Szeged, 1924. március (5. évfolyam, 51-75. szám)

1924-03-08 / 57. szám

SZBOBD Szeged, 1924 március 8. valami gyakorlati eredménye anntk, ha a köz­gyűlés felir a kereskedelmi miniszterhez és az útadó mérséklését kéri. A polgármester tagadó válasza után kijelenti Magyar József, hogy sokallja ugyan az adót, de nem tehet más', meg kell nyugodnia benne. Több felszólalás nem hangzott el. A polgár­mester megköszönte a megjelentek érdeklődését és bucsuzóal arra kérte őket, hogy a szombati közgyűlésen jelenjenek meg és támogassák törekvéseiben. Itt emiitjük meg, hogy pénteken délelőtt a Szegedi Háztulajdonosok Egyesülete bejelentette a polgármesternek a háztulajdonosok csstlako­zását ahhoz az indítványhoz, amelyet a köz­gyűlés összehívását kérő bizottsági tagok ter­jesztenek elö a rendkívüli közgyűlésen. Az egyesület tiltakozik a száztizszázalékos útadó ellen, mett az legsúlyosabban éppen a ház­tulajdonosokat terheii, akik a lakésforgslom korlátozása iriatt úgyis ráfizetnek a házuk föntartására. Kérik a polgármestert, hogy tiita zásukat tolmácsolja a közgyűlés előtt és ter­jessze elö indítványukat, amely teljesen födi a városatyák indítványának lényegét. Vasárnap délelőtt fél II órai kezdettel Féihelyárakkal CONRAD WElDT-tel a főszerepben: TELL VILMOS a hires svájci szabadsághős története két részben, egyszerre, egy előadásban a Belvárosi Moziban. • II /Q Szombat. Róm. kat. és protestáns Ist. • ••/O. János. f Gör. kat. Teofilakt. Nap kel 6 óra 29 perckor, nyugszik 5 óra 53 perckor. Meteorologiai intézet idöprognozisa: Változékony idő hősüllyedéssel, helyenkint csapadékkal várható. Somogyi-könyvtár nyitva d. e. 10—l-ig, d. u. 4—7-ig. Muzeum nyitva d. e. 10—l-ig. A szinházi előadás fél 8 kor, a mozi előadások 5, 7 és 9 órakor kezdődnek. A gyógyszertárak közül szolgálatot tartanak Gerle Jenő Klauzál-tér 3 (teleion 359), Gergely Jenő Kossuth Lajos-sugárut 31 (telefon 62), dr. Löbl Imre Gizella­tér 5 (telefon 819), Moldvány Lajos Újszeged (telefon 846), Nindl János Petőfi Sándor-sugárut 4t (telefon 777), Nyilassy Ágoston Szilléri-sugárut 11. A skandináv döntőbizottság. Kgpenhága, március 7. A skandináv államok konferenciája elhatározta, hogy öt tagu döntő­bíróságot küld ki minden vitás kérdés meg­oldására, amely a skandináv államok közt fel­merülhet és közönséges diplomáciai uton el nem rendezhető. — Kibőv&lt a rendkívüli közgyűlés tárgy­sorozata. A szombati rendkívüli közgyűlés tárgysorozatát mégis kibővítette a tanács. Pén­teken délelőtt előkészítő tanácsülés volt, amelyen elhatározták, hogy a kéményseprődíjak rende­zésének ügyét is a közgyűlés elé terjesztik. A tanács azt javasolja, hogy a kéményseprés 250 koronás alspdiját nyolcszáz koronára emelje fel a közgyűlés. — Kinevezés. A minisztertanács dr. Gál László igazságügyminiszteri titkárt legutóbb tartót' ülésén mi­niszteri osztálytanácsossá nevezte ki. Dr. Gál, aki sze­gedi származású, öt év óta elnöki titkára az igazság­ügyminisztériumnak s ugy magának a városnak, mint a szegedieknek megbecsülhetetlen szolgálatol tett állá­sában előzékenységével és méltányosságával. A kine­vezés hirére az üdvözletek áradatával halmozták el dr. Gál László Szegeden élő édesanyját, a közbecsülésben élő özv. Gál Jánosnét. — A város httódága a nem földmives bérlők ellen. A polgármestertől nyert értesü­lésünk szerint a város hatósága rövidesen elő­terjesztést tesz az Országos Földbirtokrendező Bírósághoz, hogy a földbirtokreform értelmében vonja meg minazoktól a földbértetet, akik nem maguk müvelik meg a földet, hanem mással műveltetik, vagy felesen gazdálkodnak. Az elő­terjesztés terve azért merült fel a városházán, mert a földműves bérlőket éppen azok a bér­lök izgatják a buzaparitásos földbérrendszer ellen, akik — nem földmivelők. — Megegyeztek munkaadóikkal a bécsi banktisztviselők. A bécsi banktisztviselők és munkaadóik között egész éjjel folytak a tárgya­lások, amelyek most már eredményre is vezet­tek, amennyiben létrejött a tejes megegyezés. A tisztviselők elfogadták a 9-7,4-ig, illetve a pénztáraknál 9—3 óráig tartó munsaidőt, viszont megkapták a 14-1 százalék fizetésemelést. A munka már hétfőn meg is kezdődik. Németh Mária hangversenye hétfőn délután 6 óra­kor a Belvárosi Moziban. (Harmónia.) — Házasság. Szemző Margit és Szemző Aladár folyó hó 9-én délelőtt 11 órakor házas­ságot kötnek. (Minden külön ér'esiiés helyett.) i — Vizsgálatot indítottak valamennyi vám­kirendeltség ellen. Budapestről jelentik: Az emlékezetes szombathelyi vámcsalás kipattanása u'án szigoru vizsgálatot inditotiak valamennyi vámkirendeltség ellen. A vizsgálat eredménye­ként 180 főváms;aki tisztviselő közül nyolcvan ellen indult fegyelmi vizsgálat. A vizsgálat ter­! mészé esen a vidéki kirendeltségekre is kiterjed. — Adófelszólamlási tárgyalások. Szombaton, 8-án, az I. számú bizottság a Kamarában a kö­vetkezők felebbezéseit tárgyalja: „Kegyelet" disz­temetkezési intézet, Széchenyi-tér 6, Balázs Imre Csekonics-utca 3, Rosendorn Ferenc Báró Jósika­utca 14, Branyó Józsefné Petőfi Sándor-sugárut 30, Markovics Pál Vásárhelyi-sugárut 13, Bach és Deutsch, Maros-utca 24, Perlesz Berthold Polgár­utca 26, Glauber János Polgár-utca 19, Kellner Sári, Tisza Lajos-körut 19, dr. Mezei Pál ügyvéd, Kovács Konrád Boldogasszony-sugárut 2, Budy Lajos Kossuth Lajos-sugárut 4, Beckner Vidra­utca lb, Privinszky Zoltán Kálmán-utca 8, özv. Dankó Györgyné Bárka-utca 15, Bolgár Lajos Kossuth Lajos-sugárut 24, Sebestyén Marcell Báró Jósika-utca 19, Papp Pál Attila-utca 9, Vass Fe­renc Szentháromság-utca 19, Bolgár Lajosné Kossuth Lajos-sugárut 29, Katona Ilona Báró Jósika-utca 1, Franki Antal gyógyszerész Szent György-tér 6, Bohdaneczky Imre Szenthárom­ság-utca 41, Dr. Barta Sándor ügyvéd Ko­rona-utca 13, Körösi Géza Tisza Lajos-körut 57., Fried Ignác Polgár-utca 6, Szabó Mariska Boldogasszony-sugarut 38, Révész Henrik Boldog­í asszony-sugárut 38, Lukács Miksa Kálvária-tér 2, Schulter Vilmos Korona-utca 11, Horváth Henrik Petőfi Sándor-sugárut 21, Madár Imréné Attila­utca 11, dr. Polgár Péter ügyvéd Deák Ferenc- ! utca 6. A II. szátnu bizottság idézettekkel tárgyal. I A III. száinu bizottság a régi gimnázium épületé­ben : Jaksa János, Mészáros János, Nagy Lajos csengelei lakosok, Tóth István, Kovács Sándor, ifj. Kovács Sándor balástyai lakosok, Szűcs János, Fődi József, Greguss Ferenc, Kamócsai Ferenc röszkei lakosok, Teodorovics Ferenc, Papp Antal, Mityók Imre átokházi lakosok, özv. Bóka Józsefné szentmihálytelki, Vig Imre, Magyar János, Volford György királyhalmi, Vass Lajos, Tanács József domaszéki, Szabó Lajos, Börcsök Pál, özv. Szűcs Józsefné nagyszéksósi és Bárkányi Antal őszeszéki lakosok ügyeit tárgyalja. — Rafeaimazáaert elitéit ku.zus hírlapíró. Budepes'rő! jelentik: A mult év végén Kele­men Qáza A Nép cimü lap munkatársa kül­döttséget vezetett Sip5cz Jenő polgár.nesler elé. A küldöttség tagjai az elektromos művek e a­berei voltak. Kelemen a lapban különféle kijj lentéseket teit Buzáih a pol^árra^sfer ellen, aki­ről azt állította, ho$y az elektromos müvek szá­mira kedvezményes ruhaszövetből öt öltözetre valót igényelt maginak. Bu?áth János a háló­sig előtt VÍIŐ rágslmizás vétségeért feljelen­tette Kelement. Az eiső tárgyalást február 15-én tartották, ahol a biróság Sipőcc alpolgármester kihallgatását nndslte eí, amelyet ma foganato­sítottak. A biró ág itéleíéban bűnösnek mon­dotta ki a hatóság élőit való rágalmazás vét­ségében Kv-lemcnt és ezért egy havi fogházra és 100.000 korona pénzbüntetése Ítélte. A vé­delem az itélet ellen fekbbezett. — A csehszlovák köztársasági elnök szü­letésnapja Prágából jelenlik: Massaryk elnök 74. születése alkalmából minden nyilvános és magánépület zászlódiszben áll. Az elnöknél lefolyt tisztelgéseken a diplomáciai testület is résztvetf. — Adományok. A nemzeti megújhodás emlék­táblájára a következő adományok érkeztek a fő­ispáni hivatalhoz. Lloyd Társulat 50.000, Landes-Í berg Mór 50.000, Sugár Sándor 25.000, Magyar Altalános Hitelbank 100,000, Sándor Lajos 25.000 koronát adott. — Tűz a budspöíii Concordia-gőzmalom­ban. Budapestről jelentik: Pénteken este 7 óra 6 perckor jelentették a központi tüzőrsé­gen, hogy a Soroksári-ut 24. sz. a. Concordia­RŐzmalombín tüz van. A tűzoltóság nagy ké­szültséggé! vonult ki, munkája azonban szeren­csére nem ak^dt, mert a rmlomépfllet I. eme­leti 7. sz. a. hengerszéfcében keletkezett tüzet a gyári tűzoltóság rövidesen eloltotta. Számba­jövő kár nincs. — Ébredő elnök és egy makói szerkesztő afférja. Oroszlány Gibor makói szerkesztő, volt tartalékos főhadnagy, lapjában cikket irt Zakár János, a sarkadi Ébredő Magyarok Egye­sületének elnöke ellen. A cikk szerint a sar­kadi cukorgyár vezetőségével szemben az ébredő elnök terrorisztikusan lépett fel. Z tkár a makói szerkesztőt a körletparancnokságnái, mint volt tisztet, följelentette azon a cimen, hogy táma­dásai miatt tőle elégtételt nem kéri. A makói szerkesztő ezt azért nem tette, mert az ébredők elnOkéiOl kOziudomásunak Állitott*. ho^y btln- . letett előéletű. A szegedi katonai kőrlelparancs­nokság tiszti választmánya a becsület ügyi eljá­rás lefolytatása után most Oroszlány Qábort felmentette s az ébredő elnök vádjaival szem­ben teljesen rehabilitálta. Az érdekes döntés ugy Sarkadon, mint Maión, nagy föltűnést keltett. — Kscáóh Pongrác zongorája. Budapest­ről jelentik: Pénteken délelőtt érdekes árverés folyt le Budapesten a Chmel-cíg zongoratermé­ben: nemrégen elhunyt zeneszerzőnk, KíCióh Pongrácnak a zongorájit árverezték igen nagy érdeklődés mellett. Az értékes zongorj kikiáltási ára 35 millió korona volt és 42 millió koro­náért vette meg Komlós Jenő, a Schwarczer­szanatóiium igazgató-főorvosa, aki hosszú ideig gyógykezelte a beteg zeneköltőt. Régi órákat, ékszert, aranyat, ezüstöt és drágakövet legmagasabb árért vásárol Deutsch Imre, Széchenyi-tér 9. (Zsótér-ház.) w Reich Brzal külföldi tanulmányútjáról mo­dellkollekciójával hazaérkezett. Nöi divatterme Somogyi utca 22. Telefon: Pénztár 582. BELVÁROSI MOZI Telefon : Igazg. 258. Március hó 8. és 9-én, szombaton és vasárnap grandiózus alakításával, Magyarországon először: A hires svájci szabadsághős története két részben, egyszerre, egy előa ásban. Egyidejűleg: A 1 e g 11 j ql I> t> sportrevü, Előadások kezdete: Hitköznap 5, 7, 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. 1ÖE1I Hétfőtől Fk HrtSZHffjÓ • • • A szezon legnagyobb kalandotfilmje. » Makulaturát, SffiíffltKS ket, valamint papírhulladékokat és bizalmas iraw»» bezuzásra legmagasabb napi áron veszünk. M Krausz Lajos és Tsa ÍX.on

Next

/
Thumbnails
Contents