Szeged, 1924. szeptember (5. évfolyam, 200-224. szám)

1924-09-14 / 210. szám

SZBOBÜ 1924 szeptember 14. \\7T/^XTT71D TCCT\7T7DÜI7 n^i divatáru üzletébe WlOJNJCiJK IHOI VUKlllV (Szeged, Kárász-u. 10] 70 Selymek, velourok:, szövetek és összes divatáruk. Felhívjuk a vevőközönség figyelmét olcsó árainkra. Látogatás a kitüntetett legkiválóbb cégeknél. Szeged, szeptember 13. (Saját tudósítónktól.) A Baross-vásár és kiállítás díjkiosztása után, egy nappal a zárás előtt, érdekesnek ígérke­zett látogatást tenni azoknak a kiváló cégeknek egynémelyikénél, amelyeket a zsűri aranyérem­mel tűntetett ki, hogy közelebbről is Já«suk, milyen az a munka, amelyet a szigorú bIMlők legjobbnak minősítettek. Sok hely ugyan nem áll erre a célra rendelkezésűnkre és ezért egye­lőre csak ugy találomra emlékezünk meg egyik­ről, másikról, amíg sorát ejtbetjük a kiállítás lezajlása után a többiek fekeresísének is. Csets Mihály és fia! eddig is büszkék vol­tak gyártmányaikra, de most, hogy megnyerték a nagy Baross-aranyérmet, csak növekedni fog az öreg Csets önbizalma, aki szerény kere'ek között emberfeletti szorgalommal és kitartással alapozta meg kis gyára jóbirét. Csetsék ugyanis nemcsak arra törekedtek, hogy szöveteik, vász­naik, damaszkjaik és minden, ami gyárukból kikerül, szép legyen, hanem arra is, hogy az anyag elsőrendű legyen. A magunk részéről ís csak a legnagyobb elismeréssel szólhatunk erről a régi szegedi gyárról, amelynek a Pulc altábor­nagy utca 2. szám alatt van fonótelepe, Szegfü­utca 2. szám alatt pedig a szövőtelepe. Domán Mihály és fia a legrégibb és érde­mes szegedi cégek egyike, méltán áll az arany­éremmel kitüntetettek sorában. Hetvenöt éves fennállása alatt valósággal fogalommá vált a cég, amelynek gyártmányai a legelőkelőbb csa­ládok lakásait díszítik nemcsak Szegeden, de a közeli és távoli környéken is. Az aranyérmet a cég úgyszólván versenyen felül álló selyem pehelypaplanjaiért kapta, de egyaránt a legna­gyobb elismeréssel nyilatkoztak a kiállítás láto­gatói a remekbe készült kézimunka-sztórokról, csipkefüggönyökről, ágy- és asztalterítőkről, amelyek mindegyike a cég disztingvált ízléséről tanúskodik. Pompásan érvényesültek Dománék kiállítása keretében a nagy szakértelemmel ki­válogatott külföldi szőnyegek, amelyek a közel­jövőben ujabb pompás példányokkal szaporod­nak, miután Domán Mátyás, a cég főnöke, csak a napokban érkezett haza külföldi bevá­sárló útjáról. A Domán-üzleiben tett látogatá­sunk minket csak megerősített abban a tudat­ban, hogy ami egy polgári, vagy urilakás berende­zéséhez és díszítéséhez szükséges, azt itt na­gyobb választékban, jobb kivitelben és méltá­nyosabb árban találja meg, mint a főváros bár­mely áruházában. A Gábor-szönyegszövöteíep, mint az előrelátható volt, színien aranyérmet nyer/. A kiállított szőnyegek szinpompája és szövése még a szakértőket is megtévesztette azok ere­detét illetőleg, miután semmiben sem állanak a valódi perzsa és szmirna szőnyegek mögöit. Az államtitkár alig tudott megválni Gáborék sát­rától és ismételten a legteljesebb elismerését fejezte ki. Az erkölcsi siker melleit az anyagi! mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy csak­nem minden szőnyegre rá volt tűzve az ,El­adva* cédula éa s későn érkezeitek már csak utánrendelésekkel voltak kénytelenek beárnf. Gottscball János hölgyfodrász manikür­és kozmetikai szalon tulajdonosának nehezebb dolga volt a többi kiállítónál, hogy munkájá­val magára terelje az elismerést, mert hiszen egy elegánsan fésűit és szépen manikűrözött hllgyet nem állíthatott ki. A szakértők azon­ban a kiállított, művésziesen fésült parókák alapján is megtudták állapítani, hogy Gottschiíi művésze a szakmájának és a többi versenyző­vel szemben öt tűntette ki st aranyéremmel. Kovács József tnüasztalos a kisipari negy aranyérmet kapta és pedig első helyen. Szerintünk, ha leit volna egy ennél nagyobb kitüntetés, azt is neki kellett volna megk*pnl Egy ebédlőt és egy uri szobát áüitoii ki, amely Mária Terézia korabeli stílusban dió­fából, gyökér- és faberakáüokkat készült, remek faragvinyokkil. A Isgíőkéietssabb asztalos­munka, ami csak elképzelhető szakszempont­ból és valósággal üdítően hat a szemre. A ki­tüntetés alkalmából felkerestük Kovács Józsefit a kis&szinóbeü műhelyében. Jól esik neki a kitüntetés, de egyáltalán nem lepte meg. öt már régebben felfedezték, amit a legjobban az bizonyít, hogy már ez évben hat szobát szál­lított Budapestre megrendelőknek és a kiállí­táson szereplő bútorai a budapesti Eifeán­szücscég főnöfce részére késiüítek. Érdekes, hogy Kovács eredetileg faszabrásznak készült és csak a fsszobrászst után ment át az asz­tslosságra. Sokoldalú szaktudását természetesen igen jól érvényesíthette ?, külföldön is. Berlin­ben, amíg Phönx bútor- és kkásberendező­vállalatnál dolgojoít, esíénkint szorgalmasan járta a faipari szakiskolát. Itt történt meg, hogy amikor a Phöníx-gyár a szakiskola igaz­gatójától egy ki/áló szakembert kért s vállalat részére művezetőnek, sz igazgató Kovácsot ajánlotta, akit fel ís vett s gyárlg&zgafő, aai csak azután tudta meg, hogy Kovács mint egyszerű asztalos-segéd, már régóta s gyár munkás?. Tizenkét ávi munka után a háború ssóüiotis haza Kovácsot, aki a háború likvi­dálása után egy kis műhelyt nyitóit, amely annyira fejiődött, hogy ma & gyenge konjunk­túra dacéra 32 emberrel dolgozik. Ary állam­titkár vagy 20 percet időzött Kovács buíorti előtt a kiállításon és őszinte elragadtatással jelentette, hogy nem hitte volns, miszerint Szegeden ilyen buiori tudjanak készíteni, amely­nél tökéleteseibe* képzelni is bajos. A Mandel-csőnakgyár, smeiy első éves fennállása dacára is úgyszólván uralja § Tiszát csónaíjsivai, a megnyert és kiérdemelt arany­érem révén a tavaszra befut a többi honi fo­lyókba is, sőt a határokon tul is. A kiállításon oly nagy volt az érdeklődés, hogy a jövő sze­zo;i a legszebb reményekre jogosiija ezt a fiatal életerős vállalatot Különösen tetszett a regatta skiff cédrusfából készfiit felső pilánkos, míg a bét méler hosszú két párevezős kiránduló csónak egyik legkedvesebb formája a szegedi csónakázó közönségnek. Elénk feltűnést keltettek a TI jelzésű két palánkos, öt méter hosszú párevezős, valamint a nalurszinbgn készült pácolt és lakkozott pirevezős szandolin. Ha figyelembe vesszük, hogy a gyár most már részletf zetésre is készít csónakot, bízvást mond­hatjuk, hogy jöíőre annyi Mandel-csónak lesz s Tiszán, mint a hal a Tiszában. Az „Orion"-börgyár természetesen szin­tén az aranyéremmel kitüntetettek között szere­pei , sőt előreláthatólag a kereskedelemügyi mi­nisztérium kitüntetését is elnyeri, miután a ki­állítás rendezősége ebből a célból felterjesz­tette. Az „Orion", amely a régi jóhirű Schsin­bsrger és Popper-féle bőrgyárból 700 miilió alaptőkével részvénytársasággá alakult át, ma kontinentális viszonylaibm is számottevő. Há­rom év előtt a gyárat frankfurti Moenus és Turner-féle gépekkel szerelték lel és ugyan­a?,óta áll Gábor György annak élén, aki Frankfurtban tanulta a bőrgyártás mai modern technikáját. As „Orion" a legszebb színes boxokat és cipőbőröket készili, taípbőrsi, gép­szíjai kiválóak, de valósággal specislitása a sserszámbőr és ebből készült Bssedek Imre l ugyancsak aranyéremmel díjazott gyönyörű lő­f szerszámai is. Seeienfreund kézimunkaüzlet Szeged, Tisza Lajos-körút 48. sz. DMC-árak, himzőselymek és gyöngyök, Gobelinképek meglepő olcsón kaphatók. 148 Mákot, repcét, babot és mindenféle terményt áliandóan a legmagasabb napiáron vásárol Klein Ernő terményüzlet Szeged, Szent István-tér 5. Telefon: 12-31. nagyszabású zsidódráma tienny Portennel legközelebb a Korzó Moziban. Budapest Kossuth Lajos-u. 11. Kötött-szövöttáru Kossuth Lajos-u, 11. Oseta harisnyáim közismert ió márka.

Next

/
Thumbnails
Contents