Szeged, 1924. május (5. évfolyam, 100-124. szám)

1924-05-08 / 105. szám

6 SZEGED 1924 május 8. a no/ella, különösen a jogorvoslatok terén. Je- j foglalkozik, hogy a letárgyalt törvényjavaslato­lenleg a földmivelésügyi minisztérium azzal ' kat az életbe átvigye. Befejezték a Nemzeti Bank részvényjegyzését. Budapest, május 7. A jegyzést a felállítandó Magyar Nemzeti Bank részvényeire ma este 8 órakor lezárták. Abból a körülményből, hogy a jegyzési terminus meghosszabbításának szük­sége nem merült fel, köv -sztefni lehet arra, hogy a jegyzés teljes sikkerrei járt. A bankók­n, ; nagyon sok az egyes jegyzés és a vidéki fiókokból iechnikai okok miatt nem érkezhettek be azonnal az eredmények, ugy hogy a fel­dolgozás é^ elszámolás néhány napot fog igénybevenni. Ez meglehetősen nagyarányú munka, mert nemcsak az egyes tételeket kell feldolgozni, hanem minden egyes esetben a jegyzések formai helyességét is meg kell vizs­gálni. Pénzügyi köröknek az az impressziójuk, hogy a nagybankok körében bizonyos rivalitás van, hogy ki mutathatja ki a legnagyobb számú jegyzést. Ez is jó jel abban az irályban, hogy a jegyzéshelyek nagy munkát fejtettek ki a jegyzések tárgyában. A ponos jegyzési ered­mény közzététele csak valamennyi számadat ismerete utah pár nap múlva történhetik meg. Lehetséges azonb n. hogy már holnap hozzá­vetőleges adatokat közölnek. A kölcsön külföldön való elhelyezése ügyé­ben a tárgyalások legközelebb megkezdődnek. A kormány a tárgyalások vitelére meghatalma­zottakat fog kiküldeni, ebben az ügyben azon­ban konkrét diszpozíciók eddig még nem tör­téntek és azo i a közlések, melyek már nevekkel is szolgálnak, hogy kik fogják e tárgyalásokat vezetni, puszta kombináció. A kölcsön elhelyezése alkalmasint simán fog végbemenni, ugy, hogy talán még nem is tesz szükség a 1 oo milliós kölcsönelőleg felvételére. Mindamellett a pénzügyminiszter elvben meg­állapodott ma a gazdák, gyáriparosok és ban­kok érdekképviseleté el, hogy szükség esetétien ezt a 100 milliós előleget garantálják. A 100 milliós kölcsönelőleg. A kormány lud/alevöleg * külföldi köl­csönre egy 100 milliós előleg felvételét kon­templálja. A 100 millió előlegből 25 százalékot a TÉBE, 37 és fél százalékot a mezőgazdaság I és ugyancsak 37 és fél százalékot a gyáripara­sok garantálnának. Ezen kérdésre vonatkozó­• lag újból megbeszélések voltak Szabáky Lijos ' pénzügyi államtitkár vezetésével, tegnap esse pedig Korányi pénzügyminiszter kérette ma­gihoz a pénzintézetek és a gyárvállalatok ve­zetőit. A konferencián a pénzügyminiszter fel­szólalása után a pénzintézetek és a gyáriparo­sok képviselői hajlandóknak mutatkoztak a 100 milliós kölcsönelőleg garantálásán. Azonban még mindig van egy néhány kérdés, amelyre vonatkozólag míg nem történt végleges meg­állapodás és ezek megbeszélésére a tanácsko­zást pár nap mulsa isméi folytatják. Ugy értesültünk, hogy a gyáriparosok ve zetőt ma egymáaközt tartottak megbeszélést ebben a kérdésben. A kölcsön külföldi elhelyezése. Mr. J. Smith a mai órákban látogatást tett az Egy^ült-Államok követségénél. A népszö­vetségi fömegbizott szűkebb környezetétől való információ szerint a külföldi kölcsön elhelye­zése a legközelebbi napokban, sőt talál már a jövő hétre várható. Információnk szerint Sir Henry Strakosch. a népszövetségi delegáció volt elnöke jelenleg Loidotiban — bár nem hiratalos minőségben — mindent elkövet, hogy a magyar kölcsönnek a londoni pínzplacoT való elhelyezését lehetővé tegye. Sir Henry Strakosch állandóan . összeköttetésben áll a magyar kormánnyal és az ő Jelentésétől függ, hogy a magyar kormány a kölcsön ügyében milyen időpontban fordul a londoni pénzpiachoz. Mr. R. Túlír a népszövetségi fömegbizott mellé delegált pénzügyi szakértő, a népszövet­ségi fömegbizott tagja, felkereste Prónay György államtitkárt, akinek Tabikovits Diisái, s Deviza­központ ügyvezető-igazgatója mutatta oe. A kölcsönős bemutatkozási formák után beható tárgyalást fötytattik a szanálásai! összefags-ö aktuális pénzügyi kérdésekről. A minisztériumok költségvetése. Mr. J. Smith főbiztos Budapestre való érke­zésével egyidejűleg a magyar' kormány meg­kezdte az egyes minisztériumok pontos költ­ségvetésének összeállítását. Az elmúlt héten Vass népjóléti miniszter elnökletével a népjóléti minisztérium ankétot tartott, amelyen a minisz­ter az összes ügyosztályok vezetőivel az első félévi aranyköltségvetést tárgyalta le. Hasonló értekezletet tartott a belügyminisztériumba! Rakovszky belügyminiszter az ügyosztályok ve­zetőivel, itt azonban még nem késsültek el vég­legesen a belügyi tárca első félévi arany költ­ségvetésével. Korányi pénzügyminiszter szerdán délutánra hívta össze a pénzügyminisztérium valamennyi ügyosztályának a vezetőit és a velük együtt tartott értekezlet keretében tárgyalta le a szanáPsi idő első félévének arany költségve­tését, amelyet a regrövidebb idő alatt tető alá kiván helyezni. A többi minisztériumokban is hasonló értekezleteket tartottak. A pénzügyi ellenőrzőbizottság megalakítása. A nemzetgyűlés által megválasztandó 33 tag­ból álló pénzügyi ellenőrzőbizottság megalaku­lásáról és az autonom vámtarifáról szóló tör­vényjavaslatról Almássy László, a kormánypárt ügyvezető alelnöke a következődet mondotta: A 33 tagból álló ellenőrzőbizottságba megállapo­dás szerint 22 tagot az egységes párt, 11-et pedig az ellenzék jelöl ki. Az egységes párt a 22 tagból két tagot a kormünyt támogató ke­resztény gazdasági pártnak juttat. A megválasz­tandó 11 ellenzéki tagot maga az ellenzék je­?öli ki és ők döntenek a megválasztandó tagok személyére nézve is. Az egységes párt pénteki értekezletén történik meg a jelölés a 22 helyre és amennyiben a jövö szerdáig az ellenzék is dönteni fog a maga jelöltjeiről, valószínű, hogy a Ház legközelebbi ülésén, 14-én már napi­rendre is tűzi az ellenőrzőbizottság m?gválasz'­tását. - > Bekapcsolódtunk a nemzetközi életbe. Budapest, május 7. Praznovszky Iván, volt párisi követünk érdekes nyilatkozatot adoít a 8 Órai Újság-nak. Ebből közöljük a követke­zőket : — Lehet — nem tudom —, hogy gazdasj, gilag a szanálási akció, illetve a kölcsön nem" is jelent oly óriási előnyöket, mint ahogy álta­lában hiszik. Di nagyon fontos eredmény, hogy ennek révén lélekzethez jutottunk a repardciós , kérdésben s legfökép az, hogy 'bekapcsolódtunk a nemzetközi életbe. A mai Bethlen-politika _ A ló a közigazgatásban. Ez nem anekdóta, nem kell mindjárt megijedni, hanem minden részében való történet, ahogyan szavahihető tanuk mesélték el nekünk. Dunántul egyik sokat emlegetett városában történt, ahol az érdekes események egymást követik, hogy heves támadás érte a polgármestert egy tavalyi eljárása miatt. Az eset majdnem elévült már, mégis csak most pattantották ki, amint azt már a politika megkívánja, amely rendszerint elskatulyázza a maga eseteit kellő alkalmakra. A polgármester agglegény, a közéletben reumát szerzett s igy a nyáron szükségessé vált, hogy Héwizre ránduljon. A fürdőhely más nemzet kezé­ben világhírre emelkednék, jó vasúti összeköttetést, modern szállókat kapna, — igy, magyar viszonyok mellett azonban csak gyógyít, de elegancia tekin­tetében nem tart versenyt a felkapott balatoni fürdőkkel. Mégis, a polgármester ur magával vitte a városi fogatot s azon kucsirozott ott tartózkodása idejé­ben. Csak ugy, legényesen. Ez robbantotta ki most — nem tudni, mi okból — a szenvedélyeket. Minden közgyűlésnek megvan a maga starja, itt is elmondták a megrovási kalandot. Utánuk a polgármester emelkedett szólásra és elő­terjesztette a védekezését. Nagyon nehéz volt a helyzet, az indok-keresés, a kimagyarázás, de a jó közigazgatási ember nem jön egykönnyen zavarba. — Először is, az egész idő" alatt a magam zsebéből gondoskodtam a lovak ellátásáról^ a várost nem hogy kár nem érte, de megtakarítás éretett el. (Néhány szokásos közbekiáltás: Mégis vissza­élés! Nem a saját személyére vettük a lovakat! Azok a közé!) — Azután is messzemenő gondoskodás vezetett eljárásomban, — folytatta a polgármester. Héwiz gyógyforrásai nemcsak az emberi egészségnek használnak, hanem az állatinak is. Egész évi strapa után jót tett a szegény páráknak a fürdés, mert megerősödve kerültek haza. Nem kérdeztük meg, hogyan végződött a köz­igazgatási ló ügye, nem is érdekes annyira, mint maga az eset. Ez azonban arra van hivatva, hogy precedenst • alkosson. Mert ki látott már közigaz­gatási életet precedensek nélkül? Szegeden Pálfy poigármester szerette a legjobban a lovat, mivel pedig szerette, kimélte is. Régi hatósági emberek beszéltek egy tanácsülésről, amelyen semmi érdemleges határozatot nem hoz­hattak, mert az egész időt az öreg ur töltötte ki egymaga. A tanácsülések akkoriban ugy kezdődtek, hogy tiz órakor fogta Páífy Ferenc a súlyos gyufa­tartóját, átment a szomszédos terembe s hozzá­fogott a szincerizáláshoz. — Szép vasárnap volt tegnap, ennyi, meg ennyi ezer ember járt Újszegeden. Még hivataloskodása utolsó heteiben sem engedte el ezt a témát, hétfőn korán reggel tartoztak a hidvámőrök a beszámolóval, hogy hányan mentek át a hidon. A nevezetes ülésen a második kérdést Lázár György akkori főügyészhez intézte. — Hát te, Gyuri fiam, mit csináltál tegnap ? Lázár ártatlanul válaszolta: — Künn voltam az idegen urakkal a város tanyáján, jól érezték magukat, csak éjfél után jöttünk haza. S—• Az ám, folytatta Pálfy bácsi, a lovak pedig az egész idö alatt befogva álltak a tanya előtt. Hát szabad ugy bánni az állattal? Tudod-e, Gyuri fiam, hogy a ló nemcsak kényes portéka, hanem érző lény is ? Ti jól éreztétek magatokat odabenn, hát azok kivül, zablyával a szájukban, hajnalig? Lázár mormogott valami mentséget, hogy nem tudhatták, meddig, maradnak, készen akartak lenni minden pillanatban az indulásra. — Egy félórára ki kellett volna fogni, Gyuri fiam. A befogás alatt szokás meginni a Szent Já­nos áldását, de a ló ne várjon. Folyt a szelid hangú, szelíd szavú korholás a végletekig. Néha megpróbált valaki referálni, el is jutott néhány mondatig, de a nagy öreg gyerek mig mindig talált valamit. — Még talán pokróc sem volt rajtuk. Szegény állatok! Lázár lehajtott fejjel hallgatott. Azt mondják, olyan hatással volt rá a lecke, hogy attól kezdve ő lett a leglelkesebb állatvédő. A város fogatával szemben pedig ugy nyilatkozott meg hires puri­tánsága, hogy azt soha sem engedte át a család­tagjai számára. Megesett, hogy vizittet adtak vissza Gerliczyéknek Deszken. Lázár túlzása akkor annyira ment, hogy ő a városi kocsit használta,* a fele­sége és a leánya számára pedig fiakkert fogadott. Sokat járt a tanyákra, mindent látni' akart, de az első szava az volt, mikor megérkezett vala­hová : — Jártatni a lovakat, jártatni. Nem maradunk sokáig. Ha maradtak, akkor az istállóba kötötték az állatokat. Voltak az öreg Pálfynak sajátnevelésü csikai is, ezekre volt a legbüszkébb, mindent elfeledett a kedvükért. Egyszer egy írnokot fegyelmileg dor­gálásra ítéltek, kellő időben beidézték hát Pálfy­hoz, hogy végrehajtsa az ítéletet. Kopogtat, bemegy. — Hát maga, fiam, mit akar? resi — Nem, kérem szépen, tanyai vagyok. Haza szoktam naponta járni, ugy jövök be mindig reg­gel. De kell a tiszta levegő a mellemnek is. Egy vasárnap láttam a nagyságos ur csikait, jaj, de remek jószágok! — Ugye! — lelkendezett Pálfy. Üljön le, fiain* gyújtson rá, aztán mondja el, mit csináltak. Ne^ tudom, mikor jutok ki én is. Szépek? Fejlődnek/ Az irnok valóságos legendákat talált ki ról"^ öreg Pálfy traktálta szivarral, amig az illendőnek tartotta, hogy elajánlja magát. - Miért is jött maga ide ? — tűnődött a P<£ gármester. Tudom már, jól van, fiam, hát én gát most megdorgáltam. Aztán, ha megint lá ) csikókat, hozzon hírt róluk. embe A dunántuli eset alkalmából jutottak, Jffnester ezek a régi emlékek. Az odavalósi P°'| j0vakat még Pálfy Ferencnél is jobban szerep k janak; hiszen elvitte Héwizre is, hogy reuma' n Bob.

Next

/
Thumbnails
Contents