Szeged, 1924. október (5. évfolyam, 225-251. szám)

1924-10-12 / 235. szám

1924 október 12 SZB9BD OSZI IDENYREI S0*TB°Í? és mellénykiilönlegességek, harisnyák minden létező divatszinekben, fehérnemiiek, csakis elsőrendű minőségben, rendelésre is a legolcsóbb szabott árakon SZÉCHENYI-TÉR 17. TCCerON S55. POLLAK TESTVÉREKNÉL CSEKONICS-UTC?l 6. 368 TCCCrON 85«. A szinház reprezentánsa. Makó Lajosnak, szegedi igazgatókorának első éveiben, Liptai Imre volt az úgynevezett művészeti titkára. Liptai már akkor szerelmese volt a szín­padnak, első próbálkozásait, kis jeleneteit, egy­felvonásosait itt irta s a szinház körüli bármilyen apró esemény jobban érdekelte, mint a legizgal­masabb rablógyilkosság. Világos hajnal előtt sosem feküdt le, késő dél­után ébredt fel, ezzel aztán megspórolta az ebédet. A vacsora volt a főtápláléka, az azonban alapos, megfontolt és kiadós. Általábanvéve nem hagyta magát zavartatni, flegmájából soha nem jött ki, semmi sem volt neki sietős, pláne szenzációs. A vacsorához néha csak a szinház után fogott, vagy még később, éjfél után, mikor elvégzete a redakcióban minden dolgát. Beszélni sem szeretett sokat, apró megjegyzései annál élénkebbek voltak, sokszor a vesékig hatolóak. A Híradónál törvényszéki tudósításokat irt, ami azt jelentette, hogy délután, mikor már megitta az ozsonnakávét, felszedelőzködött a többi lap ripor­terévei és kelletlenül megindultak a Mars-tér felé. Akkoriban ugyanis még künn volt a büntetőbíróság. Unalmas volt ez az ut, huzta-halasztotta min­denki a kivonulást, amig birta. Négy óra táján azonban, ha még mindig csak a duma folyt, Ödön, az irodalmi pincér odaállt az asztalhoz veszekedni. — Na, mi lesz? Sose mennek már a törvény­székre? Igy nem lesz kész az újság soha. Liptai Imre flegmáját egyébként az alábbi legenda is jellemzi. Mennek, haladnak már a Mars-tér irányába, mikor nagy füstfelhőt látnak, rohannak minden­felől az emberek. — Mi baj? — Ég a Csillagbörtön, meg a törvényszék. (Ter­mészetesen, csak a mesében.) — Biztos ez? — Tetszik látni innen is. — Akkor én visszafordulok, úgymond Liptai, mert a tüz a rendőri riporter dolga és nem való­színű, hogy ilyenkor tárgyaljon a biróság. A legenda szerint vissza is fordult, mert más ügykörébe avatkozni nem szeretett. A színházi világnak akkoriban nagy témája volt a szeged-vásárhelyi szini szövetség. Szegeden májusban már üres volt a szinház, a legnagyobb attrakciókkal sem lehetett félháznál nagyobb publikumot becsalogatni, de általában hiányzott ennek a félnek is a fele. (Annál érthe­tetlenebb volt, hogy a sajtó a tiz hónapos szezo­non lovagolt, sőt fanatikusok nyáron át is itt sze­rették volna tartani a színházat, persze megfelelő könnyű fajsúlyú műsor mellett.) Makó Lajos, aki minden idejét a szinház és az otthona között osztotta meg, akit soha kávéház­ban, vendéglőben nem láttak, — bánatosan ült délutánonkint a szinészfeljáró melletti padon s hiába várta, hogy lovasrendőrökért kelljen telefo­nálni, akik visszaverik a közönség ostromát. Má­jusban a közönség szivesebben ült a korzón, vagy a Stefánián, de színházba nem szeretett járni. Szinte egzisztenciális kérdés lett tehát a vásár­helyi szövetség, aminek a dolgában meg is indul­tak a tárgyalások. Hogy nem lett belőle semmi, annak — ugy emlékszem a kulisszák mögül — egy furcsa udvariassági, illetőleg udvariatlansági aktus volt a főoka. A szegedi szinügyi bizottság ugyanis meghívta tárgyalásra a vásárhelyit, de kikötötte, hogy a ven­dégeknek csak tanácskozási joguk van, szavazat­juk nincs. Az ilyesmire kevésbé önérzetes emberek is az­zal felelnek, hogy elajánlják magukat, amiként hogy a vásárhelyiek is azon mód cselekedtek. Előzőleg azonban még tárgyalások voltak itt is, ott is, akkor mondja valamelyik napon Makó La­jos Liptainak. — Liptai ur, holnap Vásárhelyen értekezlet lesz, meghívtak engem is, de nem mehetek át. Magát küldöm kl, hogy képviseljen engem. Imre kidüti a mellét, jobb kezét a nadrádzsebébe sülyeszti, — igen imponáló pózt tudott vágni — s azt mondja. — Kérem, kérem... — Átmegy, folytatja Makó és vigyáz az érde­keinkre. Nem szabad azonban elfelejtenie, hogy nem csupán engem reprezentál, hanem a szegedi színházat is. Talán fölösleges erre figyelmeztet­nem, mégsem hallgathattam el. Érti, kérem? En­gem képvisel épp ugy, mint a szegedi társulatot. Mondhatnám: Szegedet. Liptai olyan alakitások közben figyelte a direk­tor szavait, mintha nemzetközi diplomáciai érdek­ről volna szó. — Hssz... ha én ott vagyok... De Makónak még mindig volt mondani valója. — Természetes, hogy a költségeit én viselem. Ón ott emberek közé jut, esetleg meg kell hálnia is. Szóval ne fukarkodjon, ön engem képvisel. Imre elment, becsülettel elvégezte a dolgát, az­tán másnap hazajött és beszámolt a küldetéséről. Ki mit mondott, hogyan kellene megfogni a kér­dést, mik az impressziói. Makó hallgatta titokzatos arccal s hogy véget ért a referáda, elővette a nagy bőrtáskát, amely­ben a bankókat tartotta. — Köszönöm, nagyon jól teljesítette a feladatát. Most pedig kérem a költségjegyzékét. Pergette a nagy papírpénzeket, amig Liptai sze­rénykedett. — Nem csináltam, kérem, külön jegyzéket, ösz­szesen egy forint nyolcvan krajcárt költöttem. Eb­ben benne van a vasút is. Makó ajakán valami utánozhatatlan vonás jelent meg, bezárta a nagy bugyellárist, etővette a fa­tálcát az aprópénzzel. S amig leolvasta a forint nyolcvanat, hangban is utánozhatlanul jegyezte meg. — Hogy őszinte legyek, én kevesebből is kijöt­tem volna. Bob. Amerikában London, október 11. Tegnap befejezték a német kö'csönre vonatkozó tárgyalásokat. A kölcsön­nek a Dawes-féle szakvélemény értelmében 800 millió aranymárkát kell biztosítania. A kölcsön két f'csoportra oszlik, amerikai és európai részre. Az amerikai rész 110 millió dollár, az európai 265 millió font sierling. Az amerikai részt a Morgan-bankház vette át. Az európai részt első­sorban az Angol Bank veszi át. Ezenkívül ré­szesedni fognak benne Franciaország, Belgium, Olaszország, Svájc, Hollandia, Svédország és Németország, Olaszország lírában fogja a maga részét biztosilani, Svájc részben frankban, rész­ben angol fontban, Svédország pedig svéd koronában. A többi európai kibocsájtás font sterlingben történik. A kölcsön 25 éven belül fizetendő vissza. A visszafizetés vsgy kisorsolás, vagy visszavásár­a német kölcsönt. lás utján történik. Az amerikai hányadnál a tőketörlesztés öt százalékos felárra), vagyis 105 százalékkal fog történni. Az európai hányad sl pari fizstendő vissza. A kibocsátás mind­egyik álismban 92 százalékos árfolyamon tör­ténik és már a jövő héten kezdetét veszi. A kamatláb 7 százalék. A törlesztési és kamat­szolgáltatáshoz szükséges összegek minden jóvátételi fizetést megelőznek. Newyorkból jelentik: Itt azt hiszik, hogy a német kölcsönt tízszeresen fogják túljegyezni. Az időpont kedvező, mert nagy pénzbőség van és keresik a jó befektetést. A World hivatalos forrásból arról értesül, hogy a német kölcsön jegyzése az Egyesült­Államokban már meghaladja az egymilliárd dollárt. Enyedi Artúr gyanús halála. Budapest, október 11. A budapesti előkelő társaságokban már napok óta szenzációs jelen­tőségű és titokzatos ügyről beszélnek. Mindenki az .állítólagos" jelzőt teszi beszéde elé, amikor azt mondja, hogy Egyedi Artúr nagybirtokost, híres lóver8enyistállóiulajdonost és Csonka­Magyarország egyik leghíresebb telivértenyész­töjét veje, Margit leányának férje, dr. Frohrelch Ernő eltétette volna láb alól. Először azt a hirt közölték róla, hogy öngyilkos lett, tegnap aztán, mint közöltük, kiderült, hogy az orvosok gya­núsnak találták öngyilkosságát. Dr. Egyedi Artúr nagybirtokos több mint két évtizede él Sopronmegyében Egyed község ha­tárában lévő birtokán. Az öreg ur, akinek zsu­goriságáról a környékben legendák kerültek, teljesen visszavonult és az utóbbi években a családja vigyázott rá. Az öreg urnák ugyanis a túlhajtott munkától az utóbbi években meg­billent a lelki egyensúlya és elhatározó képes­sége is nagymértékben ceökkent. A család ezért elhatározta, hogy az óriási értéket kép­viselő birtokot valamiképen kezeitelni fogja, miulán az öreg ur semmivel sem törődött. A zsugoriság annyira ment, hogy családját egy­általában nem segítette és készpénztámogatás­ban sohasem részesítette. Frohreichné a főkapitányság épületének folyo­sóján a következőket mondotta: — A falusi pletyhának lettünk az áldozatai. Az öreg urat senki sem szerette és ki nem állhatták a faluban zsugori természete miatt. Férjemmel október első napjaiban érkeztünk Egyedre, honnan kétnspi tartózkodás után visszajöttem a fővárosba. Férjem érdekes üzleti tervvel jött apámhoz és előadta neki, hogy na­gyon kis befektetéssel kitűnően gyümölcsöztet­hető tejváilalatot lehelne a b:r?okán létesíteni. Édesapám meghallgatta férjem tanácsai', de miután sokalta a fcészpénzbetsktetést, a terv megvalósításától végeredményben elállót. Hét­főn, október 6-án délelőtt 12 órakor azzal bú­csúzott el édesapám férjemtől, hogy másnap találkoznak «s a dolgot megbeszélik. — Édesapám ekkor lepihent, imjd estefelé a szokásos tarokp»rlijára ment, ahonnan tiz óra u'án néhány perccel érkezett haza. Ugy értesültem, hogy nem feküdt le, miután súlyos idegbántalmai voltak. Csillapifószer nélkül egyébként sem tudott aludni. Családunk állan­dóan f gyelte édesapámat, miután mindig attól lehetett tartani, hogy egy pillanatnyi elmezava­rában végez magával. — Férjem művészember. Ő még gondolat­ban sem foglalkozhatott ilyen tervvel, miután még csak a lehatfiságe sem forgott fenn annak, hogy esetleg örökölni akar. Férjem is nagyon jól tudta, hogy miránk édesapánk halála után semmi sem marad, mert nekünk csak a haszon­élvezetet kölötte ki, birtokát pedig unokáira hagy'a. Nyilvánvaló tehát, hogy anyagi indító okai egyáltalában nem is lehettek. Más vonat­kozású súlyosabb ellentétek pedig sohasem voltak közöttünk. — Édesapám zsugori természetére — mon­dotta Frohreichné — legjellemzőbb a követ­kező eset. Nemrégiben édesapán a birtokbe­vallási iven egyedi gazdaságnak értékét 250 millió koronában tüntette fel. Ez azon a na­pon volt, amikor 300 millió koronáért csak ök­röt vásárolt. A hamis bevallás természetesen a soproni adóhivatal figyelmét sem kerülte ki és ok óber 7-én reggel büntető intést kézbesítet­tek édesapámnak, amely szeriterint kétmilliárd korona birsággal sújtják adóalap eltitkolás miatt. Eleinte természe'esen titkol uk az ügyet, miután sejtettük, hogy édesapámat súlyosan fogja az ügy érinteni, később azonban mégis tudomá­sára hoztuk. Ettől a perctői kezdve nem le­hetett vele beszélni. Állandóin szobájában tar­tózkodott és férjemmel is ezen események hatása alatt veszett össze és mondotta türelmetlensé­gében, hogy ina nem tárgyal tovább a tej­gazdasági ügyről. Kihallgatták dr. Frohreichet, aki gyászruhá­ban van és nagyon ideges. Tagadja a gyilkos­ságot. A tárgyi bizonyítékok, amelyek ellene siói­nak : Az ágy, amiben Enyzdi feküd., tele volt vérrel, ami ege; á a matracokig "la'olt. A

Next

/
Thumbnails
Contents