Szeged, 1924. január (5. évfolyam, 1-26. szám)
1924-01-30 / 25. szám
SZBOBD Szeged, 1924 jaguár 30. A házi szarkák. (Saját tudósítónktól.) A házi szarka a rossz cseléd, aki meglopja a gazdáját. Ha ügyes úgyis csinálhatja, hogy nem jönnek a nyomára. A folyton hullámzó (ámbár csak fölfelé hullámzó) gazdasági életben mindig el lehetett csenni néhány hatost, — ma százakat és ezreket. Egy háztartásban esztendők alatt annyi mindenféle apróság, holmi halmozódik össze, hogy a hiánya csak akkor tűnik fel, amikor szükség lesz rá és keresik. Az is későn vevődik észre, hogy a zsir impertinens módon fogy, nem szólva a fáról, meg a szénről az abnormis telek erősebb fűtési szakában. Régi tapasztalat, hogy ez ellen nincs védekezés, hacsak nem olyan lényegtelen bármiből a készlet, hogy állandóan szem előtt van. Két érdekes ilyen szegedi tolvajlásról számolunk most be, egyikben sincs sablón, azaz hogy mind a kettő kiválik az átlagból. Az előkelő állami köztisztviselőnél hároni éve szolgált már a cseléd. Pontosnak, megbízhatónak mutatkozott, nem merült fel ellene kifogás. Nemrég aztán megidézik a tisztviselő feleségét a rendőrségre. El se tudja képzelni, mit akarnak vele. — Ismeri ezt az embert a nagyságos asszony? — kérdi tőle, rámutatva egy legényfélére. — Ugy rémlik, mintha már láttam volna a cselédünk társaságában. — Hát azt a sok mindenfélét méltóztatik-e ismerni ? A sarokban egész kis bolt volt felhalmozva. — Tudniillik, magyarázták a rendőrségen, mi ezt az embert letartóztattuk, házkutatást tartottunk nála s ő bevallott sok mindent. Többek között azt is, hogy a nagyságos asszonyt három év óta lopja a cselédje, a holmikat ennek a lakására hordta. A szemle meglepő eredménnyel végződött. A nagyságos asszony akkora értékek birtokába került, hogy szinte egyszerre miliomos lett. A lopott holmiból az övé volt négy skatulya kockacukor, 50 darab háziszappan, üvegszámra kékitő, több kiló rizs, pörkölt kávé, butorliuzatok, fehémemüek, párnacihák, bögrék, csészék. Hát még mennyit értékesítettek időközben I — Mégis igaz volt, kiáltott fel hirtelen a nagyságos asszony, fölemelve néhány tortalapot. — Mi volt igaz? ( — Előfordult, hogy hirtelen vendégeket kaptunk, leküldtem a cukrászdába tortáért, amit a lapjával együtt hozott fel a lány. Használat után visszaküldtém, később a cukrász mégis reklamálta. Hogy méltatlankodott akkor az a szemtelen terem- , tés! Hát azt is ellopta. Elveszett egyszer a kis . lányom arany nyaklánca. Hiába kerestük, nem akadtunk rá. 0 igyekezett nyomra vezetni. — Nem tetszett az újságban olvasni, hogy a Stefánián titokzatos alakok ki szokták fosztani a gyerekeket ? A fehémemüek között több darabban a sajátjára ismert egy másik úriasszony is, akinél azelőtt : szolgált a lány. De a holmik olyan alávaló állapotban voltak, hogy nem is ismerte el a magáéinak. A gazdasszony nem tett a lány ellen följelentést, j csak szélnek eresztette, beirva könyvébe az obli- j gált frázist, hogy „egészségesen elbocsáttatott". i Aztán a homlokára ütött. — Most értem már, miért volt olyan különös I Ha csak a szomszédba küldtem, akkor is bezárta a cselédszobáját és magával vitte a kulcsot, mától fogva nincs a szobának kulcsa. A másik esetben szintén cselédleány szerepel. Ez a tiszti család előrelátó volt s már sok év előtt j félretette az aranypénzt, amitől az emberiség okos i fele derüre-borura igyekezett meneKUlni. (Ki emlékszik rá, milyen boldogok voltunk, ha tízkoronás aranyat sózhattunk a főpincérre s milyen keserű ! arcot vágott olyankor a főúr!) A család összegyűjtött igy vagy hatvan darab tiz és huszkoronás aranyat s azokat a háziasszony ; elrejtette a fehérneműi közé. Nem alája, hanem közéje. Ide is néhányat, oda is. A cselédnek pedig ( éppen fehérneműre fájt a foga. — Van itt olyan holmi, amit évek óta nem ' használnak, — gondolta. Ez árt a fehérneműnek, mert megsárgul, ellenben rajtam fehér marad. Elemelt hát néhány darabot s mikor arra a szenzációs felfedezésre jutott, hogy a batiszt ingek : aranyakkal vannak bélelve, alkalmas pillanatban ! rendszeresen rájárt. Mintegy tizenötmillió korona értékű aranyat lopott el igy, de a fehérnemük értéke is 3—4 ' millió körül jár. A pénzt elmulatta egy barátjával, ' kávéházazó, vendéglojáró kisasszony lett belőle s nem volt ritkaság, hogy 2- 300.000 koronát fizettek el egy-egy szórakozó est után. Most már mindketten az ügyészség fogházában ülnek. Megegyezés Béccsel a magyar valuta-ügyben (?) (A Szeged budapesti tudósitójától.) hmeretes, hogy ?» koronarontók bűnügyében letartóztatták Karls Pál bécsi bankigazgatót is, amiért osztrák pénzügyi körökben nagyon megnehezteltek és megtorlással, a magyar korona és a papirok jegyzésének végleges beszüntetésével fenyegetőzted, sőt ezekre már kisérletetet is tettek. Az osztrákok azt mondják, hogy pénzügyietekben a mostok olyan jogokat akarnak élvezni Ausztriában, amely jogok gyakorlását az osztrákoknek Magyarországon nem engedik meg. A letartóztatott bankárok egyedüli bűne az osztrákok szerint az, bogy álnéven nyitottak számlát. Ez tény, de ennek magyarázata az, hogy mig Ausztriában saját nevűk alatt eszközölhetik a magyarok az osztrák korona jóváírását, a magyaroknál ez nagy nehézségekbe ütközik a külföldi fél részéről. Hiszen Auzztria is volt ilyen, sőt rosszaba h&Jyzetten, mint a magyarok, de arra sohasem mert volna gondolni, hogy megzsvjtja a fizetési forgalmat más országgal, vagy hogy iü'földieket ezért lefogjon. Bécsből jelentik: Arkauer Gusztáv, az Osztrák Nemzeti Bank Igazgatója visszaérkezett Budapestről, ahol a magyar Devizaközpöat igazgató- ! jávai és a pénzügyminisztérium megbizoltaival tárgyalást folytatott a koronarontá>ról és az ezzel kapcsolatos intézkedésekről. Ark?uer kedden délelőtt az osztrák pénzügyminiszterrel folytatott megbeszéléseket és bejelentette, hogy a tárgyalás eredménye nagyon kedvező és arra lehet következtetni, hogy ez ügybea a közel jövőben létre jön a megegyezés. Hir szerint a magyar Devizaközpont el fagja ismerni a Bécsben kötött vásárlásokat, mivel a legnagyobb ellentétet sikerül kiküszöbölni. A nyomozás során az üzletkötések legálisoknak bizonyultak, Bécsben két hivatalos jelentés fog megjelenni. Az egyik a bécsi Devizaközpont nyilatkozata, a másik az Osztrák Nemzeti Bank közleménye. E bécni híreszteléseket természetesen csak a legnagyobb fenntartással közölhetjük. Bécsből jelentik: A Devizaközpontban egész nap folytak a tárgyalások. Arkauer ismertette a tervezet részleteit is. Nagy meggyugvással fogadták, hogy az arbitrázs terén is kölcsönösség fog létrejönni. Ma már tehát jóval kedvezöbbsn itéiik meg a helyzetet, melynek folyamánya, hogy a magyar korona állandóan szilárdul. Szentpétervárt Leningrádnak nevezik el London, január 29. Mm* a Reuler-iroda Moszkvából jelenti, a szovj tkö'társaságok szövetségének kongresszusa einata ózta, hogy Petrográdot Leningrádnak nevezi el. A srovjel köztársaság minden fővárosában Lenin emlékére emlékmű et emel. Lenin állására Csicserin pályázik. — Szegedre jön a kormányzó. Amikor dr. Aigner Károly főispán kihallgatáson jelent meg a kormány-ó előtt, meghívta őí a mmzeti meg ujhodás emléktáblájának leleplezésére is. A kormányzó — a főispántól szárrcaző értesülésünk szerint — örömmel fogadta a meghívást és megigérie, hogy ha lehet, részi vesz «z ünnepségen, amelyre a főispán a szegcdi ellenforradalom össze/s szereplőit is meghívta. A kormányzó ez alkalommal egy-két napot fog Szegeden tölteni. — A debreceni válaaztáf. Dekecen jelentés szerint a szavazó urnákat este 9 órakor minden körzetben lezárták és hozzáfogtak a szavazatok összeszámolásához. E;ie 10 órakor Nagy Vincének 650, Magoss Györgynek 363, Haendsl Vilmosnak 271 szavazata volt, Lapunk zártáig a végső eredményről tudósítás még nem érkezeti. — Az adéfölazólamlásl bizottság működése. A kereskedelmi és iparkamarában az adófölszólamlási bizottság szerdán a következők ügyét tárgyalja : Dr. Schrö ter Henrik, dr. Regdon Sándor, dr. Ziffer Alfréd, Réti Adolf, Domokos Mihályné, Franki Miksa, Bugyinszky Sándor, Schatz Iz;ó, dr. Pários Simon, Back Manci, dr. Schreiber Fülöp, Alth Gizella, dr. Vén Ferenc, Daubrovszky Viktor, Löwy Jakab, Boros Miklós, dr. Dallos Manó, özv. Teván Józsefné, Müller László, dr. Dallos Mór, Molnár Antal, Tokady Ferenc. — Iparosifjak hálja. A Szegedi Iparosifjak Közművelődési Egyesületének sportosztálya február 3-án esti 9 órai kezdettel a Tisza szálló nagytermében zártkörű táncestélyt rendez. Arany, ezüst, brllHáns beváltás Tóth, Kölcsey-u. 7. | — Uj zongoratanárnő a tzegedl városi zene* 1 iskolánál. Csornák Elemérné áll. képesített zongoratanárnő február 1-én a zeneiskolánál megkezdi működését A zeneiskola uj növendékeket még korlátolt 1 számban felresz. Csomákné Turóczy Ilona tanárnő j személyében Szeged város zenei élete egy értékes munkaerővel gazdagodott. Csomákné a nagy magyar pedagógusnál, Szendy Árpádnál végezte tanulmányait. Működése elé várakozással tekintenek. Caütörtökön este 8-kor Hászmann és Malecky hangversenye a Tiszában. Nagy Szellemidézés, kísértetjárás!!! az elvarázsolt kastélyban lévő »Vén rókák" klubjában bemutatja: MAX LINDER úr egy 5 felvonásos bohózat keretében. Ezt megelőzi: Három öreg legény meg egy kislány. Amerikai vigjáték 5 felvonásban. CONSTANCB TALMADGE főszereplésével. Bemutatja a Belvárosi Mozi szerdán, január hó 33-án. Előadások: Fél 5, fél 7 és fél 9 órakor. Eladó saroktelek a városháza melletti Tőkéseknek a legelőnyösebb befektetés I Tárgyalás csak személyesen DAviD GYOLn ingatlanforgalmi irodájában, Kossuth Lajos-sugárut 9. Telefon 10-42. Teleknagyság 231 négyszögöl. MS Jackó Cia és főszereplésével: Mátray B«*I>y -A- HA^OM Egyidejűleg: ZEd T J3Z Rodolfó Valentinó és Ágnes Ayres-sal csütörtöktől rt BELVÁROSI MOZI „MAMMUT" műsorán. Cipőáruknál 30°|o kedvezmény nig a készlet fan Szögi Zoltánnál, Marnia 3.