Szeged, 1924. november (5. évfolyam, 252-276. szám)

1924-11-16 / 264. szám

1924 november 16 ltl«íl' 3 Radics álliiólag puccsra készül. Belgrád, szep'ember 15. Az udvarnak tudomására jutóit, hogy Radics állítólag hcrvát kaonai stemélyek és a horvát ezredek bevonásával puccsot készít elő. Az Összeesküvés ,' célja a horvát köztársaságnak még az uj év { előtt leendő kikiáltása volna. A Radics ellen f kiadott elfogatási paranccsal egyidejűleg ház- 1 Befejeződött a vizsgálat a tüzoltófőparancsnok ügyében. A tiszti főügyész jelentése a TUzoltó Szövetség mentőakciójáról. kutatást (a íottak több előkelő horvát vezérpo li'ikusnál és egyidrjüleg őiizebe vet'ék Ko!Io nics Árnót, a 7. dandár parar csnokát, aki áll tólag a puccs ka'onai részének végrehajttjj lett volna. Az egész kampáry azonban nem egyéb, mint készülődés a januári választásra. Szeged, november 15. (Saját tudósítónktól.) A napokban az a hir terjedt el a városházán, hogy a közigazgatási bizottság fegyelmi választmánya szombaton tárgyalja le Papp Ferenc tüzoltófőparancsnok régóta húzódó fegyelmi ügyét. Illetékes helyen érdeklődtünk ebben az ügyben és megtudtuk, hogy a közigazgatási bizottság szombati ülésén még nem kerül sor a meglehetősen bonyolult fegyelmi ügy letárgyalására, sőt egyelőre még az is bizonytalan, vájjon a decemberi ülésen letárgyalhatják-e. A fegyelmi ügy vizsgálóbiztosa, Bárdoss Béla tb. főjegyző elkészült ugyan már a vádak kivizsgálásával és a terjedelmes iratcsomót már át is tette dr. Turóczy Mihály tiszti főügyészhez, azonban a vizsgálat anyaga olyan nagy, hogy a tüzetes áttanulmányozás és a vádirat megszerkesztése több heti munkát igényel. Papp Ferenc fegyelmi ügyének kimenetelét nagy érdeklődéssel várja a város közönsége annál is inkább, mert bizonyos, Papp Feienc személyéhez közelálló körökből nyill és leplezett mentőakciókat indítottak érdekében. Megirta a Szeged, hogy a Magyar Országos Tűzoltószövetség átiratot intézett a polgármesterhez és hivatkozva Papp Ferencnek a szegedi tűzoltóság fejlesztése terén kifejtett érdemeire, a fegyelmi eljárás megszüntetését és a tüzoltófőparancsnoknak állásába való visszahelyezését kérte. Az átirat terjedelmesen foglalkozik a legyeimi ügy vádpontjaival is és megállapítja, hogy Papp Ferenc kifogásolt ténykedéseivel nem követett el fegyelmi vétséget, mert a tüzoltófőparancsnok szabadon rendelkezhetik a tűzoltóság teljes felszerelésével, sőt a parancsnoksága alá utalt legénységgel is. Ennek a furcsa átiratnak igazság szerint a levéltárban lett volna a helye, a polgármester azonban udvarias ember, nem szokott válasz nélkül hagyni egy levelet sem, tehát elhatározta, hogy a Szövetség megkeresésére is válaszol és hogy válasza udvarias lesz ugyan, de kíméletlenül udvarias. Az átiratot véleményezés végett előbb azonban kiadta Turóczy Mihály tiszti főügyésznek, aki már meg is tette rá a jelentését, amelyben többek között a következőket mondja: „Elsősorban kifogást emelek az ellen, hogy ebbe a fegyelmi ügybe a Magyar Országos Tűzoltószövetség egyáltalán beleszólhasson, mert azok a cselekmények, amelyekért a fegyelmileg terhelt vétkesnek kimondatott és megbüntettetett, nem hivatásával jáió ténykedések, amelyeknek helyessége, vagy helytelensége tekintetében a Magyar Országos Tűzoltószövetség véleményt nyilváníthatna. Ebben a fegyelmi ügyben arról van sző, hogy Papp Ferenc tüzoltófőparancsnok a tűzoltói szolgálat teljesítése végett rendelkezésére bocsátott fogatokat és kocsisokat a saját magángazdasági céljaira több izben igénybevette. Ezek olyan cselekmények, amelyek szakszerű véleménynyilvánítást nem igényelnek, afelett pedig nem lehet szemet hunyni, hogy egy közszolgálati alkalmazott a város vagyonával ilymódon a maga előnyére visszaéljen, az ilyen cselekmény feltétlenül fegyelmileg büntetendő cselekmény, amit különben igazol a közigazgatási bizottság fegyelmi választmányának határozata is, amelynek felülvizsgálata tekintetében a Magyar Országos Tűzoltószövetség véleményt nem is nyilvánithat". A polgármester minden valószínűség szerint a főügyész jelentése szellemében fog válaszolni a Szövetség megkeresésére. Ezzel azután a szokatlan formájú mentőakció meghiúsultnak is tekinthető. Az iparosság Irta dr. Tonelli Sándor, a szegedi Évek óta bizonyos nyugtalanság tapasztalható a magyar kit iparosság körében. A megnehezedett viszonyok, a folyton növekvő adóterhek, a munkásbiztositó költségei és komplikált adminisztrációja, a íregcsökkent kereseti lehetőségek fokozott erővel nehezednek erre az osztályra, amely évszázadokon át a polgári hagyományoknak a leghivatottabb képviselője volt Magyarországon. Az iparoeosztály valahogyan elhagyatotmak érezte magát és ugy vélte, hogy kereskedelmi és iparkamara főtitkára. nincs igazi szószólója, aki jogos kívánalmait felfelé megfelelő nyomalékkai kifejezésre juttatná. Érthető és természetes volt, hogy mikor néhány esztendővel ezelőtt az úgynevezett kézmüveskamarai mozgalom megkezdődött, sokan az iparosok közül tényleg elhitték, hogy csak egy intézményen multk, hogy a tisiparnak a bajai orvosoltassanak. Elhitték, hogy ha lesz kézmüveskamara, akkor az el tudja oszlatni az tetején volt, mert hogy oda rakta őket a némöt, aki kiszödte őket a partbul, mikor rágyütt az eső. — Milleker az a némöt, ugy-e? — Valami olyasféle Régön dúri mán az ott a földet, el is vitt ilyen cifrasági tanálmányt a fene tudja, hány ládával, hát mondok, hagy lögyön belüle az én városom muzeumjának is, mert szegedi vagyok én, tudja, oszt most hazagyüttem husvétolni egy kicsit, hát, mondok, mán csak nem gyüvök üres kézzel. Vagy kétszer jött még haza husvétolni s most már külön tárlójuk van a régiségtárban a gyűjtemény díszeinek, a vattinai encsembencsemeknek. Hát igy is lehet szeretni a szegedi kulturát, könyörgöm. De ugy látszik, előbb el kell menni Vattinára vasúti bakternak. A másik mecénás vizenjáró ember volt, Erdélyi Ferenc nevezetű, a háború előtt kotrómunkás volt Sziszeken, onnan járt haza karácsonyolni Felsővárosra. És minden esztendőben hozott valami római régiséget, amit a régi Siscin eliszaposodott romjai közül kavart fel a kotrógép. Hozott cserépmécsest, bronz-plajbászt (stylust), római susztertallért és egyéb apróságokat a Kulpa fenekéről. — Hát ami a kezeügyébe esik az . embörnek, tudja, azt is csak ugy lopva. Mert ami értékösebb kerülközik, azt mingyárt viszik a horvát mérnekek az Ágrábba, fene a fajukba. Utoljára hozott Erdélyi Ferenc egy arany nyakláncot, apró zöld kövekkel, alighanem türkizekkel. Mindjárt felbecsültettem valamelyik ékszerésszel, próbálja ki, arany-e, mérje meg s üzenje meg, mit ér. Akkor ért háromszáz koronát, ami mai értékben ötmilliót tehet. Ezért azt mondtam Erdélyi Ferencnek : — Nézze, öregem, ennek a láncocskának ennyi az aranyértéke, azt kifizetjük magának. Ahhoz jussa van s bizonyosan ráfér ez a kis segítség ebben a cudar világban. („Cudar világ." 1913-ban I) — Szó sincs róla, — állt egyik lábáról a másikra az öreg Ferenc. — No ugy-e? — kapargáltam össze a pénzt elégedetten. Örültem, hogy végre valahogy viszonozhatjuk a sziszeki kotrós sok szívességét. — Szó sincs róla, hogy én ilyesmiért a szülővárosom muzeumától pénzt fogadjak el, — kapta vissza a kezét indignálódva. — Nem olyanféle vagyok én, kérem szépen. Azért hogy én szegény embör vagyok, kérőm szépen, ne tessék engöm sértögetni. « A rendező-pályaudvar környékén, a fűtőház mellett téglát égetnek a vasutasok a város földjéből. A dorozsmai kubikos, aki az agyagot bányássza, egész sereg népvándorláskori sirt talált tavasztól őszig. Egy-két koponya be is került hozzánk, de az egyetlen ép edény, amit a sírokban talált, nem. Azt elvitte egy „tüsztőtt ur". Biztattak bennünket, hogy majd behozza, amit nem ő talált és nem neki ástak s amit a szegedi föld mégis csak a szegedi muzeum számára tartogatott és a városi földa városi muzeum számára. Félév óta várjuk, de még eddig nem jött. Ugy látszik, nem tudja, hol a kultúrpalota. Itt irom meg, hogy a Rudolftéren van s ott szívesen látják nemcsak a Koske Gáborokat és Erdélyi Ferenceket, hanem a „tüsztőtt urak"-at is. adósérelmeke', a munkásbiztcsitás körül jelentkező bsjokat, részeltetni tudja a kisiparosokat a közszailitásokban és azt a helyzeti elégedetlenség t, me'y ma kétségtelenül megvan, megelégedettségre tudja átváltoztatni. E feltevések mögött talán még az a gyanú is lappangott, amit egyesek még szítottak is, hogy a meglevő keresked Imi és iparkamarák nem feledek meg hivatásuknak és nem képviselték elég erélyesen a kisiparosság érdekeit. A kamarák őrömmel fogadiák, mikor Walkó Lajos kereskedelemügyi miniszter ankétot hívott össze a kézmüvesxemarai mozgalom megbeszélése céljából, mert ugy vélték, hogy ezen az ankéton tikalmuk lesz, hogy a bajoknak igaii okaiia rámutassanak és k moly javaslatot tehessenek a kisiparosig szervezeti kérdéseinek megoldására. Az ankét lefolyás í már a lapokban megjelent tudósításokból ismeretes. Veletlenül e sorok irója volt az, aki az értekezlet túlnyomó többségének hozzájárulásával egy olyan javaslatot terjesztett elő, amelyhez Walko miniszter hozzájárult és egy szűkebb bizottságot küldött ki a reformtervezet elkészi ésér?. Az alapgondolatom, amelyből kiindultam, az volt, hogy hiábavaló addig minden központi szervezet, amig az iparosság közvetlen érdekképviseletei, az ipartestületek mai szomorú állapotukban sínylődnek. Az ipartestületeknek ig zi hatáskörük mnes, anyagi eszközeik szegényesek, eredményes működést nem tudnak kifej eni. Ezért a reforirot az ipartestületeknél kell megkezdeni, ugy hogy rendes irodát tartsanak fenn, állandó tisztviselővel. Cészerü volna az ipartestületek anyagi bázisának kiszélesítése céljából, hogy az összes iparosok, tehát azok is, akiknek ipara képesi éshez kötve nincs, az ipartestületekbe való belépésre köteleztessenek. A tagdijak kötelező módon progresszív alapon állapitandók meg és feltétlenül közigazgatási uton hajtandók be. Ez a reform természetesen törvényhozási uton hajtandó végre. A törvényben, amely „a kézműves tesiülelek törvénye" cii.et viselhetné, tfrténnék intézkedés egy közpon i jellegű szervezetnek a felállításáról, mely az Országos Kézműves Testület néven alakulna meg. Enrek az országos szervezetnek természetesen nem az volna a hivatása, hogy bürokratikus in éxmény 'egyen és fegyelmi jogot gyakoroljon az ipartestületek fölött, mert az ipartestületek autonomiája egy százados fejlődés folyamán kialakult érték, melyet bántani nem szabad. Értékes működést fej hetne ki azonban a központ, ha olyanformán, mint a városok kongresszusának az irodája, sz általános jellegű kérdéseket tárgyalás céljából előkészi'ené, ezekben »z ügyekben javasatokat tenne és az ipartestületek országos kongresszusait megszervezné. A kamara cimet és jellegel azért nem tartoltam helyesnek, mert a kamarák a kifejlődött gyakorlat szerint helyi jellegű és nem országos érdekképviseletek s a címeknek s feladatköröknek az összekeverése olyan súrlódásokat idézne elő, melyeképpen az iparosságnak nem állhatnak az érdekében. Ebben a formában az Országos Kézműves Testület aránylag csekélyebb költséggel is megvalósítható volna, mintha teljesen kamarai feladatkört ruháznának rá. Esetleg a fenntartására már évi 50.000 aranykorona is elégségeit volnr. Ezt az összeget pedig az iparosok egyenes megadóztatása helyeit, amitől éppen ma óvakodni kell, elő lehetne teremteni ugy, hogy a megreformálandó és a mainál jelentékenyen nagyobb kölfségveiésse! dolgozó ipartestületek évi előirányzatuknak egy bizonyos hányadát bocsdjtanák az Országos Kézműves Testület rendelkezésire. Az utóbbinak az ügyeit egy választmány intézné, amely ugy jönne létre, hogy mlndtn ipartestületet egy szavazati jog illetne meg, a nagyobb Ipartestületek azonban taglitszámuk arányában több szavazattal is rendelkezninek. Az átszervezési munkának azonban ki kell terjedni a mai kereskedelmi is Iparkamarákra is. A kamaráknál is sok orvosolni való v;n ugyanis. E'sö helyen áll a kamarai választások ügye. A törvény szerint a kamaráknál öt évenkint kell a választásokat megejteni; ennek ellenére vannak vidéki kamarák, ahol már tizenhárom iv óta nem volt választás. A kamarai tagok elaggottak, részben elhaltak és a ka Tarák mai összetételükben nem kifejezőt a kerületük közgazdasági struktúrájának. Fontos eredmény-