Szeged, 1924. január (5. évfolyam, 1-26. szám)
1924-01-13 / 11. szám
SZEGED Szeged, 1924 január 13. előreláthatólag hétfőn fog határozni ebben az ügyben. U^y értesülünk, hogy a csongrádi merénylők ügyét soron kivül fogj3 letárgyalni a szegedi törvényszék, amikor is a merénylet minden pontja véglegesen is tisztázódni fog. Tanácskozás a belügyminisztériumban a csongrádi merényletről. Budapestről telefonja tudósítónk: A szegedi nyomozás vezetésével megbízott dr. Diószeghy János miniszteri tanácsos visszaérkezett Budapestre, ahol a belügyminiszternek mintegy kétórás referátum alakjában terjesztette elö a nyomozás anyagát. Értesülésünk szerint vasárnap délelőtt 11 órakor Rakovszky Iván belügyminiszter közbenjöttével értekezlet lesz a belügyminisztériumbin, amely alkalommal előveszik ugy a budapesti, mint a szegedi nyomozás eredményeit ugy a csongrádi bombimerénylet, mint az Alföldi Brigád szervezése tárgyában. Beavatott helyről azt az értesülést kaptuk, hogy a belügyi é tekezleten konkrét formában szóba fog kerülni Héjjas Iván letartóztatásinak kérdése is. Jogászok a gázgyár megváltási pőréről. Belvárosi Mozi Telefon: Pénztár 582. Telefon: Igazg. 258 Január hó 13-án, vasárnap Várkonyi Mihály és Herei Eszterházy Ágnes főszereplésével: Ifj.Medardus Szerelmi dráma 8 felvonásban. Egyidejűleg: Ő" és a maharadzsánk ff Vígjáték 2 felvonásban. Előadások kezdete: Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. U ff HA-HA CIPÓÁRUHÁZ SZEGED, Kelemen-ntca 12. (Kérjük áras kirakatainkat megtekinteni) OIcsö mermrtcipí vásár min a készlet tart: Gyermek rámás var- flO nflfl rott (Flexiebel) cipő K lOsUllü '<"«• 60.000 Nöl chew fűzős magas HHA cipő lack díszítéssel K iViUUU b"íVtaWK 80.000 Női meleg bélelt eipő bőrboritással . . . K f^S",p«k75.000 Nagybani vételnél viszonteUrusitófcnak otoaóbb sagybani áraka> számítunk. 25» Ezen kedvezményeket csak addig; nyújthatjuk, mig a raktárkészlet tart. Vidékre csakis a pénz előzetes beküldése mellett szállítunk. Meg nem felelét eseté i vidéki vevőknek a pénzt visszaadj ük. 75.000 I*I/|ST KftP 1 k HA NEM BÉRI HATÁROZOTTAN fl CSIKÓFEJES FEKETE SZIVARKAPAP I RT (A Szeged tudósitójától.) A Szeged keddi számában Wimmer Fülöp „\ város megváltási pöre a gázgyárral" cim alatt ál alános feltűnést keltő cikket irt, amelynek keretében kifejtette, hogy ez a három esztendeje húzódó, de mind a mai napig a kezdet legkezdetén stagnáló pör milyen helytelen jogi vágányokon döcög. Kifejtette, hogy a város és a gázgyárral kötött szerződés alapján — ha nem hibás alapokon indítják meg a pört és ha nem balkezesen viszik tovább — ma már nem ott kellene állnia a városnak, hogy a Kúria februárban pusztán a megváltási jog egyáltalában nem vitás kérdését dönti el. Hibáztatja, hogy az aUóbbfoku bíróságok Ítéletének azt a részét, anellyel elutasították a város azonnali birtokbahelyezéiére vonatkozó kérését, a tiszti ügyészség meg sem felebbezte, ped g — Wínmer Fülöp véleménye szerint — mindenekelőtt ezt kellett volna kérni és csak a birtokbahelyezés után kellett volna a gázsyár megváltási összegének kérdését tisztázni. A három éyi időveszteség pó'lása már lehetetlen, de az alaphiba még korrigálható, még pedig ugy, hogy a Kúria részitéletének kihirdetése u»án a város nyomban kérje azonnali üzembehe'yezését és a később megállapítandó megváltási összeg biztosítására ajánlja fel összes ingó és ingatlan vagyonát. A gázgyár mindenáron való megváltására pedig — a cikk szerint" — azért van szükség, mert ha a város kezelésében nem is lemínek alacsonyabbak az egységárak, de az a sokmilliós jövedelem, amelyet most egy msgánvállalat rak zsebre, a város pénztárába folyna és igy a városi lakosság súlyos terhein enyhítene. Winmer Fü'öp jogi álláspontja jogászi körökben álta'ános helyeslésre talált. Ebben az ügyben kikértük több olyan szegedi ügyvédnek a véleményét, aki ismeri a meglehetősen összekuszált megváltási pör minden részletét. Dr. Szivessy Lehel a következőképpn nyilatkozott: — Olvastam Wimmer Fülöp cikkét A pör adatait is ismerem. Egy pörnek sikeres, vagy sikertelen kimenetele természetesen nem az ügyvédtől függ s a jogi álláspont nagyon eltérő lehet. Hisz ez annál is világosabb, mert különben nem volnának perek. Én, a magam részéről osztom Wimmer Fülöp álláspontját, hogy nem kellett volna semmiféle összeget birói letétbe tenni, mert a város, a pénz mai köztudomásu elértéktelenedése mellett, nem volt hivatva arra, hogy egyoldalúan állapítsa meg a megváltás összegét. — Egyébként tudom azt, hogy a város a pör során vissza is vette a letétbe helyezett összeget, ami annál is okosabb volt, mert hiszen a birói letétben az egész összeg lassanként elértéktelenedett volna. Nézetem szerint a pörben csak két kérdés lett volna eldöntendő, nevezetesen, hogy van-e joga a városnak a megváltáshoz, ami a szerződés szerint egyébként sem vitás, minthogy azonban a gázgyár ezt a kérdést is vitássá tette, kénytelen volt a főügyész ur a pörben a biróság előtt ezt a kérdést tisztázni. A másik kérdés pedig nézetem és Wimmer Fülöp álláspontja szerint ugy lett volna helyes mederbe terelhető, ha a város a pörben csak azt kérte volna, hogy a biróság helyezze őt birtokba, illetve üzembe. Tény az, hogy egyebek között ezt is kérte a főügyész ur, de tény az is, hogy két alsó fokon nem vezetett eredményre ez a kérelem. De itt van a Kúria, ahol Wimmer Fülöp cikke szerint február 7-én lesz a tárgyalás. Amint Wimmer cikkéből olvastam, csak a gázgyár élt felülvizsgálattal és a város a felülvizsgálatot — nem tudom mi okból — nem nyújtotta be. Ha igy van, ugy ez nagyon sajnálatos körülmény, mert nagyon lehetségesnek tartom, hogy a Kúria a szerződés alapján kimondotta volna a városnak azt a jogát, hogy az üzemet átvegye. Most már nem is tudom, hogy nunek pöröskedünk, hiszen évek teltek el az eddigi eljárással és a város nem merítette ki az összes lehetőségeket, már pedig szinte érthetetlen és hihetetlen dolog az, hogy a város a Kúria előtt nem érvényesítette jogait. Reiniger Jakab, a Szegedi Ügyvédi Kamara elnöke kérdésünkre kijelentette, hogy Wimmer Fülöp álláspontjára vonatkozólag nem kiván nyilatkozni mindaddig, amig a pör aktáit tüzetesen nem ismeri. — Tagja vagyok a törvényhatósági bizottságnak— mondotta — tagja vagyok a jogügyi bizottságnak is, majd annak idején, ha ezekben a bizottságokban szóba kerül a gázgyári pör, rá fogok mutatni a hibákra és ismertetni fogom jogi véleményemet. A városházán különbözőképen kommentálják Wimmer Fülöp cikkét. Balogh Károly a következőket mondotta kérdésünkre: — Csak azt mondhatom, hogy Wimmer Fülöp észrevételeit meg tudom érteni. Véleményem szerint ezek az észrevételek alkalmasak arra, hogy a város hatósága megszívlelje őket. Wimmer cikkének ugyanis nincs támadó tendenciája, csupán az a célja, hogy az ügyet, smely — véleménye szerint — helytelen irányban mozog, helyes vágányra terelje. Ha valóban megtörtént a tévedés, akkor a város halóságának mindent el kell követnie annak korri. gáására, ha a város hatósága ugy találja, hogy a gázgyár megváltásáért indított pör helyes uton halad, akkor ezt a közvélemény megnyugtatása érdekében nyilvánosságra kell hoznia. N igyon csodálkozom azon, hogy a város hatósága eddig nem reflektált Wimmer Fdlöp cikkére. Kélféleképen reflektálhatott voln*, vagy elismeri a cikk helyességét, vagy rektifikáija azt. Megvagyok győződve arró1, hogy a város hatójának minden tagja a város javát akirja, de a tévedésektől senki sem lehet mentes. A polgármester pedig a következőképen nyilatkozol: — Többször megkezdtem a cikk olvasását, de az annyira téves, hogy egy jogá^ sem tudja végigolvasni. (Biztosan tudju*. hogpazok a jogászok, akik nyilatkoztak róla, végig is olvasták) Éppen Wimmer Fdlöp megnyugtatására és kívánságára néhány héttel ezelőtt értekezletre hívtam meg ebben az ügyben <öbb elismert jogászt, akik megálhpitouák, hogy Winmer álláspontja jogihg leheteilen. Minden jogász tudja, hogy nincs olyan bíróság, amely a város hatsoros beadványára kimondaná, hogy a város üzemébe veheti a gázgyárat. A jogi álláspontok tehát kü önbözflk. A vái ros érdeke mindenesetre ugy kívánná, hogy a 1 kérdést az érvek és ellenérvek mérlegelésével tárgyilagosan bírálja fe'ül valami ven szakértői bi ottsáe. Abban az esetben, ba Wimmer FölOp álláspontja bizonyulna helyesnek, a város hatói sága feladja helytelen álláspontját és heiyes • mederbe terelje végre ezt a gázgyári tengeri ; kiuvó*. péTnSr°m Belvárosi Mozi lgISf02"k Január 14. és 15-én, hétfőn és kedden Nagy kacagó esték! ZOROéS HURU urakkal a főszerepben : Nagyváros poronfyjai Kacagtató vígjáték 6 felvonásban. Egyidejűleg: TOM MOÓRE-va, a főszerepben: Tommy ne légy féltékeny!! Vig történet 5 felvonásban. Előadások kezdete: fél 5, fél 7, fél 9 ónkor. Hangszerek, alkatrészek, javításon legolcsóbban Babósnál, Iskola-u. « 1 wmr Nem vészit, ha pénzét aranyba és ezüstbe helyezi! Keresse fel bizalommal üzletemet I Óriási raktárt tartok mindeu óra- és ékszerujdonságból, 6 és 12 személyes készletek állandóan raktáron. Rendelésre ékszereket készítek. SAJAT ÓRA ÉS ÉKSZER MŰHELY 1 Telefon 15-38. Aranyat.ezüstöt és briltidnsékszereket magas áron veszek Fischer József tS^SKlS, Belvárosi Bank mellett