Szeged, 1924. március (5. évfolyam, 51-75. szám)
1924-03-12 / 60. szám
4 S2BQBD Szeged, 1124 március 12. Elfogták a tanyák fosztogatóját. (A Szeged tudósitójdtól) A legutolsó időben a Szeged körül lévő tanyákon egymásután torténnek különböző betörések és rablások és ezekkel a bűncselekményekkel — annak ellenére, hogy igen jó! megvan szervezve — szinte tehetetlenül állott szemben a tanyai rendŐrség személyzete. Hélfőről keddre virradóra azután a tanyai rendőrségnek sikerült ártalmatlanná tenni azt az embert, aki néhány társával már régóta háborgatja a tanyák nyugalmát. A Szeged munkatársa erről sz ügyről a kővetkező rész'eleket jelenti: Hétfőről keddre virradó éjszakán ismét munkába lépett a tanyákat fosztogató betörő-társaság, amelyről már régebben tudták, hogy cigányok a tagjai. A hajnali órákig nyolc helyen törtek be a Királyhalma körzetébe tartozó tanyák között és a betörők oly óvatosan és körültekintéssel végezték munkájukat, hogy mire észrevették a betöréseket, a tettesek már másutt kezdtek munkába. Amikor a nyolcadik betörést is elkövették, már az összes királyhalmi tanyák ébren voltak és együttesen fogtak hozzá a betörök üldözéséhez. A vámörök és a rendőrök hosszas hajsza után szinte egészen i bekerítették a társaságot, amikor az egyik betörő vasvillával akart a vámőrökre támadni. Dulakodás kezdődött a betörő és az üldözök között, mire az egyik vámőr szorongatott helyzetében a betörő hátsó felső lábszárába lőtt, aki azonnal összeesett. Mig a dulakodás tartott, a társaság többi tagjai elmenekültek a teljes sötétségben. A betörőt azonnal bevitték a királyhalmi őrszobára, ahol vallatóra fogták. Kiderült, hogy cjsvargó cigány, aki lulajdonképen a betöréseket vezette. A vallatásoknál állandóan Kovács János nevet mondott a cigány-betörő. Azonban a rendőröknek az a gyanúja, hogy álnevet mondott be és igy akarja félrevezetni a rendőrséget. Kovácsot súlyos sérülésekkel kedden délután kocsin hozták be Szegedre, valamint behozták azt a villát is, amellyel Kovács támadni akart. Kovácsot egyébként a közkórházban helyezték el, mig dr. Wéber Árpád rendőrkapitány azonnal megtette a szükséges intézkedéseket és foganatosította a cigány-betörő kihallgatását. Kovácson egyébként mütéíel hajtottak végre a közkórházban. IMMMMMMIIM^^ III /IO Szerda. Róm. kat. és protestáns Gergely lll/l4Sa k. f Gör. kat. Teofanesz. Nap kel 6 óra 21 perckor, nyugszik 5 óra 59 perckor. Meteorologiai intézet időprognozisa: Egyenlőre derűit és száraz időjárás várható továbbra is a hőmérséklet emelkedésével. A tegnapi nap folyamán a höminimum általában plus 3 fok, a hőmaximum pedig 7 fok volt. Somogyi-könyvtár nyitva d. e. 10—l-ig, d. u. 4—7-ig. Muzeum nyitva d. e. 10—l-ig. A szinházi előadás fél 8 kor, a mozi előadások 5, 7 és 9 órakor kezdődnek. A gyógyszertárak közül szolgálatot tartanak Franki Antal Szentgyörgy-tér (telefon 118), Zakár Sándor Valéria-tér (telefon 695), Temesváry József Dugonics-lér (telefon 793), Salgó Péter Mátyás-tér (telefon 2S6), Moldvány Lajos Újszeged (telefon 846). — A Máv. tarifájának ötvenszázalékos drágulását várják. Budapestről jelentik: Március végére a vasúti tarifának ismét 50 százalékos drágulását várják. Idevonatkozóig Deseffy államtitkár a vasúti tarifaemelésre vonatkozóig a következőket mondotta: A Máv. személy- és árudijszabásainak a felemelése rövid időn belül elkerülhetetlennek látszik. Bizonyos, hogy ebben a hónapban — valószínűleg e hónap végén — életbelép az uj felemelt tarifa. A tarifaemelés mértéke 50 százalékos lesz ugy a személy-, mint az áruforgalomban. — Unlversity Extension. A Szegedi Egyetem Barátainak Egyesülete március hóban az angol University Extension mintájára előadás sorozatot rendez az Acta Scientiarum cimü tudományos kiadványa javára a történelem és földrajz köréből. Az előadások az egyetem aulájában (Dugonicstér) délután 3 órakor kezdődnek. Belépődíj elöadásonkint 2000 korona, hat előadásra, egyszerre megváltva összesen 10.000 korona. A Barátok Egyesülete azért állapított meg ilyen alacsony belépő dijat, hogy az anyagi szempont egyetlen érdeklődőt se tartson vissza, viszont a tehetősebb közönségtől joggal remélheti, hogy a fontos kulturális célt önkéntes felülfizetéssel támogatja. A sorozatot március 11. és 12-én Kogutowicz Károly egyetemi tanár kezdi meg Magyarország geographiai egysége^irnli nagyhatásúnak] ígérkező két előadásával. Emlékistentisztelet a zsinagógában. A Szent-Egylet az év halottaiért folyó hó 13 án, csütörtök délután hat órakor a régi zsinagógában emlékistentiszteletet tart. Az emlékbeszédet dr. Lőw Immánuel főrabbi mondja. A bssz'd pontosan hat órakor kezdődik, öl órakor a chevra- közgyűlés'. — Négy helyen tart gyűlést szerdán a szegedi szociáldemokrata párt. A szociáldemokrata párt szegedi csoportja szerdán este szokásos pártnapot tart. Gyűléseket tartanak a Csdnyi-, Sánta-, Popp- és Csonka féle vendöglökben, ahol a párt kiküldöttei fogják ismertetni az általános politikai helyzetet. Itt említjük meg, hogy a Szeged munkatársa értesülése szerint, a szociáldemokrata párt intézősége szerdán dönt március 15-ének megünnepléséről. — Adófelszólamlási tárgyalások f. hó 12-én, szerdán. I, számu bizottság a kamara épületében. Dr. Széli Gyula Kossuth Lajos-sugárut 25, Merta Béla Jankovics-u. 15, özv. Bója Kálmánné Tisza Lajos-körut 23, Terhes Rezső Szentháromság-utca 19, Horváth Istvánné Bokor-utca 14, özv. Mayer Áronné Dugonics-tér 3. Zenke Zoltánné Madáchutca 11, Galiczer Márlon Zerge-utca 5, Várady Márton Kossuth Lajos-sugárut 8, Csiky Zsigmond Iskola-utca 32, Deák Péterné Római-körut 18, Grósz Nándor Mikszáth Kálmán-utca 7, Dr. Mezei Sándorné Tisza Lajos-körut 37, Grász János Vidrautca 3, Tennenbaum Fülöp Pusztaszeri-utca 13, Dr. Winkler Elemér ügyvéd, Péterfy Ferenc Szentháromság-utca 10, Bleier Andor Margit-utca 10, Dr. Kókay István Madách-utca 1, Privinszky János Sajka-utca 4, Szűcs Mihály Zerge-utca 2, Pálity Lázár Tisza Lajos-körut 46, Erdélyi János Valériatér 4, Bánki Kiss János Bokor-utca 7, Márton János Kárász-utca, Kovács József Szent István-tér 11, Kátai Emiiné Lengyel-utca 11, Boga Irén Somogyi-utca 23. A II. és III. számu bizottság a meg nem felebbezett adótételeket vizsgálja felül. — A M. kir. Ferenc József Tudományegyetem zsidó hallgatói március 29-én tartiák műsorral egybekötött táncestélyüket a Tisza-szálló nagytermében. Istentisztelet a zsinagógában március 12 én d.e. 10 órakor a tanulóifjúság részvételével. — A kövezés! program tárgyalása. Az idei kövezéüi program-tervezetének letárgyalását a polgármester egy bizottságot állitolt össze a törvényhatósági bizottság tagjai sorából, még pedig ugy, h3gy minden városrésznek srányos képviselete legyen. A bizottság március tizennegyedikőri 01 Ö3sze a városháza bizottsága termébin. A köveiéit program előadója Bokor Pál helyettes polgármester les?. Doktorráavatás. Stark Emilt folyó hó 11-én a bécsi tudományegyetem orvosi karán doktorrá avatták. oe Telefon: Igazg. 4—55 Korzó Mozi Telefon: Pénztár 11 85. Szerdán, március hó 12-én Az idei szezon legkimagaslóbb filmművészeti eseménye 1 AZ AMERIKAI PATHÉ-GYÁR REMEKBE KÉSZÜLT VILÁGHÍRŰ M A 0 Y A R SZÍNDARABJAI MOLNÁR FERENC, VILÁGHÍRŰ IRÓSK DIADALMAS SZÍNMÜVE: -A- Z ÖEDÖa Azonkívül: 6 felvonásban. — Főszerepben : GEOROCS HRCISS. <M jjr^r — Dráma 5 felvonásban. — Főszereplőn: fciw RIWPIW Előadások kezdete: Hétköznap 5. 7 9 órakor, vasárnap 3. 5. 7. 9 órakor. — A koronacsempészek bQnügye. Budapestről jelentik: A főkapitányságon Katona Rezső rendőrfőtanácsos szobájában a koronacsempészek ügyében a nyomozó rendőrtisztviselők a delegált királyi ügyésszel együtt értekezletet tartottak. Az értekezlet fél 12 kor ért véget, amelyen elhatározták, hogy az őrizetbevett egyének közül előzetes letartóztatásba helyezik Havas Jenő, Hirsch Jenő, Neumann Zsigmond textilkereskedőket, Halmi Sándor textilügynököt, Neumann Arnoldot, Görög Nándor és Wiesenbacher ékszerészeket. Az előzetes letartóztatásról szóló végzést kihirdet ék a gyanúsítottak előtt. Brülián8 gyöngy-ékszer Fischer Testvéreknél. — Tífuszjárvány a fővárosban. Budapesten eddig kilenc megállapított tifuszmegbetegedés történt. A tífusz továbbterjedésének a meggáilása céljából 63 személyt megfigyelés alá vettek. — Megszüntették a kényazeregyezségi eljárást a Kroó-bankház ügyében. Kroó Lipót kényszeregyezségi ügyében most kézbesítették ki a hitelezőknek a törvényszék végzését, amely a csődönkivüll kényszeregyezségi eljárást megszüntette és dr. Nekich Richárd vagyonfelügyelő diját és kiadását 9,000 000 koronában állapitolta meg, aminek nyolc nap alatti megfizetésére kötelezte Kroó Lipótot. Az indokolás szerint azért kellett megszüntetni az eljárást, mert a biróság megállapítása szerint a Kroóbankház nem tekinthető oly tisztességes kereskedelmi cégnek, amely igénybe jogosult venni a kényszeregyezségi eljárást, másrészt az adós az eljárója költségének fedezésére szolgáló dijat nem helyezte kellő időben letétbe. Értesülésünk szerint most a cég felszámolása fog bekövetkezni, ami után a csődeljárást fogják megkérni, ha addig az adósokkal nem sikerül a megegyezést létrehozni.! , — Nyugdíjügy a munkaügyi biróság előtt. Érdekes ügyben hozott Ítéletet a napokban a szegedi munkaügyi biróság. Madár Imre, a SzegedCsongradi Takarékpénztár igazgatója, 1920-ban 38 évi szolgálat után nyugdíjba ment. Legutolsó fizetése 1644 korona volt et ' ' kapta a nyugdíjban is, majd ,t sőbb a pénzintézet még ennek „ fizette drágasági segély cimén. Nemrégen Madár a munkaügyi bírósághoz fordult nyugdija fölemelése végett. Hivatkozott arra, hogy a békében fizetése két százalékát fizette be aranykoronában a nyugdijalapba, utolsó havi fizetése pedig másfélmillió. Igényét havi tiz máza búzában szabta meg. A biróság tanuk és szakértők kihallgatása után bekérte a pénzintézet nyugdijalapjánaK kimutatását s tekintetbevéve, hogy az mennyit bir ki, hány nyugdíjas tisztviselőjét látja el, — Madár Imre nyugdiját 50 százalékkal fölemelte. óráját javitassa Babosnál, Oroszlán-utca 6. « Műbutorokat készít Spitzer, Margit-utca 12. — Akit hites felesége késztetett kettősházasságra. Debrecenből jelentik: A román megszállás idej 'n Paranyás László zilahi cipész, aki vöröskatona volt, azt az értesítést kapta, hogy feleségét, mikor a községet bombázták, egy gránát összetépte. Paranyás erre másodszor is megnősült. A megszállás után azonban felkereste öt halottnak hitt felesége és bigámiárt feljelentette, midőn megtudta, hogy mással él házasságban. Paranyást bigámiáért el is ítélték és büntetését ki is töltötte, amikor kiszabadult, a má odik felesége telt ellene feljelentést kettős házasság miatt. A polgári biróság most tárgyalta az ügye1 és kidírült, hogy Paranyás első felesége maga üzente meg halála hirét, hogy meggyőződjék arról, hogy vájjon férje másodszor is meg nősül-e. Az ujabb vád alól fe'mentette Paranyást a biróság azzal a megokolással, hogy ártatlanul került blgámiába és már ugy is elszenvedte a büntetést. A Belvárosi Bank és Kereskedelmi R.-T. közli, hogy helipénz befizetéseket a kasszanapon, sőt a kasszanap után egy nappal is teljes heti jutaléktérités mellett fogad el, ha az illető üzletfél az összeg befizetésére vonatkozó szándékát a kasszanap előtt legalább egy nappal az intézet pénztáránál megfelelően bejelenti. sss !*• |''ii vásárol, győződjön meg, hogy miéiül! ma is legolcsóbban kapja a legjobbat «is fii PflT Robitsek és Társa V/ II U I cip^uzietében, Fcketesas-utca 16.