Szeged, 1924. május (5. évfolyam, 100-124. szám)
1924-05-29 / 123. szám
8 SZBQBD 1924 május 29. NYOMTATVÁNYOK ízléses kivitelben, jutányos árban Délmagyarország Hirlap-és Nyomdavállalat R.-T. könyvnyomdájában Szeged, Petőfi Sándor-sugárut I. szám. Telefon 16—34. I A SzAK pálya mai programja. A SzAK ujszegedi sporttelepén ma rendezi a MASz déli kerülete a kezdők atlétikai versenyét, amely iránt atlétikai körökben igen nagy az érdeklődés. Utána fél hat órakor a Zrinyi S. E. játszik a budapesti Vekerle-telep csapatával a Corinthian díjért. A Kispesti AC Szegeden. Vasárnap a fővárosi első osztályú KAC lesz a SzAK vendége, amely már a harmadik első osztályú csapat a tavaszi szezonban. A SzAK folyton javuló csapata nagy ambícióval készül a vasárnapi küzdelemre. A szerkesztésért Ideiglenesen felelős: FRANK JÖZSEF Kiadótulajdonos t Uélmagyworsrág Hirlap- és Nyomdavállalat R.-T. Nyomatott a Délmagyarország Hirlap- és Nyomdivállalat R.-T. könyvnyomdájában, Szeged, Köszénalmjllvánitás. Mindazon rokonok, jóbarátok és ismerősöknek, valamint a légszeszgyár igazgatósigának, tisztviselőkigrámk és munkásafaak, akik felejthetetlen jó férjem temetésén részt vettek, megjelenéi tikkel és virágadományaikkal fájdalmamon enyhiteni igyekeztek, ezúton mondok hálás köszönetet Ö.T. Horesnyl Sándorné. háló, ebédlő, szalon- és KflSiókar" bútorok, konyhabotor, jégszekrény és ruhanemüek tlldók. Megtekinthető délután 2—6-ig STRASS Báró Jósika-utca 29. szám, első emelet. STRASSER, Szeged, 1(6 KAUCSUK -TALPWl tS KAUCSUK -SAROK* Varga Mihály JEL, Szeged Teldfon 469. osi Hridi-itci 4. Mindennemű kötéláru, zsineg, zsák, ponyva, szöiökötöző fonalak és háló tuiM Iron kőháti. Galttóczy Taaiatéiet vczctA dr. Toborffy ZolUn főreáliskola! tanár, egyetemi magántanár. Telefon Jözaef S«-3i. 97 POLOSKA SS& legbiztosabb a FRANKL-féle 872 AW. PocosKn-ttncAc. A petéket is kipusztítja. Bútorokon nyomot nem hagy. Egy üveg ára Sooo |(. — Egy nagy üveg ára 15.000 K. Kapható egyedül: fRANKL ANTJU gyógyszertárában el s6 város, Szeged, Szt. György-tér. naponta friss Danncf Mihály ferkereSésí ben Szeged, Széchenyi-tér 7. 54 Eladó ebédlő- és hálószobabutor, csillárok, gázresó, régi porcellán- és dísztárgyak. Szeged, Attila-utca 9,1. 1. Szivógázmotoros cséplökészlet „CSV" jelű, 900 mm. dobszélességü cséplővel kapható gabonatörlesztésre is Kan VICNOS Szeged, Török-utca 11. (Valériatér Bárok) gazdasági gépek és üzemszükségleti cikkek raktára. m Meghívó* a Therapia Laboratórium es Dobozgyár R -T. szegedi bej. cégnek Szegeden, 1924. évi junius hó 8. napján délelőtt 9 órakor a társaság Somogyi-utca 22. szám alatti hivatali helyiségében tartandó rendes közgyűlésére. Tárgysorozat: 1. Igazgatóság jelentése s az 1923. évi zárszámadások előterjesztése. 2. Felügyelő bizottság jelentése. 3. A zárszámadások elfogadása és a nyereség hovaforditása. 4. A felmentvény megadása Szeged, 1924. évi május hó 30. napján. Az igazgatóság. • A mérleg, nyereség- és veszteségszámla és az igazgatóság jelentése a közgyűlés napját megelőző 8 napon át a társaság hivatali helyiségében a hivatalos órák afatt a részvényesek által megtekinthető. A közgyűlésen résztvenni kivánó részvényesek részvényeiket le nem járt szelvényeikkel együtt a társaság pénztáránál, Somogyi-utca 22. szám alatt, vagy Budapesten a Magyar Áru- és Hitelforgalmi Bank R.-t.-nál, Szabadság-tér 18 (Tőzsde-palota) letenni tartoznak. Lisztharmat és f ü rtper o n ospora a szőlő két legveszedelmesebb ellensége. Ellenszere a megbízható forrásból számazó, jó * RÉZKÉNPOR 25 év óta forgalmazza a Magyar Mezőgazdák Szövetkezete Budapest, V, Alkolmány-utca 29. szám. Közvetlen háztulajdonostól átvehető legmodernebb kétszobás garzonlakás JSgSSA és pincével. A lakás magasföldszir tes, lépcsőházi bejárattal. Ajánlatok .Belváros* jeligére kéretnek a kiadóba. BJIU 7 éCT minden más kéximnnkil llllVÍAiL9 I f és elSrajxolást a legmodernebb minták alapján, elismert legszebb kivitelben és legjutányosabb áron készítek. MÜLLER ERZSI kézimunka-üzlete Szeged, Takaréktár-u. 1. DROTOKAT tűzben lágyított, fényezett félkemény, horganyzott, ónozott és galvanizált kivitelben, vas- és acélminöségben 938 raktárról szállít IHosonyi Jenő Budapest, VL, Teréz-kőrut 60. Telefon 157-68. elsőrendű kivitel, készen és méret után legolcsóbban Karácsonyinál, Férfi és gyermekruhák, 598 felöltök, gyapjúszövetek és bélésáruk legolcsóbbak Földes Zoltán SSSSSSSSK „KEZIMUNKAHAZ" Szeged, Kö Icsey-atca 10. szám. + Telefon: 13—50. Ajánlja cryapju- és selyemfonalait a legméltányosabb árakban. riSCHER IZSÓ. 1» Csordás Sándor Első Szegedi Bőrruhaguár SZEGED. Telefon: 14-73, 5—24. 908 Férfi és női bőrkabátokat készen és méret után a legméltányosabb áron, rövid idő alatt készit. ===== Saját timártelep. = Készit mindenféle ruházati bőröket, úgyszintén szőrméket. Elvállal bőrök kikészítését feléből is. Báli és estélyi ruhák vegyileg tisztítása és kívánatra minta utint testése soronklvQI készül • _____ kelmefestő és vegyiruhatisziitó ipartelepén, Szeged, Kazinczy-u. 14. Tel.: 10-75. LUCZa JOZSei Fióküzletek: Mikszáth Kálmán-utca 9. sz. (Valéria-tér), Qlzella-tér 3. sz. és Kiskunfélegyháza. — Különlegesség 1 A tisztításra adott férfiruhákon kisebb javitás teljesen díjtalan, ett ....... ——— r | i •l'-l Értesítem a nagyérdemű rendelőimet és ismerőseimet, hogy Szeged, Kálvária1 iinP^ZlIZIGI mfinmmasi utca 24- szám alatt cipészüzletet nyitottam, ahol a legutolsó divat szerinti rendej ^ « ^ J léseket elvállalok. Javításokat gyorsan, pontosan eszközlök. >» Szíves támogatást kér tisztelettel CSEH IKIRE cipisz. Egy fiiat tanoncul felveazekr