Szeged, 1924. szeptember (5. évfolyam, 200-224. szám)

1924-09-14 / 210. szám

2 SZEQBD 1984 szeptember 14, dasági, hanen a nemzetiségi kérdések szolgáltatják. Az állami apparátus teljes erejével a cseheket favorizálja, de a közigazgatás é> jogszolgáltatás a többieket sem tekimi törvényen Idvül állóknak. Ennek kettOs a magyaráxala. Egyrészt a csehek kulturális tekintetben hihetetienai fOlOtte állanak akár a szerbeknek, akár a románoknak, másrészt a brutális erőszak politikáját alig lehetne folytatni a németekkel szemben, akik a sajáiképeni Csehország 6.700,000 lakosának egyharmadát teszik, zárt nyelvterületei élnek, gazdasági erőben pedig az országnak legalább felét reprezentálják és adójának több, mint felét fizetik. Csehek és németek. A sajáiképeni Csehorszígntk vannak annyira ősi német vidékei, hogy ott egészen a legujibb időkig lámpával sem lehetett csehet találni. Reichenbergben, Egerben, Aschban és a csehországi fürdőhelyeken ki kell imi a kirakatokba : „Ceska obsluha— itt csehül beszélnek. A cseh kormánynak az a politikája, hogy ezeket a területeket cseh tisztviselőkkel rakja meg. Csehek az államrendőrség tisztjei, a bírák, a vasutasok és egyéb közfunkcionáriusok. A német városokat kényszerítik, hogy kétnyelvű felírásokat alkalmazzanak, szállodák hirdetései, étlapjai a tiszta né:.»et városokban is csak kétnyelvűek lehetnek. A német városokba helyezett cseh tisztviselők gyerekei kedvéért cseh iskolákat alapi'anak, cseh kongresszusokat előszeretettel helyeznek nemet városokba, hogy azokat kétnyesvöeknek tüntessék fel és igy mesterségesen elősegítik a cseheknek a beszűremkedését a német nyelvterületre. A sajátképeni Csehorszgában ma elke«eredett harc folyik a csehek és néme ek között. Támadó fél a csehek, akik tüntető külsőségekkel akarják mutatni hatalmukat. Megváltoztatják ősi német városok nevét. Hivatalosan Reichenberg ma Liberec, Karlsbad—Karlovy Vary, IBodenbach— Podmokly, Teschen—Decin, Marienbad—Marianske Lazne és igy tovább. Szakvizsgák letételét követelik az állami alkalmazóiaktól, hogy a németeket elbocsáthassák. Ezzel az előnyomulással szemben a németek védekeznek: védik sok évszázados birtokállományukat. A legfőbb sérelmük az, hogy a cseh kormány máig sem ért rá az 1920 februárjában meghozott nyelvtörvény végrehajtási utasítását elkészíteni. A nyelvkérdés igy állandó harc tárgya a csehek és németek kOzOtt. A hangulatot legjobban jellemzi, hogy a cseh kormány legutóbb a németek két nagy cenlrumának: Reichenbergnek és Troppaunak a közigazgatási jogkörét nyirbálta meg. Reichenbergét azért, mert nem virít hajlandó a cseh honvédelmi minisztérium' mai sorozást ügyekben csehül levelezni s mikor felelősségre vonták, azt felelte, hogy csak Prága példáját kOvette, amely annak idején csak cseh leveleket intézett a bécsi minisztériumokhoz. Troppaut pedig azért rendszabályozták meg, mert Massaryk elnök látogatása alkalmával elfelejtette kitűzni a cseh zászlót. A csehországi németek, a»ikít főbekólinfott a st. germaini béke, amely őket akaratuk ellen a cieh állam kötelékébe kényszeritette, ma ismét Öntudatukra ébredtek. Lapjaik kegyetlenül, gyakran maró gúnnyal támadják a kormányt és csehesitő politikáját. Egy-két szemelvény a lapjaikból, mindennél többet mond. A Prager Tagblatt egyik vezércikkében kigúnyolja a kormányt, hogy mázoló-politikát folytat és azt hiszi, hogy a cégtáblák átmázolásával meg lehet a cseh nemzeti államot tej remíeni. A Bohemia egyik számában óvaI tosságot ajánl a cseheknek, mert esetleg a párisi békék által teremtett pünkösdi királyság nem tart örökké. Szintén a Bohemia veti fel, hogy kik a cseh köztársaság alapitói. A felelet az, hogy alapítók azok, akik el akarnak helyezkedni. Második kérdés: hányan vannak az alapítók? j Többen, mint ahánynak be lehet tömői a száját. \ A csehszlovák államnak politikai egysége igy magában a régi Csehországaan is erős repedéseket tüntet fcl. A cseh-némeí viszony jellemzésére érdemes megemlíteni azt is, hogy nemrégiben valamelyik cseh nemzeti egyesület a kormány engedélyével sorsjátékot rendezett. A sorsjáték plakátján Csehország térképe volt látható, fehérre festve a cseh és feketére a német nyelvierűlet. A feketeségből egy sOtét sas száll a levegőbe, fején a porosz sisakkal és el akarja ragadni a Prága tájékán védekező cseh tyúknak a csirkéit. Ma a hivatalos cseh politikának a törekvése arra Irányul, hogy a múltnak minden emlékét eltűntesse. Pozsonyban a legionáriusok ledöntötték Mária Terézia szobrát, Egerben József császár szobrát és mindenünnen eltűntek a Habsburg-szobrok es emíék'áblák. Ez a képrombolási háború még az egészen jelentéktelen kicsiségekre is kiterjed. Karlsbadban a Ferenc József térből József teret, a Kaiserin Elisabeth Promenadeból Erzsébet sétányt csináltak. Még a Schönbrunn szónak se. kegyelmeztek meg, a karlsbadi Schönbrunn-kávéház kénytelen volt a nevtt megváltoztatni. A prágai Kék csillag szállodást, amely arról hires, hogy ott írták alá az 1806. esztendei békét, van cseh, angol, francia, olasz felírás, de se német felírás, se német étlap nincs. Az étlapok dolga4 egyébiránt e'ég különös. Az ember beül egy vasúti vendéglőbe és elébe tesznek egy tiszta cseh é lapot. A vendég odainti a pincéri, hogy mondja el, mi is van az étlapon. A pincér mentegetőzve mondja: Kérem szépen, én sem tudok csehül, Igy fest a cseh nemzeti állam a gyakorlatban. A Magyarországtól elszakított részeken más a helyzet. A magyarok a Csallóközt és a kis Alföldet kivéve, nem élnek olyan kompakt tömegekben, mint a csehországi németek és a csehek az elszakított területeket koloniának tekintik, ahol inlelígenciájuk fölöslegét elhelyezhetik. A tótokkal ma már nem sokat törődnek. Ezért van az egész tótság ellenzékben. Ma már a tót politikai vezérek közül sokan nyíltan hangoztatják, hogy jobb dolguk volt a magyarok, mint a csehek alatt Nem szabad ugyan azt hinni, mintha ez a régi állapo'.ok változatlan visszakivánásával volna egyértelmű. A hangulatot talán legjobban a Slovo mladych augusztus10-iki szájának egyik cikke jellemzi, amely szerint, ha a tótok a magyar éra alatt egyik szemüket, behunyták és nemzeti érzésüket elhallgattatták, minden méltóságot elérhettek. Ma a csehek foglalnak el minden állást. Nyugalmat Szlovákiában teremteni csak ugy lehet, ha megadják a tétoknak a szerződésileg biztosított autonómiát. Ma, a háborá adatainak gyarapodó megismerése mellett már meg lehet állapítani, hogy a cseheknek nagyrészük volt a monarchia szétrobbantásában. Elérték a céljukat. Tudjuk azt is, hogy ezt a célt szolgálták nemcsak a cseh emigránsok, hanem azok is, akik idehaza passzív rezisztenciát folytattak, egyben pedig hűségükről és odaadásukról biztosították a régi Ausztriát. Ma azonban a csehek Örökül kap ák Ausztriától a megoldatlan nemzetiségi kérdést és államuknak ez a legnehezebb problémája. A megoldás a távol jövőben lebeg és ez a megoldás nem más, mint a kisebbségek jogaínak teljes elismerése és valamely egész Közép-Európára kiterjedő kantonális szervezet, amely lehetOvé teszi, hogy a különböző nyelvű csoportok egymás mellett, elnyomás nélkül békében éljenek és dolgozzanak A szegedi Gárdonyi. Irta: Móra Ferenc. I. Mikor Vágó Pál a szegedi árvizképet festette, vízzel, éggel, királlyal együttvéve nem volt annyi baja, mint a kép szegedi figuráival. Pedig a király is sok gondot adott neki. Festette köpönyegben, mentében kigombolva, begombolva, de ebből nem származott semmi affér, tekintettel arra, hogy a király Bécsben volt, a festő meg Szegeden. Ellenben a szegedi notabilitások mindennap ott voltak a Vágó nyakán, mert mind ott akartak lenni a képen. Még pedig nem hátul a sarokban, a népség és katonaság közt, hanem az előtérben, a király oldala mellett, hogy legalább a könyökükkel súrolják á fölséges urat. — Nem lehet uraim, — hessegette el a művész az ambiciózus kortársakat. — Hiszen, ha én mindenkit ráfestenék a képre, aki meghitel rá, hogy ő ott állt a király jobbján, akkor az derülne ki, hogy hetvenkilencben több lakosa volt Szegednek, mint most van. Mindig ez a história jut eszembe, mikor egyegy nagy emberünk halála után jelentkeznek az intimus barátai, akiknek ugy nő a száma, ahogy telik az idő s akik annál merészebbek lesznek, minél kevésbé kell attól félni, hogy a halott meghazudtolja őket. Alapjában ez nagyon becsülendő vonásuk az embereknek, mert nemes ambíciójukat mutatja. Ha már maga nem lehet király az ember, legalább királynak a barátságával kérkedik s ha az ő kvártélya nem a halhatatlanság palotájában van, legalább a falához hozzátámasztja a hátát. Igy legalább olyan, mintha ő tartaná a palotát Meg kell vallanom, hogy arra a történeti tablóra, amely a láthatatlan embert ábrázolja királyi udvarával, én nem festhetem oda magamat kortársnak. Eletemben egyszer láttam Gárdonyi Gézát, egy évvel a halála előtt és azt megelőzően a háború alatt váltottam vele szót először, akkor is csak írásban. 1916-ban, vagy 1917-ben volt, mi.kor az aradiak el akarták csalni Egerből őhozzájuk, muzeumigazgatónak. Akkor levelet kaptam tőle, arra kért, irjam meg neki őszintén, milyennek ismerem én ezt a hivatalt a magam tapasztalatából, meg a Tömörkényéből. Jár-e sok munkával, tisztességes-e a fizetés, megbecsülik-e az embert, nekivaló-e stb. Hát én megírtam neki őszintén, hogy biztosat nem tudok, de azt hiszem, ha nem kellene a hivatalba bejárni, akkor ez volna a legszebb hivatal a világon. Nem tudom, komolyan foglalkozott-e a hivatalvállalás tervével, vagy nem, de ha a levelemnek része volt benne, hogy az aradiaknak kosarat adott, akkor van valami érdemem abban, hogy az utolsó percéig regényeket irt, nem leltárakat rubrikázott a haza oltárára. * Szegedi kortársaktól már nem igen kérdezősködhettem a szegedi Gárdonyi felől, mert a szegedi irókortársak jobbadán már előtte kimentek lakni a halottak városába, aki egy-kettő még ideát van, az rég elsodródott Szegedről. A régi Szeged néhány polgára talán őriz még elmosódó emléket a keszeg fiatal emberről, akiről ki hitte volna, hogy olyan nagyra menendő lesz, mikor mindig olyan hallgatagon ült a kávéházi asztal végén és az italt sem igen győzte. De az esztendők hosszú alléjában összefolynak a képek s már nem lehet bizonyosan tudni, egy-egy anekdottának a hőse Gárdonyi volt-e, Sebők volt-e, Pósa volt-e, Lipcsey-e, vagy éppen maga Mikszáth Kálmán? Bizonyos azonban, hogy legkevesebb történet Gárdonyiról maradt. En inaskodtam azoknak a keze alatt, akik együtt szolgáltak vele a szegedi ólomszérükön s az mind lauáator temporis acti volt, de Gárdonyi alig szerepelt aranyporos emlékeikben. Magának való ember volt, hallottam Békefi Antaltól, aki, azt hiszem, az . üdvözlő beszédet tartotta neki a szegediek nevében, mikor a lelke fölért a csillagok közé. Órákig elfurulyázgatott magában. Huszonöt éves korától huszonnyolc éves koráig tartott életének szegedi szakasza. Lelke frontja már akkor is befelé nézett, ha nem is volt még kiépitve s nem furakodhatott is bele senki tekintete. Láthatatlan ember volt már akkor is, holott mindennap ki kellett állania a nyilvánosság piacára. f Aki Gárdonyi szegedi életéről hiteles adatokat akar szerezni, annak régészeti ásatásokat kell végeznie a Szegedi Híradó 1888—1889-es és a Szegedi Napló 1890—91-es évfolyamaiban. Kicsit babramunka, de kifizeti magát. Persze talál az ember olyan régiségeket is, amik merőben ujaknak látszanak — nagy a por, rossz a világítás, drága a paprika (10 forint egy mázsa) és a rendőrség nem találja a tetteseket. — Az is kiderül, hogy akkor is minden esztendőben meghalt az ország iegöregebb asszonya (a férfiak akkor se értek olyan nagy kort, mint az asszonyok) s akkor is mindig akadt egy suszter, aki feltalálta a perpetuum mobilét, de akad az ember olyan leletekre is, amikre kénytelen azí mondani, hogy „no, ezt igazán sohase hallottam 1" Például ki gondolna arra, hogy Szeged városa, amelynek ma ludjai sincsenek, valamikor hattyúkat is tartott. Világért se költőkre gondolok, azzal a kötelezettséggel, hogy minél előbb zengjék el a hattyúdalukat, hanem valóságos hattyumadarakra, amik a kilencvenes évek elején még ott úszkáltak a korcsolya-tavon. Hatan voltak a közköltségen tartott madarak és az volt a specialitásuk, hogy zöld hattyúk voltak, aminőket se Linné, se Brehm nem ismert. Persze a békanyáltól voltak zöldek, de ez a kisebb baj volt. Nagyobb baj volt, hogy természetrajzi küllemük inkább gémre vallott, mint hattyúra, noha Zombory szenátor hiven kiutalta számukra a költségvetésileg biztositott eleséget. Mindazáltal egyre cingárodtak, ellenben az etető csősz libái egyre gömbölyödtek. — A Hasznos Mulatságok 1817-es évfolyamában olvastam az okos hindosztán elefántról, — irja Gárdonyi, a hattyutörténet följegyzője. Ettől az okos elefánttól az étetője mindig ellopta a kosztja felét. Az okos elefánt azt ugy adta tudtára gazdájának, hogy amikor egyszer az is jelen volt az etetésnél, az ormányával kétfelé túrta a rizskását és az egyik rakást odatolta az étető elé. Vájjon nem volna-e jó, ha Zombory szenátor ur is jelen volna egyszer, mikor a hattyucsősz a törvényhatóság madarait éteti?