Szeged, 1924. február (5. évfolyam, 27-50. szám)
1924-02-28 / 49. szám
SZBOBD Szeged, 1924 febraár 28 Veszélyben a lakásépítési akcié. (A Szeged tudósitójától) Megírta annak idijén a Szeged, hogy a polgármester szóbeli tárgyalások során megegyezett a népjóléti miniszterrel a szegedi lakásépítés feltételeiben. A szóbeli egyezség szerint a város egymilliárd korona építkezési kölcsönt kapott volna és ennek a pénznek a felhasználásával egy háromemeletes bérpalota építéséről volt szó. Az államkölcsön visszafizetésének feltételeit p:dig később állapították volna meg. A mérnöki hivatal már meg is kezdte a bérpalota terveinek összeállítását, most azonban váratlan fordulat állott elö, amely egyelőre megakasztja a további előmunkálatokat. Leirat érkezett ugyanis a népjóléti miniszteriől, aki most írásban közli az építkezési kölcsön folyósításának feltételeit. Ezek a feltételek homlokegyenest ellenkeznek a polgármesterrel történt szóbeli megállapodással. A leirnt szerint a népjóléti miniszter biztosit a város számára egymilliárd korona építési kölcsönt. A telket és a közmüveket adja a város ingyen. Az épület hatvan évig a kormány tulajdona lenne, azután kapná csak meg a város. Ha a város előbb akarná megszerezni, köteles az egymilliárd korona valorizált értékét megtéríteni az álamnak. Hajlandó a népjóléti miniszter arra is, hogy egymilliárd koronával hozzájárul az építkezéshez, ha a város ad telket és közmüveket, ezenkívül a költségekhez tetszésszerinti összeggel hozzájárul. Az épület tulajdonjoga ebben az esetben megoszlik a város és az állam között, még pedig az állami hozzájárulás és a város által nyújtott értékek közötti arány szerint. Az ép tkezéshez szükséges faanyagot a mindenkori napiárnál 20 százalékkal olcsóbban adná a népjóléti miniszter. A polgármester szerdán délelőtt rendkívüli ülésre hivta össze a város tanácsát és az ülésen felolvasta a miniszter leiratát. A tanács ugy találta, hogy a népjóléti miniszter feltételei — amelyek hom okegyenest ellenkeznek sz5be!i feltételeivel — elfogadhatatlanok. Itt említjük meg, hog/ a kolozsvári tud jmányegyetem tanári ktra is bele akar kapcsolódni a lakásépítési akciób). Dr. Vjszprény Dezső rektor memorandumot intézett a népjóléti miniszterhez és kifejtette, hogy az egyetem normális működésének egyik legfontosabb előfeltétele az, hogy az egyetem professzorai az egyetem székhelyén lak lassanak. Kéri, h)gy laiásépiiés céljára a népjóléti miniszter a kilátásba helyezett egymilliárd koronás állami hozzájárulás helyett kétmilliárdot bocsásson Szeged város rendelkezésére llita a nemzetiségi kisebbségekről. Interpellációk a Habsburg-propagandáról, a debreceni választásról és a lakásbéremelésről. (A Szeged budapesti tudósitójától.) A nemzetgyűlés szerdai ülését 11 órakor nyitotta meg Scitovszky Béla elnök. Az elnöki előterjesztés után az összeférhetetlenségi bizottság Reischl Richárd összeférhetetlenségi ügyében hozott ítéletét olvasták fel. Reischl ügyében összeférhetetlenség esetének fennforgását nem látják. Ezután az inditványi és interpellációs könyvet olvasták fel. Indítványt Pakots József jegyzett be, amely többek között azt foglalja magában, hogy a parlament küldjön ki bizottságot, annak megvizsgálására, hogy február 15-én, pénteken és az ezt követő napon, amikor az értékpapírok árfolyama hirtelen magasra szökött, kik adtak el nagyobb mennyiségben a jóhiszemű közönség súlyos megkárosítására értékpapírokat. Ezután az interpellációs könyvet olvasták fel. Kb. 20 interpellációt jegyeztek be. Ezután a kisebbségi nyelveknek a közhivatalokban való biztosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalására térnek át. Az elsö felszólaló Mokcsay Zoltán. Örömmel Üdvözli a törvényjavaslatot. Szeretné, ha az utódállamok is követnék pé dánkat a saját területükön é é kisebbségekkel szemben. Ezután Knaller Győző szólal fel. Visszapillantást vet azokra az intézkedésekre, amelyeket 1919 óta a nemzetiségi kisebbségek érdekében boztak. A rendeletek megfelelőek lettek volna, ha becsületesen végrehajtották volna. Kijelenti, hogy itt nincs szükség ujabb törvényjavaslatra, amely ugy sem hajtható végre. Visszautasítja azt az állítást, mintha a magyarországi nemzetiségek hazafiatlanok volnának. A törvényJavaslatot nem szavazza meg. Láng Lajos válaszol Knallernek. Rámutat arra, hogy éppen azok az idegen ajkú magyar testvéreink adják meg legelőször az elégtételt a magyar nemzetnek, akik az utódállamokban elnyomatás alatt élnek. A törvényiavaslatot elfogadja. Rothenstein Mór azt fejtegeti, bogy Magyarországnak a nemzetiségi kérdésben jó példával kell elöljárni. Olyan törvényjavaslatot kellett volna benyújtani, amelyet minden vonalon Örömmel fogadtak volna. A törvényjavaslattal nincsen megelégedve és azért nem fogadja el. Szakács Andor: Magyarországon a Jövevényekkel és idegenekkel szemben mindig liberálisan bántak. A magyar birtokososztály elnyomja a magyar falu jobbágyságát és inkább tót és más nemzetiségi jobbágyakat telepitett, mert ezek kisebb igényűek voltak. Javasolja, hogy a törvényjavaslat címében és elsö szakaszában Juttasiák kifejezésre azt, bogy a törvényjavaslat tulajdonkép egy már meglévő törvény kiegészítése. Ezután Csáky Károly gróf honvédelmi miniszter terjeszti be a beszállásolási törvényjavaslat kiegészítéséről szóló törvényjavaslatot és kéri, hogy ezt a véderő- és a pénzügyi bizottsághoz utalják. Az elnök ezután napirendi javaslatot tesz. Interpellációk. Szünet \i\&n-Csdky Károly gróf honvédelmi miniszter válaszol Kiss Menyhértnek a Prónay becsületsértési ügyben előterjesztett interpellációjára : — Kiss Menybért azt a kérdést intézte hozzám, mi az oka annak, hogy Prónay becsületsértési ügyében az ítéletet nem kézbesítették Prónaynak. A képviselő ur nem olvasta át a katonai büntető perrendtartás erre vonatkozó rendelkezését, mert az nem mondja, hogy az ítéletet három napon belül kézbesíteni kell, csupán azt mondja, hogy a vádló és a vádlott jelenlétében kell az ítéletet kihirdetni a végleges indokolással együtt; ha pedig az itélet nem volna írásba foglalva, azt három napon belül kell írásba foglalni. Ha Prónay a bírósághoz fordul, hogy az itélet másolatát adják ki, a biróság mindenesetre nem zárkózik el ez elől. Kiss Menyhért kifogásolja, hogy a honvédelmi miniszter nem adott választ arra, hogy ha Prónay nem tagja a hadseregnek, miért indítottak ellene a hadbiróságnál eljárást. Különben szeretie volna, hogyha a honvédelmi miniszter kitér arra, hogy Prónaynak a mai rendszer nagy halával tartozik. A választ nem veszi tudomásul. Csáky Károly gróf: Szilágyi Lajosnak ebben a kisjelentőségü ügyben előterjesztett interpellációjára már részletesen válaszolt. Most is kijelenti, hogy Prónay nem tagja a nemzeti hadseregnek, de mikor a hjdbiróság előtt tárgyalt események lejátszódtak, Prónay átmeneti állományú tiszt volt és különben is nem az ő, hanem tisztek ügyét tárgyalták, akik ellen Prónay panaszt emelt. A választ a Ház tudomásul veszi. , # Várnai Dániel a vasúti munkások fizetésrendezése tárgyában interpellált. Interpellációját kiadják a kereskedelmi miniszternek. Kéthly Anna a drágaság tárgyában interpellált. Interpellációjában kérdi, hogy hajlandó-e a kormány megfelelő intézkedéseket tenni a drágaság letörésére, hajlandó-e a gabonaexportot megszüntetni és a munkások béreit rendeztetni. Interpellációját kiadják az összkormánynak. Ezután Kiss Menyhért interpellál a sanmarcói herceg birtokai tárgyában. A birtok tulajdonosa nem is lakik Magyarországon éi ezt a birtokot nem is számították be a földreform végrehajtásánál. Kéri a földmivelésügyi minisztert, hogy intézkedjék. Nagyatádi Szabó István földmivelésügyi miniszter : Ezekben az ügyekben a földmivelésügyi miniszter nem szólhat bele, legföljebb felebbezéisel élhet a biróság ítélete ellen. A Ház és az interpelláló képviselő a miniszter válaszát tudomásul veszi. Majd Horváth Zoltán az állandó Habsburgpropaganda tárgyában interpellál. A honvéd* miniszter azt a téves kijelentést tette, hogy amig ö lesz a honvédelmi miniszter, addig a királyi hercegeket elismeri, mert ez a szolgáI lati szabályzatban van lefektetve. Kérdi, hol volt a szolgálati szabályzat Budaörsön, Tihanynál és amikor a királyt kiadták ellenségeinknek, vagy amikor a király vonatára lőttek ? A katonai szabályzat ellentétben van a magyar közjoggal és a detronizációs törvénnyel. Kivételes tisztelet csak a kormányzót illeti meg, nem pedig a királyi hercegeket. Interpellációjában azt kérdi, tudja-e a kormány, hogy Albrecht főherceget Debrecenben katonai pompával fogadták s hogy Csáky gróf miniszter kijelentette, hogy még van királyi család és annak katonai fogadtatás jár. Hajlandó-e a kormány a Habsburg-propagandát megszüntetni, hajlandó-e a honvédminiszter kijelentését rektifikálni, vagy lemondani ? — Az interpellációt kiadják a miniszterelnöknek. Horváth Zoltán második interpellációjában a debreceni választást telte szóvá. A debreceni üv. Pogány aláírással leiratot intézett az állomásfőnökhöz, hogy a munkásoknak tegyék kö eIezövé a Nagy Vince elleni petíció aláírását és az állomásfőnök falragaszokon hivta föl erre a munkásokat. Interpellációjában kérdezi, hajlandó e a kormány fegyelmi vizsgálatot indítani azok ellen, akik ezt a rendeletet kiadták. Zsirkay János a szombathelyi vámcsempészés botrányával foglalkozik interpellációjában. Szerinte a sajtó egy része faji szempontból foglalkozott az esettel, ö tárgyilagos. Hogy lehet az, hogy a fövádlott keresztül tudta vinni, hogy Szombathelyen vámhivatalt állítsanak föl? Miért rendelték a szombathelyi vámhivatalt a budapesti alá? Kinek a közbenjárására? Hogyan magyarázza a kormány a szombathelyi élelmezési biztos gyors karrierjét akkor, amikor tisztességes hivatalnokokat ezerszám helyeznek B-lisiára. Az interpellációt kiadják a pénzügyminiszternek. Pakots József a drágaságról interpellál. Kérdi, hajlandó-e a Máv. tarifaemelésének gátat vetni a kereskedelemügyi miniszter? Igaz-e, uogy a népjóléti miniszter 1924. májusra föl akarja szabadítani a lakásokat? Vass József népjóléti miniszter kijelenti, hogy a hir, mintha föl akarnák szabadítani a lakásokat, nem igaz, valamint az sem, hogy a bérek szorzóstánát föl akarják emelni, de méltányosságból a februárra már kifizetett lakbérnek egy pótlékkal való kiegészítéséről és 8rról van szó, hogy d lakbérek ujabb szabályozása okáért májusban megfontolás tárgyává tegyék ismét a lakásügyet. Az aranyparitás egy bizonyos része az, ami kell, hogy szemünk előtt lebegjen az ügy rendezésénél. A Ház a miniszter válaszát ugyancsak tudomásul veszi. Ezután Hebelt Ede interpellációjában kérdi a g énzügyminisztert, van-e tudomása arról, hot/ opronban 70 ellenzéki kisgazdától elvonták a kurta-korcsma jogát. Kérdi, hajlandó-e a miniszter orvosolni a kérelmeket. Az interpellációt kiadják a pénzügyminiszternek. Lendvai István interpellációjának elhalasztását kéri. Az ülés 7 órakor éri véget. •MWMAAMMMMMAMMAMMMMMMMMMB Március elején bezdódnek a román-orosz tárgyalások. Bécs, február 27. A Bécsben megtartandó orosz-román konferencia előkészítő megbeszélései most fejeződtek be. Az orosz delegáció, amelynek vezetője, foffe már régebben megérkezett Bécsbe és jelenleg szanatóriumban van, február 29-én utazik el Moszkvából, ugy hogy a tárgyalások március elsö hetében megkezdődhetnek. Március elsö napjaira várják Bécsbe a román delegációt is. •MMMVMMVMMMMMMMMMMWMAO A rasiáa koraiány bérbe akarja adni az állsaivasntakat. Bécsi híradás szerint ottani pénzügyi körökben az a hir van elterjedve, hogy a bukaresti kormány bérbe akarja adni a CFR-t, az államvasutakat. Erre vonatkozólag állítólag külföldi tőkéscsoportokkal is bizalmas tárgyalások folynak.