Szeged, 1924. április (5. évfolyam, 76-99. szám)
1924-04-08 / 82. szám
8 SZEGE D 1924 április 1. öcsre a hadi^azdagok megadóztatásának kérdését, ennek szociális szempontból igan nagy visszahatása lesz. Ugyanilyen szempontból te zi bírálat tárgyává a lakáskérdésre vonatkozó rendelkezéseit a javaslatnak és azt fejtegeti, hogy különbséget kell tenni azok között, *kik régi jogi alapon bírják házaikat és azok között, akik spekulációs pénzből és spekulációs célra vették házaikat. Beszéde közben az egységes párt egyes tagjai kimennek a teremből, mire az ellenzésin nagy ;aj támad. Szilágyi Lijos azt kiáltja a jobboldal felé: (Nem birják a kritikát l Meskó Zoltán: Janicsárok 1 Elnök Meskót rendreutasítja. Nagy Emil folytatja: Az infláció révén helyes közgazdasági érzékkel óriási beruhízásokai lehetett voina teremteni. A kormány pénzügyi politikája ebben a kérdésbán a közgazdasági érzék teljes hiinyát mutatta. Mindaddig, amig nyers terményeket nem tudunk magunk feldolgozni, addig semmiféle pénzügyi javaslattal, pénzügyi politikává! nem lehet maradandóvá tenni a valuta stabilizását. A mezőgazdasági iparunk fellendülése nélkül a korona stabilizálását ne n éthíljlk el. Nagy hiba volt az, hogy produktív célokra nem adtunk hiteieket. Emiin á tér a külföldi kölcsön kérdésére. Aggodalommal tölti el az a kérdés, hogy a főkomisszárius beleszólhat az orizág közgazdasági kérdéseibe, sőt beleszólása van a vámtarifa megállapításába. Bethlen: Ez nem áll 1 Nagy folylatji: De nemcsak a főkomisszáriusnak vannak ellenőrző jogai; a jegyzőkönyv 9. szakasza arról intézkedik, hogy a Népszövetségnek joga van megjelölni azon férfiakat, akik bizalmiférfiak a kölcsönző államok részéről és ugyanazon jogokat gyakorolják, mint a fökomisszárius. Ezzel jogokat adunk arra, hogy a kölcsöntadó államok bizalmiférfiai közgazdaságunkat esetleg 20-30 iven át ellenőrizhetik is igy Magyarország belpolitikájára befolyást gyakorolhatnak. Fejtegeti, hogy a jegyzíkínyvak a trianoni szerződéssel szemben súlyosbítást jelentenek, mert pl. a trianoni békeszer rődisnek az a sz-kasza, bogy Magyarország nem iéph.i vámközösségre külfJldi állammal, haályát vesztette akkor, amikor Magyarországot a Napszövetségbe felvették. Bethlen: Csak ne legyen más kifogásI Nagy folytatja : jó közgazdasági politika nélkül nem lehet az államháztartást szanálni. Attól fél, hogy a kölcsön nem lesz elég az államháztartás egyensúlyának helyreállítására és hogy nem tudjuk megoldani azon nagy közgazdasági kérdéseket, amelyek még feltéllenül rendezésre várnak. Sajátságosnak tartja, hogy a Népszövetség tanácsa különös nyomatékkal hangsúlyozta a föld jövedelmezőségének a fokozását. Ebben azt a felfogást látja kidomborítva — ami a • régi osztrák gyarmatosító félfogás volt —, hogy Magyarország csak nyers termékeket termeljen, amelyeket azonban a külföld dolgozzon fel. Az a véleménye, hogy mindaddig nem lehet Magyarországon gazdasági fejlődésről beszélni, amig az összes nyerstermékeinket nem saját magunk dolgozzuk fel. Attól fél, hogy a szabadforgalom helyreállítása akadálya lesz annak, hogy külföldi tőkék jöjjenek az országba. Sióvá teszi a tisztviselőkárdést is. Azt mondja, bogy csak gazdasági alapon lehet ezt a kérdést megoldani, amennyiben biztosítani kell. hogy az elbocsátott tisztviselők más gazdasági ágban tudjanak elhelyezkedni. Végül a Rentenmark kérdésével foglalkozik és kijelenti hogy helyesebbnek tartaná a bevezetését a külföldi kölcsönnél, mert nem vonja ki a tőkét a termelésből, másrészt külföldi tényezőknek nem biztosit befolyást az állam belügyeiben Határozati javaslatokat nyújt be. Az egyik arra vonatkozik, hogy a belső kölcsönről szóló törvényjavaslstot alakítsák át és terjesszék be újólag, továbbá, hogy a külföldi kölcsönt bármikor vissza lehessen fizetni. Függőben tartja szavazatát mindaddig, amig a miniszterelnök megnyugtató választ nem tesz a beszédére. Az elnök ezuíán megszakítja a vitát A Ház többsége elfogadja a 10 órás üléseket. Elnök napirendi javaslatot tesz, amely szerint a legközelebbi ülést holnap délelőtt 10 órakor tartják, napirenden a szanálási javaslattal. A honvédelmi miniszter válaszol Gömbösnek. Csáky Károly gróf honvédelmi miniszter válaszol Gömbös Oyulának Gyötffy őrnagyhadbiró ríiinősi ése tárgyában elmondott interpellációjára. Fenntartja Qyörffy őrnagyhadbiró megrovására vonatkozó kijelentéseit, ez azonban nem jelenti azt, hogy támadásba részesítette volna a hadsereg egyik tisztjét; ha azt mondta, hogy nem látta Qyörffy őrnagyhadbiró rendkívüli érdemeit, ez nem bemocsfcoiása volt Györfiynek, hanem a tényeknek megfelelő igazságos bírálat. Gömbös azt mondotta, hogy Qyörfty elhelyezése érdekében idegen befolyások érvényesültek. ,Kilelenti, hogy ez tényleg megtörtént, de épptn Gömbös részéről. G)mbös kéri, hogy a saját minősítési táblázatát is olvassa fel. Egyébként nincs is erre szükség: aki katonai szereplésé! tudja, az tudja, hogy miként végezte a kötelesjégét. G'V ,OÖS második kérdéiére valaszolva kijelenti, hogy tényleg nem sok időt töltött a harctéren, amikor azonban a fronton volt, feljebbvalói legteljesebb megelégedésére végezte a kötelességét. Egészségi állapota VŰI. az oka annak, hogy K^vés idót töltött a harciéren. Kéri Góaibüaí, hogy nyugodjék bele íz intézkedéseibe Qyörffy érdekében és ne forszírozza a kérdés nyityáaos tárgy ,lá. ál. A miniszter vúkszát Gömbös nem velte tudomásul, a Ház ellenien igen. Az ülcs ezzel háromnegyed négy órakor véget ér. MÉMMMMMMMMMMM^^ Csanádvármegye nem sajnálja a távozó minisztereket. A földkérdés Cranádmcgyében. Makó, április 1. (Saját tudósítónktól.) Csa- 1 vá ltását várták, holott a plébános 62 szavazata nádvármegye mai közgyűlése valósággal gőzerő- mellett dr. Espersit János 35 szavalatot kapott. i j.t a A x...4 —^-íUai Xiu 1 ur.. „ — i • ii .• : imvnlr n Aowr.hh vei dolgozott, tárgysorozatot A hat is félszáz egy fél nap alatt pontból álló Ha a makói megyebizoltsági tagok nagyobb lemorzsolták. számmM vanna: jelen, könnyen meglepeiésiel Igaz, hogy a tárgysorozaton egyetlen póni sem szerepelt, ami vitát provokált volna és érdeklődést is csak az uj tiszteletbeli tisztségek vi- , selőmek kinevezés: és dr. Könyven-Kolonia József felszólalása kelteit A közgyűlés megnyitása után a főispán kinevez e az uj tb. tisztviselőket, akiknek névsorát lapunk más helyén közö jük. Ezután je- ' uS^ttgSBr napircnd e,ö ti-| • D* *zonnal elmondotta panaszait az uj őstermelők igazolványabak ki llitásáról I amit a pénzügyminiszter rendelt el S a közgyűlést, illetve a vármegye vezetőségét. I hogy a rendetet határidejének meghosszabitásá \ érdekében járjanak el. A felszólalás d ; mindenJiard"P|wgr a j ne* p*rcell«á«a kielcRüeoé kízigazgfltJsi tnjot.sagt tip ^r btföltteértél letet, mi« * ptispök kictég.tbetö voln. a pes<™*fep [is érte a vírm^ye uraink Árpás , megytó Vi^ó-He birtSkal, amelyre igénylök Ovul'j kiszoaibon p.ébáno, egyian^u meg- nincs nek. Kéii, hogy a me^ye vezetősége fogvégződheteti volna a választás. Az állandó váiasztmányba S. Bálint Sándor, a központi válasz mánybu Rónay Imre is dr. Haas Sándor, közigazgatási választmányba Hudffy Inre, fz egé ,'.:sé:>ügyi bizoílaágba dr. Tarnay Km ju;ottak he. Csorba J nusn-k a kishcbzonbérletek ügyében telt hditványát használja fel dr. KönyvesKolonics érdekes felszólalásának keretéül. Megkérdezte a vármegy. vetítősénél, hogy mi lesz azokkal, akik földhöz nem juthatnak. Mír az elmúlt közgyűlésen napirend előtt is szóvá telte a kérdést, d« választ nem kapott. Ismét h< ngsul/ozza, hogy a ma^óí földigény ős Kielégítése országot; érdes, mert a hagymater„,.' - j roeéfe csak Itt boldogulhalnák és isméi szóvá 1 d a PBspöUeW püspök-földeket, amelyekJESéJr .!Lsifi8ÍLÍSR " i ?» P"cetl«á«a kietegiíe >é a mikíi sxükaéflalkozzék e komoly kérdéssel és ne tűrje, hogy a nagylaki kendergyár ugyanakkor nagy földeket szerezzen, amikor az igénylőknek nem jut. Tarnay Ivor alispán teljesen megnyugtató vá'aszt adott. Mir memorandumba ismertette az OFB előít a makói hagyma ermelők helyzetét, de válasz még nem jött A hagvmatermelők érdekeit mindenkor szivén viseli. (Éljenzés.) Most egy kis politikai pikantéria következett. Kállay Tibor és Nagy Emil miniszterek távozésát az állandó választmány tudomásul őtujija venni, de ifj. Marton Bálint ezt keveseite és sajnálatot is indítványozott. Különösen Nagy Emilt sajnálta. Az alispán megismételte, hogy az állandó válasiímany javaslata: tudomásul venni. Ezután az elnök elrendelte a szavazást és kisült, hogy a közgyűlésnek feltűnő nagy többsége nem sajnálja a távozókat, még Nagy Emilt sem. Ezután következett az uiolsó pont, meyet némi figyelemmel hallgattak. Az alispán é« a járási szolgabirák uti átalányáról volt szó, amely most olyan csekély, ho?y a kiszállásokat nem tudják teljesíteni. Az alispán javaslata az volt, hogy a föszolgabirák egymillió korona kiszállási dijat kapjanak 1924- be i. Ezért kötelesek minden községükben hónaponként egyszer megfordulni és negyedévenkinlhivatalos vizsgálatot tartant. Elfogadták s mert már délre járt. a közgyűlés tagjai szállingóztak kifelé. Míg egy általános derültség, amis Csorba Jinosmk köszönhettek, aki közgyűlési alkalmakkor ingyen szerette volna utaztatni a törvényhatóság tagjait. Ezután megindult az egyhangú „*uiomásul vesszük" áradata, ami a 650 tárgyat háromnegyed egy órára elmosta. Kormányválság Bajorországban A vAlaaitáo eddigi eredménye. A bajor választás eddigi során 125 közigazgatási kerületben számolták össze a szavazatokat. Az eddigi abszolút többségben volt bajor néppárt, noha szám szerint most is a legtöbb szavazatot kapta, megbukott. Az edJig ismert eredmények szerint szavazatainak száma 611.088. A bsjor nacionalista blokk 310.966 szavazatot, a szociáldemokraiák 250.621, a kommunisták 129.980, az egyesült nemzeti jobbpirt 130.880 szavazitot, a bajor földmivespárt 131.241, a keresztényszocialisták 17.355 szavaz .tot kaptak. Van aztán egy sereg kisebb párt. A néppárt bukása következtében kormányválság következett be. A német vasutasok sztrájkja. Berlin, április 7. A lapok jelentése szerint a helyzet a b,rodalj3i vasutaknál az elmúlt 24 óráb?n még jobban kiélesedett, a vasutasok vzlráikja egyre-jobban terjed. A lapok Köztik további, hogy a helyzet azzal is súlyosbodott, hofcy a koraáüy nem adta meg hozzájárulását \fi birodalmi pénzügyminisztérium és a postai munkások között létrejött uj bértarifa szerződéshez. A postai mu ikások — mint szakszervezett körösben hire jár — csatlakozni akarnak a vasúti munkások eljárásához. Az olasz választások. Röma, április 7. Valamennyi tartományból érkezett jelenlés szerint a válasstáib n való részvétel meghaladta a 60 százalékot. Barriban, Rovignoban és Nápolyban néhány incidens 'örtént, de ezeknek nen volí komolyabb jellegük. Megirősitik, hojy a kor.nánylaj*tro.n jelentékeny sikert ért el. • Róma, április 7. Az éjjel folyamin érkezeti jelentekből kitűnik, hogy a választási harcik igei hevesen folynas. A szavazásban rinden párt ns >y erővei vett részt A nemzeti kormánypárti lista óná3i többséggel ve«t. Eddis! a siava/ólfpo's kátdarmadánik a« eredménye ismeretes. A szavazásra jogosultak száma tizenkétmillió, a szavazati joggal mintegy hítifli lió választó éh. Róma, április 7. A szavazásban valameanyi p^rt réwtveit A nacionalista kormánypárt lisvája óriási töbiraéggel élen áli. Eddig körülbelül a szavazásom Kétharmad részének eredménye ismeretes Tizeikéi millió választó közül körülbeiül hétmillió veit ré»zt a szavazásban. Aí uj kamara fjschta többaáge 60 -70 százalék lesz.