Szeged, 1924. március (5. évfolyam, 51-75. szám)

1924-03-04 / 53. szám

Steged, 1914 március 4. SZEGED Fogadóest a parlamentben. (A Szeged budapesti tudősitójdlóL) Hétfőn este 9 órakor tartották meg rendkívül díszes külsőségek közölt a parlament kupolacsarnoká­ban a tüdőrész elleni védekezés támogatására rendezett fcgadó-estélyt. Ez alkalomra megnyifotlák a parlament főbe­járatát s a pazarul kivilágított lépcsőcssrnokon keresztül vonultak fel a kupolacsarnokba a meghívott előkelőségek és a közönség. Olt volt az egész magyar közélet minden előkelősége. Az ünnepélyen megjelent Nagybányai vitéz Horthy Miklós kormányzó is, továbbá József kir. herceg és Auguszta főhercegasszony; Iza­bella hercegnő és a pármai herceg családi gyász miatt távol maradtak. A megjelenteket Kar?,fiáth Jenő háznagy és Scitovszky Bála ház­elnök, valamint Huszár Károly és Pesthy Pál alelnökök fogadták. A kormány részéről jelen volt Bethlen István gróf feleségével, Csáky Károly gróf, Vass József, Daruváry Géza és nagyatádi Szabó Is!ván. Az ünnepélyen a kül­földi követségek is képviseltették ma?ukat, m unnepeiyen megieiem iitgy"""/** »«v* »— 1 rTlL^.. rmTATji-LauimiinjiirLin -irri '" " Olaszország hozzájárult Szaloniki szerb megszállásához (?) Belgrdl, március 3. A horvát köztársasági párt gyültst tartott Zágrábban és tiltakozott a fiumei állt" felosztása ellen. Tiltakozik a párt az olasz-ugoszláv szerződésnek állítólagos két függeléke ellen. Ezek egyike kimondja, hogy jugoszláv belső zavar esetén Olaszország fel­szólításra segédcsapatokat küld, de minden­esetre jótdulatu semlegességet tart. A másik függelékben Olaszország hozzájárult ahhoz» hogy Jugoszlávia adott pillanatban Szalonikit és a mögöttes országrészeket megszállja. Ezzel szemben Jugoszlávia Dalmáciában területi kom­' penzációkat ad Olaszországnak. A titkos függelék létezését belgrádi kormánykörökben erősen cáfolják. Nlacdonald és Poincaré levélváltása. Londt, március 3. Párisban és Londonban szombat" este hiva'alosan közölték, hogy Macdonld és Poincaré között ujabb levélváltás történt külpolitika időszerű kérdéseiről. Mac­donald evele mult vasárnap érkeze't meg Pá­risba pincaré válaszát pedig szerdán adták át az mgol miniszterelnöknek. A leveleket közzéteík. A terjedelmes levelezésnek az a célja hgy elsimitsa azt az ellentétet, amely a két őrstg között kétségtelenül megvan. Mac­donaldfóvatkozik arra, hogy az angol köz­felfogá szerint Franciaország a békeszerződé­sek eipéré olyan helyzetet akar magának te­remtev> amely biztosítja számára mindazokat az elfföket, amelyeket a béketárgyalások során a szükségesek között nem tudott megszerezni. Angia aggodalommal nézte azt a Franciaország­nak tulajdonított szándékot, hogy főidre akarja tiporni Németországot és az angolok jogos ér­deketrevató tekintet nélkül uralkodni kíván a szdrazfldön. Mscdonald levele egyébként rend­kívül tkülékeny hangú. Poincaré őszinte han­gon v#szolt és azt mondja, hogy Francia­ország sohasem követelte magának a Rajna határt, Politikai körökben és az angol közvé'e fény­ben Macdonald tegnap este közzétett levele óriási feltűnést keltett, különösen az a rész, amely a Rajna- és Ruhr-vidék katonai meg­szállásának lemondásáról szól és azt javasolja, hagy ebben a kérdésben esetleg a Népszövet­séghez lehetne fordulni. A Daily Mail értesü­lése szerint a szakértői bizottság tárgyalásának befejezése után alkalmasint hamar összehívják azt az általános konferenciái, amelyen ezeket a kérdésekei megvitatják. Macdonald miniszterelnök Púincftréhoz inté­zett levele végén ezeket mondja: „Ha meg tudunk egyezni az alapelvek tekintetében s ha ezeket az elveket a különböző népek és az egész világ közvéleménye előtt kifejthetjük, akkor számos másodrangú probléma megoldása nem volna leheletlen." Macdonald azzal zárj* be levelét, hogy ki­fejezést ad a Franciaország és An&lia közötti együttműködésre valő késiségénsk, még pedig teljes rokonszenvvel a különböző szükségletek iránt a a? egész világ érdekének figyelembe vételével. Ez az együttműködés elengedhetetlen arra, hogy Európát tslpra lehessen segiteni. III & Kedd- Mm. kat. is protestáns Kazmir. II l/v. Gör. kat. Gerazim. Nap kel 6 óra 37 perckor, tugszik 5 óra 41 perckor. Somo^-könyvtár nyitva d. e. 10—1, d. u. 4—7. Muzeum'yitva d. e. tű—1. A szirAzi előadás fél 8-kor, a mozielőadások 5, 7 és 9 ónpr kezdődnek. A gyó'szertárak közül szolgálatot tartanak Gerle Jenő Kl^ál-tér 3. (telefon 393), Gergely Jenő Kossuth Ujos-suirut 31. (telefon 62), dr. Löbl Imre Gizella­tér 5. (ftfon 819), Moldvány Lajos Újszeged (telefon «46), NiJI János Petőfi Sándor-sugárut 41. (telefon «77), Njassy Ágoston Szilléji-sugárut 11. Hirdetőinkhez! A nymdák és alkalmazottaik között érvény­ben Iev munkabér-index alapján február 16-án 15 és f százalékkal, február 23-án 21 és fél százalék, március 1-én 18 százalékkal emel­kedtek i nyomdai munkabérek és március 8 ára tcábbi 28 százalék emelkedés van már megália|tva- Ez 100 százaléknál magasabb enielkecPne?í fe,el meg. ami felment bennün­ket annÉ indokolása alól, Hogy miért kell hir­detési á»nkat emelni, és pedig egyöntetűen az összes jegedi napilapok hé1 fői megállapodása szerint pnnali hatállyal. Az egséges uj hirdetési árak a következők: ApróhirJés szavanként 400, de legalább 4000 korona, Dekahirdetés egy hasáb szélességben milliméiftiként 400 korona, reklámhirek soron­ként 300 korona, családi, orvosi* ügyvédi stb hirek 5 >"g 30.000 korona, gyászjelentések] közgazdasági hirek és nyílttéri közlemények 100 százalékkal drágábbak. Szalaghirdetés az első oldalon 10 milliméter magas 30.000 ko­rona, minden további milliméter 3000 korona, a belső oldalakon 20.000, illetőleg milliméteren­ként 2000 korona. Bankok és vállalatok nyolcad­oldalanként 160 000, negyedoldalanként 320 000 féloldalanként 640.000 és egész oldalanként 1,280.000 koronát fizetnek. — Meeh&lt Polgár Péter. Szeged város társadalmának egy régí.kedvesalakja távozott el ismét az élők sorából jP^dr Péter nyu­galmazott államvasuti főfelügyelő. A szegedi üzletvezetőség gépészett osztályának volt év­tizedeken keresztül a vezetője Tevékeny részt vett a város közéletében is. A hs Iái hirtelen ragadta el. Sohasem betegískedet Néhány nap­pal ezelőtt meghűlt, tüdőgyulladást kapott amely megölte. Áprilisban töltötte volna be nyolcvana­dik" életévét. Elhunytát - amely általános rész­vétet keltett az egész városban — három leánya és fia, dr. Polgár Péter ügyvéd gyászolja Te­metése kedden délután 3 órakor lesz a Szilágyi­utca 1. számú gyászházból. - A dohányárén* Budapestről jelentik: A mult héten híre járt hogy a dohánynemüek árát megint fölemelik. Beavatott forrásból ugy értesülünk, hoRy tényleg távozik a dohányárak fölemelését. Hír szerint a dohányátemelés va­sárnap lép életbe és 100 százalékos lesz. A Devizaközpont közli, hogy 100 takarékkorona árfolyama egyenlő 104 papirkoronával. BMMMMMMMMMMMMMfMMMMf Megszüntetik a kalifátust. Angóra, március 3. A török nemzetgyűlés többségi pártja hétfői ülésén elfogadta annak az indítványnak első szakaszát, amely a kalifa elmozdítására s a kalifátus megszüntetésére vonatkozik. Az a nézet uralkodik, hogy vala­mennyi szakaszt el fogják fogadni, mert semmi­féle beavatkozást sem engednek meg, még muzulmán országok részéről sem. — Adófölszólamlási tárgyalások. Az I. sz. bizottság a kamarában: Raffay Ferenc vendéglős, Kossuth Lajos-sugárut 10. Szász Károly Mérey­utca 6c. Markovics Lajos Mérey-uta 6c. Fia­mand Béla Attila-utca 16. Ottovay Károly vaskeres­kedő, Tisza Lajos-körut 51. Erőssy Aíadárné Vi­téz-utca 27. Frankó Andor gyógyszerész, Kálvária­utca 17. Dr. Kovács Ödön Tisza Lajos-körut 27. Gruber Pálné Lengyel-utca 27. Staubért Izidor Gyula nyugalmazott ezredes, Tisza Lajos-körut 29. Kecskeméti Emiiné Tisza Lajos-körut 90. Ifi. Sán­dor Ferenc borkereskedő, Margit-utca 24. Pásztor József Kálvária-sor 8. Kónya Sándor Oroszlán­utca 2. Berde Károly egyetemi tanársegéd, Fehér Mátyásné Szentháromság-utca 30. Deutsch Imre Széchenyi-tér 9. Dr. Lipkay Kálmán ügyvéd, Fodor­utca 6. Schöpflin Ottó Margit-utca 28. Dr. Hajnal István Bástya-utca 7. Csillag Sándorné Gyertyá­mosi-utca 14. Palásti Lajos cipész, Wolf Ármin Gyertyámosi-utca 4. Friedmann Lázárné Vásárhelyi­sugárut 23. Nagy Albert Valéria-tér 5. Dr. Balogh Marcel ügyvéd, Tisza Lajos-körut 73. Dr. Márton József nyugalmazott táblabíró, ügyvéd Mérey-utca 6. — A II. sz. bizottság a javadalmi hivatal épü­letében a következő adózókat felszólítja, hogy kö­zelebbi címüket saját érdekükben közöljék a pénz­ügyigazgatósággal délután 4—7 óra közt Miklós József bizottsági jegyzőnél, a lehető Tlegrövidebb időn belül: Ormos Ferencné dohánykisárus, Pal­kovics Károly borbély, Lusztig Jakab, Auslánder Miksa, Kovács Pál szűcsmester, Gyurki György cipész. Özv. Peller Lajosné, Béres Pál. — A. III. sz. bizottság a régi gimnáziumban a hétfőre és keddre idézettekkel majd csak szerdán, 5-én fog tárgyalni. — A budapesti banktisztviselők fizetéseme­lés! mozgalma. Több bank tisztviselői mozgalmat indítottak és a legsürgősebben követelik a fize­tés felemelését. A tisztviselők kijelentették, hogy legalább az aranyparitásos fizetés feléhez ra­gaszkodnak. A memorandumot részben már szombaton át sdták az igazgatóságnak. A döntő lépés csütörtökön este történik meg a Pénz­intézeti Tisztviselők Egyesületének rendkívüli közgyűlésen. — A azivarkahüvely és szlvarkapaplr ki.cstári részesedésének módosítása. Olyan szivarkahüvely után, amely dobozonként legfeljebb száz hüvelyt tar­talmaz 29o.ooo korona, szivarkapapir után oedie c«o­niortrtnlr.mí t<t/v(/t1ínUl. C . 1 l i < • V ® _ cius lG-ig be kell jelenteni a pénzügyőri szakasznál, ahol a fizetendő pótrészesedést előírják. Az előirt pót­részesedés 8 nap alatt befizetendő a pénzügyigaz­gatóságnál, mert ellenkező esetben a hátralékos összeg után 24 százalékos kamatot kell fizetni. Brlliiáns gyöngy-ékszer Fischer Testvéreknél. — Beke Manó utóda. Budapestről jelentik: A Pázmán-egyetemen az annakidején állásától elmozdított Beke Manó tanszékére nézve dön­tés történt és a tanszékre Groschmldt Lajost, a kiváló tudóst nevezték ki. Rendkívüli filharmonik.a hangverseny 10-én délután 6 órakor Németh Mária közreműködésével. Jegyek Harmóniánál. — A szesz kincstári részesedésének ujabb meg­állapítása. A pénzügyminiszter most kiadott rendele­tével újból szabályozta a kincstári szesz eladási ár­részesedést. A rendelet értelmében ha a fogyasztási I adó alá eső szesz megadózva kerül forgalomba uev hektoliter fokonként lö.ool korona 60 fillér adó 'és ár­részesedés fizetendő. Külföldről behozott égetett sze­szes folyadékok után a vámilletéken és a szeszfogyasz­tási adón kívül 15.000 korona kincstári részesedés. A szabadforgalomba átment égetett szeszesfolyadékok pót­részesedéssel való megrovása kivételesen mellőzve lett. Eljegyzés. Óvári László (Makó) eljegyezte Lampel Irmát (Szeged). (Minden külön érte­sítés helyett.) óráját javitassa Babosnál, Oroszlán-utca 6. « SZIGEDI MAGYAR-AMERIKAI BANK R.-T., „KÁRÁSZ-UTCA FÖlPHITELBANK ÉS MAGYAR-AMERIKAI BANK Budapest alapítása

Next

/
Thumbnails
Contents