Szeged, 1924. október (5. évfolyam, 225-251. szám)

1924-10-05 / 229. szám

SZEGED 1294 október 5. Emlékiratok, emlékezések. Az államférfiak élete nem fenékig tejfel, no de a királyokat sem jó mindig irigyelni. Két iap is közli mostanában Ferenc József leveleit, amelyek csak annyiban titkosak, hogy levelek voltak, bizonyos emberekhez intézve, tehát épp annyira bizalmas hangon, mint akárki másé. Hogy vannak az Írásokban egészen hétköznapi sorok, azon csak az akadhat fenn, akit az asztal körül kergetnek, ha nem irja legbizalmasabb leveleit már gyerekkorában az irodalomtörténet számára. Az igazi levél, amiben az emberek ügyes-bajos dolgaikat, panaszaikat közlik egymással, többnyire szimpla szokott lenni. A stílussal különösebben csak a jogászgyerek törődik, mikor nagyon meg akarja hatni az apját. Vannak született levélírók, akik egész rendes népek volnának a hétköznapi érintkezésben, mihelyt azonban tollat vesznek a kezükbe, egyszerre elragadja őket valami különös póz, már magukkal szemben sem őszinték. Főleg nők esnek áldozatul ennek a megmagyarázhatlan valaminek. Olyan világfájdalmas, lemondó, keserves leveleket tudnak írni két bál, vagy két zsúr között, hogy a megriadt címzett már hajlandó elkészíttetni a temetési koszorút. A nátha ilyenkor súlyos tüdőgyulladássá növekszik, a keretein túlnőtt tyúkszem pedig idült reuma lesz. Ferenc József leveleiben sem a stilus az érdekes, hanem az a rengeteg munka, körültekintés, mindennel való törődés, ami egész napját elfoglalta. Hosszú életén keresztül mennyi bajjal kellett megküzdenie s lehet-e csodálkozni, ha a rengeteg ember között, akikkel hogy ugy mondjuk, hivatalos dolga volt, nehezen szokott egyesekhez, hogy aztán bizalommal is viseltessék irántuk. Most lehet már megérteni, hogy miért ült korán reggel az Íróasztalánál. Akit nem feszélyez más az emléke iránt való tiszteletben, azt nem zavarhatja meg az sem, hogy Ferenc József volt a monarchia Iegbuzgóbb, legpedánsabb hivatalnoka, akinek figyelme elképzelhetlen apróságokra is kiterjedt s mindent Írásba foglalt. A politikusok, a közélet színpadán játszók sokkal óvatosabbak szoktak lenni. Azok nem adják kezük írását minden cselekedetükről, így könnyebb — baj esetén — a letagadás. Hogy épp ugy unta sokszor az „unalmas" fejedelmi látogatásokat s akárhány mászkáló előkelőséget az ördögökre szeretett volna bizni, — az csak a természetes emberi mivoltát jelenti azzal együtt, hogy meglátta és legjobb barátjának megírta egynémely főherceg hibáját, „züllésre való hajlamát", amiért nem mer felelősséget vállalni. Sose volt akkora jkeletje a memoárirodalomnak, mint mostanában. M németek járnak elől, de lépést tartanak velük az osztrákok is. Nagy kár volna ezek után, ha hiányos maradna egy olyan érdekes egyéniség képe, mint amilyen Ferenc József volt, aki körül mégis csak csoportosulnak valamelyest ezek az emlékiratok. Hatalmas anyagot kap az utókor, emberöltőkön elrágódhat rajta, csak tudja megemészteni. Hiszen annyi a hiány ezen a téren még mindig, főleg magyar vonatkozásban, ahol csak egy-két éve tudtuk meg Fraknói bécsi levéltári kutatásai alapján, hogy Martinovics nem az a tiszteletreméltó egyéniség volt, akinek az egymást kompiláló iskolakönyvek tanították. Széchenyi István tragédiája is csak ezek után bontakozik ki az abszolutizmus sok magyar árulójának leleplezésével együtt. Kossuth Lajos életének, működésének teljesen hü megirása is messzire van, talán igen nagy ;idők elkövetkező messzeségében. A mi politikusaink nem irtak naplót, legalább is nem hozakodnak vele elő a leszármazottak, pedig semmi sem világosítaná meg az utolsó 60—70 esztendő történetét jobban, mint néhány ilyen előkerülő irott munka. Hány érthetetlen, relytélyes, tán kellemetlen esemény enyhülne meg a titkos rugók, kényszerek magyarázatával 1 Egy időszaki folyóiratban olvastunk épp most arról a nagy harcról, amit a magyar mágnásasszonyok folytattak a millenium idején Bánffy Dezső felesége ellen azért, mert csak egyszerű tanítónő volt. Erzsébet királynét állították intrikáiuk központjába s így történhetett meg az a páratlan eset, hogy a miniszterelnök feleségét meghívták ugyan az udvari bálba, de a főudvarmester tapintatosan közölte Bánffy Dezsővel, hogy azért csak hagyja otthon a kegyelmes asszonyt. Hát mindent el lehetett nyelni a hatalomért, a hitvesnek ilyen megbántását is? Egy pillanatig sem kételkedünk ezek után abban, amit gróf Csáky Albin, Magyarország akkori hatalmas kultuszminiszterének özvegye ir meg Bánffyról egy szepességi lapban. Arról emlékezik, hogy „Bánffy Dezső rémuralmának" letörését Csáky gróf kezdeményezte, „hisz annyira ment már Bánffy deszpotizmusában, hogy meghitt körben hangoztatta volt, hogy letöri minden áron az ellenzéket, — ha máskép nem, hát még akasztat is, — például Apponyit". Mi minden vész el a semmiségben, mennyivel leszünk szegényebbek azáltal, hogy hiányoznak az emlékiratok! Szterényi József megir ugyan mostanában egyet-mást, ő sokat tud. Hát még ha mindent kiadna magából 1 (Sz,) Október 10-én dönt a törvényszék, hogy elrendeli-e a csődöt a Vécsy György R.-T. ellen. Szeged, október 4. (Saját tudósítónktól.) A ! Szeged jelentette betekkel ezelőtt elCször, hogy ! a Szegedi Magyar Amerikai Bank után, fizetésképtelen lett a Vécsy György Áruforgalmi Részvénytársaság is. Vécsy György pedig még a cég fizetésképtelensége eiőit súlyos idegbajjal bekerült az egyetem elmegyógy intézeti klinikájára, ahol még jelenleg is dr. Szabó József profeszszor kezeli. A cég czu'án dr. Eisner Manó ügyvéd utján csődönkivüli kényszeregyezséget kért, amit nemrégiben a törvényszék el is rendelt. A részvénytársaság ekkor hitelezőinek 20 százalékos egyezségi ajánlatot tett. A kényszeregyezségi ügyben a szegedi törvényszéken dr. Kulir Rezső törvényszéki biró most tartotta meg az első tárgyalást. A tárgyaláson elsősorban dr. Fischer Msrcell olvasta fsl vagyonfelügyelői jelentését, majd a bíróság a tárgyalást einapolta és az érdemleges tárgyalást október 10 ére tűzte ki. Esen a tárgyaláson fcg eldőlni, hogy a törvényszék elrendeli-e a csődöt, vagy a hitelezők kiegyeznek-e a részvénytársasággal. Érdekes itt megjegyezni azt, bogy a részvénytársaság mindössze nyolcszázmillió pssszivát ismert el, mig * hitelezők kékzerkétszázmiltió ' korona követelést támasztottak Vécsy Györggyel szemben. Dr. Fischer Marcell vagyonfelügyelő ezekből a bejelentett követelésekből a könyvek átvizsgálása után azonban mindössze mintegy ezermillió koronát ismert el jogosultnak. A Szeged munkatársának egyébként a vagyonfelügyelő kijetentette, hogy a felajánlott husz százalékot nem látja biztosítottnak a cég vagyonából és ha esek kivairől nem jön valami beavatkozás, ugy a husz százalékos kiegyezés lehetetlennek látszik. A cég aktívája — mint dr. Fischer Marcell kijelentette — ugyanis legnagyobbrészt követelésekből áll és ezeket csak birói döntés után lehet tisztán látni. A cégnek effektív vagyona csupán berendezése és egy kisebb részvénytársaság részvényeinek fele. Amit tovább a cég aktívának tüntet fel, az mind követelés. így a pénteki érdemleges tárgya!ás igen érdekesnek ígérkezik és ebben a pillanatban még jósolni sem lehet, hogy elfogadják az egyezséget, vagy pedig elrendelik a csődöt. Henna hajfesték otthoni használatra, kisebb javításokra, bajusz és szakáll festésre olcsón kapható ^OFFCQANNt női foQiaa < üzleteben Ká'lay Albert-utca <W8 Harisnyák, keztyük legolcsóbbak Soósnál. Furcsa népség. Irta: Réti Ödön. (13) Oiiva arcképére, „Tanulmányfej, ára 500 korona", nem akadt vevő. Az ötszáz koronát négyszázra, később háromszázra, végül kétszázra javították. Szerencsére Pinkert úr nem volt fukar a megrendelésekkel. Most is két festményre volt szüksége. Az egyik: jókedvű fiakkeres, rezes orrú, a kalapja félre legyen csapva, daloljon, vagy fütyüljön ... Pinkert úr maga szokta meghatározni a mozdulatot, a ruhát, a színeket. A másik képnek egy oroszlánfejet kellett ábrázolnia. Az oroszlán ordítson, vagy ásítsan és mennél ijesztőbb legyen. Pinkert úr megszokásból „ehhez is beállt" — mint a művészek szokták mondani —, ajkát lebiggyesztette, hosszúra növesztett gyér haját felcsúszott homlokára borzolta s tőle telhetőleg utánozta az oroszlán bősz kifejezését. Ebből is, meg a másikból négy-négy példányt readelt, darabját tizenöt forintjával. Kapolcsy most gyakran vilte Olivát színházba, kirándulásokra s főleg a Városligetbe, ahova ő legjobban szeretett menni. Cirkuszba járiak, csónakáztak a tavon s újra meg újra megcsodálták az ötlábú bornyút, az óriást, a törpét, a szakálas asszonyt. Egyik napon az állatkertbe mentek. Az oroszlánok előtt Kapolcsyban megszólalt a művész lelkiismerete. Elővette vázlatkönyvét és rajzolni kezdett. Mikor munkájáról feltekintett, nem találta maga mellett Olivát. És nem találta sehol. Egyedül ment haza. Oliva nem volt otthon. Kimondhatatlan aggodalommal várakozott. Szerencsétlenség érte a leányt... elmegy a rendőrségre .. . felkeresi a szüleit ... — Milyen ostoba vagyok — vigasztalta ma» gát —, ki tudja hol mulat ? Fáradtan, összetörve feküdt le és sirt Harmadnapra jött vissza Oliva. Frissen, vidáman. — Csakhogy végre megtaláljuk egymást! Hova lett maga ? Mennyit kerestem .. . találkoztam a barátnőmmel — tudja, aki Erzsébetfalván lakik. Nincs valami harapnivaló ? Mondok valami újságot. Kérőm van. — Kacagott. Kapolcsy nem szólt egyetlen szót sem. Oliva folytatta: — Fess, szőke gyerek, csipkeboltot fogunk nyitni a Király-utcában. Borzasztó szerelmes, j Tegnap este megkérte a kezemet. Együtt voltunk Budán, a Márvány Menyasszonyban, ő, meg a barátnőm, ő a barátnőm unokatestvére. Jó kis muri volt. A túlsó asztalnál urak ültek, finom urak, fiafalok; volt közöttük egy báró is. Be voltak szeszelve alaposan. Egyre odapislogiak az asztalunkhoz. Én persze ugj rattam őket. Nagyszerű volt, forgott a szemem, mint a bicikli-kerék. A Oyurcsit, — tudja Gyurinak hivják a vőlegényemet —, mondom a Gyurcsit ette a méreg. Egyszerre az egyik, a | legszemtelenebb, a báró, rámnéz s odaszól: ! jöjjön ide kicsike .. . Gyurcsi erre felkap egy ! butéiiát, tudja, butéliás bort ittunk, finom neszméiyit, fogja s odavágja. Volt nagy felfordulás. Na Oliva, gondoltam, most megmutathatod, mit tudsz. Felugrottam én is. No, mert gondolhatja, én sem szaladok meg, ha egy pár pofont kell kiosztani. Csak nem hagyom j cserbe a gavalléromat... a vőlegényemet... nem igaz ? No, de nem lett semmi. Odajön hozzánk a főúr és azt mondja, hogy ugyebár fizetni akarunk. Hát fizettünk. Végre is mi csak ketten, ők meg heten, nyolcan ... Kapolcsynak a szivébe tépett minden szó. Szerette ezt a leányt. Nélküle nem volt gondolata, benne lüktetett a vérében, minden ér- j • zésében. Kétségbeesett gyönyörrel dédelgette j ! szívében gyengéd, finom vonalú nyúlánk alakját, kreol ovál arcát, kacér mozdulatfait, üde hangját, a vakmerőségét, arcátlanságát. — Tehát ketten voltak ? — csak ennyit szólt. — Persze, hogy csak ketten ... ketten, ketten . .. úgy lehet mondani ketten, mert a barátnőm nyápic egy lány, gyáva, annyi, mintha ott sem lett volna. Reggel, mikor Oliva leszállt az ágyról, elszédült. — Mi ez ? — kiáltott ijedten. — Szent Isten, szédülök. Elsápadt és majdnem sírva fakadt. — Beteg vagyok ... úgy érzem, nagyon beteg leszek. Hazamegyek. Meglátogatom az anyámat. Most említette első ízben az anyját. A szédülése gyorsan elmúlt, de a szokott jókedve nem tért vissza. Később megismételte: — Megyek az anyámhoz, délre itthon leszek. Kapolcsy sóhajtozva vett elő egy Pinkertképet, bele akart temetkezni a munkába,"semmire sem akart gondolni, semmivel nem törődni. Erőltetett buzgalommal kezdett festeni, de csakhamar dühösen csapta le az ecsetet... Visszajön délben ? Kérője va« ? Lehet.. . Hirtelen az ae eszméje támadt, hogy gyorsan más lakást keres s majd ha Oliva visszajön, üresen találja a fészket. Elkeseredetten nevetett. Kisietett az utcára. De már az első cédu* lónál: Csinosan bútorozott szoba kiadó, •— fanyar képet vágott, a poloskákra gondolt s a rideg, kíváncsi, ellenséges indulatú emberekre, akik a cédulák mögött a szerencsétlen óldozatra lesnek. Megborzongott. Gondolataiba mélyedve, mellére csüggedt fővel ballagott, ballagott tovább. — Csőrfíy úr! Hátrafordult. — Jalcsa néni ] (FolytatjuWj