Szeged, 1924. augusztus (5. évfolyam, 175-199. szám)

1924-08-03 / 177. szám

SZEGED 1924 augusztus S. csak a legyőzőitek országait csonkította meg és darabolta fel, hanem gazdaságilag magával rántotta a győzteseket is. A hitelorganizációnak csődje megmutatta, hogy egész gazdasági életünk tulajdon képen a bizalomra van felépítve 8 ha ez elvész, megdől az egész fikció, melyet reá építettek. Lenin nem ok nélkül állapította meg, hogy a bankjegynek nagy tömegben való nyomása és a mindennek értékmérőjét alkotó pénznek az elértéktelenedése a legbiztosabb utja a társadalmi rend felbomlasztásának. A háborúnál is biztosabban bomlasztja meg a termelés rendjét, a közlekedés és közélelmezés szervezetét, dönti meg a társadalmi egyensúlyt és viszi bele a forradalmi gyűlt Iködés szellemét a társadalmi osztályaiba. Az éhség farkasa lappangva jár körül a milliós nagyvárosokban, ahol a sötét nyomort csak egy ablaknak az üvegtáblája választja el a csillogó gazdagságtól és jólléttől. Oroszországban megdőlt a régi rend, Németország kóstolót kapott a spartakusok és kommunisták lázadásából, de a politikai és társadalmi földrengés még nem pihent meg. A francia forradalom kitörésétől számitott negyedszázad múlva jutott Waterloonál nyugvópontra. Lehet, hogy mi is csak a dereka táján vagyunk még a történelem háborgó periódusának, melynek kilengései még nagyon soká eltarthatnak. Az általános biztonság érzése, melyben az emberiség 1914 előti ringatta magát, hosszú időre megszűnt. A fájdalmak és megprób*itatások nemzedéke lett az emberiség mai generációjából, melyre még fájdalmasabb, hogy nem tudja, hogy milyen lesz utódainak a sorsa, akik a sarkát taposnák Mintha békés és meghitt tájakról valami kényszerítő erő jeges fergetegre, vagy számumtól szántott sivatagra for ditotia volna az emberiség tekintetét. Akárcsak Belzaszár lakomáján, a kárpiton tüzbetükkel olyan kérdések jelentek meg, melyekről a-', anyagi fejlődés lázában élő emberiségnek legnagyobb része megfeledkezett. Vájjon a jövő minő feleletet fog adni ezekre a kérdésekre? A szegedi kereskedelmi és iparkamara évi jelentése. Szeged, augusztus 2. (Saját tudósítónktól.) A szegedi kereskedelmi és iparkamara most tette közzé az 1923. évről szóló összefoglaló jelentését. Az ilyen évi jelentésekkel a do'og természetéből folyólag mindig vele jár, hogy nélkülözik a napi aktualitást, mégis, ha jól vannak csoportosítva, mintegy tükörképét nyújtják kerületük közgazdasági viszonyainak, egyben pedig sok becses adatot és utmutatást tartalmaznak a jövő számára. A szegedi kamara jelentése, amelyet Tonelli Sándor dr. főtitkár állított össze, négy részre tagozódik. Az első rész az 1923. év általános közgazdasági helyzetét ismerteti, a második rész a kamara tevékenységével foglalkozik, a harmadik a kerület speciális közgazdasági viszonyait tárja fel, a negyedik pedig a személyi ügyekről számol be. A beszámoló igy általános jellegűvé szélesedik ki és bizonyos vonatkozásokban képet nyújt az elmúlt esztendő egész közgazdaságáról. Sajnos, ez a kép nem valami örvendetes, mert a korona leromlásának, az élet megdrágulásának s az ipari és kereskedelmi viszonyok megnehezedésének a jegyében állott. A gyors leromlást legjobban mutatja, hogy a korona az év elején még 0'21 V« centime volt Zürichben, az év végén pedig 003 mai zárult; az államjegyforgalom ugyanezen idő alatt 75 milliárdról 900 milliárdra emelkedett. Az államjegyek szaporodása igy tizenkétszeres volt, amellyel azonban tizennyolcszoros drágulás áll szemben. Az elmúlt év igy kri ikus esztendeje volt a magyar közgazdaságnak, sőt társadalmi életnek is, mert a fix fizetésű osztályok leromlása körülbelül a mélypontját érte el. Ezeket a jelenségeket egy céltudatos, a termelő energiákat fejlesztő közgazdasági politika lett volna hivatva ellensúlyozni, aminek jeleit azonban nem lehetett tapasztalni; ellenkezőleg a kapkodás, rendszertelenség uralkodott az egész vonalon. A javulás jeleit csak az év legvége felé lehetett tapasztalni, mikor a külföldi kölcsönre és a szanálási akció megkezdésére vonatkozó első pozitiv hirek megjelentek a sajtóban. Az ipart és kereskedelmet az egész év folyamán nyomták a háborús központok csökevény-emlékei, a közpénzeken támogatott hatósági üzemek és szövetkezetek versenye, a kiviteli és behozatali engedélyek megszerzése körül jelentkező nehézségek, a Devizaközpont működése, amely a jogosult igényeket nem volt képes kielégíteni, de bénító hatással volt az egész kereskedelemre és iparra, a zökkenésszerüen életbe lépetett uj adók, vasúti és postai tarifaemelések, mindenekfelett pedig az a körülmény, hogy az uj törvények és rendeletek tömegében gyakran a ha'óságok sem tudtak tájékozódni és az egyrfiásnak ellentmondó és hiányos intézkedések között nem tudtak eligazodni. A kereskedelemnek sokáig küzdeni kellett annak az elemi jognak az elismeréséért, hogy azon az áron adhassa el az árut, amelyen ismét be tudja szerezni és küzdeni kellett a képtelen hivatalos felfogás ellen, amely az uzsorarendelet formájában a drágulásnak egész ódiumát reá akarta áthárítani. Az iparban különösen az anyagbeszerzés nehézségei voltak erősen érezhetők. Ezt a dolog természetéből folyólag a nagyipar a kisiparnál erősebben érezte meg, mert az utóbbinak munkája igen sok esetben nem feldolgozó, hanem átalakító természetű és ennélfogva aránylag is kevesebb nyersanyagra van szüksége. A másik nagy nehézség a munkáskérdésben jelentkezett, mert a munkásság a növekvő drágaság mellett kénytelen volt "a munkabérek emelését követelni, amit az általános pangás mellett az ipar csak nehezen bírt el. Általánosan megnyilatkozott ellenben az a törekvés, hogy a munkabérek, kivonva az örökös viták köréből, valamely au omatikusan működő alapra helyeztessenek. Egy ideig a kerület különböző helyein a buzavalutdval kísérleteztek, október elején pedig a Szegedi munkaadók szövetsége életbeléptette rz úgynevezett szegedi indexet, amely az egyes közszükségleti cikkek áránál azok relatív jelentőségét is figyelembe veszi. A kisiparban sajnosan tapasztalható jelenség volt, hogy egye: iparosok visszaadták iparigazolványukat és mint kontárok dolgoztak tovább, hogy ezen a módon a növekvő közterhek elöl meneküljenek. Részletesen foglalkozik a jelentés a kerület két fontos mezőgazdasági terményének, a szegedi paprikának és makói hagymának az ügyével és örvendetesen emlitt meg a gyógynövényüzletnek erős fejlődését. Sajnos módon azonban az egyes kereskedelmi és ipari szakmák beszámolói általában véve kedvezőtlenek, aminek oka abban keresendő, hogy annak a középosztálynak a vá tárló képessége, amely azelőtt a nyilt árusítási üzletek vevőinek zömét adta, kimerült, a készpénzkészletek pedig igen nagy részben, olyan körökbe kerültek, amelyeknek igényeik még nincsenek. Építkezés a városokban alig volt és a felmerült kényszerépitkezési tervek a városokban tervek maradtak. Sok építkezés volt ellenben a falvakban' és tanyákon, ami a gazgaközönség erő s megvagyonosodását bizonyítja. Nsgy helyet foglal el a jelentésben a kamarának a különböző törvények és rendeletek előkészítése és életbeléptetése körül kifejtett munkássága. A mult év november elsején lépett életbe az ipartörvéry novellája, amely a képesítés megszigorrtásának az elvén épül fel és lényegesen megnöveli az ipartestületek hatáskörét. Ebből az alkalomból a kamara a jelentés számára egy táblázatos kimutatást állított össze a kerületébe tartozó harminckét ipartestületről. A táblázatból kidomborodó kép meglehetősen szomorú, mert azt mutatja, hogy még a városi ipartestületek nagy része is anyagi eszközök, de főleg áldozatkészség hijján nincs abban a helyzetbe.i, hogy nagyobbszabásu működést tudjon kifejteni. Cppen ezért a kamara azt állapítja meg, hogy az ipartestületek reformjának minden más ipari közigazgatási intézkedést meg kell előzni. A munkásbiztositás kérdésében a kamara az Régi szegedi színházak. Irta: dr. Czimer Károly. A szabad királyi városok a régi magyar közjog szerint peculium regium-ot képeztek, vagyis a királynak jövedelmet hajtó jószágai voltai- A király egyenesen földesura a régi szabad királyi városok polgárainak és hogy adóképes állapotban tarthassa őket, kénytelen jövedelmező kiváltságokat engedni nekik. Ez magyarázza meg, hogy sorban engedi át nekik a királyi jövedelmek közül a vásártartást, a piaci vámok és helypénzek szedésének jogát a vásárhelyeken. Korcsmák, mészárszékek, bormérések, sörfőzők, mulatóházak, sörházak, theatrumok, céllövőházak, táncszálák, kávéházak, füszeresboltok, gyógyszei íárak, más egyéb jövedelmező alk-lmatosságok állítására is ad engedélyt, mert hiszen ezek hasznának nagyrészét a kincstár feneketlen zsákjai nyelik el. Különösen az alföldi városokra fért rá ez irányban a királyi gyámolitás, főképen akkor, amikor a zordon turáni atyafiak: a törökök kimentek belőlük, akik az adók kigondolását művészi tökélyre vitték és tőlük még meghalni sem lehetett adó nélkül és a halottlátó szúbasákat csupán azért tartották, hogy a keresztény ember valahogy a koporsópénz fizetése nélkül ne hagyja itt az árnyékvilágot, ugy hogy a hajdan nemes urak és gazdag patriciusoklakta „kincses városok" romjain nagy falvakat hagytak hátra az Alföldön, amiket csupa merő paraszt és pásztorember lakott. A kultura a kezük ?latt a sokoldalú városi életről a pásztorkodásra sülyedt vissza. L Szeged is teljesen ki volt vetkőztetve a kultura gúnyájából, midőn a törökök végképen bucsut vettek, de nyomukban járó nyugati zsebrákok : a német, olasz és francia katonatisztek, akik a császári seregben szolgáltak, a kincstári igazgatók, harmincadházak vámszedői, sóházak tisztjei és mázsamesterei sem voltak sokkal különbek náluk. A városnak kellett eltartani őket és szaporítani kellett a polgárok bevételeit és vele együtt uj adóalapokat. Ebben annyira mentek, hogy még a szinháznyitásra is az adók szaporítása céljából adtak engedélyt, nemcsak Szegeden, hanem másutt is. Ha a tanács bérbeadta a theatrumot és a kir. kamara tanácsosai keveselték a bérösszeget, nem hagyták jóvá a bérletet. Az árva, nyomorgó vándorszínészeken is nyerészkedtek. A városoknak átengedett matralista (materiálista=fűszer) boltokat, patikákat, korcsmákat, sörházakat, mészárszéket, kávéházat, sörös pincéket, táncszálával egyesitett theatrumot sokfeté a városházában helyezték el. Ha uj városházákat építettek, ezeknek a városi üzleteknek tágas helyiségeket terveztek és azokért a korcsmabérlők, sörnevelők (sörfőzők) és patikások jó árendát fizettek. Nem tartozott az adomák sorába, hogyha a kis tanácsban, vagy a külső tanácsban, a communitás tagjai egymást becsmérlő szólal illeUtk, a biró a széksértési birságot azonnal kirótta és egyúttal is határozatba ment, hogy a nyelvváltság dijából mennyit kap a város ládája és mennyit ihatnak meg a város sörházában a tanács urak. Ha ez a mai nemzetgyűlésben divatban volna, akkor a képviselő urak több időt töltenének a büffében, mint a gyűlésteremben. Szegeden is a nyilvános mulatságok tartására szolgáló helyiségeket a városnak 1728-ban épitett curialis házában, vagyis városházában helyezték el. A boltok, korcsmák, mészárszékek, simingyiák (sütők kemencéi), a gájsiccek (peréces legények) herrbergjei, pecsenyesütögető lacikonyhások limbusai, rác cincárok juhvágó székei a városházában a Tisza felől a földszintet foglalták el. A városházi korcsma-theátrumban tartották az első nyilvános szinielőadásokat, de nem magyar, hanem német vándorszínészek, akik sűrűn keresték fel nemcsak Szegedet, hanem más magyar városokat is, ahol a várakban német katonaság és császári hivatalnoki kar tanyázott. A karlócai békétől (1699) a pozsárováci békéig (1718) a szegedi "vérgyüjtő állomása volt a császári ezredeknek, hadbiztosoknak, a katona mérnöki karnak, a Maroson és Tiszán szátlitó császári hajózási hivatalnak, melynek dereglyéit gályarabok és deportáltak vontatták. A császári várparancsnokok, kamarai sóházi tisztek és vámszedők házakat építettek, nyirott fasorokkal obeliszk és lant alakban növesztett fákkal és bokrokkal vették körül szétszórtan fekvő házaikat. A betelepült vagyonos és müveit családok, német, olasz és francia iparosok és kereskedők, katonatisztek és császári hivatalnokok behozták egész Európában, még Szentpéte»/áron is lábra kapott francia izlést, divatot, a hátul hasított frakkot, magyar gúnynév szerint kanca mentét, elől hasított csatos cipőt, a térdig érő nadrágot, amit a magyar humor pisztolynadrágnak csúfolt, a ,csóka-orru" háromszögletű kalapot, a loboncos allonge-parókát, a rövid kardot, a kutót, a gyiklesőt. A nők a tornyos rokkokó-frizurát, a lipántot, a krezlit, a kézelőt, a felfujt ingvállakat, a puffoknt, az abroncsszoknyát, a krinolint hordták, feszesen és kecses mozdulatokkal lejtettek végig a palánkl nagy utcán. (Folytatjuk.)