Szeged, 1924. március (5. évfolyam, 51-75. szám)

1924-03-09 / 58. szám

Saeged, 1924 máfdas 9. SZEGED flogyan hamisították „Zion bölcseinek jegyzőkönyvét-? (A Szeged bécsi tudósítójától.) A nemzetközi antiszemitizmus legerősebb fegyvere a „Zion bölcseinek jegyzőkönyve" cimü pamflet. Ezzel akarják bizonyítani azt, hogy a zsidóság meg akarja dönteni az európai kulturát, le akarja igázni az összes X _ _ r_ r 1 CíAfűl/C7Íl/ nemzeteket és"azegész'világ uralmára törekszik. Ezzel akarják bizonyítani, hogy a világháború is a zsidóság müve volt, a zsidók finanszírozzák a bolsevizmust, amely előfutárja a zsidó világuralomnak. Ez a röpirat a nemzetközi antiszemitizmus szerint hiteles jegyzőkönyvét tartalmazza annak az áilitólagos konferenciának, amelyet a zsidóság vezetői tartottak és amelyen megállapodtak a zsidó világuralom megalapításának összes részletkérdéseiben. ,Zion bölcseinek jegyzőkönyvével" izgatják az antiszemita vezérek a tömegeket. Erről a röpiratról mostan kétséget kizárólag kiderült, hogy közönséges hamisítvány és egyúttal plágium. Egy konstantinápolyba emigrált orosz földbirtokos véletlenül elolvasta Maurice Joly francia ügyvéd rég feledésbe merült III. Napoleon elleni pamfletjének 1864. évi genfi kiadását és ekkor feltűnt neki az, hogy ennek a pamfletnek egész oldalai azonosak Zion bölcseinek állítólagos jegyzőkönyvével. Joly ügyvéd Napoleont is mindenféle otromba szándékkal, a társadalom demoralizálásával, áldemokráciával vádolja és ugyanazokat a mondatokat használja, mint a később keletkezett állítólagos jegyzőkönyv. Az orosz földbirtokos felfedezését azonnal közölte a Times konstantinápolyi tudósítójával, aki szintén meggyőződött a plágiumról és megkezdte a leleplezést, amely után kiderült, hogy a „jegyzőkönyv" nem más alaptalan, kezdetleges hamisítványnál. A buzaparitásos földbértöl a tizenkétezerszeres kövezetvámig. (A Szeged tudósitójdtó.) Az utóbbi évek alatt különös és szinte érthetetlen rendszer honosodott meg a város közigazgatásában. Sokszor, ugy látszik, mimha a város ügyeit intéző hatóságok előtt a tulajdonképeni „város" érdeke másodrendűvé törpülne a körtöltésen kivüli lakosság érdeke mellett, mintha az intéző körök minden törekvése azt a célt szolgálná, hogy a tanyavilág szimpátiáját nyelhessék, vagy tarthassák meg. Lehet, hogy cz a tendencia mindéit szándékosság nélkül való és a sorozatos tünetek merő véletlenségek következményei, de még abban az esetben is, ha a kérdést igy állítják be és enyhébb megítéléssel merő meggondolatlanságnak minősítünk minden szándékosság nélküli tünetet, nem térhetünk szó nélkül napirendre fölöttük. Mert lehetetlen épp olyan várospolitika, amelyből hiányzik a szándékosság, a célkitűzés, amelyben a meggondolatlanságok és a véletlenek láncolata uralkodik — a város, a városi polgárság rovására. Évek óta egyik legfontosabb kérdése a várospolitikának a földbér-kérdés. Kemény harcok zajlottak már le körülötte a közgyűléseken is, meg a közgyűléseken kivül is. Két tábor küzdőt! egymással. Az egyik élesen tiltakozott minden földbéremelés ellen, a másik azért küzdölt, hogy a város megkapja a bérlőktől a használatra átengedett városi vagyon méltányos és jogosan megkívánható ellenértékét. A polgármester látszólag a két tábor kőzött állott, mert ha a bérlők lázadoztak a bérek emelése ellen, a városi polgárság zúgolódására hivatkozott és azzal kiséreite meg a lázadozások leszerelését; ba pedig a városi polgárság követelte a terhek arányos megosztását, a bérlők lázadozását használta fel ellenérvül. Hogy titokban melyik álláspont volt előtte szimpatiku.abb, azt sohasem árulta el. Ennek a határozatlanságnak következményeként — amely lassankint bevonta az egész közigazgatást — a város földbérjövedelme nem tarthatott lépést a fokozatos drágulással, csupán csigalassúsággal követhette az árak emelkedését és csak akkor követte, amikor a körülmények a szó legszorosabb értelmében kikényszeritelték a város hatóságából a földbérek felemelését. Ilyen kényszer hatása alatt születelt meg a buzavaluta — éppen két esztendővel későbben, mint amikor meg kellett volna születnie. De még igy sem lehet radikális megoldásról beszélni, mert a város hatósága tuságosan keztyüs kézzel intézte el a buzavalutás földbérrendszerre való áttérést. Az alaphibát akkor követték el, amikor nem a békebeli földbérek békebeli buzaértékét vették figyelembe a buzabérek megállapításánál, hanem a koronaértékben megállapított béreket számították át búzára a buza akkori értéke szerint. Igaz ugyan, hogy a koronaértékben megállapított béreket az átszámítás előtt néhányszor felemelték, de az emelés meg sem közelitetfe az értékváltozások arányait és igy a buzabérek mélyen a békebeli bérérték alatt maradtak. Hiábavaló volt minden küzdelem, minden érvelés, a város tanácsa - irtózott a radikális megoldás gondolatától. Időközben a viszonyok egyre rosszabbodtak, a város pénzügyi egyensúlyát minden pillanatban a fölborulás veszélye fenyegette. Pénz a városi tisztviselők javadalmazásán kivül nem jutott semmire, pedig a háború alatti rongálások kijavítása egyre sürgetőbbé vált. A kövezés, a világítás, a vízellátás kérdésének megoldása szóba sem jöhetett. A drágulási folyamat mégis arra kényszeritelte a tanácsot, hogy eredeti álláspontját lépésről-lépésre feladja. A visszavonulás lassú volt. Végre a mult évben megszületett a határozat, hogy radikális revízió alá kell venni a buzabéreket és minden vonalon a békebeli bérértékre kell visszatérni. Ugylátszott, mintha hatott volna az a nyomós érv a város tanácsára, amely szerint a városi polgárság teljes joggal követelheti a békebeli bérértéket azoktól, akik haszonélvezői a város ingatlan vagyonának. Amikor a határozat végrehajtására került sor, kiderült, hogy valahol ismét súlyos hiba történt. Az 1924. évi költségvetés tárgyalása alkalmával kemény viták hangzottak el a földbérkérdés körül. A vita két részre oszlott. Voltak, akik a földbérbuza hetvenezer koronás váítságárát kifogásolták — ennyivel szerepelt a költségvetésben, pedig a buza ára már akkor meghaladta a százezer koronát — és azt kívánták, hogy a közgyűlés a buzabéreket a buza valódi értéke alapján állítsa be a költségvetésbe, az ebből származó többletet pedig az utcák, a sétaterek rendbehozására, a vízvezeték és a világítás bővítésére irja elö. Mások azt kifogásolták, hogy a valódinak minősített buzaparitás — nem valódi. A költségvetésűén ugyanis a földbérjövedelem 3.208,000.000 koronával szerepelt — hetvenezer koronás búzaárral kalkulálva. A háború előtt a városi bérföldek jövedelme 1,600.000 aranykorona vol', ami körülbelül nyolcvanezer métermázsa buza értékének felelt meg. Az 1924. évi költségvetésben előirt földbérjövedelem 45.828 mázsa buza értékével egyenlő, tehát majdnem ötven százalékkal kisebb, mint amennyi a hiboru előtt volt. Ezek a számok beszéltek a költségvetést tárgyaló közgyűlésen, de a polgármester is beszélt és szép szavainak meggyőző ereje lebirkózta a rideg számok hatását. A közgyűlés többsége elfogadta a költségvetésnek ezt a részét is minden váltóztaíás nélkül és talán abban a szent hitben, hogy mégis csak valtfdi buzaparitás van benne, akármit is beszéljenek a számok. Most azután nagyon furcsa helyzet állt elő. A tanács — mint ismeretes — nem régen elhatározta, hogy az összes városi vámokat és Csehek Magyarországon. Irta; dr. Czimer Károly. III. A vadászatot és fegyverjátékot a trencséni nagy lovagteremben dus lakozás követte. A főaszlalnál ülő uraknak serény apródok raja, az alsóbb rangú nemes atyafiaknak sürgö-forgó száz szolga hordta az ételt és italt. Amikor már derűs, hangos jókedvtől visszhangzott az oszlopos ebédlő ház boltíves csarnoka, egyszer csak Máté ur intésére a Iakomaigazitó hopmester nagyot vágott a jeladó érckorongra, aminek buggó hangjára e csendesült a lakoma zsivaja és felhangzott az asztalnok híradó harsány szava: — Emlékezzenk régiekvei 1 Hallgassátok te kegyelmetek az igricek és énekmondó hegedősök szép csácsogásait 1 Az egyik igric, a fiatal, szép, erős csengő hangon énekelt, mellette szépen zengett a hur uja alatt, mint Dávid citeráján és Máté urat magasztalta, amikor még mint fiatal királyi apród, a rác hercegek kezéből a fegyvert torban kiverte s élve elfogta és IV. Bélához vezette őket. A másik, az öregebb, a hangjafogyott, ordastorku énekmondó, borostyás hangon, kessedt hurpengetés mellett, a morvamezei diadalt deklamálta el, amelyben a nagyszakállú Mátyus nádor, Málé urnák őse, Ottokár cseh királyt haraptatta fűbe, nagyszámú vitézit pedig nádasba, mocsárba fulaiztotta. A fiatal énekes nótája férkőzött a szivekbe, annál inkább, mert azt tartották az alattvalói hűséggel összeillőnek, hogy az ágaskodó koronás oroszlánnal díszített cimerü csákók köJJ! "e az elhalt nagy daliáknak, hanem az eionek jfirjon kj a nagyobb dicsőség, azért a jeienieyők elismetö hangulata, igen csak a I fiatal dalnok felé vergált, de mindenki meglepetésére Máté ur kitért a magasztalás elől és azon kijelentéssel „Tiszteljük az ősöket és öregeket 1" — a vén hegedűsnek ítélte az arany serleget és mellé egy pár tót falut a vág völgyében, hogy az Ö6z dalnoknak ne kellessék tovább a nemesi kúriákba járó familiáris szolgák módjára ételért, borért avultas gúnyáért dicsérni az elődök virtusát. Máté ur különb mécénásnak bizonyult, mint később a habsburgi sarjadék I Ferdinánd császár és király, aki Tinódi Sebestyén lantos diáknak csupán 50 darab rétestészta vékonyságú ezüst forintokat adott, pedig olyan nagy birodalma volt, hogy a nap sohasem nyugodott le benne. . . .. t, Amié az uri renden levő vendégsereg a fellegvár nagy palotájában mulatott, az alatt Csák Máté udvarához tartozó vadászok agarászok, pecérek, solymárok, nyulászok halászok, mesteremberek, katonák más külső-belső cselédek s a köznép számára az alsó vár térséges udvarán hordók voltak csapra ütve és nyárson sült a tót jobbágyok álta adóban beszállított fehér bárányok és kövér tulkok tarja Folyt a bor, ropogott a tűz, a belecsöpögő zsírtól magasra csapott a máglyák lángja, mellette ugyan csak iárták az inarángató, toppantó ha dutYnco "amiből kés5bb a katonacsatogató legény megejtő verbunkos, toborzó táncok Cr Asztal bontás után Máté ur híveivel alászállott azalvábW vMrsütés mellett vigadó magyar éi tót cseléd népeinek mulatságában kedvét lelje. , ... A tót falvak előjáróinak csoportnál a nagyereiü szálas, csontos fánosik, a hludovai biró, aki az ütközésben kétkézre fogott szöges cséppel szokott dolgozni, a nagy ur mulattatására eljárta a hires tót táncot, a podza-bucski-1, miközben hatalmasul verte bocskorszijjal becsavart bokáját és mert a bevett bortól ugyancsak forrott benne a harci kedv, hetvenkedve mondogatta urának: — Sag ne fáljen mladi pán Matykó, amig engem látji, megeszunk hánákot egy vecserárá, ha ide gyinnel Nem is sejtette a tót atyafi, hogy az események hamarosan szaván fogják. * Estebéd után pihenőre tért a vendég uri had az ágyas házakba; a közrend és pórnépség az alsóvárak födeles szárnyékaiban s a magával hozott sátrakban és ekhós szekerekben települt nyugovóra. Éjfél táján porlepte fáradt Iovu hirnök pogány dörömbölést vitt véghez az alsóvár főkapuján. Az álmából fölvert Demeter mester, a soros porkoláb, nagy mérgesen tárta föl a kapufölötti ablakot és kidugta a kémlelő lámpást. — No, minden jó lélek dicsérje az Urat! Hát téged micsoda forgó szél sodort ide ? — Hamar le kell ejteni az emelcse hidat. Baj van a határon. Be kell izenni tüstént a nagy urnák, hogy a gyepü-vidék népe nem bírja tartani a holicsi várat. A nagylakozástól csak hortyognak te kegyelmetek és nem látják lángolni alszél felől az őrhegyek jeladó csóváját. Demeter mester ijedten húzta be az ablakon a lámpást és amint kitekintett a vak éjszakába, hát csak arra dél felé, Szakolcza irányában, magasan lobogott a hirhegyek ormán a tűzoszlopok szélcsapkodta zsarátnoka. Gyorsan felrugdalta a fülkékben hortyogó kapu-őröket. A hidláncokhoz hé l Hamar eresszétek le a felvonó hidat I (Folytatjuk.)