Szeged, 1924. július (5. évfolyam, 148-174. szám)

1924-07-23 / 167. szám

SZEGED 1914 frgut 13. 110 millió aranymárkával kezdődik és 1930-ban 2500 millió aranymárkára emelkedik. Ez a teher bizonyos kereten belül emelkedik, vagy csökken a német nép jólétének, valamint helyzetének időszakos alakulásához képest. Ez a prosperitási index, amely kiemelkedő része a tervnek, a következő tényezőkből áll: 1. Németország összes kivitele és behozatala. 2. A költségvetés bevételeinek és kiadásának öszszege, levonva mindkét oldalon a békeszerződésből folyó tételeket. 3. A vasúton fuvarozott áruk egész statisztikai tömege. 4. A cukorban, dohányban, sörben és alkoholban évenként megállapított összes fogyasztás, a közvetlen fogyasztó által fizetett árak. 5. A lakosság száma az utolsó cenzus óta és a kivándorlás adatai. 6. A fejenkénti szénfogyasztás évi átlaga Ez az index azonban csak fokozatosan lép életbe és fölfelé legkorábban 1934-ben nyerhet a maga egészében alkalmazást; addig csak kedvezőtlen alakulása esetén csökkentheti az évi fizetéseket. Az előzőkben megjelölt fizetések viszont praktikus maximumot is jelentenek. Németország ezenkívül sem megszállási költség, sem jóvátétel, sem bizottságok, sem más& cimen nem fizet további összegeket. Kérdéses, hogy clearing-fizetéseket, amelyek különösen az uj amerikai kártérítések következtében a közel jövőben félelmes növekedést mutatnak fel, milyen módon fogják paralizálni. Németország részéről mindennemű fizetést (ismét kérdéses vájjon ide sorozandók-e a clearingfizetések is) az uj jegybanknál aranymárkában eljesitenek; erről a számláról egyedül a jóvátételi bizottság főbiztosa van jogosítva rendelkezni, aki az átutalásokat oly módon tartozik teljesíteni, hogy azok a német valuta stabilitását, ha csak Németország szándékosan nem idézi elő, ne veszélyeztessék. Ha az átutalás nehézségei következtében kétmilliárd aranymárka gyűlt már össze és a főbiztos az átutalást nem tartja a fenti értelemben foganatosithatónak, jogosítva van ezeket az összegeket Németországon belül gyümölcsözőleg elhelyezni. Ha az át nem utalt összegek ötmilliárd aranymárkáig emelkednek, minden további fizetési kötelezettség mindaddig szünetel, amig a főbiztos a beváltásra az időpontot alkalmasnak nem találja. A fentiekben körvonalazott fizetési kötelezettség biztosítására, tehát csak superfedezetként, lekötendők a német állam bevételei, alkohol, dohány, sör és cukor után. (Nyilván az összes adókról és jövedelmekről van e cikkek után szó.) Az ezekből befolyó jövedelem szintén a főbiztos ellenőrzése alá vont számlákra folyik be és azok felett a birodalom csak abban az esetben és abban a mértékben rendelkezhetik, amint további kötelezettségeinek eleget tett. Ez az átutalási módozat áll a vita középpontjában. Ántánt részről ezt rendkívül értékes ötletnek igyekeznek feltüntetni és a Dawes-bizottságot különösen ezért dicsérik. Érdekes, hogy ez a gondolat a magyar kölcsönre vonatkozó londoni népszövetségi bizottsági tárgyalás jegyzőkönyvében is előfordult. Német részről támadják a tervet. Ott az a vélemény, hogy ötmilliárd aranymárka oly félelmes összeg lesz, hogy érte a birodalom minden értékét össze lehet vásárolni. lAxmuiAAu-timftin — ....................... Világpropaganda a magyar paprika érdekében. Szeged, julíu« 22. (Saját tudósítónktól.) Körü b:lül 20—25 év óta szinte az egész világon elterjedt és ismeretes lett a paprika és különösképen igen széles rétegekben terjedt el a szegedi és a kalocsai versenytárs nélkül álló magyar paprika. A magyar paprikatermelés jelenleg mintegv évi négyszáz-négyszázötven vagonra rug. Különösen a szegedi paprika talál nagy piacot a külföldön is, ugy hogy ma már alig vsn olyan nagyobb szegedi ptprikatermelö v*gy forgalombahozó vállalat, amelynek ne lennének állandó nagy összeköttetései a külföld legkülönbözőbb piacain. A világpiacon pedig nem régen, hi nem is veszedelmes, de jelentős versenytársa akadt az utolérhetetlen magyar paprikának és ez a spanyel paprika. A spanyel paprika azenban csak reken növény a magyar paprikával, de minőségileg semmiképen sem azenes. Igazi neve nem is paprika, hanem plmenten, vagy spanyel bors. Ennek a paprikának ize, szaga, aromája lényegesen eltér a magyar paprikától és ez nem is annyira fűszer, mint inkább ételfestőanyag. Főzés közben egyébként a spanyol paprika leülepszik, mig a magyar paprika az ételnemüeket te<j:sen egyenletesen, szép tűzpirosra festi, valamint édes, aronetikus izt ad nekik. Miután mindenütt nyilvánvaló a magyar psprika kiválósága a spanyollal szembei, a spanyelek paprikájuk árát mélyen a magyar paprika ára alá szorították, hogy Igy versenytársa, sőt győzedelmes versenytársa legyen a magyar paprikának. A világpiacokon tisztában vannak a különbséggel, azonban egyes helye« ken mégis jelentősíggel bir a spanyol paprika lényeges olcsóbbodása. A magyar paprika megvédése érdekéb:n ezért most a szegedi kereskedelmi és Iparkamara, valamint a vegyvizsgáló állomás is a gyógynövény kirendeltség iletrevaló hasznos módszert liptetett iletbe. Egy röpcédulát szerkesztettek, amelyben az egész világpiacot felvilágosítják azokról a különbségekről, amelyeket föitebb ismerte tünk. A röpcédulát dr. Tonelli Sándor kamarai főtitkár fordította le angolra és németre, most pedig ttz-ttzezer példányban fogfák azt szétküldeni angol is nimetnyelven a világ minden tájára, ahol paprikával foglalkoznak. A húszezer röpcédula kinyomtatási költségeit nyolc szegedi nagy paprika cég vállalta magára, mig azoknak szétküldését a kamara eszközli. Legnagyobbrészt ezeket a röpcédulákat az utódállamokba, Németországba és Amerikába küldik, de széjjel küldik egyébként az egész világba. A széjjelküldést már a jövő héten megkezdik, mellékelik a röpcédulát levelekhez, valamint elküldik minden kereskedelmi érdekeltségnek és intézménynek. Ha szükség mutatkozik, tömeges röpcédulákat is bocsátanak az érdekeltség vagy intézmény részére. Remélhető, hogy a húszezer röpcédula msghozsa az eredményt, a világpiac tisztán fogja lá ni azt a nagy különbözetet, ami a magyar és a spanyol paprika között van. Szeged-Alsóközpont, julius 22. (Kiküldött tudósítónktól.) Ébredező utcákon röpül velünk a város kocsija. Itt-ott megnyíltak már az ablakok a hajnali friss levegőért, kócos mindenesek rázzák az utcára a törlőrongyok porát, de maga a város mélyen alszik még. Hiszen a toronyóra mutatója még a VI-os számot sem érte el. A körtöltésen belül hat órakor még éjszaka van, a későn fekvő, robotos emberek éjszakája. A körtöltésen kivül azonban már ilyenkor régen megmozdult az élet. A paprikakapáló lányok nyújtózkodva pihentetik fáradt derekukat, az eperfás országút gyalogösvényén tempósan ballagnak a dolguk után járó embernépek, mert csak az asszonyféle nép való arra, hogy szaporázza a lépést. Az embert ugyanis megvárja a dolog és csakis az embert várja meg, de az asszony, az siessen a dolga után, mert az asssony dolgának egészen más a természetrajza, mint az emberé. A lovak eleven trappban röpítik a kocsit az országúti eperfák árnyékában. Az égalja még ködös, lilásszürkén opálzik, de felül már azúrkék és a végtelen kékséget egyetlen felhőrongy sem szakítja meg. Nagyritkán találkozunk egy-egy városba igyekvő parasztkocsival. A féderes ülésen ülő gazda megböki kalapjának karimáját, a régi jobbágyvilágból Az uj falu születésénél. örökölt hagyományként üdvözli az idegent, aki kaputot visel és hintón jár. De már van öntudat és van büszkeség ebben a kalapkarima-bökésben, nem alázatos és nem hódolatteljes, nem a földesúrnak, hanem az embertársnak szól. Mert az írás is azt mondja, hogy szeresd felebarátodat. A táblák gyorsan maradnak el mellettünk. A kalászos már osztagban áll a szérűskertekben és elkészülten várja a masinát, a kukorica reménytelenül viaskodik a száraz hőséggel. A széles lándzsalevelek sárgán, rimánkodva merednek az ég felé. — Nem jó Idő jár a kukoricára — sóhajtja őszinte bánattal a kocsis —, pedig talán annyi földje sincs, amennyit déltájban az árnyéka eltakar. A tegnapelőtti esőnek nyoma sem látszik az uton. Puhán, vastagon hever rajta a por és szürke felhőkben emelkedik fel, mihelyt valami kocsikerék alá kerül. Már nem láijuk a várost. Karcsú jegenyék és terebélyes bükkfák sötétzöldjében fel-feltünnek az első, apróablaku tanyaházak. — Dicsértessék a lézus Krisztus — köszönt ránk egy pöttömnyi pásztorgyerek. Csönd van, végtelen csönd, olyan végtelen, mint az ég azúrja. Csak a patkók csattognak a régen nem hengerelt makadámon. Az egyik kanyarodónál megszólal fakabffy Lajos műszaki tanácsos, a szegedkörüli tanyavilág legalaposabb ismeiője: — Nézzék már az urak azt a takaros tanyaházat. Akármikor erre járok — pedig sürün van errefelé dolgom —, mindig nyitva van az ablaka. Talán ez az egyetlen tanya ezen a környéken, ahol szellőztetnek. — Biztosan a városban szolgált a gazda felesége — szólt Simkó Elemér főügyész. Aztán sürün jönnek a tanyák. Mindmegannyit sürü lombsátor fogja árnyékba és csakugyan valamennyinek légmentesen el van zárva az ablaka. Az ablak itt csak arra való, hogy gyér világosságot engedjen be a szobába, azért olyan apró, olyan jelentéktelen. Sebesen haladunk el egy fiatal emberpár mellett — Ezek is az árverésre mennek — állapítja meg szortyogó csutorája mögül a kocsis. — Fiatalok és az uj faluban akarnak fészket rakni maguknak — mondja Jakabffy Lajos. Sűrűsödnek a kertek. Errefelé már szőlő is van, csupa magánbirtok. A város földje csak a központon kezdődik. Azontúl már ameddig a szem ellát, sőt még azontúl is, minden a városé. Ismét kanyarodunk és a falombok között feltűnik Alsóközpont templomának a tornya. A rézkereszt sziporkázik az erős, reggeli napfényben, az óra nyolcat kondit. Alig másfél óra alatt tettük meg a hátunk mögött hagyott 20 kilométernyi utat. De hát, hiába, jóerőben tartják a város lovait. A templom előtt már gyülekeznek a népek. Külön az emberek, külön az asszonyok. Sohasem vegyülnek össze. Itt még nincs emancipáció, az asszonynak mindenütt van helye, csak ott nem, ahol az emberek vannak, különösen olyankor, amikor arról van szó, hogy egy uj falunak kell megvetni az alapját. — Alsóközponton minden van már — mondja Simkó Elemér —, ami egy nagyközség magjához tartozik. Van templom, iskola, orvos, rendőrség, patika, gőzmalom, bank és gazdasági egyesület. Csak község nincs még. De ha sikerül, öt év múlva az is lesz. Azután rajzszögekkel odaerősitik az Alsótanyai Népbank sárga épületének falára a városi mérnökség falusitási tervét. A négyszáz négyszögöles parcellákat számok jelzik, ötszázhatvanhárom háztelek kerül árverés alá. Az érdeklődők odasürüsödnek a térkép elé, vastag, barna ujjak szántanak végig a fehérvonalozásu kék papíron. — Ez itten utca lesz.,. ez a legjobb hely ... ez vizállásos, de fel lehet tölteni... itt lesz a piac... Igen a piac. Alsóközpont népének éppen most nagy sérelme a piac-ügy. A kereskedelmi miniszter még 1915-ben engedélyezte Alsóközponton a rendes hetipiacokat. Azóta nem is volt baj semmi, de most, két hét előtt, minden előzetes bejelentés nélkül a város hatósága betiltotta. — Falut akar csinálni a város, oszt még a piacot is betiltja — méltatlankodnak a gyülekező magyarok. Pedig ha piac nem lőhet, falu se lögyön. Állandóan jönnek az emberek: Kocsin, gyalogosan, még szamárkordén is. A szokatlan alkalmatosságot meg is nézik mindenfelé. A házhelyárverés iránt nem csak az alsótanyai gazdák és bérlők érdeklődnek, hanem az egész környék. Röszkéről, Nagyszéksósról, sőt a felsőrészekről is számosan jönnek és igy az árverező tömeg tekintélyes nagyra és tarkára növekszik. Fél kilenc... Befut a másik városi kocsi is a központba, Balázs gazdatisztet és Rényí számvevőt hozza, az árverező bizottság másik két tagját. — Akkor meg is kezdhetjük —, adja ki a parancsot Simkó Elemér, az árverező bizottság elnöke. A kocsik lassan, lépésben megindulnak a Vargadűlő felé. Az emberek, asszonyok komótosan feltápászkodnak az utmenti eperfák árnyékából és csendesen ballagnak a kocsik után. A|düllő szélén az Eszes-teleknél megállapodik a bizottság. Kitűzik a határjelző zászlót, fakult piros a rongya, a nyele pedig hántolt akácfaág. Mondják, hogy a fakult zászlórongy a diktatúra idejéből való. Két-háromszáz ember szorong a zászló körül, várakozó kíváncsi arcok, fürkésző szürke szemek villognak elő a lehúzott kalapok, kendők alól. Simkó Elemér feláll egy homok-kupacra és elkezdi a felvilágosítást. — Ide figyeljenek emberek. Szeged város közönsége huszonöt-harminc esztendővel ezelőtt elhatározta, hogy a város körüli tanyavilágban központokat létesit, hogy a tanyai lakosság közigazgatási szükségletét kielégíthesse. Akkor létesült az alsótanyai központ is és felépült az iskola, a bank, a gazdasági egyesület. Később, tizenöt évvel ezelőtt merütt fel először a központok fejlesztésének, falusitásának a terve De aztán kitört a háború, a terv keresztülvitele elhalasztódott. Tavaly ismét napirendre került a kérdés. A közgyűlés elhatározta, hogy Alsóközponton, Felsőközponton, Röszkén és Szentmihályteleken házhelyeket hasit ki és