Szeged, 1924. szeptember (5. évfolyam, 200-224. szám)

1924-09-27 / 222. szám

SZEGED 1924 szeptember 27. Áldomás — üdvözlésekkel és éljenzéssel. A tárgyalás befejezése után a védők sorban kezet fognak a felmentett vádlottakkal. A közönség a teremben és a folyosón tartózkodott a véleménynyilvánitástól, az utcán azonban harsogó éljenzésben tört ki. A főtárgyalás befejezése után a felmentett vádA vasárnapi munkaszünet kérdéséhez. lottak a védők kíséretében a Lőrincz-féle étterembe mentek, ahol Kwiesz Károly, a szolnoki ébredők alelnöke üdvözölte a vádlottakat és védőket. Ulain Ferenc védő válaszolt az üdözlésre és arra kérte a jelenlevőket, hogy a bíróságot tiszteljék meg azzal, hogy hozzá méltóan viselkednek. A Szeged minap cikket közölt arról, hogy a • vasárnapi munkaszünet kérdésében ellentét tá- í madt a szegedi kezeskedők közt. Az egyik párt a teljes munkaszünet mellett foglalt állást, a másik az üzletek nyitvatartása mellett kardoskodik. Az utóbbiak érveit sorolja föl a hozzánk beküldött alábbi cikk, amelynek végső következtetésével egyetértünk. Azzal t. i., hogy Szeged környékén is legyen vasárnapi munkaszünet akkor, ha Szegeden a kereskedők többsége a munkaszünet mellett foglal állást. A cikk ezeket mondja: Az utóbbi hónapok súlyos gazdasági hely- | zete arra késztetett egyes kereskedőket, hogy . szakítva a háború alatt keletkezet szokássai, üzleteiket vasárnap is a megengedett időben ; nyitva tartsák. Ez a körülmény ismét akuttá tette a vasárnapi munkaszünet kérdését. Mig a főnökök egyrésze a nyitvatartds mellett van, addig a főnökök másik része és az alkalmazottak valamennyien — a teljes vasárnapi munkaszünetet kívánják. Kétségtelen, hogy igen súlyos szociális és valláserkölcsi okok szolnak a teljes vasárnapi ;; munkaszünet melleit Nemcsak az alkalmazót- | taknak, hanem a főnököknek is szükségük van j arra, hogy egy héten egy teljes napi pihenőjük \ legyen. Tiz év óla a közönség is megszokta, £ hogy az üzleteket vasárnap zárva találja és a ; szükségletét beszerzi szombaton, vagy hétfőn. \ Ezzel szemben, akik a vasárnapi nyitvatartás mellett vannak, eljárásukat a következőkkel indokolják : Igaz, hogy Szegeden már körülbelül tiz év óla az üzletek teljes vasárnapi munkaszünetet tartanak, ellenben a környékbeli váró- , sok és községek üzletei vfsárnap is nyitva vannak. Ennek következtében a tanyai la- i kosság, amely csak vasárnap birja besze- \ rezni szükségletét, elkerüli Szegedet, amit l a kisteleki, orosházai, félegyházai élénk for- f galmu vasárnapok is igazolni látszanak. De nemcsak a vasárnapi forgalom marad el, hanem í a vevő egészen elszokik Szegedtől. És ez nemcsak az egyes kereskedőnek a kára, hanem az egész városé is. Többek között a Szegedet illető forgalmi adó más városokba jut. Miután városunk vásárló környékének egy részét, sajnos, elvesztette, nem szabadna megengednünk, hogy a még meglevő kis környék más kisebb városok felé gravitáljon. Mivel a termelőknek nagyrésze csak vasárnap jöhet be valamelyik közeli városba, helytelen, ha ezt a forgalmat elriasztjuk azzal, hogy a tanyaiak vasárnap zári üzleteket találnak. A vasárnapi munkaszünet ellenzői azt is kétségbevonják, hogy az elmaradt forgalom egy nappal előbb, vagy később úgyis lebonyolódik. Aki vasárnap vásárol, az rendszerint csakis ezen a napon ér rá, hogy szükségletét fedezhesse és igy az a pénz, ami a vásárlásra van szánva, hetekig, esetleg hónapokig a fiókban hever, amig alkalom kínálkozik, hogy azt a termelő gazdasági eszközökre, ruházatra stb. becserélhesse. A mostani nagy pénzszűkét részben az okozza, hogy a pénz nem forog elég gyorsan. Ha tehát van egy eszközünk, hogy a pénzforgalmat csak kissé meggyorsíthassuk, azt az eszközt sem szabad kihasználatlanul hagyni. A vasárnap onnan kapta a nevét, hogy a vasárnapok régebben vásárnapok voltak. Még a háború előtti legutolsó években is azok az üzletek, amelyeknek vevőközönsége a tanyaiakból került ki, vasárnap revgel hét és ttz óra közt olyan forgalmat bonyolítottak le, amely vetekedett a hetivásár forgalmával. Hogy a háború aia'.t valamennyi üzlet hozzájárult a vasárnapi munkatzünethez, annak az voltazoka, hogy az áruraktárt — ha egyáltalában volt — az utánpótlás lehetetlensége miatt kirrélni kellett és személyzet sem igen volt. Ma azonban más a gazdasági helyzet. Áruraktár mindenütt van kielégítő mértékben és akik személyzettel dolgoznak, azok sem helyezték alkalmazottaikat B-listára. De ennek be kell következnie, ha a gazdasági pangás tovább tart és ha a forgalom egy nem jelentéktelen részét átengedjük más városoknak. Akik a nyitvatartás mellett vannak, azok azt állítják, hogy ez a he i három óni munkatöbblet nem sérthet különösebb szociális érdekeket, miután, sajnos, a forgalom már évek óta olyan gyér, hogy „robot'-munkáról szó sem lehet. A hétköznapokon csak a munkaerőnek egy részét lehet kihasználni és aki hat nipon át a rossz konjunktúrák miatt munkaerejének csak egy részét fejtheti ki, az egészségének ártalma nélkül végezhet bárom órai nem megerőltető munkát. De ezt a kis munkatöbbletet is enyhíteni lehet azzal, hogy a személyzet minden második vasárnap teljesít szolgálatot. A munkaadók és az alkalmazottak olyasféle megegyezést is köthetnek, hogy aki vasárnap teljesít szolgálatot, az valamelyik legközelebbi hétköznapon félnapi szabadságot kap kárpótlásként. Különben is igen jelentékenyen felszaporodott az utóbbi években azon kisegzisztenciák száma, akik — alkalmazottat nem tartván — csak maguk és eietleg családtagjaik dolgoznak és akiket az alkalmazottakkal szemben semmiféle szociális szempont nem kötelez. Ezen oldalról indulhatott ki az éveken gyakorolt vasárnapi teljes munkaszünet megbontása, amely píidát a mindjobban kialakuló és kiélezedö verseny következtében az alkalmazottakat tartó cégek is követnek. Ha a vasárnapi 2—3 órai munka antiszociális, még sokkal antiszociálisabb volna az, ha a kereskedők az egyre rosszabbodó gazdasági viszonyok miatt kénytelenek volnának — az államnak, a városoknak és a nagyvállalatoknak a mintájára — alkalmazottaik egy részét e bocsátani. Ha tehát összegezzük a két tábor érveit, akkor azt látjuk, hogy mig a vasárnapi munkaszünet hivei a szociális, ethikai és higiénikus szempontokat domboritják ki, addig a nyitvatartás hivei azt állítják, hogy a vasárnapi néhány órai üzleti' forgalomról gazdasági szükségességből, kényszerűségből nem lehet lemondani. Kétségtelen, hogy a két pá<t között kissé kiéleződött a helyzet és igy kívánatos volna, ha minél előbb hivatalos szavazás utján megállapítanák, hogy vájjon mi is voltaképen a többség kívánsága. Ha a többség a teljes vasárnapi munkaszünet mellett lesz, akkor 3 város hatóságának, úgyszintén a kamarának minden befolyását latba kell vetnie, hogy Szeged környékén szintén hasonlóképen szabályozzák a munkaszünetet. Városunk a hinterlandja elvesztése következtében elvesztette gazdasági és kereskedelmi jelentőségét is. Minden erőnkkel azon kell tehát lennünk, hogy a hinterland megmaradt részét még áldozatok árán is visszakapcsoljuk városunk forgalmába. Ez pedig nem történhetik meg, ha megengedjük, hogy a szomszédos községek egyenlőtlen gazdasági fegyverekkel küzdve magukhoz vonzzák azt a forgalmat, amelynek természetes középpontja Szeged voina. Furcsa népség. Irta: Réti Ödön. (10) Gyöngyház hómezőben fekete két gyémánt, élő brilliánsok ... a lélek szellemei laknak itt benn: tündérek, varázslók, boszorkányok és én meg fogom ismerni és szeretni fogom őket, tündéreket, boszorkányokat egyaránt, mert az én Olivám szemei ezek... szebbek, mint egy holdfényes velencei éj ... Oliva megkapta a karját. — Volt mér Velencében? Milyen az? Beszéljen róla! Ne, ne, ne beszéljen... vigyen el engem oda édes és én úgy fogom magát szeretni, óh hogy pukkadnának a lányok, vigyen el s míg összetett kezekkel kért, rimánkodott, trópusi izzó Ígéretek lángoltak a szemeiben. — Elmegyünk! — jelentette ki Csőrffy egyszerűen, gondolkozás nélkül. — Elmegyünk, ha az én kis hercegnőm úgy kívánja. — Mikor? — sürgette Oliva. — Ez lesz a mi nászútunk. ~ Legközelébb. E percben komolyan hitte, hogy elmegy Olivával Velencébe, ha össze tud szedni annyi pénzt... Hirtelen számot vetett anyagi állapotával. Tizenkét forint a rajzlecke. Húsz forint a hegedűóra az ideges kis fiúnál. Azelőtt tíz, most húsz. Titokban tanúi a gyermek anyja is, a férje előtt titkolja ... magas, csontos asszony, nagyorrú . .. milyen szerencse, hogy fel nem mondla ezt a leckét... az asszony a különös nézésével, a sóhajtásaival, a csodálatos szorgalmával, akarásával... szerelmes belé ez az asszony ? Nagy, horgas orrú aszszony .. . fázott tőle, félt ... talán ha kicsi, finom lenne az orra . .. húsz forint meg tizenkettő, az harminckettő. Pinkert úrnál, a Nagymező-utcai festékkereskedőnél havonta átlag tizenöt forint. Harminckettő meg tizenöt az negyvenhét. Ebből lakás tizenhat forint, koszt tizennyolc, ruhára, festékre, apróságokra ... pénzt kell szerezni akárhonnét... Akárhonnét! Keres még egy leckét, Pinkert úrnak drágábban dolgozik ezután, lefesti Olivát, a Műcsarnokba küldi, megnyeri vele az arcképdíjat... ír haza, nagyobb összeget kér az anyjától, mit bánja a pipaembert, a mostoha apját... S maga előtt látott egy kövér emberi, a pocakján aranylánc; arca, tömpe orra véreres, pipa a szájában, ömlik a füst... pipaember... egy kicsi asszony áll mellette, finom, filigrán, szelíd; ha szól, ha mozdul, mintha bocsánatot kérne, a hangja halk. .. hevesen megdobogott a szíve ... édes kicsi mamám... — Min gondolkozik? — szólt Oliva. Csőrffy nem felelt rögtön. — Az utazásunkra gondoltam, — szólt kedvetlenül. A lány a nyakába borúit. — Drágám! De oda ruha is kell, sok minden ... — Természetes, — felelt Csőrffy — szép ruhák kellenek, cipő, ékszerek, hogy méltók legyenek egymáshoz az ifjú Oliva és az öreg Velence. Olivának rendkívül tetszett ez a hasonlat. Csőrffy belemelegedett, lelkesüllen kezdett beszélni a gyönyörűségekről, ami ott reájuk vár s elragadtatva kiáltott fel: — Viszontlátlak benneteket: Tizian, Veronese, Tintoretto ... Canova ... Oliva ásított. — Ismerősei ezek? Remélem fiatalok és csinosak? — Édes! — nevetett Csőrffy s megcsókolta a lány kezét, — öregek, akik mindig fiatalok maradnak. Meghajolt. — Intsek talán egy gondolásnak? Persze. Tessék beszállni hercegnő — így lesz s gondolánk vígan síklik, repül a vízen, a fénycsillámos tengeren . .. Este, mikor lefeküdtek, még mindig Velencéről folyt a szó. Nagyszerű lesz — mondta Oliva — jó volna, ha Velencéről álmodnék az éjjel. — Kapolcsy úr — szólt aztán komoly hangon —, ha álmomban kiáltoznék, keltsen fel... Tudja, szinte félek elaludni... oltsa el kérem a gyertyát... Tegnap azt álmodtam, hogy az apám agyon akart verni... Sóhajtott. — Sokszor álmodom ezt. Azóta van ez, hogy az apám agyon Jakart verni. Egy éjszaka. Tgy szombat este ... Miért ? nem tudom. Részeg volt. Én nem adtam rá okot, Olyan voltam, mint egy angyal. Tizenhárom éves. Ek kezdi: te dög, te kis cafra s fogta a fejszét, hogy megöl. Darabokra zúzom a fejedet. • • egyre ezt, hogy a fejemet darabokra zúzza... Miért ? Hétköznap ritkán, szombaton mindig. Persze nem hagytam magamat, elfutottam. Talán olyan bolond vagyok, hogy odatartom neki a fejemet De előbb-utóbb végez velem, azt tudom. Na, nem mintha valami nagyon bánnám. Füttyentek az egész világra... 011 van nekem belőle? Füttyentek! De miért a fejemet ? Öljön meg, vágjon belém egy késtcsak a fejemet ne~. ezért kiáltozok álmomba.Mikor eldugtam előle a' fejszét, kalapácsol kerített elő, hogy evvel... Megkérdeztem tőle : miért ? miért ? (Folytatjuk.)