Szeged, 1924. január (5. évfolyam, 1-26. szám)
1924-01-01 / 1. szám
SZEOED Szeged, 1924 jannár 1. jobbak listáján szereplő Orbán, Tranger, Wiener, Waldberg a legfiatalabb generációhoz tartoznak. Az ifjúsági eredmények még nagyobb arányú fejlődést mutatnak. Örvendetesen szaporodott a versenyek száma is. Tavaly csak 7 verseny volt Szegeden, ezzel szemben az idén városunkban 12 versenyt rendeztek. A versenyek színhelye a mezei, versenyeket kivéve, mindig a SzAK-pálya volt s közülök a MASz ötöt, a SzAK ötöt, az MTE és a KEAC egyet-egyet rendezett. De nemcsak a versenyek száma mutatott emelkedést, hanem ugy rendezésben, mint a mezőnyök nagyságában is erős fejlődést észlelhettünk. Az őszi mezei futóverseny Szeged város fejlett atlétikai életének legszebb bizonyítéka volt. Ezen nagyarányú fejlődésből joggal következtetietünk arra, hogy a szegedi-atlétikakedvelő sport:özönségnek a jövő szezonban még sokkal nivóabb sportban lesz része. Természetesen ennek a »zép perspektívának az alapja csakis az egyesüleek barátságos együttműködése, valamint egy tárgyilagos és dologszerető kerületi vezetőség lehet. Reméljük, hogy ez az eljövendő szezonban be is og következni, az akadályok megszűnnek és az ösz;zes szegedi sportegyesületek karöltve fognak dolgozni azon nemes és hazafias cél érdekében, amit a nagyar atlétika magasan lengő zászlajára kitűzött és amelyet mi a „területi integritás" szent fogalmaként tüzünk mindennapi imánkba. Ifj. Ottovay Károly. I Széchenyi itflozi Telefon: 16-38. Igazgató: Dr. Varsányi Elemér. UJ év napján: Ingyen malac-sorsjátékkal egybekötött Ünnepi Diszmüsor. Éjszakai kaland a hómezőkön. A legizgalmasabb lélekzeffojtó sportdráma Svájc vadregényes vidékéről 7 felvonásban. Azonkívül : Le az alkohollal! Kitűnő bohózat 2 felvonásban. A két vasutkirály. Kacagtató burleszk 2 felvonásban. Előadások : 3, fél 5, 6, fél 8, 9 és fél 11 órakor. A fél 11 órai előadáson a filmeken kivül vig kabaré-előadás 1 Juhász Gyula, Sugár Gyula, Baán Klári, Bellák Miklós, Horváth Böske, Czobor Imre felléptével 1 Éjjel 12 órai kezdettel: Csak felnőtteknek ! Montmartre-i éjszakák! Program: 1. Juhász Gyula: A szerelem . .. 2. Sugár Gyula: Merész kuplék, a) Sujt az álok ... b) Jaj de magas ... c) Elül-hátul. . . d) Kevés haszon, nagy forgalom. 3. Czobor Imre: Versek az éjszakából, a) Nászinduló. b) Az éj leánya. 4. Horváth Böske — Bellák Miklós: Akrobatikus táncduett. 5. Móric akar! Brilliáns tréfa. — Személyek : Móric, Bellák Miklós. Tanitó, Sugár Gyula. Tanfelügyelő, Czobor Imre. Sárika, Horváth Böske. Leányiskolái növendékek stb. 6. A bűnök palotája. Modern erkölcsrajz 6 felv.-ban. Szerdától: Az Apokalypsi* 4 lovasa 12 felvonásban. Nem reklám •éljaira vásárolt cipőinkért szavatosságot vállalunk. Győződjék meg viseletben •ipőink minőségéről. flunjária cipőüzlet Szeged, Kárász-u. 14. Szíveskedjék kirakatainkat megtekinteni A liberális polgársághoz. Az újévre kérő szóval fordul a város liberális érzelmű polgárságához a Szeged. Kéri és nem a maga anyagi boldogulása érdekében kéri, hogy támogassa minél tömegesebb előfizetéssel. A városnak csupán egy liberális lapja van: a Szeged, amely nehéz időkben, amikor nyíltan és bátran liberálisnak lenni bűn a konok elfogultság szemében, tapodtat sem enged Kossuth, Deák, Eötvös József báró és annyi nagyszivü magyar szabadelvűségének szent hagyománya mellől. Ezt a liberalizmust csak ádáz ellenségei mondják kárhozatosnak, lejártnak, halálra valónak. Ez a liberalizmus nem jelenti a Darwini szabad versenyt a társadalmi és főkép a gazdasági életben. Nem jelenti azt, hogy a létért való küzdelem legyen akár vadállatok dühös marakodása, s hogy emberek közt jog és méltányosság ellenére is föltétlenül az erősebb győzzön. Ez a liberalizmus szabadságot jelent a nemzet egyetemességének haladásáért, jobb boldogulásáért folyó állandó harcban az összes becsületesen küzdő feleknek és elveknek. Szabadságot jelent az érvényesülésre az összes tehetségeknek s az összes osztályok, felekezetek mélytányos érdekeinek. De a liberalizmus követelte szabadság nem rakoncátlan, fölforgató, vagy a mások jogait legázoli szabadossság. A liberalizmus szabad versenye nemcsak összefér azzal, hogy a versenyben a gyöngék védelemben részesüljenek, de nemes és tisztult felfogásban a liberalizmus egyenesen megköveteli ezt. A Szeged ilyen értelemben vallja magát liberálisnak és ilyen értelemben propagálja a liberális eszméket, amelyeknek oly számosak ma az ellenségei. És éppen azért, mert a liberalizmust annyi vak dühösséggel támadja a reakció, a szegedi liberális polgárságnak egyenesen kötelessége, hogy előfizetéseivel támogassa a maga elveinek, a saját érdekeinek harcos védelmezőjét, a Szeged-e/, amely semmiféle politikai párttól, semmiféle szervezettől szubvencióban nem részesül. Az pedig éppen nem szégyenkező titok, hogy egy lap előállítása, fenntartása ma rengeteg költségbe kerül s hogy a költségek az anyagáraknak és a szedési dijaknak folytonos növekvésével nem bírnak lépést tartani. Már pedig olvasóink napról-napra tapasztalhatják, hogy a Szeged kiadóhivatala semmi áldozattól sem riad vissza, amikor arról vart szó, hogy a lapot minél terjedelmesebbé, külső kiállításában minél tetszetősebbé tegye és főleg, mikor arról van szó, hogy a lap belső nívóját emelje. De a Szeged csak ugy állhat fenn, csak ugy erősödhet, ha a liberális polgárság előfizetéseivel, hirdetéseivel támogatja. Az egyhavi, nyolcezer korona előfizetési ár, amelyre parancsoló szükségből oz előfizetést fölemelni kényszerültünk, nemcsak hogy nem lépi tul a méltányosság határát, de még mindig olcsóbb a legtöbb magyar lap áránál. Mindezeknél fogva még egyszer kérjük a város liberális polgárságát, hogy a most ránk köszöntő újévben, amely elveinkért még fokozottabb, odaadóbb munkára hív, saját érdekében támogassa a maga lapját, a Szeged-e/. Szilveszter a városházán. Szilveszter napja mindig kedves ünnepnap a városházán. A folyosókon ünneplőruhás emberek járnak kelnek, a hivatalszobákban kivételesen elnézett semitevés uralkodik, a gépíró kisasszonyok az ajév várás programjáról ábrándoznak. A polgármester pédig boldog mosolylyal fogadja az üdvözlők nagy seregét. .Ez a nap, a legkedvesebb napom az egész esztendőben — mondja, amikor ugy két óra felé megkérdeztük tőle, bogy nem fárasztotla-e ki a sok látogatás, — aki ma jOn hozzám, az mind csupa kedvességeket mond és a kedvességek mindig kellemesek." Jönnek is a kedveskedők, egymásnak adják az ajtó fényesre koptatott kilincsét. Jönnek a tisztviselők, az állami és városi hivatalok vezetői, egyesülelek, társaságok küldöttségei, mindenkinek van néhány jókívánsága a névnapuiő polgármester számára, aki boldogan köszöni meg a megemlékeiést. Jönnek a szegények is, a gyorssegélyalap állandó támogatottjai, kézcsókoló szándékkal keresik a kezét. Ferenc kuszár, aki ez alkalommal még hegyesebbre sodorta ki bajuszát, alig győzi a segélyutalványok kiállítását. Aztán jönnek a városi lányok. Nagyon szeretik gazdájukat, virággal, rózsával, szekfüvel örvendeztetik meg nevenapján. Boldogan röpül igy el az év utolsó napjának délelőttje a városháza fölött, a polgármester pedig, amikor az utolsó névnapköszöntő is eltávozott, derűsre hangolódott nyugalommal gyújt rá az asztalán maradt utolsó cigariliosra. — Aigner Károly hódmezővásárhelyi főispánságáról. Megírta a Szeged, hogy a kormány dr. Aigner Károly szegedi főispánt fogja kinevezni Hódmezővásárhely főispánjává is a tározó dr. Temesváry Qáza utódaként. Dr. Aigner Károly hozzáintézett kérdésünkre hódmezővásárhelyi főispánságáről a következőképen nyilatkozott: „Kinevezésem terve nem uj keletű. Felsőbb helyről már régebben kérdést intéztek hozzám, hogy vállalnám-e a hódmezővásárhelyi főispánságot. Annak idején erre hajlandónak nyilatkoztam. Mivel azonban kinevezésem hivatalosan mind a mai napig nem érkezett meg, bővebben természetesen nem nyilatkozhatom." — Újévi kinevezések a városházán. Dr. Aigner Károly főispán január elsejétől dr. Gombos József helyettes fogalmazót tb. másodosztályú aljegyzővé, dr. Jánossy Györgyöt, a forgalmi adóhivatal vezetőjét és dr. Vicsay Emilt tb. fogalmazóvá, Barna György városi írnokot tb. irodaigazgatóvá nevezte ki. Az uj Puccini-operából is énekel Szedő Miklós a január 3-i Tarnay szerzői esijén. (Endrényi.) Gummi és Bőripar SZEGED, SZÉCHENYI-TÉR 9. Leltári árban ajánl: linóleumot különféle gyönyörű perzsa, virágos, mozaik és parkett-mintákban. 67 cm. széles 20300 K 87 „ „ 25200 „ 100 „ 30200 „ 115 „ „ 35000 „ 140 „ „ ..... 42300 „ 200 „ „ 65000 „ Viaszosvászon békebeli minőségben, barchent háttal, fehér, ? kék és egyéb szinü gyönyörű mozaikmintákban 78 cm. széles 85 „ „ 100 „ 115 . 21900 K 25300 „ 29100 „ 33500 „ Juta, kókusz és gyapjuszőnyegekben nagy választék a legolcsóbb árak mellett. Szegedi Leszámítoló és Pénzváltóbank rt. a Magyar Leszámítoló és Pénzváltóbank Budapest alapítása # V Teljes garanciát vállal a kihelyezés végett átadott kosnpénzekért Előnyösen teljesiti a tőzsdei megbízásokat Gyorsan és jutányosán bonyolítja le az export valutabeszolgáltatásokat és a legnagyobb előzékenységgel áll a banküzlet Összes ágaiban a közönség rendelkezésére