Szeged, 1924. február (5. évfolyam, 27-50. szám)

1924-02-24 / 46. szám

HM febnrfr 24. SZEOED Csehek Magyarországon. Irta: dr. Czimer Károly. Sohi sem volt a testvértelen és árva magyarság szívesen látott lakója e földnek, amit a germánoktól és szlávoktól hódított el. Az ó kezükben a Kárpátok által bezárt Alföld csupamerő posvány, erdő, zsombékos fertő, dágványos hanság volt ember em;ékezete óta, de a vasdereku, dolgos magyar nép tejjel-mézzel folyó Kánaánná változtatta. Ezer év alatt a sok szenvedésünknek az volt az oka, hogy a román, germán és szláv nép világ érintkező vonala közé feküdtünk s a három nagy ellenséges benszülött faj torkába települtünk. A német, cseh, morva, lengyel rablásra^mindenkor értékesnek találta a magyar földet éppen gazdagságánál fogva és egyre ragadozta az asszonyt, gyereket, lovat, ökröt. . Mikor még az Isten szolgája is, Ottó, jreisingeni püspök, aki mint Krisztus zarándoka átázott át a tul a dunai vidéken a keresztesek szent háborújába, nem a keresztény szerelet és öröm érzetével, hanem a rabló lovag ragadozó ösztönével szemlélte útjában a szép fehér' nyájakat a kövér legelőkön, a ringó aranykalászos élést, a gyümölcsösöket, az érett gerezdektől roskadozó szőlőtőkéket és irigy falánksággal sóhajtott fel: de szép ©rszág, de kár ennek az örökös lovaglástól karikalábu, zömök, tekeie képű, beesett villogó szemű magyaroknak, mennyivel jobb volna ez a sok földi kincs a németeknek I . íme, már akkor meg volt a magyarok bcotus Viator-i — aémet kiadásban. Ha a magyar szorgalom fakasztotta gazdagság i'yen fránya gondolatokat csalt ki Isten fölkentjéből, akkor nem lehet csodálkozni azon, hocv a szomszéd népek századokon át állandóan gyakorlatban tartották a fehér nyájak elhajtását, ember, nő, jószág ragadozását. Ebből érthető, hogy a magyar az egyik kezével az ekeszarvát, a másikkal a kardja markolatát fogta. Hat, hét századoa keresztül örökösen fegyverrel kellett őrizni a nemzetet. A magyar törzsek hat századnál tovább állandóan táborban éltek; előőrseiket a Lajtáig, Morváig é3 Vágig küldték előre, mert naponkint folyt a harc a végeken. Hátuk mögött az utakat, szorosokat torlaszokkal ősi magyar elnevezés szerint: gyepükkel koiozsokkal, gyepüvárakkal, kolozsvárakkal, kapuvárakkal záriák el. Az elrejtett magyar, wékelv és besenyő határőrök rekelyésekből, nádasokból, más leshelyekröl őrizték a határt őrhalmokril, hirhegyekröl nappal füsttel, éjjel tűzzel adtak jelt, ha veszedelem közeledett. Kisebb támadásokat saját erejükből verték vissza, .erfis, nagy ellenség előtt az erdőket felgyújtották, az utakat vizzel árasztották el, a ludakat felszedték, a réveket, átkelőket külön földvárakkal védelmezték. Ily módon a végeken köröskörül egész gyepü-megyéket vagyis külön határőrvidékét szerveztek a védelemre. . Ezekbe nagy veszedelem esetén, vagy na gyönge volt a királyi kormány, néha 7—8 natármenti vármegye nemessége belépett egy-egy elismert vitéz főúr vezetése alatt, aki a fenyegetett vidéken a leggazdagabb és legtöbb féltenivalója volt. Az ilyen, sok erőforrással rendelkező várúr köré csoportosult veszély esetén a gyepü-megyék határőrsége', az apátok, prépostok, püspökök egyházi katonasága, a támadásnak kitett vármegyék felkelő nemessége és a betörő rablókra zudult és véres fővel verte ki őket, az elfogottakat pedig elrettentésül a határszéli fákra aggatták fel. . Milyen jó volna ma is, ha a drótnélküli táviratozásnak ebben a célszerű formájában riasztanék el a trianoni rablókat. I. Déli verőn sütött az augusztusi hőség a KisKirPátok lábjában. Töbörcsik uram, a morvame,|éki határőrző besenyők ispánja, szellís, nemez sátrában hűsölt. Semmi mozgás sem volt tapasztalható a határ mentében. Fehér burnuffíban unatkozva szürcsölgette a kanca ló teg«f készült faayar éscsipős kumisz italt amit az Arpádházi királyaink sem vetettek meg és Utszfk sok isykellett belőle mert ezt a sajkát itkot számukra külön udvari cselédség: 8 wmisztárnokok felekezete készítette, amely a királyi csikósok közé tartozott. A besenyő ispán a nagy melegben lusta volt arra, hogy röpke nyíllal vadludra, kacsára vadásszon a közeli nádasban, vagy vágtató ló hátáról gyors sólyommal vagy ölyves ráró madárral a kócsagot, szürke gémet üzze-hajtsa. Egyszer csak kevés várlatva, apródja, a csimbókos hajú Kenese gyerek rúgtatott be. Uram! egyszerre három hírhalomról lobbant föl a jeladó füst, nagy erő közelegi Töbörcsik ispán még föl se cihelődött vadbőrökkel fedett vackából, máris habzó paripákon robog tak sátra elé a száguldók, hirül hozva, hogy a kémek leg <lább 40—50 ellenséges zászlót olvastak meg. Ez arra vall, hogy nemcsak a morvák, hanem a hanákok (csehek) is mindenfelől befelé tartanak. Már látható is volt, hogy a gyepütartomány pásztor, parasztnépe ész nélkül menekül, maga előtt hajtva gulyáit, nyájait. A hirtelen támadás egy pillanatra megbénította az ispán sátrába sereglett határőrző vajdákat és őrnagyokat. — EjnyeI Hát mit állnak itt kendtek? — mordult rájuk az ispán, — hát nem láttak még eleven morvát és hanákot? Nyeregbe azonnal! A hírnökök vigyék a jelt a Kis-Kárpátok székely őrségeihez, a csejtei, holicsi, temetvényi őrnagyokhoz. Kentek pedig addig is húzassák föl a vizes gyepük zsilipjeit, a vizeresztő árkokból az utakat el kell öntetni, hadd igyon a cseh és morva, amig föl nem puffad bele. Tüstént megindult a védekezés a morva határon, serényen, egybevágóan, de sok volt a morva, meg a cseh; a mellékutakon hátába került az őrnagyok székely és besenyő vitézeinek, a menekülő nép meg a zavart növelte. Nem volt más hátra, mint Holics várába húzódni a túlerő elől. (Folytatjuk.) A régi nagyasztal. A Kass-kávéház régi nagyasztala a héten megint elvesztette egy régi tagját, Lichtenegger Gyulát. Körülbelül ő a nyolcadik, akire hamarosan visszaemlékezem, bár távozásuk sorrendjét igy sem tudnám kövein í. Ez volt a !egtüzesebb sarokasztal Szegeden, itt folytak vagy husz-huszonöt év előtt a legviharosabb vitatkozások, itt mentek az emberek csaknem ökölre. Nem működött alapszabályok szerint, azt sem mondták ki, hogy csak agglegények gyülekezhetnek köréje, a társaság túlnyomó része mégis öreg legény volt. Közben történtek megházasodások, elmaradások, bár Engel Lajos, — népmese ide, vagy oda, — eböen sem engedett magának diktálni s hosszú vergóniájával a szájában még tizenegykor is hajlandó volt megjelenni, hogy egyszerre belecsapjon a vita közepébe. Lichtenegger örökké derűsen szivta a szivarját s az arca olyan pokoli gúnyt fejezett ki, mintha intrikus jellem volna, vagy legalább is szatirikus. Tán az utóbbiból volt benne valami, szerette a tréfát, a véleményét nem hallgatta el, de sose volt éle a szavának. Egészen különös, máséhoz nem hasonlitható, volt a beszédmódja, egy kissé lustás és szaggatott, amolyan dörmögő. Szelid szemében pajzán lángok gyulladtak ki, mikor Engel Lajos Wimmer Fülöppel harcolt. Alattomban Engell biztatta és ugratta s hallatlanul mulatott rajta, hogy összevész a két asztaltárs, habár csak néhány percre. Mert végeredményben csak szórakozás volt ez az esti kaszinózás is, mint ahogy egész napi komoly és érdemes munkában kifáradt emberek gyülekeztek itt, egy-két órára, hogy megpihenjenek. Zsivora Pál keveset beszélt, azt is lassan mondta. Egyszer aztán elmaradt ideiglenesen, mint agglegényi-fogadalmat szegő, majd elment véglegesen. Csonka Luciánnal sem volt baj, ő is a mérsékeltek közé tartozott bár nem volt akkora respektusa, mint Desy Bélának ennek a feledhetetlen tökéletességű urnák. Mmdenki respektálta a distingválfságát a helyes é éké, kényes kérdésekben s hai néha megesett hogy Désy nem mutatkozott néhány napjg nyomban találgatni kezdték, hogy ugyan ki követett el valami — hogy is mondjam? — nem egészen hibátlan dolgot. Persze, ennek a társaságnak semmi sem volt szent s kikezdték Désyt is az akkor még uj német problémával. — Alvás közben a paplan alá teszi a szakállát, vagy föiéje ? Az aztán már csak legenda, hogy ettől kezdve Désy, aki nem törődött addig a kérdéssel, álmatlanságba esett. Sokkal több és fegyelmezettebb esze volt. Sose érzi át Szeged, hogy milyen nagy emberi érték pusztull el a halálával. Sok időt töltött ennél az aszta'nál szegedi taitózkodása idején Vágó Pál, az árvizkép fes tője, a páratlan bohém. — Druszám, rcondta megdöbbent hangon Nyilassy Pálnak, gentleman-nek tartod te magad? — Hogyne, hogyne 1 — Akkor miért rakod ugy keresztbe a lábodat, hogy a jobbik van a balon, mikor a gentleman a balt helyezi a jobbra. Nyilassy Pável igen megütődött az eseten s attól fogva vége volt a ryugalmának. Folyion feszengett, igazgatta magát. — Hogyan is kell, druszám, mert mindig összetéveszfem. Kass Jánosnak ennél az asztalnál mondták meg leplezetlenül az „igazságot", a kifogásokat, amik ellen öreg János szerényen védekezett. Később pezsgőt hozatott a társaság tiszteletére és sikerült egyik-másik kritikus szellemet becsalni a tegeződésbe. — Szerbusz, szerbusz I Akkor János letetle a poharát s igy szólt: — Hallod-e, kedves barátom, ha még egyszer kifogásolod a konyhámat, ugy kiröpítelek, hogy a lábad se éri a földet. — Kérem, kérem ... — Semmi kérem, eddig nem mondhattam ezt meg, mert vendég voltál, én pedig a kocsmáros. De most a barátom vagy, hat őszinte lehetek hozzád. Ugratni legjobban a Spinglit, Brauswetter Ottót lehetett, aki egyetlen estén sem maradt el, mint ahogy csaknem a halála napjáig a Telefon: Pénztár 582. BELVÁROSI MOZI Telefon: Igazg. 258. Február 25—27-ig, hétfőtől szerdáig : Az elsőGoldwyn—Mammuth attrakció! A BŰNÖS VÁROS Regény két részben, mindkét rész egyszerre, egy előadásban. i. rész: Az Uj Messiás ii. rész: A halálraítélt város Minden képzeletet fölülmúló grandiózus filmalkotás Megrázó téma. Newyork, London, Cambridge. A világ legnagyobb sporteseményének, az epsomi Derbynek lenyűgözően izgalmas képe. A londoni Trafalger Square éjjel, millió villanyszem tündöklő világításában. Soha film még ilyen sikert nem aratott. Előadások fél 5, fél 7, fél 9 órakor Állandó képkiállítás Megtekinthető vételkényszer néikAt Freimannál, Takaréktár-utca 8. Speciális képkeretező műhely, m