Szeged, 1924. április (5. évfolyam, 76-99. szám)

1924-04-03 / 78. szám

8 SZEGE D 1924 április 1. Bethlen litván hajlandó a jövedelemadónál hozzájárulni ahhoz, hogy a minimum 800 arany koronára felemeltessék, de ez esetben kéri a bizottságot, hogy a vagyonidókulcsnál maradjon meg a 4000 korona mzliett. A következő fejezetet, amely a társulati adu­ról szól, a bizottság egyhangúlag elfogadta. Az illetékekről szóló fejezetnél Bethlen István hozzájárul, hogy a maximális kuics 15 millió eranykoronáról 20 millióra filemelteasék. A bizottság a fejezetet Wolff Károly módo­sításával fogndja el. A tárgyalást az elnök 8 órakor berekesztette. Legközelebbi ülés csütörtökön déle'őlt 11 őrs­kor lesz. A részvényváltság. A nagy pénzintézeteknek Korányi Fiigyes báró pénzügyminiszterrel a részvényváltság ügyében folytatott tárgyalásának állásáról a kö­vetkezőket mondotiák : — A tegnapi tárgyalások nem vezettek meg­oldásra, szonban több javaslat merült fel, amelyekre vonetkozó'sg a pénzügyminiszter ur kijelentette, hogy azokat megfontolás tárgyává fogja tenni. A nagybankok ís a nagyipar ve­zetői előreláthatólag a holnapi n-pon ismét megjelennek a pénzügyminiszternél és folytatni fogják a tárgyalásokat Az eddigiek alapján teljesen megvan a remény arra, hogy sike­rülni fog olyan megoldást létesíteni a rész­vényváltsági tervezettől eltérően, amellyel ugy a pénzügyi kormányzat, mint a részvénytársa­ságok meg lesznek elégedve és amely az or­szág gazdasági konszolidálására is előnyös lesz. Ö ffy Imre véleménye szerint az öt száza­lékos részvényváltság kivetésének a terve nem marad meg és már is elejtetinek tekinthető. Az alapgondolat szonban fennmarad, csak a forma kétséges még, hogy hogyan hajtcák végre. Olyan aránytalanságok támadtak, Amelyeket a legelemibb igazságérzet s:m fogadhat el szó nélkül. Az egyedüli helyes elv az voln*, üa megállapítanák aranyértékben, hogy minden j egyes részvénytársaság annakidején mennyit ; lett volna köteles fizetni és milyen előnyökhöz ' jutott némelyik azáltal, hogy csak nagy ké­séssel fizetett, Mindenesetre a legszerencsésebb gondolat volna, ha a kormány megfelelő szere­pet adna ebben a kérdésben a bankok auto­nóm szerkezetének a TEBÉ-nek. Egyébként helyes volna, ha a különbözetet nem követelné teljes egészében, hanem bizonyos méltányos­sági szempontok figyelembevételével valami mírsáklő kulcsot alkalmazna. Ez ugy képzel­hető el, hogy ki fognak vetni az egyes rész­vénytársaságokra — mint minimumot — 1—2 százalékos kényswrkölcsönt, ezenki/ü! valami vagyonválfsi?i pótlékot azon társaságokra, smelyek a kifizetés folytán aranybin nyereség­hez juloltak. Az OMKE küldöttsége a miniszterelnöknél. Az Országos Magyar Kereskedők Egyesüete vezetősége, Heinrik Ferenc és Sándor Pál ve­zetésével, a tegnapi nagygyűlésük határozata színit, szerdá i a parlament épületében fel­kereste Bethlen István gróf minisufe'elnökat. Az OMKE veze ősége a szanálási javaslatodra vonatkozólag teíe meg ésirévéteieit. Bethlen István gróf válaszában kijelentette, hogy a devizaellátás a közel jövőben javulni fog és azt felszabadítják. Az OKÁB megszű­nése szintén tervbe van véve. A behozatali tilalom is meg fog szűnni, amint a külfölddel a kereskedelmi szerződések ügye befejeződik. Ennek befejezése előtt azonb.m nem lehet szó a tilalom megszüntetéséről, mert addig, mig egyes külföldi államokban fennáll Magyar­országra vonatkoita'va a szállítási tilalom, ad­dig mi sem vonhatjuk azt vissza. Egyébként az összes kereskedelmi és ipari érdekképviseletek csütörtökön a fővárosban érdekképviseletekközi gyüést fognak tartani, amelyen a szanálási programot fogják szóvá­tenni és rámutalnak majd srra, hogy nem a tisztviselők elbocsátásával kell takarékosságra törekedni, hanem az adminisztráció egyszerű­sítésével. Szóvá teszik még a különböző adó­kat és a lakáskérdést is. A közalkalmazottak sérelmei. A KANSz. rendkívüli választmányi ülése. Budapest, április 2. A KANSr. szerdán dél­után a pestvármegyei közgyűlési teremben rendkívüli országos nagy választmányi ülést tarlott. Idevonatkozólag Javorniczky Jenő, a KANS'. vezértitkára kijelentette, hoíjy a rend­kívüli nagy orsrágos fliés összehívását a fel­hatalmazási törvénnyel kapcsolatban a fizetések rendezésének kérdése és a törvényjavaslatban foglalt egyéb rendelkezéseknek megvitatása tette szükségessé. — A közszolgálati alkalmazottak azt váriák, hogy a szanálási törvényjavaslat elsősoiban is az ő tarthatatlan és siralmas helyzetüket fogja megjavítani; ez azonban, ugy látszik, nem következik be, mert illetékes helyről nyert értesülések szerint a köztisztviselők részére a törvényjavaslat által kilátásba helyezett illetmé­nyek messze mögötte maradnának a békebeli fizetéseknek. Most, amikor a természetbeni ellátást megvonják, mé> a munkaidőt is meg­hosszabbítják és az állami hivatalokban a délután teljesített, vagy a hivataion kivül végzett munkák után járó díjazást is meg akarják vonni, elkerülhetetlenül szükséges, hogy a javadalmazás emelésének a mértéke legalább is megközelítse a békebeli standardot. Javorniciky azon reményének adott kifejezést, hogy a törvényhozás remélhetőleg mérlegelni fogi« e szempontokat. Munkatársunk azon kérdésére, hogy mit kíván | a programbizottság, Javorniczky a következőket mondotta : — Kívánja, hogy a firetés sémáját és a csa­ládi pótlék összegét a törvényhozás törvényben állapítsa meg és pedig a KANSz által beter­jesztett memorandum alapján. A lakáspénz megállapítására vonatkozóiig kívánja, hogy a családi állapotra való tekintet nélkül az 1908. évi XX. t.-c. értelmében [meghatározott alap­lakáspénz választassák alapul a mindenkori lakbéremeléssel arányban álló lakáspénz fel­emelésénél és hogy a lakáspénz a helyettes tanárok és gyakornokok részére is meghagyas­sák. illetve megadassék. — Az ujabb létszámcsökkentéssel kapcsolat­ban azt kívánja a programbizottság, hogy a végrehajtás igazságosan történjék. A hivatalos idö meghosszabbítása e'len nem tesz észre­vételt. — A programbizottság fájdalmas megütkö­zésének ad kifejezést, hogy a kormány a már­ciusi illetménypótlék iránt beterjesztett kérel­met nem teljesítette. A tízórás ülések. A nemzetgyűlés csütörtöki ülésén előrelátha­tólag benyújtják a pénzügyi bizottság Jelenté­sét. Szombaton adják be a 10 órás ülésekre vonatkozó ivet, amelyről a héifői ülésen dónt a nemzetgyűlés, ugy hogy kedden már 10 órás ülésen tárgyalhatják a javaslatokat. Húsvétig 10 Tapintat tárgyában. Barátom, akivel meglehetős jó viszonyban állok, igy mondta el panaszát, amint következik. — Nagyjában elég helyes volna a világ, el is lehetne okkal-móddal viselni, ha nem volnának benne emberek. Mert, hidd el, azok megeszik az életet. Mi az, hogy eszik? Harapják, rágják, mar­cangolják. Ismersz eléggé, magamnak élő medve vagyok, zajos tömegeket mindig elkerültem, az időjárás befolyásolja az idegrendszeremet. Ilyenkor érzéke­nyebb vagyok Gumidge néninél is, szaladok csen­det keresni valamerre, lehetőleg Újszegedre. Végre egyedül! De akkor elébem toppan egy rokonszen­ves vaddisznó és már messziről kurjant. — Hollá, hoppl — Hogy az Isten akárhová tegyen! sóhajtom magamban. Akkor azonban ő már elfogott és rázza a kezemet. — Ez derék, ennek örülök I Sétál, sétál ? — Dehogy, felelem, az oktoéder aranyparitását keresem szilvamag-alapon. Mindjárt föl is mászok erre a fára. ön optikai csalódást élvez, mikor azt hiszi, hogy sétálok. Hiába, kegyed sose veszíti el a humorát, mondja a rokonszenves vaddisznó. Szerencséje, SjimkTgyülf "' legalább nem Unja magát> Idegesen szorongatom zsebemben a revolvere­I^LTliJn köv£kezik el az a pillanat, amit ma dan kitűnő ügyvédem — üKvesen fn énitett védőbeszédében tUsd: Vild-tanács) - az ellen­állhatatlan kényszer rovására ir, de merengésem­ből fölriaszt egy vállamra nehezedő kéz. Szinte azt hiszem, hogy a sors keze. — Mit szól a görög királyhoz ? — Engedjen meg, nem ismerem személyesen hogy a csodába szóljak hozzá? — Nekem rég nem tetszik az a Venizelosz. — Igaza van, csúnya fráter. — Egy pocsék! — Főleg az a nagy bibircsók a nyakán. Azt mondják, nem is visel inggombot, hanem az anyajegyre gombolja a krágliját. Nem mondhatok olyasmit, amivel elriaszthatnám. Amit egész nap összeolvasott, azt most feltálalja s mindenben véleményt kér. — Sokért nem adnám, ha ismerném Poincaré titkos gondolatait... Ebben a pillanatban megugróm tőle, rohanok mint a nyul. — Hová megy? — kurjantja utánam. — Várjon meg, mingyárt jövök, csak telefoná­lok Párisba Poincarénak, hátha megmondja. Álljon oda a fa alá, de ha unatkozik, fölmászhat az ágak közé is. Elhelyezkedhet szép svájfoltan, függő­legesen lefelé. Egyenest belerohanok egy másik Tapintatos karjaiba. Az megragad, eltól magától, oldalt fordit és folyton csóválja a fejét. — Hihetetlen, hogy milyen rossz szinben van. — Hát ne higyje. — De uram, maga le van soványodva, csak lóg a bőr a képén ... — Még mindig jobb, mint hogyha hiányzik. — Nincs láza, nem szokott szédülni? Bizonyo­san igy van, csak eltitkolja. Az én szememet nem kerüli el semmi. Azonnal feküdjön le, hivasson orvost. Kezdem szelíden csikorgatni a fogamat. — Fáj? — kérdi. — A manó tudja. Nem találták ugyan meg, de a seb még mindig nem gyógyult be, pedig éppen ma van ... várjon csak, hogy is vagyunk... szerda, csütörtök... persze, épp kilencedik napja. (Rejtélyes borzongást játszom, a szemem felfor­dítom, a fogam csattog.) — Micsoda sebről beszél? — kérdi rosszat sejtve Tapintatos. — Csak tudja tán, hogy a múltkor megharapott egy kutya, benne volt az újságokban is. A kutya eltűnt, senki se vizsgálhatta meg. Nem is köszön, ugy rohan el. Vau, vau, kiáltom utána biztatóan s mikor a távolból visszatekint, én már tanulmányozom a vigadó sarkát, úgyis . mint építészeti remeket Erre már elhisz mindent, j de ami a fő, én magamban maradtam s van egy i becsületes órácskám, nem zavarja meg senki. I Kávéházba nem járhatok, mert ott van a leg­több vadállat, aki a mások nyugalmára tör. — Megengedi, hogy idetelepedjek? — támad meg Tapintatos. Választ se vár, már ül. Illava helyett épp ide volt gusztusa. Istenem, miért vették el az ország­tól azt a szép Felvidéket! — Nézze, kérem, válaszolom, van egy csöpp időm, azalatt át akarok olvasni vagy tiz újságot. Tőlem itt maradhat, de egy árva szót nem be­szélek. Ne is kérdezzen semmit, mert nem felelek. A másik percben már kikezdi a görög királyt, Poincarét, Ludendorffot, a polgármestert, Balogh Károlyt, a színházat, — tökéletesen elkergetett. Állok is fel. — Már megy? Viszontlátásra. — Helyes. Viszontlátásra a családi sírboltom­ban. De ez még megjárja. Sokkal kellemetlenebb amikor az ember öregkutya-kedvében van, undo­rodik mindentől, ami lárma és alkohol s akkor több Tapintatos illumináltan megérkezik. — Egy pohár bortói jobb kedved lesz. — Köszönöm, nem iszom. — Rosszul teszed, az használ. Na, az én kedvemért. — A Herkópáteréért sem. Ma olyan a hangula­tom, hogy igy akarok maradni, ez tesz jót. Meg­halnék egy kortytól. — Haha! — üvöltenek, voltam én is ugy. Na­gyon érdekes eset, majd elejéről kezdem, mikor a Tinka néni menyasszony volt. Azaz nem is a Tinka, hanem a Nelli. Te nem ismerted, de az nem baj. Biró urak, isten úgyse, nagyon kérem, foglal­kozzanak intenziven azzal a bizonyos ellenállhat­lan kényszerrel, mert mégis csak szörnyűség, hogy berúgott mások jobban tudják, mit érzek én, mire van szükségem, hogy kizavarnak a világból a szives rémségeskedésükkel, a szószárlyárkodásuk­kal, nem engednek élni, megölik a csendet, a szent magányt. — Kérlek szépen, fejezte be barátom, nem tu­dod bizonyosan, hogy laknak-e a Marson embe­berek? Mert ha nem laknak és el lehet odajutni, én felvándorlok a földről. Bob.

Next

/
Thumbnails
Contents