Szeged, 1924. július (5. évfolyam, 148-174. szám)

1924-07-09 / 155. szám

1M4 l«lins 9. — Vasak Ernő * bíróság tlétt. Budapest­ről jelentik: Vasek Ernő, a volt szegedi kor­mánybiztos ismét a bíróság előtt állott. Egy két év előtti ingatlanvásárlási ügyben ugyanit dr. Badiayi ügyvéd és Szikdssy gyógyszerész Kovács Jenő árvaszéki elnökhelyettes intéz­kedéséről beszélgettek, amikor is kijelentették, hogy ma a baksis korát iljik, pár százezer koronát kellene annak a csirkefogónak adni és el lenne minden intézve. Vasek Ernő erre kijelentette, hogy neki is gyanús Kovács visel­kedése és ő majd a polgármesternél intézkedni fog. Ezek miatt hivatalból üldözendő ráfa!­TOÍZÍS miatt indult eljárás. A keddi tárgyaláson Széktssy és Bidinyi tegadiák » kifejezéseket. V«sek pedig magyerázni igyekezett kijelen­tését, de Kovácx Jenőt ö inkorrektséggel nem vádolta soha. Kovács Jenő ezután mind a báiom vádlottra terhelő vallomást tett, különösen pedig Vasekre. Szerinte Vasek ki­jelentett«, bogy ezt tz ügyet más fővárosi panc­mivai együtt jelentette a polgármesternek. Né­hány tanú kihallgatása után az ü«$ész a tár­gyalás elnapolását indítványozta. Ki kell hall­gatni Minké Béla ügyvédet, aki ma nem jelent meg. Vasek »érte Sipőcz polgármester kihallga­tását. A bíróság elrendelte a polgármester meg­idézését a legközelebbi tárgyalásra. — Köztisztviselők figyelmét»». Értesítjük a t. köz­szolgálati alkalmazottakat, hogy amennyiben az 1923. évi december és 1924. évi január havi kedvezményes áru bab, valamint az 1924. évi május és junius havi kedvezményes ellátási jegyek, zsir-, cukor- és sószel­vények birtokában vannak, ugy azokat legkésőbb 1924. évi julius 15-ig a Püspök-téri I. számú fiókárudában feltétlenül váltsák be, mert julius 15-e után julius 31-ig csak az igényjogosult által a budapesti központunknál székelő Pénzügyminiszteri Kirendeltséghez intézett (Budapest, IX., Mester-utca 15—17. sz) kérvényre nyert engedély alapján szolgáltathalunk ki kedvezmé­nyes árut. Julius 31-ig bármely okból be nem váltott számszelvények érvényüket vesztik és azok helyett az igényjogosultak készpénzváltságot sem fognak kapni. Szeged, 1924 julius 5. A Magyar Köztisztviselők Fo­gyasztási, Termeli és Értékesitt Szövetkezetének Sze­gedi Kirendeltsége. — Cserkészkirándulás — vizbefullással. Va­sárnap reggel szegedi cserkészfiuk nagyobb ki­rándulást tettek a Maros torkolatához, mielőtt este hazafelé indultak volna, a vezető tanár megszámolta a fiukat és ekkor kitűnt, hogy Porcseller György tizenkétéves cserkészfiu hiányzik. Szorgos keresés után sem találták meg és már az volt a föltevés, hogy előbb egyedül hazament. Tegnap este aztán kifogták a szerencsétlen cserkészfiu holttestét a Tiszából. Porcseller György fürdés közben fel­ügyelet nélkül mélyen beúszott a Tiszába, egy ör­vény elragadta — mint a rendőrségi vizsgálat megállapította — és ez okozta halálát. A salátaidény megjött 1 A gondos házi­asszony tudja, hogy a salátát csakis Meinl olívaolajjal lehet ízletesen elkészíteni. Kapható Meinl cégnél, Szeged, K'auzál-tér 2. — Villám csapott agy esztergomi kolostorba. Esztergomból jelentik: Az elmúlt hét égiháborus idő­járása nem kerülte el Esztergom környékét sem. Ez alkalommal villámcsapás érte a Szentkereszti zárdát, amelyben most a szaléziánusok tartózkodnak. A villám nyomában járó légnyomás a folyosón tartózkodó két papnövendéket és a vizsgára váró három fiút eszmé­letlenné tette. Az egyik eszméletlenül ia állva maradt, a többiek azonban a földre zuhantak. Husz perc múlva visszanyerték mindannyian eszméletüket és komoly bajuk nem történt. A villám behatolt a kolostor ebéd­lőjébe, áttörte a falat és egész útját végig egy per­zselésszerü vonal mutatja. — Szabósegéd, akinek tanítónői oklevele van. A napokban tartották meg Balatonbogláron az ipari tanoncvizsgákat, amelyen a többek között egy Unatyinszky Irén nevü okleveles tanítónő szabó­segédi képesítést nyert. Az okleveles szabóinast elsőrangú segéddé klasszifikálta a vizsgálóbizottság s az uj szabósegéd olyan boldog, annyira örül a kitűnő segédlevélnek, mint egy esztendő előtt a tanítói oklevélnek. SnOKD — Rendelet a leánykereskedelem ellen. Miskolcról jelentik: Az ujabban ismét elharapód­zott leánykereskedelem megakadályozására Borsód­vármegye alispánja rendeletet adott ki, amelyben felhívja a főszolgabirák figyelmét arra, hogy lelket­len kufárok ismét tömegesen csempészik a ma­gyar lányokat a külföldre, hogy aztán eladják őket és magukra hagyják a züllés utján. A leánykeres­kedelem ujabb elharapódzásáról a belügyminiszter tájékoztatta leiratban a vármegyét. Vérlázító adatok vannak ebben a leiratban, amely pozitív adatokat közöl arra nézve, hogy a világnak nincs talán egyetlen zuga sem, ahol ne volnának vengerkák. A leánykereskedők ugy csempészik ki a leányokat, hogy férfikisérőt adnak melléje, aki férjként sze­repel a határállomáson az útlevélvizsgálatnál. Mikor aztán a határon tuljutottak, akor kezdődik a szerencsétlen lányok keserves kálváriája. — A Csougrádmegyel MolaárszOvetség 1924. évi julius hó 13 an, va-árnap délelőtt 10 órakor Szegeden, a kereskedelmi és Iparkamara nagytermében évi rendes közgyűlést tart, melyre a szövetség tagjait tisztelettel meghívja az Elnökség. k „Futára" szegedi kirendeltsége defail­terményüzletéi e hó 7-től kezdve augusztus hó 15-ig mindennap reggel 7 órakor nyitja és dél­után 3 órakor zárji. Kéri azért ezúton igen tisztelt üzletfelei», sziveskedjdnek liszt-és takar­mánycikkeiknek vásárlásait az említett idő alatt a közölt üzleti időben eszközölni. A Futura irodáiban továbbra is változatlanul, mint eddig, egész napon át lesz szolgálat és személyzet s azért a későbbi időpontban is másnapi leszállí­tásra az irodában a személyzet veszi fel tele­fonon vagy személyesen egész napon át a ren­deléseket. Hitelképes egyéneknek 30 napi áru­hitelt nyujtunk. Felvilágosítás erre nézve u«y a detail-üzletben, mint az irodában kapható. Állan­dóan vásárolunk és eladunk mindennemű mező­gazdasági terményt. Mindenki, aki az uj ter­mésből egész évi szükségletét lisztben és takar­mánycikkben fedezni óhajtja, bizalommal for­jj dúljon a Fulurához. Legolcsóbb napi áron, \ állandóan legelsőbbrendü őrlemények és takar­• mánycikkek, rézgállc stb. kapható. Telefon 7—95 és 5-14. 4» A ezegedi partfürdő részvényeseinek érte­kezlete ma délután 5 órakor lesz a Prófétában. — Elfogták a három éjszakai szurkálót. Je­lentette a Szeged, hogy vasárnapról hétfőre virradó éjszakán ismeretlen tettesek a nyilt utcán meg­támadták a békésen haladó Pakai Lajos és Sze­keres Ferenc fiatalembereket, akiken több életve­szélyes szúrást ejtettek. A rendőrség bűnügyi osz­tálya kedden reggel elfogta a vakmerő szurkálás tetteseit, Papp Andrást, Szűcs Mihályt és Rózsa Mihályt. Megállapította a rendőrség, hogy a fiatal­emberek vasárnap éjszaka a Bruckner-kertben mulattak, ahol az egyik leányon összeszólalkoztak. Papp András és két társa megleste a hazafelé igyekvő fiatalembereket és bosszúból összeszurkál­ták őket. A tetteseket ma délben átkísérték az ügyészségre. Eladó ingatlanok és üzletek lakásokkal: Magánházak a város minden pontján 1—2— 3—4 szobás lakásokkal 25-től 303 millióig. Kertes családi házak, bérpaloták a város legszebb pontjain igen olcsón. Gyártelepek iparvágányok mellett. Földbirtokok t-tői 200 holdig. Péküzlelek, füszeríizletek és ven­déglők lakásokkal. GyiimcSlcsös a Pillich telepen 430 Q-öl 7 millió, 800 jj-öl a Családi Otthonban szép lakással és sok beépítéssel olcsó áron. Megvehetők Popán és Demkó „Hadröá" ingatlanforgalmi irodájában, Vörösmarty-utca 5, Url Kaszinó épület, a törvényszékkel szemben. Telefon 12-50. Mindenki kap ingyensorsjegyet, aki júliusban bármit la Tiaárol a „Belvárosi lllatszertár"-ban Szeged, Széchenyi tér 13 (Kék Csillag mellett). = Telefon 700. A soraoláa tervei Főnyeremény: 1 valódi szollingeni manikűr-készlet. . 1 üveg eredeti l'Origan parfüm. Nyeremény: 2 nagy üveg eredeti 471 l-es kölni viz. „ 36 drb legfinomabb toilette szappan. , I elegáns toilette garnitúra dobozban. „ 1 tucat Kalodont fogkrém. , 3 darab Qrüneberg-féle fogkefe. „ 1 gyönyörű kivitelű csiszolt kézitükör. , 1 borotvakészlet. . 1 ruhakefe. » 2 nagy üveg Odol. , 1 hajkefe férfi fésűvel. » 1 női fehérnyeles hajkefe bontófésüvel . I üveg D'Orsay toilette viz. „ 1 tucat Elida champon. , 1 üveg japán kölni viz. . 1 üveg orosz kölni viz. „ 3 dg francia Schypre parfüm. . 3 » r Rózsa centitloria. » 3 , , Fehér orgona. . 1 üveg valódi francia parfüm. N t •» II H II > t n II n ,1 Húzás augusztus elsején királyi közjegyző Jelen­létében. Ölesd fflrdjfeádak, gyermek- és ülőkádak ; Fogel Edénél, Szeged, Takaréktár-utca 8. 440 Az olimpiai versenyek. Pdris, julius 8. Az olimpiai agyaggalamb­lévő verseny végleges osztályozásának részletes eredménye a következő: Egyesült Atlamok 363, Kanada és Finnország 360. Belgium és Svéd­ország 354, Ausztria 337, Norvégia 336 Anglia 328, Olaszország 324, Franciaország 320, Ma­gyarország 320, Csehország 309 ponttal végezte a versenyt. A 110 méteres gátfutás előfutamában a ma­gyar Muskát a negyedik lett. Az olimpiai kínnyi sulyu birkozóversenyben Matúra győzőit az oiztrák Sesta felett. Építkezésből fennmaradt különféle építkezési anyagok (I. oszt. kismére'tl gép- és kézitégla, homok s'b) jóval napi áron alul eladó. Megkereséseket igizgatósági irodánkba kérjük. Therapia Laboratórium és Dobozgyár R.-t Szeged, Hétvezér-utca 9. 4si Strandolóknak ajánljuk: ss&seasá k™1*5™1™1" piros cikos vitorlavászon huzattal . 1 y" ezer Ugyanez egész finom huzattal 230 ezer Strandtrikó fekete, jó min. 45—65 ezer Női és leányka fürdősapka minden szin 14 ezer Női fürdőcipő gummitalppal 39 ezer 6ijtrmtk Iürdőcipő vászonból 3 ezer Férli és nfii taszand&I. . .10 ezer Gijermek faszandii.... 6 ezer Fürdőpapucstalp haji. fából . 6 ezer Vászon strandsapka, fehér . 15 ezer Vitorlás halók . 8 ezertől 50 ezerig PAmil HHQ7 AROHAZ R.-T. Szeged, Széchenyi-tér 14. 98 APROHIRDETESEK B««fCt bármily mennyi­ségben, férfiruhát, fehér­neműt a legmagasabb ár­ban veszek. Weissenberg, Szeged, Attila-utca 8. 28i Perfekt |for»-és jép­IrónS azonnali belépésre felvétetik. — Ajánlatokat Szeged, Postafiók 78. 438

Next

/
Thumbnails
Contents