Szeged, 1924. október (5. évfolyam, 225-251. szám)
1924-10-09 / 232. szám
1924 október 10. SZEGED 7 A miniszterelnök és Nagy líince szenvedélyes vitája. A szolnoki pör a nemzetgyűlésen. Budapest, október 8. A nemzetgyűlés szerdai ülését háromnegyed 11 órakor nyitotta meg Scitovszky Béla elnök. Az elnöki előterjesztések után az inditványkönyvet olvsssák fel, majd az interpellációs könyv olvasására kerül a sor. Körülbelül negyven interpellációt jegyeztek be a képviselők és ezek letárgyalására a napirend után térnek át. Ezután a fővárosi törvényjavaslat folytatólagos tárgyalására tér át a Ház. A fővárosi Javaslat. Az első szónok Petrovách Gyula, aki összehasonlítja a törvényjavaslatot a két elözö fővárosi törvényjavaslattal. Nézete szerint ez a törvényjavaslat csak akkor lesz jó, ha a két előző törvényjavaslatnak az üdvös rendelkezései benne foglaltatnak, a hibái pedig kiküszöböltelek. Hosszasan beszél a javaslat részleteiről. Nem szavazhatja meg a törvényjavaslat 22 ik §-át, amelyben a belügyminiszter felmentését kéri az eddigi intézkedésekkel kapcsolatosan. A választójoggal kapcsolatosan azt kívánja, hogy a választójogosultságra szükséges helybenlakást 10 esztendőben állapítsák meg. Ezután hosszadalmasan fejtegeti a közigazgatási kerületek szerint való választás jogosultságát és igazságosságát. Ezután a szociáldemokratákkal, különösen Farkas Istvánnal polemizál hosszasan. Farkast azzal vádolja, hogy a kommunista választásokat vezette. Az uj választások névjegyzékének elkészítése igen nagy munkát és költséget igényelne és nem tudja, hogy mit szólna a pénzügyminiszter ilyen ujabb kiadásokhoz. Altalánosságban elfogadja a javaslatot Az elnök az idő előrehaladottságára való tekintettel napirendi indítványt tesz. A legközelebbi ülés csütörtök délelőtt 10 órakor lesz a mai napirenddel. Kiss Menyhért személyes kérdésben szólal fel. Reflektál Berky Gyulának közbeszólására, amelyben azt állította róla, hogy híve volt a darabont-kormánynak. Hivatkozik arra, hogy egyszer már tisztázta magát ebben az ügyben és tagadja, hogy darabont lett volna. Berky Gyula válaszában kijelenti, hogy Kiss Menyhértnek nincs joga az erkölcsbiró szeret pére, mert manipulált a Lloyd Bank és az Ujságüzemi részvényekben. Kiss Menyhért valótlanságnak nevezi Berky állításait és kijelenti, hogy^legális uton vásárolta a részvényeket. M* Ezután áttérnek az interpellációkra. Az interpellálók távollétében egy sereg interpelláció elmarad. Rupert Rezső a Somlóvidék katasztrófális terméséről, a lakosság nyomorának enyhítése érdekében interpellál. Kiadják a földmivelési és a kereskedelmi minisztereknek. A második interpellációjának elhalasztását kéri. A kinzáasal való vallatás ellen. Esztergályos János a következő interpellációt terjeszti a belügyminiszter elé: — Tekintettel arra, hogy a szolnoki tárgyalás során beigazolódott, hogy a rendőri és közigazgatási hatóságok a gyanusitottaktól a nyomozati eljárás során a legsúlyosabb testi bántalmazásokkal, éjjeli vallatással és egyéb kínzással kényszeriteltik ki a beismerő vallomást, kérdezi, mit hajlandó tenni a belügyminiszter ezeknek a szégyenteljes állapotoknak a megszüntetése érdekében. Az igazságügyminisztertől azt kérdezi Esztergályos János interpellációjában, hogy hajlandó-e a gyorsított eljárás alapján hozott Ítéleteket revizió alá vétetni, mert hiszen ilyen pörökben is beigazolódott, hogy az elitélt vádlottaktól bántalmazással és éjjeli vallatással kényszeritettek ki beismerő vallomásokat. Neveket és konkrét adatokat olvas fel arról, hogy a rendörök miként vertek össze és hogyan tettek egész életére beteggé száz, meg száz ártatlan embert. Vanczák János: Kivisszük ezeket az adatokat külföldre, azután indithatnak pört ellenünk. (A karzat közönsége itt helyeslését és tetszését fejezi ki ) Az elnök kétszer is figyelmezteti a karzat közönségét, hogy tartózkodjék tetszésének, vagy nem tetszésének nyilvánításától, mert a házszabályok alapján a legközelebbi esetben a karzatot kiürítteti Nagy Vince viharos polémiája a miniszterelnökkel. A következő interpelláló Nagy Vince. Polemizál a miniszternek azon kijelentésével, hogy a nyugati államokban a konzervatív és imperialista gondolat az uralkodó. A miniszterelnök genfi beszédéről kijelenti, hogy annak elhangzása után rendszerváltoztatást várt a kormánytól. Garami és Lovászy büntetlen hizaengedését követeli. (Helyeslés a baloldalon.) Horváth Zoltán itt a kormánypárt felé fordul s ezt kiáltja: „Egységes szovjetkormánypárt 1" Az elnök Horvátot rendreutasítja. Nagy Vince állandó zajban folytatja tovább beszédét és valahányszor Garamit és Lovászyt említi, a szociáldemokraták és a Rupert-párt tapssal és éljenzéssel tűntetnek a köztársaság mellett. Nagy Vince népcsalásnak nevezi a földreformot. Bethlen István gróf: Eddig ötezer holdat adtak ki és még egymillió holdat fognak kiosztani I Nagy Vince: A genfi beszéd kapcsán azt kérdi a miniszterelnöktől, hogy miért képvisel más álláspontot akkor, ha a francia és angol miniszterelnökökkel tárgyal, mintha idekaza nyilatkozik. Kérdezi, mi az igazi álláspontja, legitimista-e, vagy szabadkirályi választó, miért fogadia a miniszterelnökségi államtitkárság József Ferenc kir. herceget érkezésekor. Miért vállalt követségi tisztet Ábrahám Dezső köztársasági kormányában. (A miniszterelnök feötb szól: Hazugság, mesterséges rosszakaratú hi- I resztelés I) Ezután az orosz-magyar szerzidéaről beszél, . azt állítja, hogy egypár spekuláns • a Mező- ' gazdasági Gépgyárak érdekeiről van szó. Beszédét többször félbeszakítja a nagy zaj és az elnök a tanácskozás rendjét csak ismételt rendreutasitdssal tudja fenntartani. Szóváteszi Nagy Vince a Garami és Lovászy ellen kiadott vádiratot. Azt mondja, nem lehet óket nemzetgyalázással vádolni azért a röpiratért, amelyet az lnterparlamentális Unió ülésén beterjesztettek. A gyalázkodás propagandája volt, szól közbe a miniszterelnök, mire óriási zaj tör ki a Házban. — Bűnpártolók, gyilkosok barátai I Orgovány / Siófok l kiáltoznak balról a kormánypárt Jelé. As elnök Hébelt és Esztergályos képviselőket ismételten rendreutasítja. A zaj azonban nem akart csillapodni, az elnök az ülést kénytelen felfüggeszteni. Szünet után Nagy Vince folytatja beszédét: A kormánypárt a szovjatszerződéssel a polgári demokrácia kialakulását akarja megakadályozni. A kormány kacérkodik a szovjettel. A következő interpellációt terjeszti elő: Komolyan gondolja meg a kormány, hogy hajlandó-e demokratikus szellemben kormányozni és ha igen, nyomban terjessze be az általános választójogról szóló törvényjavaslatot. Hajlandó-e a numerus clausust eltörölni, az esküdtszék intézményét visszaállítani, az internálótábort megszüntetni, a fegyelmi ítéleteket revizió alá venni, a gyülekezés, egyesilés és sajtószabadságot visszaállítani és az orosz szovjetszerződés tervét elejteni. Hajlandó-e emberséges adópolitikát kezdeni, a detronlzációs törvényt betartani és a királyi családot el nem ismerni. A miniszterelnök válasza alatt többször föl kell függeszteni az ülést. Bethlen István gróf azonnal válaszol az interpellációra. A képviselő ur beszéde és interpellációja könnyes bizonyítéka annak, hogy miként lehet az interpelláció jogával visszaélni. (Nagy zai a szociáldemokratáknál, a szociáldemokrata képviselők fekigrálnak helyeikről és ugy kiabálnak.) Bethlen tsván gróf: Csak akkor fogok beszélni, ha csend lesz. Ugy veszem észre, hogy az utóbbi időben lábra kapott az a szokás, hogy amikor erről a padról az igazság hangzik el, torkunkra akarják szorítani a szót. Akárme.inyire kellemetlen is, mégis kénytelen vagyok az igazságot megmondani és csak akkor fogok beszélni, ha ezt tehetem, ugy hogy ne csak a képviselő urak hallgassák azt, hanem az ország is. Az interpelláció joga azért adatott meg a képviselőknek, hogy a kormány ténykedéseit konkrét tények felhozásával ellenőrizzék, itt pedig állandóan feláll egy képviselő, aki az egész kormányzat politikáját felölelő ítéletet mond és ezzel eltéríti a kormányt attól, hogy azokkal az ügyekkel foglalkozzék, amelyek napirenden vannak. Minthogy azonban ez már megtörtént, kénytelen vagyok a képviselő ur állításaival szemben a magara álláspontját is precizirozni. Képviselő ur azt állítja, hogy én a szovjetmentalitással kacérkodom és hogy a kormány — nem tudom milyen — titkos megegyezéseket kötött. Rámutatott arra, hogy annak idején a Károlyi-kormány alatt a szovjet megalakulása tette lehetetlenné a demokrácia kifejlődését. Lehet, hogy itten a kommunizmuss tette lehetetlenné a demokrácia kifejlődését, de utalok arra, képviselő ur, hogy ön képviselte azokat az elveket és annak a kormánynak is tagja volt. (Erre ismét kitör a vihar a baloldalon, a szocialisták felugrálnak helyeikről és nagyatádi Szabó felé mutatnak, az elnök csak nehezen tudja a rendet helyreállítani). >vflH Bethlen Jstván gróf folytatja: Meg fogom magyarázni szavaimat. Kiket látott a nemzet akkor uralmon. Egy kis társaságot, amely a nemzet szerencsétlenségét felhasználta arra, hogy saját magát politikai hatalomhoz juttassa s ezzel aztán visszaélve, a jelszavakat, a közszabadságot, amellyel addig tele volt a szája, sárba tiporja. A képviselő ur a királykérdésröl is beszél. A képviselő ur is letette Károly király kezébe az esküt és ő volt az első, aki a köztársaságot proklamáltatta és azzal a közszabadságokat megsértve a néptömegeket a szenvedésnek dobta oda. Ezzel sem elégedtek meg annak idején, hanem saját maguk részére hozatták azokat a rendszabályokat, amelyeket most szemére hánytak a kormánynak, hogy még mindig nem képes azokat mellőzni az egész vonalon. Ki volt az, aki az internálás rendszerét meghonosította: Nagy Vince. (Erre ismét nagy zaj támadt a baloldalon, a miniszterelnök percekig nem jut szóhoz.) Sajátkezű aláírással ellátott okmány van erről. Ne prédikáljon vizet a képviselő ur, mikor maga adott példát a kommunistáknak,, hogy a polgári társadalmat rabláncra fűzzék. (Óriási zaj és tiitakozás a baloldalon.) Egy percig sem fél elmondani azt az országban, amit Genfben mondott. Végre elérkezett az ideje annak, hogy ezeknek a vádaskodásoknak hidrafejét széjjeltapossuk. (Nagy zaj tör ki ismét, a szavakat nem lehet érteni s az elnök kénytelen az ülést felfüggeszteni. A zaj még ezután is sokáig tart, a képviselők a terem közepén hevesen vitatkoznak egymással.) Elnök az ülést újból megnyitja. Bethlen István gróf: Nagy Vince azt mondta, hogy a béke teremtésének egyik módja az, ha az emigránsok amnesztiában részesülnek. Amikor Genfben volt és Apponyi elmondta beszédét, akkor az emigráció egyik tekintélyes vezetője gyalázkodó iratot intézett a Népszövetséghez. De nem elégedett meg ezzel, hanem megküldte a Népszövetségben képviselt delegációk elnökeinek is. Ez az irat a valóságnak meg nem felelő állításokat tartalmaz, többek közt azt, hogy a közel jövőben fognak Magyarországon felakasztani 13 embert, akik annak idején a pécsi emigrációban szerepeltek. Hazugságokat terjesztenek akkor, amikor a magyar kormány és a magyar nemzet egyik legelső államférfia arra törekszenek, hogy az ország ügyét védelmezzék. Ez a hazafiság? Nagy Vince szerint az idő megérett arra, hogy ezek amnesztiában részesüljenek. Nem béketeremtés volna ez, hanem visszahozatala a bomlás csirájának, aminek segítségével újból kézbe szeretnék keríteni a hatalmat. Kétségbeesett erőfeszítéseket tesz arra, hogy a rendbontás minden formáját csirájában elfojtsa. Csodálkozik, hogy azért, mert egyezményt akart kötni a szovjettel, annak a kormánynak egyik tagja tett szemrehányást, amely kormány tudatosan adta át a kommunistáknak a hatalmat. Nagy Vince erre felugrik helyéről és ugy kiáltja a miniszterelnök felé többször: Hazudik, hazudik, hazudik ! Később az egész baloldal együtt kiáltja Nagy Vincével a miniszterelnök felé: Hazudik, hazudikI Az elnök nagynehezen csendet teremt. Kérdi a nemzetgyűlést, hogy indokoltnak tartja-e, hogy Nagy Vincét mentelmi bizottság elé utasítsa azért, mert rendreutasitás dacára is ismételten hangoztatta az inparlamentáris kifejezést. Az elnök kijelentésére a baloldal közbekiáltásokkal felel. Ismét nagy zaj tör ki. — Azonosítjuk magunkat vele l — kiáltják a szociáldemokraták cz elnök felé. — Tudatos hazugság! — kiáltja Peidl Gyula. Az elnök a nagy zajban úgyszólván kiáltozva teszi fel a kérdést, mire a nemzetgyűlés többsége Nagy Vincét a mentelmi bizottság elé utasítja. Bethlen gróf minisítereLiök ezután kijdenli, hogy Ugiori Gábor tanúsága szerint Károlyi