Szeged, 1924. augusztus (5. évfolyam, 175-199. szám)

1924-08-17 / 188. szám

1924 augusztus 17. — KÜLFÖLDI HÍREK. A román belügyminiszter el­határozta, hogy a konkordátumra vonatkozó megbeszé­léseket felfüggeszti mindaddig, amig az egyházak szer­vezetére vonatkozó törvényt meg nem szavazzák. A törvényjavaslatot ősszel fogják tárgyalni — Tokióban ma reggel 15 erős földlökést éreztek, amelyek az északi városrészekben voltak a leghevesebbek, mindazonáltal kár csak kevés esett. — Mint a német lapok jelentik, Stettinben tegnap óriási felhőszakadás volt, amely egész utcákat és tömérdek pincét elárasztott vízzel, a vihar háztetőket tépett le és ablakokat tört be. Egy templom kupotájának a tetejét a vihar ereje betörte. Az inter­urbán és a városi telefonvonalak megrongálódtak. — Moszkvából jelentik: Afganisztánban újra felkelés tá­madt az emir reformpolitikája miatt. A felkelők uj oj trónkövetelőt állítottak Abdul Keris személyében, aki egész életét Indiában töltötte el. A lakosság között nagy a pánik. — Eljegyzéc. Dr. Hunyadi Vass Gergely ügyvéd ma tartotta eljegyzését özv. Endrényi Lajosné leányával, Margittal. — Megszűnik egy közel száz éves szegedi üzlet Közel száz évvel ezelőtt, 1827-ben alapí­tották azt az ékszerüzletet, amely most Pártos Lajos tulajdona és ott van a Kárász-utcában, a Kék csillag mellett. A régi üzlet, amely három év múlva, 1827-ben érné el alapításának századik évfordulóját, most megszűnik. Megszüntetésének minden valószínűség szerint a háboruokozta gaz­gasági helyzet az oka, amely meglehetősen sú­lyos helyzet elé állit minden lukszus cikkeket áru­sitó üzletet. Pártos Lajos közel százesztendős ék­szeres boltjának bezárásával ismét megfogyatkozik a régi, jónevű szegedi üzletek száma. Orvosi tair. Dr. VÍcs Vilmos nyári szabad­ságáról visszaérkezve, rendelését ismét meg­kezdte Széchenyi-tér 9. sz. alatti rendelőjében, TOO Férfiingek és alsónadrágok legolcsóbban készülnek Soós Lajosnál, Oroszlán-utca 2 »9 Viiveictékéí Feketénél készíttesse, Szeged.Tel. lo-72. Megérkeztek a legújabb kész női és leány átmeneti és téli kabátok. Mérték szerint is leg­szebb kivite'ben legolcsóbb árban készíttetnek. Reminyiné divatáruháza, főposta mellett. Ac7Áril vásárhelyi lisztjei i* takarmány­/\bZUUl C|kkg| a itjjobbak. Minden mentijriiéget házhoi szállít. Szeged, Mikszáth Kálmán-utca 3. 642 Telefon 12—27. Balatonszárszón gyönyörű parti villában pensio napi négyszeri étkezés­sel, az utószezonban napi őo.ooo korona. Érdeklődni Kadónál, Royal-kávéház. 710 SZEGED — E*v gazdasági amekás kitüntetése. A Jöld­mive'íjügyi miniszter Tábity József gazdasági munkást, aki huszonnyolcadik éve szolgál Katona Ferenc szegedi gazda tanyáján, elismerő oklevéllel és 100.C00 korona jutalomdijjal tüntette ki. Az oklevél és a jutalomdíj most érkezett le a főispáni hivatalba. A főispán ünne­pélyes formában fogja átadni azokat Tábity Józtef gazdasági munkásnak. Fflrddrnhák gyári árban Soós Lajosnál. — Uj szegedi könyvek. Réti Ödön, az orszá­gos nevü, kiváló szegedi iró most rendezte sajtó alá Különös népek cimü kis regényét, amely a Zorka után második könyve lesz. Réti Ödön uj regénye az őszi könyvpiac értékes szenzá­ciójának Ígérkezik. Az iró éles emberlátása, meleg kedélye és biztos elbeszélő stílusa teljes virágában jelentkezik ebben az ujabb müvében. — Az ifjú Terescsényi Gyula, az Ígéretes fiatal szegedi poéta első verses kötetét Ég a vadon cimen adja ki az ősszel. Friss és erős dolgok, merész és egyént vallomások ezek az uj versek, egy biztató tehet­ség első jelentkezései. — Szépkuti Miklós máso­dik verseskönyve jelent meg most Szegeden. Fel­kiáltó jelt cimen. A bizarr poémákban sok érték csillan meg és sajátos zeneiség lüktet Reméljük, hogy kiforrja magát a különös poéta és megtalálja az utat az olvasók szivéhez. Siessen 1 Könnyű fizetési feltélelek mellett szerezheti be tankönyv- és irószerszükségletét 1 (Endrényi könyv­kereskedés Kelemen-utca 7.) Priccilla Deant, ezt az istenáldotta igazi színésznőt legutóbb az „Ezred lányá"-ban láttuk. Hosszú hónapok óta nélkülöztök a .Stambuli szűz" művészi alakitójának isteni játékát, mig most ismét megjelenik előttünk, hogy csábos szépségében és nagyszerű arc­játékában gyönyörködhes«ünk. Hétfőtől mutatja be a Korzó Mozi Priscilla legújabb filmjét, a 7 felvonásos ópiumtündér c, drámát és pedig budapesti megjelenését megelőzőleg- Az amerikai Universal-gyár exklusiv fíimje az öpiumtündár, mely különleges meséjénél, valamint a fő­szereplő nagyszerű játékánál fogva nagy érdek­lődésre tarthat számot. A nagyvonalú drámát egy pazar gyermekburleszk ,Peggy"-vel a fő­szerepben vezeti be. Legjobb harisnyák, keztyük Soós Lajosnál. — A közönség köréből. A következő sorokat k?0­tuk : Tekintetes Szerkesztőség 1 A Szeged folyó évi augusztus hó 14-i számában a .Prágai zsemlye" clmü vezércikkel kapcsolatban szabad legyen véleményt nyilvánítani. Azt irja a vezércikk : A prágai zsemlyének az alapja gazdasági természetű (mivel az magyar nullás lisztből, de olcsóbban árult zsemlye, mint a Magyarországon magyar nullás lisztből készüli zsemlye), de a teteje lélektani és erkölcsi jellegű. E lélektani és erkölcsi jelleghez szeretnék hozzászólni. Példával is illusztrálom az esetet. Saját festményemet akartam be­kereteztetni, az egyik helyen 80.000, a másik helyen 24.ooo, a harmadik helyen 12.800 koronáért vállalkoz­tak a bekeretezésre ugyanolyan rámával. Sok esetet tudnék felsorolni, azonban nem untatom a t. Szerkesz­tőséget, de megállapítom a hibát a fennüekből. Az első helyen a 8o.ooo-es képkeretezőnél nagyobb az üzlet­bér, nagyobb a regie, legkisebb a 12.8oo-as képkere­tezőnél. Annyi azonban tény, hogy a 80.000-es kép­keretező is legfeljebb 2o 000 koronáért berámázhatta volna a képet. Ezek szerint nagyon helyénvalónak talá­lom a vezércikk azon kitételét, hogy lélektani és erkölcsi jellegű a prágai zsemlyének olcsóbb ára. A kereskedő és az iparos számítson ugy, mint békében, természe* tesen arányosan, nem ad hoc, csak egy összeget oda­vetve 8 ezzel a prágai zsemlye megvalósulhat Magyar­országon is Kiváló tisztelettel egy újságolvasó. — A hősök emieke. Kapuvár nagyközség kisfaludi Stróbl Zsigmond szobrászművésszel készíttette el az elesett hősök emlékszobrát, amelyet a nagyközség díszterén lelepleztek. Az ünnepi beszédet Csik József nemzetgyűlési képviselő mondotta. Délután nagy nép­ünnepély volt Olcsö fürdOkádak, gyermek- és fitőkádak Fogéi Edénél, Szeged, Takaréktár-utca 8. «« Poloskákat petéivel együtt kizárólag kiirtani csak a Löcherer Cimexinnel lehet. Ára olcsó, hatása biztos, kezelése egyszerű, minden tisz­titható vele. Főraktár: Segesváry-drogéria és Vajda-drogéria, Szeged. 417 „HA-HA" CIPŐÁRUHÁZ SZEGED, Kelemen-utca 12. MleiStt clpöszükségletét be­azersi kérjük áras kiraka­tainkat mefteklntenl. «a Olcsó occassio árusítási Női rámás fehér vászon félcipő N61 fekete rámás félcipő 35—37 szám .... Férfi fehér vászon fél­cipő Férfi fekete fűzős cipő, erős kivitelben, egyes párok K Női antilop szí­nes cipők K Nagy harisnyavásár, olcsó árusítás, mig a készlet tart. K 100.000 150.000 155.000 » — Németh Máriától megtagadták Bécsben a beköltözési engedélyt. Budapestről jelentik: Németh Mária, a bécsi Staatsoper tagja, három hét óta ischlben tartózkodik. Eredetileg ugy volt, hogy Németh Mária szeptember 3-án, 7-én és 11-én debütál Bécsben, ezek a dátumok azonban elha­lasztódtak, még pedig azért, mert Németh Mária ezideig nem tudott Bécsben lakáshoz jutni. A Staatsoper ugyan szerződése értelmében rendelke­zésére bocsátott egy négyszobás lakást, a bécsi lakáshivatal azonban nem adta meg az engedélyt a beköltözésre. A kiváló magyar énekesnő így minden valószínűség szerint csak szeptember má­sodik felében fog bemutatkozni a bécsi közön­ségnek. Nem kell azonnal fizetni! Tankönyveket rendkívül előnyös fizetési feltételek mellett vegye meg már most Endrényinél) (Kelemen-utca 7. Világhírű Schroll-chlffonok Soós Lajosnál. — Rablótámadás egy biró ellen. Szombat­helyről jelentik: Mályusz Egyed táblabírót, a szombathelyi tanács elnökét, volt szegedi birót, Csömöte község határában három suhanc meg­támadta. A tanácselnök furkósbotjával védekezett, azonban az egyik suhanc nem tágított és minden­áron ki akarta szedni az elnök kezeiből annak háti zsákját. Végül is a tanácselnök segélykiáltásaira több ember érkezett oda, mire a támadók elmene­kültek. Az elnök feljelentésére az ügyészség meg­indította a három legény ellen az eljárást, amely­nek során kettő ellen" beszüntetik az eljárást, a harmadikat rablás bűntettével vá Íja az ügyészség. Tankönyvek már kaphatók Endrényinél I (Kele­men-utca 7.) Előnyös fizetési feltételek I Schiller, a nagy költő munkaközben gyak­ran vett hideg lábfürdőt. Ez okozta suiyrs betegségét és korai halálát. Hány remekművel ajándékozhatta volna még meg embertársait, ha Voliaire példáját követte volna, aki naponta számos csésze kávét ivott. Voltaire ez által majdnem 100 éves kort ért el teljes szellemi risseségben. Meinl Oyula r.-t. Strandtrikók, aportnadrágok Soósnál. Kállay dr. jogiszemináriuma Szeged, Palta­vlcini-utca 3 alatt fogad egész nap. Tele*' Nyakkendőket készit és jav'' «vi­telben Sándor Ibolya Szeged, Ma^-, t Telefon: igazgatósági 258 Belvárosi Mozi Szeged Telefon: pénztári 582 Aug. 17-én, vasárnap Severin Mars főszereplésével világvárosi dráma 10 felvonásban. Egyidejűleg a közkedveit SPORTREVU Előadások kezdete : 3, 5, 7 és 9 órakor. 2S5 Elismerten j c»ok készülnek mérték után és raktárra ¡fi ^faf7rDrn&! Sze9etI» Fekf%tesas-u. 18. Telefon: 10-60. IIJ. iVldllytH ÉZGi é8Szentháromság-u.54. Telefon: 11-82,

Next

/
Thumbnails
Contents