Szeged, 1924. június (5. évfolyam, 125-147. szám)

1924-06-22 / 141. szám

1924 innint 22 SZEOHr fiA köztisztviselők ne ragadtassák el magukat helyrehozhatatlan lépésre." Szeged, junius 21. (Saját tudósitónktól.) Szom baton Szegedre érkeztek bizonyos hivatsli kiküldetésben dr. Térffy Gyula, az igazságügyminisztérium osztályába beosztott kúriai tanácselnök és dr. Javornitzky Jenő főtanácsos, a KANSz. vezirtitkdra, aki elejétől fogva vezeti a közalkalmazottak fizetésemelési mozgalmát és aki nem egyszer képviselte már a közalkalmazottakat a kormány előtt is. A délelőtti órákban a szegedi táblán a szegedi sajtó képviselőinek alkalmuk*volt hosszabb beszélgetést folytatni dr. Javornitzkyvel a köztisztviselők helyzetéről, valamint a most küszöbön álló végleges és gyökeres fizetesrendeiési akcióról. A hosszabb beszélgetés folyamán természetesen szóbaker ült az a hangulat is, amely a legutolsó időben úrrá lelt — többek kőzött — a szegecsi közalkslirazottak között is. Dr. Javornitzky elsősorban kijelentette, hogy annak ellenére, hogy az aranyparitásos fizetésrendezés még julius elsején érvénybe fog lépni — mint a kormány tervezi, ba nem is a legszélesebb keretben —, a legutolsó minisztertanácson csupán a legalsó rangosztály fizetését fixiroztátr. Már most bizonyos, hogy ezek az alkalmazottak hetvennégy ar«nykoronás havifizetést fognak kapni. Miután a kormány még nem emelte teljes mértékben a javadalmakat, rövid időre bár, de most elmarad a hivatali órák, a munkaidő meghosszabbítása. A tisztviselőknek ugyanis az az álláspontjuk, hogy csak akkor lettet meghofszabbiiani a munkaidőt, ha rekompenzáciúképen, a béreket is megfelelően emelik. - A kormánynak határozott álláspontja — fej• • ' Ji-li iUL Az kétségtelen, hogy igy, i tisztviselői fizetések megfelelő emelése nélkül, nem lehet a szanálási akciót végrehajtani. Bud Jánosnak, akiről köztudomású, hogy szakértője ennek a kérdésnek, az a véleménye, hogy január elsejére véglegesen jó fizetést fognak kapni a közalkalmazottak. A további beszélgetés folyamán szóbakeralt az az elkeseredett hangulat, amely a legutolsó időkben úrrá lett a köztisztviselők köreiben és ma már nemcsak a {óvárosban hangzanak mind gyakrabban erélyes, de meggondolatlan hangok, hanem mindgyakrabben a vidéken is és igen sűrűn Szegeden, ahol azzal érvelnek n tisztviselők, hogy sokkal rosszabb helyzetben vannak, mint a fővárosban. Dr. Javornitzky erre vonatkozólag kijelentette a sajtó képviselőinek, hogy a tisztviselő-társadalom tényleg az elkeseredés legmagasabb fokán áll. A tiszíviselőitnek azonban nern szabad hallgatniok a felelőtlen izgató demagógok csábitásaira, erre nincs jobb példa, mint a mult nvári mozdonyvezető-sztrájk, amelynek szerencsétlen tiz vezetője még ma is állás nélkül áll. A tisztviselőknek nem szabid sohasem Ausztria példájával jönni, ahol tisztviselősztrájk volt, hiszen ott egészen más kormány van. As esetleges sztrájk után föltétlenül az állami alkalmazottak járnának rosszul. Bethlen István kemény ember. Igen súlyos következmények lehetnek. Még néhány heti türelemre van szükség. Ez most már nagyon komoly terv. Végül még a létszámapasztásrói esett szó. A KANSz. vezérfükára ezeket mondotta: — A létszámcsökkentésnek meg kell lenni, ezt minden józan ember tudja. De ezt az akciót — n KornjanynaR uaiaiuAUM .-i • — . ,. , 7. , a, tette ki ezután — hosv minden bevételi több- ! nem lehet retorziónak fölhasználni. Csak azo l5"t "uiail , '-G.I ... .. .... I . „r.Sl, mnnnli fcj»jt letet, ami jelentkezni fog az államháztartásban, a tisztviselők javadalmazására fogják fordítani. kat szabad elbocsátani, akik vagy maguk kérik, vagy tényleg haszontalanok. u jn. " - xmmx vmmxitvtruTrriii " * M«*«nn«i Baltazár Dezső a reakcióról, az atrocitásokról, a kurzusról és a demokráciáról. Szeged, junius 21. (Saját tudósitónktól.) It állok szemben a kálvinista magyar Róma fejedelmével, Méliusz Juhász Péter utódjával, A nyakas nagy magyarral, aki ugyancsak ember az apró bűnös emtierek közölt 1 Itt állok szemben — és nem minden elfogódás nélkül — a Calvin Jánosok utódjával, aki kezében az Evangéliumot tartja és nem a korbácsot és nem a gummibotot. Nyílt, hatalmas tekintettel végigszánt az arcomon és szemei jóságban és szelídségben, beszédben és fényben a Naiaréthiébez hasonlatosak. Püspök, egy nagy migyar egyház legelső hive és nem az öltözet és a beszéd mutatja ezt. Ember Baltazár Dezső református püspök, szenvedő, hivő, szelíd és büszke ember. Tán régi kurucokra emlékeztet fekete, szerte-ugró bajuszával és e szürke ruhában, nyakasat! és egyenesen inkább tizenöt év előtti Kossuth követ, mint lelkészek fejedelme. Csak a magas, gallért betakaró mellény az áruló. Mély, férfias, öblös hangja szép hullámokban reszket nyugodt, higgadt es bölcs. Ahogy lassan mondja a szavakat és előre néz, afeogy minden szavának fontossága és súlya van és ahogy magával visz: Deák Ferencet képzeljük igy. Az első szíva, amikor leültünk szembe egymással : — Melyik laptói van ? Megmondom. Tovább kérdez. — Liberális ? — Méltóságos uram, a tiszta emberi eszmékért, a jogokért, s baladásért küzdünk ... — Akkor most az a nevük, hogy liberális. Nyilatkozom. Tessék kérdezni. Először az általános politikai hebzetről kérdezem. — Nagyon kilátástalannak iátom o helyzetet, mert amig az államforma kérdése még mindig függőben van, addig nem is képzelek el biztos keretű és szisztematikus előrehaladást. Mig ez a kétdés alkotmányunknak me&felelőleg eldöntve nem lesz, addig nem is lehet arra gondolni, hogy ebben az országban csak egy kicsit is rózsásabb jövő kCszöntsön. Mert bármennyire is titkolgatják és tartják vissza a különféle államformák barátai a kérdés aktualitását, ez a kérdés azért mindig feszítő és bomlasztó erőképen szerepel & magyar politikai életben. — A haladás és konszolidáció tekintetében mindenesetre jól esik tapasztalni azt, hogy Bethlen István, ha nem is az ország súlyos helyzete által parancsolt gyors tempóban, de lassan-lassan mégis közeledik a mi programunk felé, amely a nemzeti hagyományok tiszteletben tartása mellett is a haladást jelenti, az emberiességet, liberalizmust és demokráciát. Most hirtelen a kurzusról kezdünk beszélni, természetesen az atrocitásokról. Csak azokról akar véleményt mondani, amelyeket már a bíróságok, vagy az egyes vizsgálatok is megpecsételtek. A többiekről azt mondja, még mindig nem tud mindent, addig nem beszélhet. — Az atrocitásokról az a nézetem, hogy ha nem ÍR büntették meg a bűnösöket, de bűneik hatóságilag megállapitíatván, még is csak alkalmasak az erkölcsi kielégülésre, annak a meggondolása mellett, hogy a magyar lelkiösmeret végrehajtotta a bűnösökön az őket joggal sújtó erkö csi büntetést. — Soha nem lehet eléggé sajnálni, akárhogy próbálják is a rendkívüli idők hatásával igazolni, hogy a keresztyénség jelszava alatt is az állítólagos „keresztényuralom" idején olyan dolgok történtek, amelyek a keresztyén szellem erkölcsi jelentőségének többet ártanak, mint minden ellenséget. Az ulolsó kérdésem ez volt: — Méltóságod álláspontja szerint mit jelentett a legutóbbi debreceni képviselőválasztás? — Éz a választás fényesen igazolja azt, hogy Debrecen népe teljesen szakított a reakció minden kötelékével és hogy ennek minél jelentősebb súlyát és dokumentumát adja, nem is liberál s követet küldött a nemzetgyűlésbe, hanem szélsőbaloldalit, radikálist. De nemcsak az egyik debreceni kerület. Mind a három. Debrecen egész népe. hanem azt mondd meg inkább, mi járatban vagy? Megint elővette a kántáló hangot. — Kézit csókolom, nemzetes biró uram, ma reggel, ahogy a vak Császár Andrással ülünk a templom falánál, ott mén el mellettünk a Bukosza dudás, azt mondja nagy fönthangon nekem: „na, Matyi, ne ez a rézgaras, felezd meg ezzel a szegény vak kolduskával". De ezt csak figurából mondta a dudás, mert nem adott az nekem az égvilágon semmit. Hát nem nekem esik erre az a bolond Császár András, hogy adjam ki neki a garasból a magáét. Eridj már, te tökéletlen, mondom neki, hiszen csak az eszit járta a bolond dudás Erre elkezd ám a vak ember lökdelődzni, hogy igy tolvaj, ugy haramia, hát biz én fültövön csaptam Császárt... — Megütötted a Császárt I — ütött nagyot az asztalra a biró hogy a pohárban láncot vetett a bor. — Hiszen'ez erimen laesae majestatis! Mars az áristomba, elvetemedett lázadó 1 A harmadik pohár bor istenkáromlásért került áristomba, a negyedik verekedésért, a tizedik meg már egyenesen cégéres részegségért. Le se tagadhatta az orcátlan, mert piros gyöngyei szétgun itak a fehér abroszon. Az a stádium volt ei, am.1 okos emberek ugy neveznek hoev „több mellé, mint belé". Már akkor ott csuszkáit a téli nap, ahol a szegény ember megkente hájjal az eget s bárányfelhők rözsetüzecskéi piroslottak be az ablakra. - Reggel yan már ? - hunyorgott le-lenyakló fejjel a biró. 6 — Ördög van, - állt fel a padkáról elszántan a saépanyám, aki elérkezettnek látta az időt az impérium átvételére. — Ráestellett kendre a boroskancsó mellett, jöjjön, majd lehúzom a csizmáját, aztán menjen kelmed is az áristomba, mindjárt bontom az ágyat. — Csend, asszony, a bírót nem szabad félrevezetni, — kísérletezett a biró a fölkeléssel. — Ha én mondom, hogy hajnal van, akkor hajnal van és ha nem hajnal van, akkor... akkor... a napot is lecsukatom. Itt egy kis tárgyalási szünet következett, de éppen csak annyi, ameddig a biró kiment föltekinteni a napot. A nemzetes biróné asszonynak ez elég volt arra, hogy előkapja az almáriumból a tökmagolajas üveget és belelöttyentsen a pohárba, a piros kadarka közé annyit, amitől az egyszerre róka-szint öltött. — Mi ez 1 — dobbant az asztal fölé a biró. A szél kicsípte a fejéből a hosszú törvénytevés bágyadtsagát és egyszerre szemet szúrt neki a bor színe változása. — Mit keres kend itt ebben a róka málas mentében? A különös jövevény gőgösen válaszolt. — Én nem vagyok kendnek kend, mert én nemes ember vagyok, láthatja kend a róka-málas mentémről is, ha szeme van kendnek I — Csönd abban a róka-máiban 1 — próbálta a hangját dörgőre váltani a biró, — mert mindjárt lecsukatom kendet a többi himpellér közé. — Ohó, — vihogott a rókamálas, — azt szeretném már én látni 1 Hát Verbőczynek kend soh'se hallotta hirét ? Nemes embert csak országos dekrétummal lehet lezáratni, máskép megüti kend a bokáját. — Ugy? — vágta a szügyébe a fejét a biró. — Nohát majd én megmutatom, hogy senki istenfia én velem nem rezonérozhat, meri a törvény előtt nincs személyválogatás. Mars az áristomba I — Azzal fölkapta a poharat s utána küldte a nemes embert is a csiribiri bűnösöknek. S hogy minden várható nyugtalanságnak elejét vegye, két kadarka-pandúrt is leszalajtott utána, hogy tartsák féken az izgága nemes embert, ha valami violenciás szándékot forgatna magában. De hát nem ért az semmit. Mire a biró ur felállt és az öt-itcést megkotyogtatva, kijelentette, hogy több tárgy nemiévén, az ülést bezárja, akkorra a homlokát kiverte a hideg verejték. — A nemes ember... az a kalefaktor... — tántorgott ki csukladozva az ajtón. Mikor visszajött, sárga volt az arca, mint a viaszgyertya. Homlokát, szemét, száját törülgetve az inge ujjával, leült a megvetett ágy szélére s csizmás lábait oda tartotta a nemzetes biróné elé. — Hiába, asszony, — nyögte töredelmesen, — nagy hibát tettem, mikor a nemes embert börtönre vetettem. Kitört az áristomból a pernahajder, d« bosszúból még a többi himpellért is mind kiszabadította. Tanuld meg, asszony, hogy engem máskor össze ne hozz ilyen rókamálas huncut nemesekkel, akik még a pandúrokat is föllázasztják. * Igy mesélgette ezt öreganyám s ha én olyan jámbor ember vagyok, aki mindent elhiszek még a történetíróknak is, mi jusson kételkedném «gy írástudatlan öregasszony mesemondásában? De mikor aztán én adogattam tovább a szépapám bíráskodása történetét, más kiskunoktól is hallottam, hogy az ő szépapjuk is éppen igy bíráskodott % ilyenformán ez a történet aüg^nem krónikás adoma. De némi világosság igy » terül hogy mért nem örököltünk mink az őseinktől anekdotáknál egyebet.