Szeged, 1924. október (5. évfolyam, 225-251. szám)
1924-10-14 / 236. szám
6 8ZBQBD 1924 október 14. — Lopásért elitéltek egy alezredes feleiégét. 1923 decemberében Mllles alezredes, a műegyetemi karhatalmi osztag parancsnokát estélyre hívta meg egyik bajtársa, Kurucz József ezredes. Miiles István feleségével együtt ment el az estélyre és éjfél felé az asszony hirtelen eltűnt a vendégek közül és a ruhatárból a legfinomabb ruhákat, prémeket is bundákat összepakolta és kidobta az ablakon, ahol nővére várakozott. Ezután visszatért a vendégek közé és férjével együtt reggelfelé ment haza. Az egyik szemközti ház lakója látta az egész esetet. Mii les Istvánné a rendőrségen rögtön beismerte, hogy a lopást tényleg ö követte el, azonban azt állította, hogy öt hípnózissel kényszerltették erre a tettre. Dr. Minnich és dr. Németh törvényszéki szakérlök a katonai kórházban hat hónapon keresztül ismételten megvizsgálták Millesné elmeállapotát é3 vélemén, ük szerint kizárt dolog, hogy Millesnit hipnotizálták a tett elkövetise alkalmául. A mai főtárgyaláson ehőntk Miiles Istvánná vádlottat hallgatták ki, aki a tárgyaláson többször rosz8zul lett. Dr. Völgyessy ideggyógyász ezután a hivatalos orvoasj?kértők véleményével szemben ellenvéleményt terjesztett be, amelybsn azt állitotta, bogy kinyszer neorozlsban szenvedő egyénről van sző, amelynek alapja hisztériás elmezavar. A vád és a védelem megha'lgatása után a biróság Mllles lstvánnit lopás \ itsige ctmin nyolcnapi fogházra, nővirit, Perulescu Teodorát pedig tettestársi bűnösségért nyolcnapi fogházra itélte. Az ügyész sulyosöitásért fclebbezett. I*fl a este 8 órakor a Tisza-szállóban Rubinstein Erna HegedUmüvésznö egyetlen hangversenye. Jegyek Endrényinél. A hitközség és a szentegylet elöljárósága f. hó 21-én, Szimchász-Tóra este 8 órakor közvacsorát ad a hitközség d sztermében. Kérik a hitközség azon tagjai, akiT ezen résztvenni kívánnak, szíveskedjenek október 15-én, szerda déli 12 óráig a hitközség irodájában jelentkezni. — Tizennyolcadikán lesz a jegylók országos gyűlése. A községi jegyzők országos gytilésüket október 18-án délelőtt 9 órakor a régi országház üléstermében tartják meg. Egye eml hallgatók tánctanfolyama kedden eMe 8 órakor kezdődik. Urilányok is Jelentkezhetne* . Kurbos I y tánctanintésetéöen Tisza Lijo -körút 59. Villamos csillároky őszi újdonságok óriási választékban megérkeztek. Legfutányosabb árakon, kedvező részletfizetési fellételek mellett is ss világítási üzletében, KÖLCSEY-UTCA 4. SZÁM. Telefon: 16-33. SZÉCHÉNYI MOZI Telefon: 16-33. Október hó 14. és 15-én, kedden és szerdán: Az idény legnagyobb vígjáték világattrakciója ! HOZTA... SKOT Bohózat 7 felv. A tőszereplő: OXYV-J JL (Buster Keaton). Azonkívül: Pazar burleszk miisor. Előadások kezdete: 5, 7 és 9 — Az ssztalosmunkisok bértnozgalma. Vasárnap jelentette a Szeged, hogy a szegedi asztalosmunkások bérharcot kezdtek, illetve 10 százalékos alapbéremelést kérlek. Mivel ezt nem teljesítették, hétfőn reggel a négy legnagyobb üzem munkásai abbahagyták a munkát. Héifőn délelőtt egyébként a munkásság képviselői és a munkaadók kö/ött tárgyalások indultak meg, amikor is a munkaadók csupán 5 százalékot ajánlót ak föl, mig a közeli napokban a gyökeres bérrevizió meg nem történik. Éltesüléseink szerint a munkások a 2050 koronás alapbért nem tartják kielégítőnek, hanem ragaszkodnak a 10 százalékos javításhoz. Ugy értesülünk egyébként, hogy az összes szakmák bérreviziója még ezen a héten befejeződik. este 8 órakor a Tisza-szállóban Rubinstein Erna hegedtlmüvésznő egyetlen hangversenye. Jegyek Endrényinél. „HA-HA" CIPŐÁRUHÁZ SZEGED, Ketan-Mca 12. Mielőtt szükségletét beszerzi kérjük áras kirakatainkat megtekinteni. 538 Férfi Comodcipők 45 An nnnu —46 számig . . 40.000 K-tóI öyermek fűzős cipők 100.000 „ NŐI magas cipő fran- ocn nnn cla (orma . . ZOU.UUU K Női magas cipő. Iack ocn ««« kapll és lack dísszel ^öü.000 „ erős kivitelben 290,000 Nagy harisnyavásár! Olcsó árusítás mig a készlel tart! I Ebben az Altalános n»gy szanálásban, amelyben már agyon vagyunk szanálva, tegnap aztán igazán szaná va éreztük magunkat. A j világszép Skot, a szivek hóhéra, az álmok ! lovagja, a Széchenyi Mozi tegnapi bemutatóján „Isten hoztá"-Vcl köszöntötte a mennyegzői ünnepélyie összegyűlt előkelő közönséget, hogy derűs életének, változatos cselekményével a legkiválóbb mulatsávot szerezze nekHnk. Van ebben sport, technika, a ma annyira divatos többrendbeli párbaj, mind csak azért, hogy Skótunk beleesvén a házasság csapdájába, a legkomikus&bb jelenetek egész sorával bebizonyítsa, hogy az „Isten hozta" butleszk többet ér sok kités nehéz papírnál is. Egyébként Skoton kivül Zigotó és „Ő" is szerepelt a műsoron. Ez idei szezon legmulatságosabb műsora ma és szerdán szerepel a Széchenyi Moziban. A világ legelső hegedümüvésznője, Rubinstein Erna ma este a Tiszában. Jegyek Endrényinél. — A városi vámházak rendbehozása. A háború kitörése óta a város nem sok pénzt fordi'ott a i-özépülek jókarbantartására s igy az elmúlt tiz esztendő alatt a város házain alaposan meggy ült a javítani való. Nemrégen határozta el a tanács, hogy többszázuiilüós költségvetéssel rendbehozatja a megrongálódott tanyai középületeket. Ezzel egyidejűleg akció indult a városi vámrázak rendbehozatalára is. Tizenkét vámháza van a városnak és sok körülök már életveszélyes. A mérnöki htvatai most elkészítette a vámházak tatarozásainak költségvetését, amely szerint a 12 vámház rendbehozása 227 millió koronába kerülne. A tanács hétfői Ülésén foglalkozott a mérnökség köüíáégvetéséve', amelyre a számvevőség rá.ezclfe a veszedelmes véleményt, bogy „alap hiányában fedezet kijelölhet ne,u voit". A tanács elhatározta, hi gy a fcölíségve'ési revidiáliatja, hátha lényegesen csökkenthítö a taiarozási költség. Szénát, szalmát, zubot minden mennyiségben vesz és elad a minden1OJ I napi árban Szenesi Ferenc, a Damjan'-n utcei szénatelepén. 554 A világ legelső hegedümüvésznője, Rnoinstein Erna ma este a T^zában. jegyek ( Endrényinél. — Bécsben elfogták a Pénzintézeti Központ sikkasztóját. Bécsből jelentik: Vohl Ödönt, a budapesti Pénzintézeti Központ cégvezetőjét, aki az intézetéi ötnegyedmilliárd koronával megkárosította és azután megszökött, tegnap reggel a belvárosban felismerték és letartóztatták. Letartóztatásakor 2100 dollárt, 5,640.000 osztrák koronát és körülbelül hétmillió magyar koronát találtak nála. Kihallgatása során elmondta, hogy elhibázott tőzsdei spekuláció áldozata lett. Vohlt, akinek elfogatásáról értesítették a budapesti főkapitányságot, a nyomozás után beszállították az országos törvényszék fogházába. Vitrin kétmilliókétszázezer, bidermeier nagy kétajtós szekrény feljavítva két és félmillió, barokk garnitúra: egy divánr, három szék kétmilliókétszázezer Szalaynál, Kölcsey-u. 5. •MMMMMAMMMMMMWMMMíMMa A szinház heti műsora. PreKedd először: Szent Péter esernyője, szinmü. mierbé let B 5. Szerda : Szent Péter esernyője, szinmü. Premierbérlet A 5. Csütörtök: Hoffmann meséi, opera. Operabérlet 3. Péntek: Árvácska, operett. Bérletszünet. Szombat délután ifjúsági előadás: Travtata, opera. — Este: Varázskeringő, operett. Premierbérlet A 6. Vasárnap délután: Süt a nap, életkép. — Este: Vardzskeringő, operett. Bérletszünet. * Darabváltozás- Hétfő estére a szinhát Fali Leó Pompadour-ját hirdette, azonban a késő délutáni órákban Fenyves Sándor — aki az egyik főszerepet alakította volna —, hirtelen megbetegedett. Hamarjában Lengyel Menyhért Antóniá-\i\ tűzték ki a Pompadour helyett, amelyet szép ház tapsolt végig. * A világ legelső hegedümüvésznője, Rubinstein Erna ma este a Tiszában. Jegyek Endrényinél. * Kedden este Szent Péter esernyőjét, Mikszáth Kálmánnak, a magyar pantheon legragyogóbb alakjánalt színművé formált regényét mutatja be a szinház. A párctlan népszerű Mikszáth-regények között is a Szent Péter esernyője a legnépszerűbb, talán még a Vin gazember-ntl is többen olvasták. Színdarabbá átformálása pedig a regényénél is szivet-lelket fogóbban hat a közönségre a szent esernyő. A szent esernyő legendás története köré, amely a regényben csak csodás eiemü mese, a színdarabban löktetö, mozgalmas cselekmények csoportosulnak. A színészek a legnagyobb ambícióval készülnek az izig-vérig magyar bemutatóra. Lengyel Gizi talán még soha sem játszott annyira testére szabott szerepet, mint amilyen a Verőnk?, ctupa fiatalság, üde-Mj szerepe. A légvárak után álmodozó ügyved alakja Lengyel Vilmosnál a legjobb kézben van. Oláh és Harsányi Stolarik táblabíró és Bélyi tisztelendő alakjában a legnagyobb magyar elbeszélő intencióit igyekeznek minden tudásukkal hússá és vérré formálni. Ancsut Uti Oiza, Münznét Egyed Lenke játszák, Mravncsánt Herczeg Vilmos, Szlavikot, a részeges tót harangozót pedig a nagyszerű humoru Virág Ferenc alakitja. * Stransz Oszkár Varázskerlngőjének fclnjltáaára kószül a szinház. A zenei rész betanítását Bethlen (Brucknerj László, a Franciaországból hazatért jeles dirigens végzi. * Étsy Emília próbálja a Vera JlVrceva címszerepét A legújabb orosz színpadi irodaion: e páratlanul idegiigrió ceelekményü terméke a jövő héten kerül bemutatóra. * A világ legelső hegedümüvésznője, Rubinstein Erna ma este a Tiszában. Jegyek, Endrényinél.