyűlés1, aki ismertette, hogy be-dvány érkezett a kamarához, hogy az ipari osztályt hiviák össze. Ezután dr. Cserzy Mih -ly fogalmazó jelentette be, hogy a hatósági üzemek működése miatt legnagyobb *z elkeseredés a sütő , a husiparos, a fodrász- és a kovács-szakmákban. Jelentette tovsbbá, hogy tegnap a po'gármester felszólí­tás ra fölülvizsgál a a hatósági kenyérüzemet és arról jegyzőkönyvek is készültek el A kenyérüzem kérdésében Körmendy Mátyás k jelenti, hogy a város hatósága a törvény ellen van, fülyül a leiratokra és uj kenyérárusitó bódékat építtetett. Schütz Istwím hosszabb beszédet mond, amelyben megállapítja, hogy a siegedi pékek cseknem hasson nélkül do'goranak. Es bebizo­nyosodott a próbasütéfner. Es at Szem is megérett a biszünteiésre. Egy kérdés van: Hol veszi a lisztet a város ? Ezt az üzemet nemcsak csökkenteni kell, h«ne<n egyszerűen beszüntetni. Dr. Cserzy Mihály bejelenti, hogy a vizsgá­latai! nem lehetett Megállapítani, hogy honnan ve*ji a lig/tet a várc3, de ő rtwga lálott szá­mos jslkon hatósági blombát. Az ipsrosok kijelentik, hegy netn közé dek az Özem fenntartása, mert a pékek sem ad|ák drágábban a k«?nyereí. A város még a saját céljaira se süssön, mondják ax ipsrosok, hiszen a köskóriiáznak most is pésmestc süt — ol­csóbban, mint a hatósági üzem. Hirdessenek mindenre versenytárgyalást. Körmendy kijeien i, bogy a kamara híven fűRja teljesíteni az iparosság kivínságait. A határozatokról , feliratot küldenek a miniszter t nek és a városnak. m pansmákpói. Dr. Zeőfee képviaelőt Esküdt ki akarta tanitani a vallomásra. Enn?l a vizsgálatnál kiderült, hogy a kenyér- $ ben va.lomást'tenni. Budapest, november 25. Az Esküdt-ffgr bün­pörének mai folytatólagos főtárgyalását délelőtt 10 órakor kezdte meg a biróság. Töreky tanács­| elnök ellenőrzi, hogy a vádlottak es a tsnuk í (elun vannak-e, maja felhívja a tanukst, hogy jj ne távozzanak el, mert mindegyikükre sor kerül. Í Az elnök ezután Esküdtet '.zílitja maga elé és megkérdezi, hogy hajlandt-e Brezina ügyé­üzem augusztusban 160 métermázsa kenyeret állito t elő, *mi n*pi öt és fél mázsa állagnak Jj felel meg, szeptemberben a termelés 244 máz át I lett ki, nyolc métermázsás állagg I, ofcióberben 310 mázsa, 10 mázsás átlaggal és a termelés november 23-áig 328 mctermdzsáig emelkedett, ami napi 14 mázsás átlagnak jelel meg. A jelek szerin' e? a te melés ebben a hónapban 440 mázsáig fog emelkedni A kenyérüzem egyébként a várostól 105 mii íő korona ?ölcsönt kapott. Az alkalmazottak száma augusztusban hét volt, ma már nyolc. Eddig két kemencében •dolgoztak, most néggyel fognak dolgozni. Heim Antal fodrászmester jelenti De ezután, hogy a fodrászoknak az a kívánságuk, hogy a városi fürdőben levő borbély ugyanolyan árak cnellet! do gozzon, mint ők, valamint, hogy csak akkor nyithasson ez a borbély, amikor a többiek. Wimmer Fülöp felszólalása után e>eken kívül kimondja még a gyűlés, hogy a fürdői borbély­nál csak fürdözőket szolgáljanak ki Esküdt: Igen. méllóságos uram. Az einök kérdésére, hogy mit tud az ügyre | engedélyt és én nem tudom, miért éppen Hor­j váth Gábor ellen emel vádat az ügyészség? i Erre fel is hivom az ügyészség figyelmét I Elnök: A többi szá litási engedélyek is igy i készüt e!í? Esküdt: Igen. de csak 5 millió koroa ösz­! szegeit ettek vád tárgyává, holott én 25 millió í koronát vettem át. Kenedy György viccesen ezen pénzeket „családi inkamerációknak" ne­S vezte el. Ezu'án e'mondta Esküdt azt is, hotjy nem­vonatkozólag, elmondja, hogy Tankovits Mik- I csak Tömör Angéla és Kenedy György tudtak lós, Nagyatádi miniszter veje, eljött hozzá és átadta Brezina kérvényét és jelente te, hogy ő 125 ezer koronát vett fel Brenától. Csak 100 ezer koronát adott á» és kijelentette, hogy 25 ezer koronát Telmárnak kell á'adni. A minisz­ter azért, mert veje Brezina ügyébe beleavat­kozott, meg ilfotta neki, hogy a minisztériumba jöjjön. Azonkívül a tavasz folyamán történt s a róla, de tudtak a parlamentben is és más miniszterek is beszé'tek ráta. A vetőmag ügye. Elnök: No, most jön a vetőmag. Esküdt: Vetőmag cimén pár száz vagon gabona ment ki az országból, nem azok kap­ták meg az engedélyt, akik. már a háború előtt fel ve't pénsek miatt kellemetlensége volt Tan- l foglalkoztak vetőmagnemesitéssel. kovitsnak és majdnem botrány lett a dologból. Akkor megtiliotta neki a miniszter, hogy bár­kitől is pénzt vegyen át. Tankovits ennek elle­nére felvette a pénzt Bre<inától és nekem adta. Később eljött feozzám Brezina és közöite velem, hogy lud a dologról. Csempészlovakról volt szó, amelyek u'án nem kivileli illetéket, hsnem a lovak Hegy bizonyos részét kellelt leadni. Tekintettel arra, hogy ez az üzlet nem volt Elnök: Ez nem tartozik ide. Azt mondja el, hogyan bonyolította lé a Kenedyvel létrejött üzletet. Esküdt: A vetőmagnál fixlleték volt meg­áilapitva épp ugy, mint az állatodnál. Ezt kel­lett fize ni, Kenedy vei azonban még egy 20 fil­léres differenciám is volt, mert Angéla lármá­zott, hogy ő hozia ide Kenedii és én őt mégis ki akartam hagyni az üzetből. Erre kg.-ként u/£L í" f < u SZakmat kérd.,éseíre; reális, Brezina kárpótolni akarta mrtgát és visz- i 20 fillér! kértem Atgda részére, ami 100 vagon­• í Pr 1J • ' CZt azfü,eme} szaadia a pénzt. Mivel azonban ez már el nál abban az időben renge eg összeget tet? ki. sem lehe beszünteti, mert hiszen a váróinak 1 volt szái11olva és Brezina marhakiviteli enge- Éti 1,100.000 koronát kaptam. Kenedy 100 a^ári^^ovaü0'n^ aD^oR - ™sz.er « mondo ta, hogy j vagonra kért enga.élyt, de" csak 80 Egonra a város lovait ne a város kovácsmühelyében patkolják. Ebben a műhelyben azonban magán­embernek egyetlen fillér munkát se. végeztet­hessenek. A kovácsok szakosztályi elnöke jelenti ezután be, hogy ez az üzem 8000 koronáért patkol mindenkinek, h ilott a ryersanyag egy palkónál legalább 15 000 koronába kerül. Kijelenti, hogy az iparosok pénzéből gazdálkodnak igy. Magan­emberek neveit sorolja fel, akik állandóan ott dolgoztatnak. 'Egyébként 1918 óta tartják fönt ezt az üzemet és még sohasem számrltak el, hogy tulajdonképen mibe kerül ez az üzem. Ne gazdálkodják el a polgárok adóját. Wimmer Fülöp kijelenti, hogy ebben az ügyben interpellálni fog a közgyűlésen. tudjam be ezt az összget a követelt marna­száliitási összegekbe. Töreky e'nök: Milyen szerepe volt Deutsch­nének ? Esküdt: Min hogy Brezina nem tudott f ze ni, tehát őnagyságát küldte fel, hogy várjak. Akkor igen sokan voltak msr ott és mindössze pár percig beszélgethettem vele. Töreky : Egyszóval azt kérie Deutschné, hogy várjon, amig Brezina feljön. Esküdt: Igen. Töreky: Ezzel el is volt intézve az ügy? Esküdt: Igen, mert az az összeg, amit be­számítottunk, kitette azt, amit fizélni kellett; azt his/ern 200 ezer koronát. Az iparosok azt kérik, hogy ezt az üzemet 5 , einök ,, Brezina felé: Van-e valami Hrsrn < yümp^ék hets * „árrs mnnWi^t ' észrevétele a vallomásra ? teljesen izüntessék be és a várcs munkáival szabad iparosokat bízzanak meg. Körmendy Mátyás kijelenti, hogy az iparos- ! Brezina: Nincs semmi, ugy történ*. Esküdt: Méltóságos elnök ur! Én eddig nem ságn^k az az álláspontja, hogy a törvény értet- j 'eltem vallomást, de szabad legyen megemlí­tenem, hogy eddig Brezina mondott csak igazat. „6aalédi inkamerációk" Esküdt ezután sz elnök felszólítására a zab­szállítási panamákról bestéit: — Amonopoliumok megszületésével pályáza­tot írtak ki a zab szállítására. Zárt ajánla okat kel lett beterjeszteni. A pályázat feltételei ugy szil miben fejlesszék vissza oz üzemeket. Nagy vita indul meg ezután ebben a kérdés­ben. Wimmer Fülöp kijelenti, hogy minden gazdának joga van a saját munkáira üzemet fenntartani. Dr. Landesberg Jenő fölolvassa a törvény rendelkezéseit. Végül is a gyűlés elha­tározza, hogy a város hatóságát arra is kérik, hogy teljesen szüntesse meg ezt az üzemet. .. A hatósápi húsüzem kérdése a következő. A I tak, hogy a legtöbbe ígérőnek lesz a zab kamara elnöke mindjárt a vita elején mrg- f szállítási engedélye megadva. A miniszter kö­állspitja, hogy a husiparosok olcsóbban árulnak, j zölte vt lem, hogy ezen szállítással kapcsolat­mint a hatósági üzem. Kiss Géza szerint, ha nem lehet egyszerre megszüntetni az üzemet, akkor fokozatosan kell. A közérdek kivárja így. Ehelyett a város uj székeket rendel. Dr. Tonelli Sándor bejelenti, hogy ugy értesült, hogy a miniszter szabályozta ezt a kérdést és már leiratot is küldött a városisak. A gyűlés uey határoz, hogy megvárják, mig a polgár­mester felolvassa a miniszter leiratát. ban pártcélokra minél több pénzt kell gyűjteni. Felszóiitott, hogy lepnie összekötetésbe a pá­lyázókkal és kérjek tőlük eey rendes, nép­szerűen megirt és lebélyegzett ajánlafoí is, amelyen razonban az ajánlati összeget hagyják üresen. Én érinikfiésbe lfptem egy lrsay nevü úrral« biancó ajánlatok végeit. Adler S'gfriedtől, amikor bíanco ajánhtot kértem, kapta,n mind­járt 3 csekket, összesen 2 200.000 koronáról. Ilyen módon több pályázó kapott zabszálliíásra 5 kapott. Elnök: Most áttérünk a Forbáth-ügy tárgya­lására. Előbb azonban Tömör Angea felkel h lyéről és megjegyzéseket akar tenni Esküdt vallomására. Az elnök megengedi, hogy beszéljen. Esküdt és Tömör Angéla megint összeszólalkoznak. Tömör Angéla: Nem én mutattam be Kene­dyt Esküdtnek, éppen ő volt az, aki által meg­ismertem Kenedyt, akitől én semmit sem akar­tam kérni és nem is kaptam. Elnök: Ön felhajítja voK Esküdmek? Tömör Angéla: Csak szívességből. Esküdt: Tömör Angéla mindenről tudott és résztvett az üzletekben. Tömör idegesen pattan fel helyéről: Nem igaz! Az elnök figyelmezteti a vádlottnőt, hogy ma • radjon nyugodtan. Esküdt: Tömör Angéla közvetített a Forbáth­féle zabszállitásban is. Tömör Angéla : Nem igaz I Esküdt: Ő imeneteit meg Mengelével, Oko­licsán/ival, ő hozta Seregit és a többieket. GRál védő a bizonyítás kiegészítését kért. Dr. Gtál Jenő védő emelkedik eiután szó­lás a. Előterjesztést t<sz a bizonyítási anyag tnetfelelő kiegészítésére. Az elnök és - z ügyész egyszerre mondják, hogy ennek most nincs helye, G ál védi azon­ban tisztázandőnak tartja, hogy milyen viszony vo»t személyüket iletőleg nagyatádi Szabó éj Tankovits közöt. — Ezt lényegesnek t;.r om, te sék elret.delni — folytatja előterjesztését — az OMKE veze­tőjének, dr. Balkányi Kálmánnak kihallgatását arra vonatkozólag, hogy csakugyan napirenden voltak-e a közcélokra való gyűjtésJk az állami engedélyezések* ei kapcsolatban. Tiszieicítel ki-

Next

/
Thumbnails
Contents