Szeged, 1924. szeptember (5. évfolyam, 200-224. szám)

1924-09-07 / 205. szám

1924 szeptember 7. SZBQBD 15 Az uj vasúti exportdijszabás szegedi és szeged-környékbeli vonatkozásai. A magyar kir. államvasutak tudvalevően e hónap elsejével a vámkülfö'dre irányuló áru­forgalomban a magyar exportáru cikkekre nézve kedvezményeket engedélyeztek, melyeket egy külön díjszabási füzetben, ar úgynevezett export­díjszabásban áttekinthető, könnyen kezelhető és megérthető módon összefoglalták és kiadták. Ezen exportdijszabás életbeléptetése előtt a kereskedelmi kormány, illetve a m. kir. állam­vasutak az egyes gazdasági érdekeltségek, ne­vezetesen a kereskedelmi és iparkamarák véle­ményét is meghallgatták és jóleső érzéssel állapítható meg, ho*y a Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara idevonatkozó véleményezése épugy, mint a juüus 1-én életbelépte ett reform­dijszabás megalkotásánál a legnagyobbré&z­ben meghallgatásra is talált. Az alabbiakban részletezzük ugy a Szegedet, mint pedig a szegedi karrara kerületéhez tartozó helységeket érdeklő kedvezmények mibenlétét: Élő lovaknál 20 %• os mé séklés engedélyez­tetett Gyuláröl és Hódmezővásárhelyről az ösz­szes határállomásokra, ami a Hegyeshalmon irányuló forgalomban ms-ként körülbelül 250 aranyfillér engeduényt tesz. Élő szarvasmarhánál 20 %-os mérsékl's áll fenn Kiskunfélegyházáról az összes határállo­mást kra, az engedmény Hegyeshalmon át m1 ként körülbí lül 203 aranyfillér. Elő baromfinál, Csongrádnál, Hódmezővásár­helynél, Kiskunfélegyházánál, Orosházánál és Szemesnél 15%, ami fenékterületi m»-ként Hegyeshalmon átmenetig átlag 210 aranyfillér. Bornál (hordóban), melyre az összes határ­állomásokra adatolt kedvezmény, az engedmény kitesz a Szeged—Hegyeshalomírs. viszonylatban 27, illetve 24 aranyfillért 100 kilogramonként. Bőrnél, melyre ugyancsak az összes határ­állomásokra adatott mérséklés, az engedmény a Szeged—Lököskázi trs. viszonylatban 100 kilo­grammonkent a következő: a) cserzett, de tovább ki nem készített bőr­nél 41, 45, illetve 31 aranyfillér; b) kikészített kész ¿őröknél, szijjaknál és kész bőráruknál 81, 60/iliűlve 50 aranyfilér; c) hulladék talpbőrnél 37, 42, illetve 29 aranyfillér 5000, 10.000, 15.000 kilogram után. Bútorokra Bajáról és Szegedről az összes vámkülföldi viszonylatokban engedélyeztetett ménéklés, amely például a simán, csak szer­kezei vasalásokkal észárakkal ellátott bútorok­nál, úgynevezett konmerszbutoroknál, a szeged— lökösházsi trs. viszonylatban 100 kilogrammcn­kint (fél kocsirakománynál) 37 aranyfillért tesz ki. Finomított répacukorra Mezőhegyesről és Sarkadról az összes határállomásokra szóló kedvezmény adatott, amely mintegy 44%-os mérséklésnek felel meg. Mindenféle fürészfára az összes állomásokról az összes határállomásokra adatott egy átla­gosan 33 %-nak megfelelő engedmény. Faárukra és furnirokra Gyuláról az összes határállomásokra engedélyeztetett egy mintegy 180/,-ot kitevő mérséklés. Magyarfajta paprikára Szegedről a nyugati vámkülföld felé eső összes határállomásokra engedélyeztetett oly mérséklés, amely szerint például a Szeged-Hegyet halom trs. viszonylatnál az engedmény 100 kgr.-ként 57, 53, illetve 46 aranyfillért tesz (5000, 10000, 15.C00 kg.) Hüvelyesekre Csongrádról és Hódmezővásár­helyről az összes to tárállomásokra adatott meg egy kötülbelül 16—21 %-ot kitevő engedmény. Gyufára a? összes határállomásokra enge­délyeztetett Bajáról, Kiskunfélegyházáról és Szegedről egy megfelelő mérséklés, ez azonban az európaszeife tapasztalható tulprodukció foly­tán ezidőszer'nt tulajdonképen csupán teore­tikus értékkel bir, a tengerentúli forgalomban pedig csak akkor fog praktikus értékkel birni, ha az érdekelt gyufagyárak a csomagoló esz­közöknek megfelelő gyártására is fognak be­rendezkedni. Gyümölcs és bogyóra, m. p. ugy friss, mint per ig aszalt állapotban, dióra héjában az ösz­szes belfödi állomásokról az összes határ­állomásokra adatott meg egy átlagosan 25—29 %-os engedmény. Hus és husárukra, mint friss húsra, levágott állatokra, lőtt vadra, leölt baromfira, Apát­falváról, Békéscsabáról, Hódmezővásárhelyről, Kiskunfélegyházáról, Magyarbánhegyesről, Ma­kóról, Mezőberénytől, Orosházáról, Sarkadról, Szegedről és Szentesről a nyugati határállomá­sokra adatott egy mintegy 20 %-ot meghaladó kedvezmény. Szalámira Szegedről az összes határállomá­sokra engedélyeztetett egy körülbelül 22 %-os mérséklés. A szeged-hegyeshalomi trs. viszony­latban ezen engedmény 10 tonna után kitesz 112 aranykoronát. Kefék, ecsetek és meszelőkre Szegedről az összes határállomásokra adatott ugy kocsirako­mányokra, mint pedig darabárukra is egy kö­rülbelül 15—20 %-os mérséklés. Kötélverőárukra és kenderszövetekre, valamint hevederekre és tömlőkre Mezőhegyesről, Nagy­lakról, Sarkadról és Szegedről az összes ha­tárállomásokra adatott oly kedvezmény, mely­nek alapján a szeged—lCkösházai trs. viszony­latban az engedmény 5000 kg. kötélárunál 12.50 aranykorona. Kosárárukra Szegedről az összes határállo­másokra adatott mérséklés, amely pld. a szeged — hegyeshalomi trs. viszonylatban 5000 kg.-os küldeménynél 8 50 aranykoronára rug. Lenfonalakra és lenszövetekre Nagylakról, Sarkadról és a szegedi állomásokról az összes határállomásokra egy mintegy 12—15 %-os engedmény adatott. Mindenféle magvakra az összes állomásokról az összes határállomásokra engedélyeztetett egy körülbelül 15 %-os mérséklés. Nádra az összes állomásokról 8z összes ha­tárállomásokra adatolt egy megfelelő mérséklés, amely 12—15 %-ot tesz. Cirokszakálra Battonyáról, Békéscsabáról, Magyarbánhegyesről, Medgyesegyházáról, Me­zőhegyesről, Mezőkovácsházáról, Orosházáról és Szegedről az összes határállomásokra ada­tott egy oly kedvezmény, amely például a szeged—hegyeshalomi trs. viszonylatban 10.000 Telefon 11-85. Korzó Hoiij Szeged Telefon 11-85. Szeptember 9-én, 10-én és 11-én, keddtől—csütörtökig: A szezon első HARRY LIEDKE attrakciója!!! Alom a boldogságról. Szerelmi regény 7 felvonásban. Női főszereplő: Gróf ESZTERHÁZY ÁGNES. Azonkívül: My. Baby Amerikai életkép 5 felvonásban. Főszerepben: G. Cogan, Előadások kezdete: 5, 7 és 9 órakor. kg.-nál 53 aranykoronára rug, ami ezidőszerint tehát teljes kocsirakományonkint kereken 900 ezer papirkoronát teszen. őrleményekre, mint árpadara, gyöngy, kása, búzadara, az összes malomállomásoktól adatott e y megfelelő kedvezmény, lisztre pedig egy külön, hirdeiménvileg élet beléptetelt visszatérí­tési (refakcia) kedvezmény. Cirokseprűkre Csorváról és Orosházáról az összes határállomásokra adatott egy mintegy 8—10% ot kitevő kedvezmény. Gázkokszra a szegedi állomásokról az Csz­szes halárállomásokra engedélyeztetett egy kö­rülbelül 15 %-°s kedvezmény. Szalmára és szénára az összes belföldi állo­másokról az összes határállomásokra adatott egy oly kedvezmény, melynek alapján a szeged­hegjyeshalomi trs. viszonylatban az enged­mény 5000 kg. után 18 aranykorona. Tetőcserépre Békéscsabáról az összes határ­állomásokra egy körülbelül 15 %-os engedmény adatott meg. Tojásra Orosházáról és Szegedről az összes | határállomásokra egy mintegy 12 %'OS enged­mény adatott meg. Különféle vasárukra Szegedről az összes ha­tárállomásokra egy körülbelül 15 70-ot kitevő mérséklés engedélyeztetett. Zöldségre és főzelékfélékre (fokhagyma és vöröshagyma is) az összes belföldi állomások­ról az összes határállomásokra oly engedmény adatott, melynek alapulvételével a szeged— hegyeshalomi trs. viszonylatban például egy 15.000 kilogrammos vöröshagyma kü'demény­nél a mérséklés 88'50 aranykoronára rug. Ezen exporttarifában foglalt kedvezményeken kívül a Máv. hirdetmény utján is életbe éptette f. é. szeptember 1-é'ől 1925 április végéig az u. n. adriai tarifát Triesztbe, Fiumébj és Su­sakba. A Szegedet és Szeged környékét érdek'ő ad­riai exportáruk közül felemiitjük a következő­ket, melyekre 35, illetve 30 százalék engedmény adatot: bútorok, cukor, cirokszakáll, nyersdo­hány, gépek és szerkezetek, gyümölcs konzer­vek, jutafonál, jutaszöve', kefék, ecsetek és me­szelők, őrlemények, szappan, vas- és scéáruk, uj zsákok, fürészelt fa, gyógyfüvek és gyógy­növények, hüvelyesek, magvak, cirokseprők. Min hogy sz expor'larifából néhány szegedi és szegedkörnyékbeli txpor'cikk kimaradt, a szegedi kereskedelmi és iparkamara a kereske­delmi minisz erhez máris megfelelő elő erjesz­téssel élt. így kivánja a kamira, hogy az agyagáru ked­vezménybe Hódmezővásárhe y és Szentes, a baromfi kedvezménybe a békés—Csanádi, hdd­mezővásárhely—makó—nagyszentmiklósi és Acsev. m»gysr von>lainak állomásai, a tégla­kedvezménybe Hódmezővásárhely és Szeged, a hüvelyes kedvezménybe Kistelek és Szeded, a zsák, cirokseprő és faáru kedvezménybe Sze­ged és a tojáskedvezménybe Makó és Hód­mezővásárhely mint feladóállomások pótlólag felvétessenek, azonkívül pedig azt az óhaját is fejezi ki, hogy egyes határozmányok a szegedi és szegedíörnyékbeli kereskedelmi és ipari ér­dekeltségek érdekeinek megfelelően szövegez­tessenek meg és egészíttessenek ki. Teljes lojalitással és megelégedéssel állapit­hatjuk meg, hogy az ismertetett tarifá'is intéz­kedésekkel a kereskedelmi kormány és a Máv. jelen ős lépést (ettek a gazdasági konszolidáció felé, ami legelsősorban annak köszönhető, hogy döntő hozzászólást és befolyást engedtek nem­csak az országos gazdasági érdekeltségek buda­pes'i reprezentánsainak, hanem a vidéki keres­kedelmi és iparkamaráknak is és a szegedi ka­mara kiváló dicséretére válik, hogy sz idevágó munkából nemcsak derekasan vette ki részét, hanem ez irányban a legintenzívebb tevékeny­séget fejtelte ki, miáltal sikerült neki az ismer­tetés tanúsága szerint felette jelentékeny ered­ményt elérnie. Ki kell azt a tényt is emelnünk, hogy a sze­gedi kamara a kerületéhez tartozó kézmüiparo­sok készítményei részére adandó tarifális ked­vezmények engedélyezése érdekében (bútor- és épületasztalos-, kádár-, kosár- és egyéb kézmű­ipar) különösen exponálta magát. Nagyfalusi Mór, Máv. ny. felügyelő. HENTESÁRUKle8iobbak PflRALNAL 115 legolcsóbbak Szeged, Kelemen-utca.

Next

/
Thumbnails
Contents