Szeged, 1924. május (5. évfolyam, 100-124. szám)
1924-05-10 / 107. szám
1914 május 10 SZBQBD Ami elriasztja a pénzembereket az egyetemi ügyek támogatásától. Dr. Kogutowitz egyetemi tanár akciója. Makó, május 9. (Saját tudósítónktól.) A szegedi Ferenc József Tudományegyetem Földrajzi Intézetének neves igazgatója, dr. Kogutowitz Károly szomorúan jellemző kéréssel fordult Makó város közönségéhez és valószínűleg más vidéki városokhoz is. Az irás elmondja, hogy az egyetemi hallgatók az utolsó földrajzi tanulmánykirándulást 1914-ben, tehát 10 évvel ezelőtt tették és azóta olyan földrajztanárok kerültek ki az egyetemről, akik magas hegyet, glecsert, vagy mükCdő vulkánt még soha sem láttak. Ezt az állapotot szeretné megszün etni és most, hogy ő északeurópai túrára indul, (Lengyel, Litván, Lett- és Eszt-, Finn- és Svédország, Norvégia és Dánia) azt óhajtja, hogy az egyetemi hallgatók egy csoportja vele tartson, aminek azonban súlyos pénzügyi akadályai vannak. Dr Kogutowitz Károly arra kéri tehát Makó várost, tegye lehetővé egyetlen hallgatónak kirándulását és e célra szavazzon meg 50 dollárt, ami körülbelül négy és félmillió korona, vagyis 14—15 métermázsa buza. Ezt a kérést a város annál is inkább támogathatja, mert a fanulmányutban résztvenni szándékozók között egy mákéi egyetemi hallgató is van, ifj. Bálint Alajos s igy a város nem is idegennek jutlatnáaz összeget. A város tsnácsa ma foglalkozott dr. Kogulowitz Károly igazgató kérésével és méliányoiva annak nemes intencióját, ugy határozott, hogy a közgyűlésnek javasolja a négy és félmillió megszavazását. A kérdés ezzel el is volna intézv?, azonban nem térhetünk a kérdís felett napirendre anélkül, hogy az ismert egyetemi tanár kérvényének egy sokat mondó "passzusát ide ne iktatnók. Ez a homályosságában is jellemző mondat igy hangzik: nAnyagi támogatásért nem fordulhatok az ország pénzembereihez meg a bankokhoz, minthogy jelenleg egyetemünk hivatalos álláspontja a hallgatók kiválogatása térin az egyetemi ügyek támogatásától azokat visszatartja." Igy fest, mikor valaki virágnyelven fejezi ki, mii jelent az egyetemie a numerus 'clausu*. Vámőrök és tanyaiak harca emberhaBáBlal. Egy nyomozás epilógusa a honvéd törvényszéken. lásvezelő vezetésével kezdték meg a másodszori főtárgyalás!. A vádolt tiszthelyettest dr. Reich Zoltán ügyvéd védi. Az első napon az ügy iratait ismertetlék részletesen, majd Herczeg Józsefet hallgatták ki, aki teljesen azonosan mondotta el a förténteket, mint már a nyomozás, illetve az első főtárgyalás alkalmával. Hangsúlyozta, hogy déluián Sikariék teljesen leszerelték, este pedig amikor a járőrrel másodszor visszatértek a tanyára, olyan szorongatott helyzetbe kerüli, hogy végül is emberének igy kiáltott: — Lőjj is szúrj fiam! Veszilyben vagyok! Amikor igy kiszabadult, ő is lőtt, mert látta, hogy baltával akarnak rárohanni. A tárgyalásvezető konstatálta is a helyszini szemle irataiból, hogy az ajtófélfán tisztán fel lehet azokat a baltacsopásokat ismerni, őrhelyek Hercieg feje helyett az ajtót érték. Ezután a sértetteket hallgatta ki a honvédtörvényszék. Először Sikart Pált hivlák b?, aki elmondja a történteket, de hangsúlyozza, hogy mindennek az okozója Herczeg volt, aki részegen verekedett és siuronyával hadonászott. A baltáról semmit sem akar tudni, ők nem ütötték Herczeget, csupán elvették fegyvereit, nehogy baj legyen. Vallomása után éles összetűzés keletkezeit a százados-ügyész és dr. Reich Zoltán védő között, ugyanis a katonai ügyész az egyo'dilu vallomás u'án nem fett indítványt a megesketésre vonatkozólag, hanem várakoió álláspontra helyezhedeit. Dr. Reich Zoltán erre kijelentette, hogy az ügyész ezzel el is állott Indítványozó jogától, mert később nem lehet megesketik indiiványozni éi igy a sértettel, akinek vallomása ingadozó és ellentmondó, nem lehet megesketni. Nagy vita indult meg ezután a* ügyész és a védő közölt, energikus hangnemben, trif a honvédtörvényszék a védő jogi álláspontját fogadta el, hogy később nem lehet megesketist indítványozni és Igy Sikari Pált nem is eskették meg vallomására. Ezután Sikari Pálaét, Sikart Istvánt, Fábrik Istvánt hallgatták ki, akiknek vallomása csak itt-ott tért el egymástól és akik minden felelősséget Hercegre hántanak, valamint nem akarnak arról tudni, hogy bal á?al próbáltak volna támadásba meuni. Herccieg József szemükbe mondja, hogy vallomásaik nem felelnek meg a vilójágns*. a tárgyalásv'zeiő pedig megállapi'.ja, hogy a helyszínen, Borbás holtteste mellett megtalálták a baltát. Dé'után még Széplaki Jínos é> Inrekkai István vámőröket hallgatták ki, &Uik igazolták Herczeg állításait. A vádlott csak akkor vezényelt tűzet, amikor már veszélybe volt. At4rgyalásvezető este hét órakor szombatra halasztotta el a főtárgyalás folytatását, amelyen a bizonyítási eljárást befejez k és megtartják a perbsazédeket. A nagy érdeklődéssel kisírt bűnügyben az Ítéletet előreláthatólag a jövő hét első napjaiban fogják kihirdetni. Szeged, május 9. (Saját tudósítónktól.) A szegedi honvéd-haditörvényszéken két nap óta igen érdekes és jogászi körökben is feltűnést keltett bünpör másodszori főtárgyalását folytatják le. A bünpör előzményei a következők: 1922. év végén Bácsmadarason és a magyarszerb trianoni hatás több más pontján is igen elharapódzóit a környékbeli lakosok közöit a csempészés. A vámhatóságoknak biztos értesüléseik voltak arról, hogy a gazdák most már nemesek éjszaka, hanem világos nappal is hajtanak át nagyszámban állatokat (disznókat, lovakat stb.) a szerb megszállott területekre. A vámhatóságok ekkor szigorú utasítást adtak ki az egyes vámőrségeknek, hogy szigorúan akadályozzanak meg mindenféle csempészést, a csempészekkel szemben pedig tegyék meg a szükséges megtorló intézkedéseket. Bácsmadarason Herczeg József tiszthelyettes teljesített szolgálatot. December 4-én arról értesült, hogy Sikari Pál gazda állítólag sertéseket csempészett át a szerb területekre. Még aznap ebéd ulán bement fegyveresen arra a tanyára, ahol Sikari Pál lakott, de amely ennek apósa Bordás István tulajdona. A tanyaiak állítólag némileg ittasnak látták a pelépő Herczeget, aki Állítólag revolvert is tartott a kezében. Herczeg tiszthelyettes érdeklődölt a csempészés iránt, azonban Sikari tagadott mindent és semmiféle felvilágosítást nem adott. Szóváltás lámttdi, majd Sikari, felesége és fia elvették Herczegtől fegyverét, revolverei, gallérját, sapkáját, szuronyát, szóval égiszén leszerelték. Herczeg ezután minden nélkül elmenekült a tanyáról. Este nyolc óra felé Herczeg tiszthelyettes Sziplakl János és Inrekkai István vámőrökkel visszatért a Bordás-Sikari-tanyára és behatolt a szobába. Bent a házban tartózkodtak Fábrik István Bordás István, Sikari Pálné és Sikari Pál tőlük vissza akarta szerezni fölszerelését. Imit dulakodás kezdődött közöttük egymást szidalmazták, a szuronnyal «« Fábrikot, majd amikor JjM?* J' rült, Sziplakl János vámőrnek tüzet vezinyet, Az első lövés a 70 éves Bordás Istvánt találta, aki a küszöbön meghalt. Amikor p^dig a vámőrök elmentek, az udvarról még visszaút Herczeg a házba és ekkor Sikari Pál karját találta. A katonai ügyészség vádat emelt Herczeg ellen elsősorban emberölés miatt, valamint könnyű testi sértés bünlette miatt. A honveatörvényszék néhány hónappal ezelőtt meg is tartotta ebben az ügyben a főtárgyalást, amely alkalommal Herczeg tiszthelyetlest kit hónapi fogházra itiltik, mivel a jogos önvédelem főnnforgását megállapították. Később felebbezés folytán az ügy a legfelsőbb honvédtörvényszék elé került, amely feloldotta az alsóbiróság ítéletét alaki okokból és uj főtárgyalás megtartását rendelte el. A törvényszéken Rökltng alezredes elnöklésével dr. Kovács Béla hadbiró-százados tárgya\tF£ÍJt*é*IC W /Ifi Szombat. Róm. kat. is protestáns Antonin „/•**• Pk. Gör. kat. Simon ap. Nap kel 4 óra 31 perckor, nyugszik 7 óra 22 perckor. Meteorologiai intézet időprognózisa: Helyenkint hűvös id5 várható csapadékkal, majd később szép idő várható. Somogyi-könyvtár nyitva d. e. 10—l-ig, d. u. 4—7-ig. Muzeum nyitva d. e. 10—l-ig. ^A?^1 eomi,kiín.yvtfr ík,özponti egyetem I. emelet) nyitva délelőtt 8-tól l-ig és délután 3-tól 8 óráig. A színházi előadás 8 órakor, a mozi előadások 5. 7 és 9 órakor kezdődnek. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálatot tartanak: Franki Antal Szentgyörgy-tér (telefon 118), Zakár Sándor Valéria-tér (telefon 695), Temesváry József Dugonics-tér (telefon 793), Salgó Péter Mátyás-tér (telefon 296), Moldvány Lajos Újszeged (telefon 846). Makón ezen a héten Szollőssy Jenő Fő-téri evóevszertára tart éjjeli szolgálatot. A Devizaközpont közli, hogy 100 takarékkorona árfolyama egyenlő 127 papirkoronával. Világkongresszus a béke megalapozására. Newyork május 9. Lodge szenátor, a köztársasági párt vezére a szenátusban jövő héten indítványt fog előterjeszteni, hogy a törvényhozás hatalmazza fel Coolidge elnököt egy világkongresszus összehívására. Az indítvány szerint Coolidge elnöknek kell megkezdeni a világbéke megalapozását. E végből az Egyesült Államok elnökének a kezdeményezésére a leghelyesebb volna Hágában nemzetközi konferenciát tartani, amelynek feladata volna a Népszövetségtől függetlenül egy nemzetközi biróság alakítása. Magyar-jugoszláv tárgyalás Belgrádban. Budapest, május 9. A Budapesten folyó magyar- jugoszláv tárgyalásokkal párhuzamosan Bslgrádba a tervezett tárgyalások megkezdésére a magyar bizottság vasárnap, május 11-én utazik el Budapestről. A bizottságot Wodíáner báró meghatalmazott miniszter vezeti. A tárgyalás szőnyegére a következő kérdések kerülnek : Az útlevél ügyek, a forgalmi kérdések rendezése, a részvénytársaságok székhelyeinek áthelyezése és a kétszeres megadóztatás elkerülésének a kérdése. — A török követ a kormányzónál. Magyőrország kormányzója előtt május 9-én pénteken déli 12 óra 45 petcltor ünnepélyes kihallgatáson jelent meg Hüszrev bej, a Budapestre kinevezett török rendkívüli követ meghatalmazott miniszter. A követ meleghangú üdvözlő beszéd kíséretében adta át a megbízó levelét, amelyre a kormányzó szinlén szívélyes hangú beszédben válaszolt. A szertartásnál közreműködtek Daruváry külügyminiszter és Barta Rthárd kabineiirodai főnök. — DSay Zoltán sírhelye. Budapestről jelentik: Désy Zoltán volt államtitkár és országgyűlési képviselő temetésére minden előkészület megtörtént. A városi tanács a fővárosi kerepesi temetőben díszsírhelyet jelölt ki, mely közvetlenül Wekerle Síndor nyugvó helye mellett f 4kszik és igy Désy hamvai azon miniszterelnök és pénzügyminiszter melletti fognak nyugodni, akinek oldalán három évig mint államtitkár működött. j — A felekezeti Iskola tanítóinak is meirnuitui. S a VII. fizetési osztályt. A vallás- és közoktatási miniszter köriratban közölte a tanfelSösieS hogy a felekezeli tanitók részére is mlgnyitia a S ' fizetési osztályt. Ebbe az osztályba azonbfn c!akY& év óta szolgáló tanitók 10 százaléka tattirthL olyan tanitó, aki működésének utolsó toSi$Lhií fegyelmileg büntetve volt, vagy az utolsrt hi n^ i ^n egyévet szabadságon töltött, nei! rtottlhít rtfcf * SSPaSía^ 6Uel^ben tegyenek (k.®6r»ök' kamara elnökség* Budapestről jelentik: Ztelinszky Szilárd halála folyni1 L S «k4mara elnökválasztás előtt áll. Mérnöki körökben sokan Hermann Miksa, a kamara jelenlegi alelnöke műegyetemi tanár, nemzetgyűlési képviselő stb! mellett foglalnak állást. Jászai Mari Jehovát szavalja a mai Kiss József esten. Jegyek a mozinál.