Szeged, 1924. május (5. évfolyam, 100-124. szám)

1924-05-18 / 114. szám

SZEQED Harminc folyóiratot rendeltek meg a Somogyi-könyvtár számára. Kilencven részese van a folyóirat-akciónak. Szeged, májas 16. (Saját tudósítónktól.) Részletesen beszámoltunk arról az akcióról, amelyet Tardoss Taussig Ármin kezdeményezésére néhány szegedi kulturbarát indított, hogy pótolja a háború utáni idők egyik érzékeny kulturális hiányosságát és lehetővé tegye, hogy Szegeden is olvashassa a közönség a külföldi folyóiratokat, amelyeket a háború és a valutáris viszonyok következtében már tiz év óta nélkülöz. Az akció szerényen, csendben indult meg, de olyan bámulatos eredménnyel járt, amely kétségtelen bizonyítéka annak, hogy ezek a szomorú idők sem tudlak kiölni minden kulturális érzéket a város közönségéből. Az akciónak, mint ismeretes, az volt a célja, hogy alkalmi egyesülésbe tömörítse azokat a tehetősebb kullurembereket, akik hajlandók a külföldi folyóiratok előfizetésének költségeit vállalni. Az akció megindítói ugy tervezték, hogy az egyesülésnek huszonöt tagja lesz és ez a huszonöt tag kötelezettséget vállal arra, hogy havonta harmincezer koronát áldoz a folyóiratok beszerzésére. Ebből a pénzből a jelenlegi viszonyok mellett tízegynéhány hazai és külföldi folyóirat előfizetési dija került volna ki. A folyóiratokat a Somogyi-könyvtár kapja és az akció részeseinek mindössze annyi előnyük lett volna, hogy azokat valamivel előbb olvashatták volna, mint a nagyközönség. Alig került az akció hire nyilvánosságra, | máris annyian jeSenlkeztek, hogy az eredeti keretek állandó tágítása vált szükségessé. A mult héten a jelentkezők száma meghaladta már a negyvenet, ma pedig már a kilencvenet is elérte. Szombaton déluián az akció részesei megbeszélést tartottak a kultúrpalotában, Móri Ferenc igazgató szobájában. Az értekezleten elhatározták, hogy egyelőre harminc folyóiratra fizetnek elő. A harminc folyóirat között a folyóiratok minden fajtája szerepel. A hosszú listán van művészeti, irodalmi, közgazdasági, zenei folyóirat, sőt a divatlap sem hiányzik. Elhatározták azt is, hogy az akció részesei számára külön olvasószobát nyitnak a kultúrpalotában és a folyóiratokat megérkezésüktől kezdve egy hónapig itt tartják. Azután a könyvtár nagy olvasótermébe kerülnek, ahol a nagyközönség is hozzájuk juthat. Kimondta az értekezlet, hogy a lapokat a tagok csak kivételes esstekben vihetik haza, akkor is egy-egy példányt legfeljebb három napra és megfelelő kaució ellenében. Az aláirási iven szereplő nevek garanciát nyújtanak arra, hogy a tagsági dijak pontosan befolynak, de azért az értekezleten elhatározták, hogy a befolyó pénz elértéktelenedésének megakadályozása érdekében a város tanácsától kérik a negyedévi előfizetési dijak előlegezését. A tanács — értesülésünk szerint — ezt a kérelmet teljesíteni is fogja. OMÍMMMMWMMWMMMM^^ Kihallgatták az összes terhelteket a rákosszentmihályi bünügyben. Budapest, május 17. Egy napi szünet után ma ismét tovább folytatta a budapesti büntetőtörvényszéken dr. Leitner Ernő büntetőtanácsa a rákosszentmihályi rablógyilkosság bünügyének főtárgyalását. Az érdeklődés ma sem csökkent. Már reggel kilenc órakor ostromolták a birókat, teremőröket és ügyvédeket jegyért, mert ma már rendörök és rendőrtisztek ellenőrzik, hogy csak jegygyei juthasson be valaki a hallgatóság közül. Igy is fél tizre már a hallgatóknak fenntartott helyen, a padsorokban egymás mellett szorongva ülnek és állnak az érdeklődők. Fél tízkor vonul be a tanács dr. Leitner Ernő vezetésével. Láthatóan pihentebb az elnök, mint a legutóbbi napokban, mikor a reggel kilenctől délután háromig tartó tárgyalás rettenetes munkája annyira kifárasztotta, hogy a késő déli órákban már a legnagyobb erőfeszítéssel tudta csak a hatalmas bünügy százfelé ágazó szálát figyelni. Mára már tanukat is idézett be a bíróság, akik a vádlottak után hosszú sorban vonulnak be a tárgyaló terembe. Az elnök azonban bejelenti, hogy ma Szegi Mária és a többi vádlott kihallgatása következik s igy a tanukat elbocátja, mert az ő kihallgatásukra még csak május 23-án kerül sor. Szegi Mária álmos, szuronyos fegyőr előtt lép a biróság elé. Szomorú, züllött külsejü nő Szegi Mária, a legtudaüanabb, legprmitvebb valamennyi vádlott között. Ócska mosóruhájában, fehér cipőiében áll a biróság elé, amelyben tavaly nyáron letartóztatásakor találták. Az elnök felolvassa a vádirat reávonatkozó részét, mely szerint azzal vádolják, hogy Molnár-Tóth József az ő tudtával és beleegyezésével ásta el a kispesti ház fáskamrájában Lachmanné holttestét. Szegi Mária ezért segédkezésért és a fáskamráért ötvenezer koronát kapott Molnár-Tőthtói. Elnök: Mit látott maga a kamrában? — Csak két egymásra állított ládát láttam. Az egyik ládának nagyon rossz szaga volt. Elnök: Kérdezte maga, hogy miért olyan rossz szagú az a láda? — Igen. Tóth azt mondta, hogy a romlott vértől van ez a szag. Később azután, mikor összevagdaltam a ládákat és a fát eltüzeltem, ismét kérdeztem Tóthtól,hogy mi volt ezekben a ládákban, amelyeket ő elásott. Tóth azt mondta, hogy értéktelen holmi, ami nem romlik meg a földben. Elnök: Mit gondolt maga akkor, hogy mit ásott el Tóth ? Vádlott: Én azt hittem, valami kincs. Elnök: Milyen kincs? Hogy juthatott MolnárHivatalos titkok. — Móra Ferenc muzeumi előadásának bevezetése. — Mielőtt megkezdenénk a napirendet és megkísérelnénk rekonstruálni az első emberek eletét, akiknek lába az idők irdatlan távolában először taposta a ma Szegednek nevezett földet, amiben az önök fantáziája segítségére fog jönni az én gyér adataimnak, — napirend előtt engedjék meg, nogy szives istenhozottal köszöntsem önöket a szegedi kulturának emelt házban, amelynek építése tulajdonkép most nyer befejezést. Köszöntésem szívből jön, nagyon meleg és nagyon őszinte és megvallom, egy kicsit elfogódott is. Ez a terem huszonnyolc évvel ezelőtt előadó-teremnek készült és ime ez az első előadás, amit tartanak benne magáról erről a kincses házról, amely tárt ajtajával, nagy ablakaival és évek hosszú során keresztül mint egy szürke titok, mint egy kőből faragott kérdőiéi meredt rá a szegediekre: minek van itt ez a ház és mit csinálnak benne ? Ne csodálják, han egy kicsit elfogódott és meghatott vagyok, Ji.én lehetek az első kikiáltó, aki élőszóval mondhatom meg önöknek, hogy önökért van. i u i ^könyvtárnak, az alexandriai museionnak homlokzatára az volt írva: a lélek gyógyszertára, a mtenknek az a fölirata: a közművelődésnek. wW?1" szép, kifejezésteljes és mindenkinek szölö töliras, amely azonban nekem mindig azt a korinthust márványoltárt juttatta eszembe, amelyet az apostolok cselekedeteiből ismerünk s amelybe az volt belevésve: ismeretlen istennek. A közművelődés háza itt nagyon sokáig ilyen ismeretlen istennek emelt oltár volt a nagyközönség szemében. Az újságok ugyan hébe-hóba megírták róla, hogy ez kiváló kultúrintézmény, különösen mikor a tetején befolyt az eső és falairól hulladozni kezdett a vakolat, ami falun-városon különös ismertetőjele a kultúrintézményeknek, de soha vezércikktémává nem emelkedett, mint például szerencsésebb kulturtestvére, a szinház. (Igaz, hogy ennek az intézménynek nem is volt olyan nevezetes protektora, mint a szinügyi bizottság. Diákgyerekek bejártak ugyan dolgozatokat puskázni, néha felnőtt emberek is megpróbálták itt keresni a nemesi címerüket, méltányolni azonban leginkább csak az idevetődő idegenek méltányolták a kultúrpalotát, köztük elsősorban olyan pestiek, akik soha még a nemzeti muzeumban nem jártak. A szegedi közönség azonban — és pedig elsősorban nem a külvárosok népe — ugy volt a kultúrpalotával, mint az ötömösi magyar az ásatással. Két hétig ásattam egyszer Ötömösün, egy Anjoukorbeli kis falusi kápolna fundamentumát tártam föl a Templomhegy nevü dombon, körülötte volt középkori szokás szerint a temető, benne vagy hetven csontváz, Anjou-liliomos gyűrűkkel, boglárokkal. Két hétig tartott a munka s én azalatt mindig arról beszéltem az ásós, lapátos magyaroknak, nogy én nem kincskereső vagyok, hogy milyen szép dolog az a tudomány stb., az utolsó nap aztán kivallattam az öreg elömunkást, Kószó Mátyást, különben lelkes hívemet, aki igen biztatott, hogy álljak be ötömösi tanítónak, ő kezeskedik róla, hogy az én disznómat sohse lopják el. (A szó köztünk maradion, ez a veszély már évek óta nem fenyeget a városban sem.) Mondja már, Mátyás bácsi, de lélekre, mit tiondol maga, mért csinálom én ezt az ásást? — Tudja az isten, tés ur, nem gondolok én semmit se. 1924 m*jus 18, Tóth ilyen kincshez, amit el kell ásni! Nem volt magának gyanús ez. S arra sem gondolt, hogy miért ad magának Tóth 50.000 koronát, olyan nagy összeget? — Nem. Én nem gondoltam semmire. Azt hittem, hogy ő udvariasságból ad ilyen nagy összeget a kamráért Elnök: Szóval tagadja, mintha tudott volna arról, hogy a ládákban olyan holmi van, ami bűncselekmény utján került Tóth birtokába. Ezután Molnár-Tóthot szembesítik Szegi Máriával. Molnár-Tóth pontos, szinte aprólékos részleteit is ellenőrzi a vádlottak vallomásának. A közönség fel-felzugása közben még a biróság s a jogi szakértők is láthatóan meglepődnek Molnár-Tóth hideg, okos tárgyilagosságán, minuciózus figyelmén és szabatos előadásán. A legbiztosabb adatokkal bizonyít Még Szegi Máriát sem vádolja, az ő vallomását is inkább megvilágítani igyekszik. Azután két napon, két eltérő dátumon vitázik az elnökkel nyugodt, biztos hangon, mig végül a maga igazát bizonyítja. Ezután Boócz István kihallgatása következik. Boócztól kért mérget MolnárTóth, hogy az öreg Lachmannt megölje. Boócz elmondta, hogy ő vadászember, aki nemcsak fegyverrel, de méreggel is ejti a vadakat; á méreg azonkívül az elejtett vad preparálására is szolgál. Molnár Tóth arzént, majd strichnint kért tőle és 150.000 koronát igért, ami abban az időben nagy pénz volt.de MolnárTóth segíteni akart rajta. Tagadja, hogy tudott volna arról, mire kell Molnár-Tothnak a méreg, elhitte neki, hogy nőügyben van rá szüksége, ugatós kutyát akar vele elpusztítani. Molnár-Tóth a szemeesitésnél nagyjából jóváhagyja Boócz vallomását, megcáfolja a rendőrségnél tett azt a vallomást, mintha Boócz tudott volna az ő szándékairól. Bűnpártolással vádolja az ügyészség Böhm Imre gyári tisztviselőt. Ehhez menekült Pestszentlőrincre Molnái-Tóth, amikor megbilincselt kezekkel a csendőröktől megszökött. Molnár-Tóth azt mondja, hogy Böhm Imre rögtön felszólította őt, amint a bilincseket meglátta rajta, hogy távozzék, meneküljön, ő nem segít rajta. Nem akarja, úgymond, Böhmöt korholni, de olyan gyáva embert, mint Böhm, még soha sem látott A terheltek kihallgatását vele befejezték. Mussolini és Benes tanácskozása. Róma, május 17. Mussolini olasz miniszterelnök és Benes cseh külügyminiszter a megbeszélést tegnap folytatták. A megbeszélés folyamán a két nemzet a szívélyes együttműködésről szóló szerződés szövegét megállapította. Ez a szerződés a béke fenntartási* nak biztosítását, a stabil voszonyok megvalósítását és a gazdaság normális állapotának visszaállítását iparkodik elérni. (Stefani.) MtMMMMMMMMMMMMMMMMlMMW A Devizaközpont közli, hogy 100 takarékkorona árfolyama egyenlő 129 papirkoronával. — No nézze, most szombat este van, maga haza mén, kiül a ház elé, körülveszik az unokái, faggatják, hogy kiféle vagyok én, mért fizetem maguknak ezért a semmi munkáért azt a nagy napszámot (negyven krajcár volt a napszám, az öreg titokban negyvenötöt kapott, hogy semmit se engedjen ellopni), — hát mit mond akkor az unokáknak ? — Hát azt mondom, hogy maga azért van, mert ilyennek is csak lönni köli Ami olyan eufemisztikus körülírása a bolondnak, hogy szebbet már kívánni se lehet. Hát a szegedi közönség is sokáig így volt a kultúrpalotával. Van, mert ilyennek ts csak lennj kell. Ez már igy illik az ilyen nagy városhoz. Ez az európai divat és azt viselni kell, mert különben megszólják a várost. Sokáig ilyen volt ennek a háznak az elhelyezkedése a szegedi köztudatban és én sok keserű panaszt ejtettem emiatt, csakúgy, mint néhai gazdám, Tömörkény István és az ő gazdája, Reisner János. Most itt van az ideje, hogy vezekeljek őhelyettük is. Nincs a maradék országban ma város, amelynek társadalma olyan meleg érdeklődést tanúsítana a muzeuma iránt és annyi áldozatot hozna érte, mint a szegedi társadalom. De azért akinek nem inge, ne vegye• magára ezt a dicséretet. Mert még mindig nem olyan általános ez az áldozatkészség, hogy el ne bírnánk, sőt egészen bizonyos, hogy a társadalomnak ugyanarra a rétegére nehezedik, amely minden kulturális terhet visel, de ez nem baj, mert az önök áldozatkészsége lehetővé teszi nekünk, hogy mindig uj csalétkeket szerezzünk be azok számára, akik mindeddig óvatosan elkerülték azokat az áldott farkasvermeket, amikbe előbb-utóbb mindenki