Szeged, 1924. október (5. évfolyam, 225-251. szám)

1924-10-09 / 232. szám

Eif— mmúm á*a 2000 torowi j«iBrtfefenM*leal.(M> MUMcMvat HtMfian.) n IMM^MBad' M(K1*> IBI MM UfMaltnl atiadta .miicrMnftaÉniaoaa UH, IDMinKii ftnki ED MWMl'a Mrbn 40000, Mf 11* *M4kn 45QQB ka. SZEGED •irdetési Int i FélhasábM l •un. 400, egy hasábon; 800 Báliéi hasábon 1200. SiBreft kOxt 15 itázalékkal drágább Apróhirdetés 10 szóig 0001 kor. IxOvegkOiü kOrlentfnjrek soronként 6000 korona. Családi értesítés 45000 kai. V. évfolyam. Szeged, 1924 október 9, CSÜTÖRTÖK. 232-ik szám. A bur háború évfordulója. Irta: Tonelli Sándor. Azt hiszem, nagyon kevesen vannak, akik számon tartották, hogy október 9-én van a bur háború kitörésének negyedszázados évfordulója. A közben történt események, különössn a világot alapjaiban megrázó nagy kataklizma szinte teljesen kitörölték az emlékezetünkből a DélAfrika sárgás porondján és füves halmain lejátszódott háborút. Pedig annak idején milyen világtörténelmi jelentőséget tulajdonítottak neki. A liberális korszak után az uj imperializmusnak a kezdete volt Angliában és a hatalmak nj csoportosulásának a kiindulása a kontinensen. Egész Európa közvéleményét éveken át a bur háború foglalkoztatta. Ladysmith, Kimberley, Magersfontein neve visszhangzott egész Európában és páratlan népszerűségre emelkedtek a bur .tábornokok": Cronje, Botha, Joubert, Dewett, Smu's és Delarey. Pedig a bur háború alapjában véve csak epizód volt az angol imperializmus történetében. Az imperializmus és kapitalizmus háborúja. A burok históriája tulajdonképen a napoleoni háborúk idején kezdődik, mikor az angolok megszállták a hollandok fokföldi gyarmatát. A holland telepesek utódai, akik magukat ofrikandereknek, vagy buroknak nevezték, kezdetben elfogadták az angol uralmat, de mikor a harmincas években az angol kormány megszüntette a gazdaságuk alapját képsző rabszolgaságot, egy részük ökrös szekerein felkerekedett és messzebb északra vonult, Natal partvidékére. 1845-ben az angolok annektálták Natalt és ekkor megismétlődött a burok vándorlása, a földrész belsejébe, a későbbi Oranje és Transzvál köztársaságok területére. Ezek az országok a mult század közepe táján sotkal szegényebbek voltak, semhogy érdemes lett volna őket megszállani. Igy apróbb incidensektől eltekintve, a burok, akiknek állattenyésztés volt a főfoglalkozásuk, évtizedeken át nyugodtan élhettek országaikban. A hetvenes években azonban a burok szempontjából végzetes jelentőségű esemény történt, a kimberleyi gyémdntbdnyák felfedezése. Nyomában megindult a szerencsevadászok áradata a délafrikai köztársaságok felé, ezt pedig követte ismét az angol hódítás. A burok először Kimberley vidékéről voltak kénytelenek lemondani, azután 1879-ben fegyverrel a kezükben voltak kénytelenek két köztársaságuk önállóságát megvédelmezni. Ezúttal még Anglia megelégedett a színleges szuverenitással és csupán azt kötötte ki, hogy idegen államokkal a bur köztársaságok csak az ö hozzájárulása esetén köthetnek szerződéseket. Az imperializmussal szövetkezett kapitalizmus csak a nyolcvanas évek végefelé vetette rá magát teljes erejével a két bur köztársaságra. 1886 ra esik a mtwatersrandi aranybányatelepek felfedezése Transzvál köztársasíg területén, melyek csakhamar a világ aranytermelésinek egyhatodát szolgáltatták. Transzvál egyszerre gtzdag ország lett. Alig néhány esztendő telt bele és nem egyszerű kalandorok, hanem hatalmas tőkeerejű vállalatok kezében összpontosult az aranytermelés zöme, melyeknek adószolgáltatása állandóan tetemes feleslegeket biztosított az álamnak. Páratlan fellendülés kezdődött, melynek azonban voltak aggasztó momentumai. Az aranyvidékeken tíz esztendő alatt egy százötvenezer lakosú nagyváros keletkezett, Juhannesburg, amely messze túlszárnyalta a burok faluszerü fővárosait: Pretoriát és Bloemfonteint. Johannesburgnak és az aranytelepeknek túlnyomó részb n angol lakossága részt követelt maaának a poli ikai jogokból és az angol kormány ezeknek a „telepeseknek" a követeléseit támogatta. A burok szempontjából félő volt, hogy az idegenek majorizálni fogják őke'. Apró súrlódások fokozták az ellentéteket, melyek végül nyilt összstűzé re vezettek. Az előretörő angol imperializmus és a burok ellenállása két ember, Cecil Rhodes és Krfiger személyében csúcsosodott ki, akiknél élesebb politikai ellentétet képzelni sem lehet. Cecil Rhodes tipusa volt a kíméletlen energiájú, de nagyszabású angol hóditónak, Krüger pedig a SZÍVÓS, makacs és konzervatív holland parasztnak. Rhodes, aki mint egy anglikán lelkész fia egészségének helyreállítása kedvéért került Afrikába és ott rövidesen vezető szerepre tudott szert tenni, világpolitikai szemmel nézte a dolgokat. Egy afrikai angol birodalomnak a megalapítása lebegett a szeme előtt, amely a Fokvárostól Kairóig terjed. Mint a Brit Délafrikai Társaság megalapítója, a Fokföldtől a Tanganyika taváig terjesztette ki az angol uralmat és a meghódított országot saját magáról Rhodesiának nevezte el. Ezzel a hódítással beékelte magát a burok országai és a németek délnyugat-afrikai gyarmata közé. A portugálokat, akik Mozambik és Angola között összeköttetést akartak teremteni az afrikai kontinensen keresztül, az angol kormány fenyegetése lökte félre az útjából. 1890-től kezdve Rhodes vezető egyénisége volt a hivatalos politikának is: miniszterelnöke lett Délafrikának. Vele szemben állt Krüger Pál, a transzváli köztársaság elnöke, a paraszt politikusnak bizalmatlanságával, önzésével és uj dolgoktól való irtózásával. De a bizalmatlanságra, mint a következő esztendők tapasztalatai megmutatták, volt is oka. 1895 legvégén fegyveres angol csapatok törtek be a transzváli köztársaság területére. A csapatokat angol tisztek vezették, élükön pedig dr. Jameson állott, Cecil Rhodes bizalmas embere. Állítólag a johannesburgi angolok hívására törteb be és pucscsal akarták a hatalmat megszerezni. A puccs nem sikerült. A burok körülkerítették és lefegyverezték a betörőket. Nyilvánvaló volt, hogy ez a betörés | csak Cecil Rhodes tudtával történhetett. Rhodes | lemondott a miniszterelnökségről és Angliában egy * parlamenti vizsgálóbizottság elé állt, amely azonban nem állapította meg a Jameson-féle betörésben való részességét. Ellenkezőleg, mint a brit nemzeti gondolat képviselőjének, Angliában állandó ünneplésekben volt része és továbbra is irányitója maradt a délafrikai politikának. A Jameson-féle betörés egész Európában óriási port vert fel. A német császár ekkor .küldötte hírhedt sürgönyét Krüger elnökhöz, melyben gratulált neki a támadók sikeres lefegyverzéséhez. Következményeiben ez a sürgöny egyik legnagyobb horderejű eseménye lett a világpolitikának. Anélkül, hogy Németországra nézve a legcsekélyebb gyakorlati hasznot jelentette volna, teljesen elmérgesitette a német-angol viszonyt, a burokban pedig olyan reménységeket ébresztett, hogy meg merték kockáztatni a háborút az angol világhatalommal szemben. A bur-angol háború. Akármennyire féltékenyen őrködtek ugyanis a burok államaik önállósága fölött, nem lehet feltételezni, hogy háborúra engedték volna jutni a dolgot, ha az a csalóka remény nem él bennük, hogy egyes európai hatalmak támogatni fogják őket. A harc kilátástalan volt az első pillanattól kezdve. Transzvál és Oranje lakossága együttvéve alig haladta meg az egy és egynegyedmilliót, de ebből is fehér nem volt több kétszáznyolcvanezernél, tehát egy közepes nagyságú angol városnak a lélekszáma. Ezzel a maroknyi emberrel állott szemben a négyszázmillió lakosú világbirodalom. A remélt támogatás ugyanis elmaradt. Mikor a háború kitört, a német kormány hallgatott, a német császár pedig egy szintén sokat pertraktált levelet intézett Viktória királynőhöz, melyben kifejtette nézeteit, hogy miként lehetne a búrokat leggyorsabban — legyőzni. Franciaország 1898-ban ellentétbe került ugyan Angliával és a fashodai afférnál szenvedett megaláztatást sokáig nem tudta elfelejteni, de a burok ügye reá nézve szintén nem volt olyan jelentőségű, hogy miatta szakított volna a brit birodalommal. Ilyenek vo'tak a burok szempontjából a külpolitikai lehetőségek, mikor a transzváli kormány és a brit bevándorlók közötti ellentét 1899 ben nyíltan kirobbant. A johannesburgi „telepesek" egy sok ezer aláírással ellátott petíciót intéztek Viktória királynőhöz, melyben intervencióját kérték a transzváli kormánynál, hogy angol állampolgárságuk megtartása mellett szavazatjogot kapjanak. A burok először tizennégy, majd kilenc évi helybenlakás esetén akarták megadni a választói jogot, az egyéb vitás kérdésekre pedig választott bíróságot ajánlottak. Az angol kormány viszont az 1881. évi szerződésre való hivatkozással szuverén jogokat akart érvényesíteni és mikor a burok nem engedtek, megkezdte a csapatok szállítását DélAfrikába. Erre következett be a senki által nem várt eset, a két bur köztársaság 1899 október 9-én ultimátumot intézett Angliához, melyben a csapatszállitások azonnali beszüntetését követelte. Két nappal később a burok nyugaton és keleten egyaránt behatoltak az angol területre és Mafekinget, Kimberleyt és Ladysmith városát körülzárták. A burok kezdetben meglepő eredményeket értek el. Sokszorosan nagyobb angol haderőket eredményesen feltartóztattak és visszavertek. Nagyszerű lövésztaktikájukkal a defenzívában félelmetes ellenfeleknek bizonyultak. A kezdés előnyeit azonban nem tudták kihasználni. Nem voltak katonák és nem voltak fegyelmezettek. Támadó harcra, amely nagy pusztítást vitt volna végbe a családapák sorában, nem vállalkoztak. Akárhányszor a harcosok egész egyszerűen felkerekedtek, hogy családjaikat meglátogassák és farmjaikon a munkát elvégezzék. Ilyen viszonyok mellett, az erők aránytalanságát is figyelembe véve, az eredmény nem lehetett kétséges. 1900 elején az angoloknak már 150.000 emberük volt lent Dél-Afrikában, akik felett a több izben vereséget szenvedett Buller tábornok helyett Roberts lord vette át a főparancsnokságot. Melléje a mahdi-lázadást leverő Kitchener tábornokot rendelték ki vezérkari főnöknek. Az első nagy csapás február végén érte a búrokat. Cronje tábornokot a Modder river mellett egész haderejével együtt bekerítették és elfogták. Utána az angolok sorra felmentették a bekerített városokat és kisebb-nagyobb csatározások után megszállták BIoemfonteint, Johannesburgot és Pretoriát. Március végén már az angol korÍ

" mány annektált területnek jelentette ki Oranjet, októberben pedig Transzvált. Krüger elnök Lourenco Marquesen át Európába utazott, hogy honfi? társai érdekében beavatkozásra birja az európai hatalmakat, de eredménytelenül. A tulajdonképeni háború véget ért. A küzdelem azonban még eltartott majdnem másfél esztendeig. A szétszórt burok guerilla harcot kezdtek az angolok ellen. Apró osztagaik majd itt, majd ott tűntek fel, elvágták az élelmiszerszállítmányokat, utánpótlási vonalakat, lesből megtámadtak kisebb csapattesteket. A rengeteg területen a rendszeres harc velük szemben eredménytelennek bizonyult. Kitchener ekkor a hadviselést teljesen átszervezte. A megszállott területen mindenütt őrházakat épített, melyekkel szemben a bur lovascsapatok tehetetlenek voltak s az őrházakat drótsövényekkel kötötte össze. A bur farmokat mindenütt felégették és az otthon maradtakat koncentrációs táborokban gyűjtötték össze. A háborúnak e módja mellett lassankint minden elpusztult, de az ellenállás is lehetetlenné vált. A bur vezérek sorában egyre szaporodott azok száma, akik a békére hajlottak. Különösen Stein, az oranjei köztársaság volt elnöke, Botha és Smuts hangoztatták a további vérontás hiábavalóságát. 1902 május 31-én formálisan is véget ért a háború és a hadviselő felek aláírták a vercenigingi békét. A pacifikáció. Kétségtelen, hogy a bur háború az imperializmusnak és kapitalizmusnak volt a munkája, amely meg akarta szerezni magának a transzváli aranymezöket. Mint pusztán állattenyésztő és földműves ország a két délafrikai köztársaság alkalmasint nagyon hosszú időn át megtarthatta volna az önállóságát. De az angol imperializmus, amely kíméletlenül tudott törni a célja után, meg tudta mutatni azt is, hogy érti az okos pacifikálásnak a művészé ét. A béke aláírásának percétől kezdve a törekvése arra irányult, hogy igazán kibékítse a búrokat. Nemcsak a két köztársaságban mondott le a bosszú politikájáról, hanem amnesztiát adott azoknak a fokföldi és natali afrikandereknek, akik a harcb?n álló burokhoz csatlakoztak. Közigazgatásban és iskolákban szabad nyelvhasználatot engedett és megengedte, hogy a burok a benn-