Szeged, 1924. október (5. évfolyam, 225-251. szám)

1924-10-12 / 235. szám

iiyts maám ára 3000 kepan MIMII M MW tlfHilinl aindM * Itm náa ári 2000 l» :t«l. BélMHtl iraki 10 l *• Mlkn 49001 I •lrdettf 1 árak i Pélhuttmi I •un. 400, egy hasábon 800 másfi! ha lábon 1200. SzOnf MM ö százalíkkal drágább Apróhirdetés 10 izAig 0001 kor. IxövegkOztl közlemé­nyek toronként 6000 korona. Családi trtesité* 45000 koc. V. évfolyam. Szeged, 1924 október 12, VASÁRNAP. 235-ik szám. Dánia könnyei. Dánia törvényhozása ezen a héten elhatá­rozta, hogy leszereli az ország hadseregét és feloszlatja a hadiflottáját, mert nem akar többet háborút látni, esik a béke rendjét, tnnak a biztosítására pedig elég a rendőrség ii. Igaz, hogy Dánia a kicsiny országok kOzött is kicsi, katonaiága és flottája gyerekjáték a militarista nagyhatalmakéhoz képest, éhes ellenségek se ásítoznak rá, — mégis ami Dániában történt, az olyan esemény az emberiség történetében, amilyen talán a könyvnyomtatás feltalálása óta nem volt. Ez nem az örökbéke ugyan, de mégis az első bátor és határozott lépés afelé — és sajátsígoa, hogy az emberilégnek ez az elkép­zelhetetlenül nagy szenzációja teljesen beleve­szett a világsajtóban, a magyart is beleértve, ennek a hétnek a politikai zflrzavarába. Röfid hirt közöltek róla a lapok és azt se kommen­tálták; pedig a hirben benne volt, hogy a dán költségvetés egyszerre jelentős plusszal záródott is hogy a dán nép az öröm könnyeivel fogadta ezt a határozatot, — pedig s nemzetek sokszor megsiratják ugyan a vezetőik elhatározásait, de azok a könnyek nem az öröm könnyei szoktak lenni... * Ha egy idegen csillagról távcsövei nézhette volna valaki a földet, ó, milyen nagyszerű mu­latsága kit volna annak az utolsó tiz esztendő első fcíében I Látta volna a tömérdek földi emberkét, ame­lyik csak akkora, mint a hangya és olyan sok is és időtlen idők óta öldösi egymást. Látta volna, hogy azok a vizek, amelyek a föld felü­letét borítják, szép rózsaszintkk a vértől. A palotákon, a sziklákkal páncélozott várak falain lyukat váj az ágyúgolyó és elomlasztja a csön­des kis fecskefészkeket. Mindenütt kis szürke, sárga füstbokréták röpdöstek, lángpántlikákat lobogtatva. Amerre a teleszkóp ellátott, hadban állott az ember negyedfél világrészben éa bő­szülten öntötte a vért szárazon, vizén és levegő­ben. Eleven film volt nagyon, de lassankint egy kiciit unalmassá vált a csillagbeli szemlé­lődönek. Szétrepedt fedezékek, gránáttölcsérek, hörgő emberek véres arccal és sárga homlok­kal, egy, kél, három, négy esztendőn keresz­tül —, „ej, ez unalmas" — mondta a csillag­béli ember —, „ilyent már Kannibal is csi­nált, Dzsingiszkán is csinált, Napoleon is csi­nált, mást szeretnék már látni 1 Valami olyant, ami még sohase volt a világon, de olyant, ugy látszik, nem tud teremteni a háború se 1" Pedig ime tudott, csakhogy ezt nem mutatja meg a teleszkóp a csillagok fiának: azokat a könnyekei, amiket a náluk már valósággá vált örökbékén való örömükben hullatnak a dán apák és anyák, azokat a rettenetes háború ter­melte, mint ahogy kínokban terem a gyöngy a tenger fenekén. Tündökölnek ezek az uj termékei a földnek, mint a kristály és kerekek, mint az igazgyöngy, de magasabban a kristálytermő havasoknál és mélyebben a gyöngytermő tengereknél: a lé­lekben teremnek. Ott jegecesedett ki az európai történelem legszomorúbb tiz esztendejében ez a ciodálatos drágakő, amiről már Plinius is irt, de amit eddig nem látott senki: olyan ereje van, hogy elolvad tőle az acél és olyan lágy, hogy enged egy gyermek ujjának is. Ez a minden poklokon keresztülment és a szenve­désekben kijózanodott emberiség könnye. Egé­szen más, mint azok a könnyek, amelyeket eddg ismert az ember: a megpróbáltatások napjaiból, a virrasztó anya éjszakájából, a meg­tévedt ember bűnbánatából, gyerekszobákból, ravatalok mellől. Olyan ezek közt a dánok könnye, mint az ívlámpa az izzó-lámpák közt. Sápadtabb a fénye, de ragyogóbb. Egy felemelő nagy érzés ősereje csillan a magjában, körülötte pedig az uj emberiség uj reményeinek arany­szövedéke bogozódik. Tudjuk, hogy ez nem az örök béke még, mert még measze van odáig és nem a senki­nek se vétő bárányokon múlik az örök béke, hanem a tigriseken és oroszlánokon és azok még nem dobták el fogaikat és körmeiket, löt folyton élesítik őket az imperializmus köszörü­kövén. Tudjuk, hogy sok még a hitetlen, nagy a konokság és szándékos megátalkodottság és a világ népei még annyira sincsenek, hogy tudomásul vennek Dánia könnyeit, amelyen mindenért hullanak, azért is, ami elmúlt, azért is, ami van: elrothadt vétkekért, izétporlott csontú gonoszságokért, ismeretlen végzetekért, melyek lábunk alatt túrnak a sötétben, mint a vakondok és a fejünk fölött lebegnek, mint a denevér. De mindegy, az értelem hajnala min­denütt hasad és a hajnal ellen nem lehet harcolni és el fog jönni az az idő, mikor S az örök háború temetésén és az örökbéke születésén az egyik pólustól a másikig és az egyik óceántól a másikig mindenütt kiesik a nemzetek szeméből az az örömkönny, amelyet most a dán apák és dán anyák ejtenek szivük­höz szorított gyermekeik szőkefürtü fejére. És lehetetlen az, hogy ezek a csodálatos drága­kövek, amelyek az utolsó háborúból termettek, leperegjenek a földre és beigya őket a homok, mint ahogy évtizedeken keresztül beitta az embervért. Ugy kell, hogy angyalok gyűjtsék őket aranykehelybe és mikor az megtelik, bele­süssön az Isten mosolya, aki a miga képére és hasonlatosságára teremtette a föld minden gyermekét. £i Isten és emberek összemosoly­gásából születik meg a béke és abban a perc­ben olyan Bzivárvány í /ellik fel a földről az égre, hogy elkápráztatva fogja be szemét .a távol csillagok fia. MMWMMMMIMM^^ A haldokló Róma visszatér. Irta: Tonelií Sándor. Vannak-e uj dolgok a nap alatt és vannak-e történelmi korszakok, melyek megismétlődnek? Lehet-e azonosságokat találni különböző kor­szakok embereinek gondolkodásában, érzésében és cselekedeteiben? Sokan azt mondják, hogy igen. Oswald Spengler, a szörnyűségesen nagy koponyájú német, ahogy öt Rákosi Jenő elne vezte, két testes kötetben bizonyítja, hogy a tudományunk, művészetünk, kutturánk az ívnek ugyanazon a lehajló görbéjén van, amelyet Görögország végigélt Perikies idejének arany­kora útin. A jelenségek szerinte párhuzamosak. Tudományban az egyetemlegesség helyett spe­cializálódás, irodalomban erő helyCt negédesség, művészetben a komoly fenség helyett cirádás jón oszlop, barokk és szecesszió. A hasonlatosságok tényleg meglepőek. De talán még több a hasonlatosság a császárság korának a Rómájával. Az is olyan korszak volt, mikor a civilizáció elébe nyomult, vagy föléje kerekedett a kulturának. Akkor is bizonyos lelki felbomlásnak a tünetei mutatkoztak, melyek ma is tagadhatatlanok. A modern ember — némi túlzással természetesen — nem egyéb, mint a gépek és villamosság korában élő római. Róma alatt értve természetesen a hanyatló császár­ságnak a korát Melyek - modern ember életének jellemző vonásai? Mindenesetre kapkodás és idegesség. Sokféle, de összefüggéstelen tudás tükröződik vissza egész egyéniségében. Régente a tudás mennyisége kevesebb volt, de alaposabb és biztosabb. Kevesebb volt a könyv, de olvasták, megtanulták őket és hittek bennük. Voltak könyvek, melyek egész nemzedékek gondolko­dására és érzelmi világára nyomták rá a bélye- r güket. A mai nagy könyvtermelés mellett tömér­dek selejtes írás kerül forgalomba. A könyve­ket kapkodva nézegetik, átfutják, elfelejtik. A nagy könyvtermelés lerontja az igazi könyv­kultúrát. A háboius gazdagok és irodalmi giger­lik igényeinek kielégítésére készült amatőr kiidá­sok legnagyobb részénél mellékes a tartalom s csak a papír, a rajz, a kötés, sőt gyakran még az sem, hanem a csekély példányszám és a könyv ritkasága a fontos. Ezek a könyvek nem olvadásra készülnek, hanem a bélyeg- vagy pipagyüjtéshez hasonló szenvedélynek a kielé­gítésére. A nyugtalanság az irodalomban, művészetben, iparművészeiben beteges kilengésekre vezet. Futurizmus, kubizmus ennek a jelenségei. Nem­csak a művészi, hanem az erkölcsi és társa­dalmi értékelések is bizonytalanok. Mélynek irondják, ami zavaros s érthetőnek, ami tetsze­tős. Kételkednek mindenben, társadalmi beren­dezésben, parlamentarizmu ban, művészetben, tudományban és végcélban egyaránt. Szellemi nomádizmus uralkodik az egész világon, mintha ac embereknek nem volna lelki hazájuk, majd i't, majd o t ütik fel mozgó tanyájukat, de állandót nem építenek. Az igazi konstrukciós elv megdöbbentő módon hiányzik azoknál, akik magukat konstruktivoknak szokták nevezni. A nyughatatlan léleknek művészetben, politiká­ban, életben egyaránt szüntelenül uj izgalmakra van szüksége. A sportok a testnevelés eszközé­ből versennyé, megélhetési eszközzé és a hazárd­játék ujabb nemévé fajullak el. Emberek meg­döbbentő módon lengenek ki a szélső konzer­vativizmustól a bolsevizmusig és vissza, mint nagyon sok esetben tipasztalhattuk. A háború lehet kényszerítő szükség, lehet, hogy állam­férfiú a nemzet jövőjének megmentése érdeké­ben ultima ratio gyanánt szánja rá magát. De 1914 előtt voltak sokin, akik a háborút csak uj, izgató, még nem ismert élmény gyanánt várták. Valami, ami hat az idegekre, akár a morfium. A háború után Amerikából valóságos turista áridat indult meg Franciaország elpusz­tult vidékeire. Érdekes körülmények között akar­ták látni Franciaországot. Az összeomlást meg­előző időknek egyik visszataszítóan perverz jelensége volt, hogy voltak kapit« listák, akik társadalmi forradalmat hirdető lapokat támogat­tak. Voltak glasié-keztyOs és vasalt nadrágos forradalmárok, akik semmi rokonszenvet sem éreztek az alsóbb osztályok iránt, bódító par­fümökkel védekeztek az illata ellen, de csinál­ták, vagy segítettek csinálni a felfordulást, mert Í nromániások módjára látni akarták a tűznek a ellángolását. Nemcsak a gondolkodásnak, hanem magának a társadalomnak is hiányzik az egysége. Mig a pat­riarkális világban mindenki érezte a saját rendel­tetését és egy nagyobb, felsőbb hatalomtól meg­szabott rendbe való tartozását, ma általános nyug­talanság tapasztalható az egyes társadalmi csopor­tok elhelyezkedésében is. Ez a nyugtalanság pedig nemcsak anyagi természetű. Sokkal mélyebbről fakad és a színezete az, hogy az egyes osztályok nem tudják, vagy nem akarják egymást megérteni. Ha nem is teljesen ellenségül, de legalább is ide­genül állanak egymással szemben. A tömeges együttlakásánál fogva az utolsó évtizedek folyamán súlyában és jelentőségében erősen megnövekedett ipari proletariátás felveti a kérdést, hogy miért van ö, éppen ő egy bizonytalan és kilátástalan sorsra kényszerítve és erőszakos eszközökkel kísérli meg ennek a sorsnak a megváltoztatását. A katona ugy véli, hogy valamely szociális kiválóság, mely hi­vatásában nyilvánul meg, felülemeli őt a többi társadalmi osztályokon. Az orvos és mérnök lenézi a jogászt, aki a paragrafusok béklyóival akarja megkötni az életet és csavarmenetesen kezeli az igazságot. A disznókat nevelő kisgazda különbnek tartja magát a jövendő polgárt nevelő tanárnál, mert annak lábon járó gazdaság nem röfög az udvarában. A megvagyonosodott iparos és keres­kedő s általában a kapitalisztikus foglalkozások minden képviselője rosszul leplezett irigység hang-

Next

/
Thumbnails
Contents