Szeged, 1924. szeptember (5. évfolyam, 200-224. szám)

1924-09-17 / 212. szám

Mae Murray főszereplésével: 6 felvonásos világszenzáció legközelebb a KOPZÓ Moziban. 1924 szeptember 419. A szófiai politikai gyilkosságok. Belgrád, szeptember 16. Az a szófiai hír, hogy Todor Alexandrovot, a macedóniai forra­dalmár* szet vezet hires vezetőjét bosszúból meg­ölték, Belgrádban igen mély benyomást kelteit. Alexandrcv már hosszú idő óta felforgató tevé­kenységet fejtett ki Szerbia déli határaiban a szomszédos területen. A politikai merényletek mostani sorozata azzal a belső viszálykodással függ össze, amely a bolgár macedónok két csoportja, a födtralista forradalmár bizottság és autonomista bizottság között régen fennáll, ami­nek alapján előre lehetett látni, hogy előbb­utóbb véres leszámolásra kerül a sor. Szófia, szeptember 16. Alapok mind azt ír­ják, hogy Vaszilyev és Athanatov meggyilko­lása nyomén széleskörű összeesküvést fedeztek fel, amely arra irányul, hogy Petrics környékén kikiáltsák a köztársaságot. — Közönyös a romániai magyar párt. Kolozsvárról jelentik: Ugrón István, a romániai magyar párt elnöke lemoadolt lisztéről. Le­mondását azzal indokolja, hogy nem érdeklőd­nek a párt rcunkáji iránt és nem részesítik az elnökséget abban az erkölcsi és anyagi támo­gatásban, ami nélkül nem lehet a tevékenység eredményes. — Halálozás. Gyászjelentés közli, hogy özv. Krausz Albertné szül. Löffier Berta elhunyt. Régi szegedi család matronája az elhunyt. Korda Sán­dor, dr. Korda Jenő, dr. Székely Mihályné és dr. Szász Hugóné édesanyjukat gyászolják a kedves, feledhetetlen emlékű matronában. Kiterjedt család fájdalmas szivvel gyászolja. Temetése 17-én dél­után négy órakor lesz a zsidó temető cinterméből. Patzauerné Bach Márta német, francia és angol nyelvóráit ismét megkezdi. Petőfi-ulca 8. II. Telefon: 12—24. 337 — Nyolc nspig tart a csongrádi tárgya­Iá«. Szonokról jelentik: Szolnok nagy orszá­gos esemény központjába kerül. A véres cson­grádi éj szereplői vonulnak fel holnap a szol­noki bíróság elé, hogy számot adjanak elvete­mült bűncselekményeiktől. A tárgyalási, amely holnap kezdődik, Fuchs Gyula vezeti, aki a főtárgyalás menetéről a következőket mondotta : „A tárgyalás előreláthatóan 8—10 nopig fog tartani. Remélem, hogy 26-án ítéletre serüinet a sor. Csík délelőtt fogunk tárgyalást tartani és csak abban az esetben tárgyalunk délután is, ha az előre kontemplált idő nem mutatkoz­nék elegendőnek a tárgyalás lefolytatására. Ö3Z­szesen 116 tanú van beidézve és így nagyon könnyen kitolódhatik egy-két nappal az Ítélet­hozatal ideje". Világhírű Schroll-siffonofr, paplsnlepedő cre­tonok Soós Lajosnál, Oroszlán-utca 2. 213 IZI9BD 7 — A bembamerénylőkj mentő tanúi. Budapestről jelentik: Az Erzsébetvárosi Kör és egyéb komban erényietekkel vádolt embetek védője, dr. Kiszely Gyula ma az iránt érdeklő­dött a törvényszéken, hogy nem lehetne-e az egy főtárgyalását közelebbi határnapra kitűzni. Bejelentette dr. Fayl Ivor tanácselnöknek, ha nem teljesili kérését, ugy a büntetőtörvényszék elnökéhez fordu', mert szerinte közérdek, hogy Márffy és bűntársai minden haladék nélkül a legsürgősebben itélőbiráik elé kerüljenek. Kérte, hogy a védelem tanúit is idézze be a bíróság, számszerint mintegy ötven embert, akik sze­rin'e Márffyék ártatlanságát bizonyíthatják. Fayl Ivor tanácselnök tegnap maga elé vezettette Márffy Józsefet és társait és kihirdette előttük, hogy november 18-án kezdődik meg a tár­gyalásuk. — Huszár Elemér provokáltatta Prónayt. Budapestről jelentik: Huszár Elemér nemzetgyű­lési képviselő Beniczky Ödön és Szmrecsányi György utján ma provokáltatta Prónay Pált, egy tegnap megjelent ujságnyilatkozat miatt, amelyben súlyos sértésekkel illette Huszárt. Velour köppenyszövetek 230.000 K-ióI Biharinal, Püspökbazár, Mikszáth-utca. 347 — A Nagy Ernő—Kozma-sajtópör a Táblán. Budapestről jelentik: Két évvel ezelőtt hirlapi po­lémia keletkezett Nagy Ernő nemzetgyűlési kép­viselő és"Kozma Miklós, a Magyar Távirati Iroda szerkesztője között. Nagy Ernő a nemzetgyűlésen szóvátette ugyanis, hogy Kozma fivére kettős fize­tést kap az államtól, mire Kozma egy estilapban I azzal vádolta meg Nagy Ernőt, hogy erkölcsileg | nem áll azon a nivón, hogy tőle lovagias elégté­telt kérhessen. Szóvátette azt is, hogy Nagy Ernő a csehektől podzsupáni állást fogadott el. A bün­tetőtörvényszék Kozma Miklóst 90.000 korona pénzbüntetésre itélte, aminek végrehajtását azon­ban. felfüggesztette. Miután az itélet ellen ugy Nagy Ernő, mint Kozma Miklós felebbezést jelen­tettek be, az ügy a Táblára került, ahol ma tár­gyalta azt dr. Degré Miklós táblai másodelnök ta­nácsa. A Tábla az elsőfokú bíróság Ítéletét meg­változtatva, Kozma Miklóst felmentette, mert a cikkben állítottak valóságát bizonyítottnak látta. — Híjjaa volt segédtisztje cáfolja, hogy meg akarta ölni IV. Károht. Budapestről jelentik: Keőváry O.tónak, Héjjas Iván volt segédtisztje kérésére Pollavicint György őrgról tisztán csak legitimistákból álló vizsgálóbizott­ságot .alaki ott, ame'y el fogja dönteni, van-e alapja annak a n&gyon elterjedt véleménynek, hogy a boldogult IV. Károly második vissza­térésének meghiúsulása után a tatai kastélyban Keőváry etrberei meg akarták ölni a kitályt. Keőváry most beadványt intézett a bizottság­hoz, amelyben részletesen megcáfolja ezt a vádat. Szövetek legolcsóbban Biharinál, Püspök­bazár, Mikszáth Kálmán-utca. 346 — Az állami reáliskolában és reálgimná­ziumban 19-én kezdődnek az előadások. A szegedi állami főreáliskola és szegedi állami reál­gimnázium igazgatóságai, mely intézetek az egybe­költözés és építkezés miatt ezidei tanévüket néhány nappal később kénytelenek megkezdeni, ezúton közlik az érdekelt szülőkkel és tanítványokkal, hogy az idei tanévben a tanítás folyó hó 19-én reggel 8 órakor kezdődik. Szeptember 19-én, pénteken nyitja meg a Széchenyi Mozi kapuit. Hosszú kényszerű szünet után ryilik meg a Széchenyi Mozi, hogy ismét intim, kellemes szórakozóhelye legyen Szegednek. Megnyitó műsora Henny Porién at'rakciós filmje, a Ki a Ghettóból cimü zsidó dráma, a 1924/25. évad első nagy attrakciója, amely rendkivül érdekes, meseszövése, meg­rendezése és az összes szereplők kiváló játéka folytán az eddig látott filmetet messze fölül­múlja. Az előadást Ciomofáy karmes'er vezetése alatt álló kitűnő szimfonikus zenekar magas színvonalú zenével fogja kisérni, amelynek keretében többek között „Kölnidre" is előadásra kerül. Jegyek elővételben a Széchenyi Mozi pénziáránál válthatók. — Prónaynak a katonasághoz való viszonya vitás. Budapestről jelentik: Mikor Prónay Pál 1921 augusztusában eltávozott a zászlóalja éléről, Falböck főhadnagy és Baky László főhadnagy nyilatkozatot tettek közzé, amelyben kijelentették, hogy ők a szombathelyi gyűlésen igenis kritizál­ták Prónay Pál magatartását és nem magyaráz­gatták az eseményeket. Az ügyet lovagias ügyre terelték és a két főhadnagy provokáltatta is Pró­nay Pált, aki megnevezte segédeit. Az ügyet egy­oldalú jegyzőkönyvvel fejezték be és ezután a két főhadnagy becsületsértés vétsége cimén bün­tető feljelentést tett Prónay Pál ellen. Az ügy tárgyalását kedden tűzték ki a járásbíróságon, amikor Prónay személyi adainak felvételére került a sor, a járásbirő azon kérdésére, hogy mi a foglal­kozása, Prónay Pál a következőkép válaszolt: „Hadseregen kívül álló alezredes vagyok". Ilyen nem létezik válaszolt a bíró. A mai tárgyalásra több tanút idéztek meg és mindenki azt várta, hogy a tárgyalás órákon keresztül fog tartani, de véletlenül a dolog nem igy történt. A biró a védő felszólalása után kijelentette, hogy Prónaynak a katonasághoz való viszonya vitás,tépp ezért a bíróság hivatalból meg fogja keresni a honvédelmi minisz­tériumot aziránt, hogy Prónay a hadsereg aktiv állományába tartozik-e s ezért az ügyben a további eljárást felfüggeszti. Harisnyák, keztyük legolcsóbbak Soósnál. Megérkeztek a legújabb kész női és leány­átmeneti és téli kabátok. Mérték szerint is leg­szebb kivileiben legolcsóbb árban készíttetnek. Reményiné divatsruháza, főposta mellett m Telefon 11-85. Korzó Mozi. Szeqed Telefon 11-85 Szeptember hó 17-én, szerdán: a legújabb Gunnar Tolnacs attrakció Modern dráma 6 felvonásban. Azonkívül „O" művészeti körúton legpazarabb „Ö" burleszk s a kitűnő Pathe Revü Előadások kezdete: 5, 7 és 9 órakev. Budapesti elsőrangú uri és női ruha műterem filialszalont nyitott Révai-utca 14. sz. alatt (a fogadalmi templomnál), ahol a legújabb párisi modellek szerint costümök és francia ruhák jutányos áron a legrövidebb idő alatt készülnek. Maison Friedmann.

Next

/
Thumbnails
Contents