Szeged, 1924. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1924-01-20 / 17. szám

Szeged, 1924 január 20. SZBOBD 5 Szegény Laci premierje. (A Szeged tudósitójától.) Balassa Ármint eltemettük ... Láttuk, amint huhogva hulltak a fagyos rögök fekete koporsójára, halottuk az utolsó istenhozzádokat és éreztük azt a nagy szomorúságot, amit a nélküle való visszatérés támasztott bennünk. Balassa Ármin, ez a markáns vonalakkal megrajzolt jelentékeny alaka a tiszaparíi főváros életének, nincsen többé. Tapasztaltuk, tudjuk, de azért mégis ugy érezzük néha, hogy hazudik a tapasztalatunk, a tudásunk. Ugy érezzük, ho?y Balassa Ármin nem távozhatott el közülünk, hiszen annyi szál, annyi emlék kötötte ide hozzunk, hogy nem is távozhatott el csak ugy, egyszerűen. Emlékek százai bukk nnak föl gyászoló, diskuráló estéken és az emlékszálakból akarvaakaratlan mindig Balassa Ármin ismerős alakja szövődik elő. Előttünk fekszik egy elrongyolt lapu, régirégi folyóirat: nA jövendő". Hódmezővásárhelyen, Balassa Ármin szülővárosában szerkesztette valamikor dr. Gonda József, a Semper Idem tragédiás szavú irója. A c mlap tanúsága szerint ez a szám — amelyet dr. Sajtos Samu pénzügyigazgató, Balassa Ármin földije, bocsátott rendelkezésünkre — a cimlap tanúsága szerint 1912 szeptemberében jelent meg. 1912-ben. Ugy-e régen volt. Tizenkét esztendeje. De az elmúlt tizenkét esztendő alatt századokat vénült az emberiség. A fő det végigpaskoló vérzivatar megölte a jövendővel együt a jövendőt is. Kiégette a hites emberek lelkéből a hitet. Ma már nincsenek Gonda Józsefek és elköltözőben vannak a Balassa Árminok is. Tizenkét évvel ezelőtt Hódmezővásárhelyen — ahol ma, Móricz Zsigmond vallomása szerint, évente egyetlen könyv kel el a könyvesboltok porlepte polcairól — „irodalmi, művészi és kritikai szemlét" szerkesztett dr. Gonda József. És volt kinek szerkesztenie, mert az előttünk fekvő szám harmadik évfolyama a Jövendő-nek. Pedig a Jövendő nagyon betartotta irodalmi, művészeti és kritikai programját és mai folyóiratok között nagyon kellene keresni, hogy olyan nivós, olyan értékes, olyan komoly lapot találjunk, mint amilyen a Jövendő volt. Ebben a számban két olyan irást találtunk, amely nélkülözhetetlenül hozzátartozik Balassa Ármin irodalmi életrajzához. Az egyiket, az elsőt, dr. Gonda József irta, Kulturreftexiók. Száz év Hódmezővásárhely életéből, cimen, a másikat, válaszul az elsőre, Balassa Ármin irta. Gonda József cikkének előzményeit nem ismerjük. Bevezető soraiból csak annyit tudtunk meg, hogy a „Hódmezővásárhely" cimü lap valamelyik óriása a város kulturális múltjáról kinos felháborodást keltő cikket irt és azt állította cikkében, hogy Vásárhely első kultureseménye A kicserélt feleség cimü operett bemutatója volt. Ehhez a cikkhez füz reflexiókat Gonda József, rendkívül érdekes adatokat ismertet a város kulturális múltjából, ismert és kevésbé ismert nevü emberekről ir, akik szent lázzal érezték át az idők vajúdását és tollal, ecsettel, kottával szálltak sikra a jövendőért. „ ... alig van még egy város az országban — mondja Gonda József —, mely oly hamar megértette volna a haladó kor uj eszméit, mint éppen a mi városunk." Cikkének Balassa Árminról szóló fejezetében többek között a következőket irja: „Fiatal erejét, bontakozó irói kvalitását ő is a vásárhelyi népies kultura megalapozása körül fejiette ki Kicsoda ma ez az ember? Az ország ehő kriminalistáji', oly elokvens szónok, ki oly tartalmas, szines, szellemes és fordulatos, hogy ebbeli minőségében egyetemi katedrán, vagy a pirlamentben lett volna a helye... És ezt a végtelenül sok ambícióval dolgozó altruistát, ezt a progresszív gondolkozót, ezt a szárnyaló nyelvű, nemes lendenciáju, semmiféle divatoskodás szelétől el nem kapott irót, ezt a nagy jogászt, csak azért sem akarják még ma sem megérteni az ismeretlen kis pozőrök... A szinmüirást kultiválta. Első darabja a Szegény Laci volt. A régi kaszinó udvarán működtek Thália papjai. Egész nap zuhogott az eső (1882 augusztus 16 án) s elképzelhető az ambiciózus, tizenkilencéves szerző lelkiállapota, hogy a Szegény Laci nem brillírozhat az eső miatt a vásárhelyi kaszinóban. Aggódva vizsgálta az eget, midőn ugy hat óra tájon kiderült s az augusztusi n^p ragyogó sugarai újból belopták szivébe a reményi, a csalfa, égi tüneményt. Az igazgató ekkor azzal állott elő, hogy ő már lefúvatta a város dobosaival az előadást, tehát nem lesz közönség. Szegény szerző már szinte^ siiásra fakadt, ugy kapacitálta az igazgatót. És este nyolc órára zsúfolásig megtelt a város intelligenciájával a kaszinói nagy sátor. „Szegény Laci" fényes diadalt aratott Ilyen volt Szegény Laci premierje 1882 augusztus tizenhatodikán, amikor Balassa Ármin, a szerző, tizenkilenc esztendős volt. A második cikk, Balassa Ármin cikke, tulajdonképpen levél. A cime: „Üzenet a túlsó partra. Levél Gonda József dr. iróhoz, kedves, jó barátsággal. Szeged, 1912 október hó." Balassa Ármin elismert jó levélíró volt. De ez a levél minden bizonnyal legszebb levelei közül való. Olyan eleven, olyan meleg, olyan közvetlen minden sora, hogy szinte zavarba vagyunk, melyik részleteit irjuk le. „A túlsó partról a szép, szőke Tiszának onnan a túlsó partjáról, — kezdődik a levél — tavaszi üdeségü, kedves levegő csapott felém. Onnan a túlsó partról, Vásárhelyről, ahol elhagytam magam mögött gyermekkoromat, ifjúságom legelejét és életcéljaim ragyogó szivárványszineit. Hogyan is történhelett, hogy ebbe a szibériai ridegségü levegőbe napsugár szökkent s megnyitotta a verőfényes boltozat útjait? A körtvélyesi füzeserdők búsongó zsongását hallom. Fürjeknek pitypalatyverése csendül meg körülöttem, István bácsi, a lőcslábu pede lus, órára csönget s lihegve szaladunk föl a református főgimnázium göröngyös lépcsőin, hogy beüjünk a padba konjugálni, gyököt vonni, logarizni... ... Onnan a túlsó pariról felém szálló friss tavaszi levegő hozta vissza a múltból ezeket a képeket. A Semper Idem Írójáról, Gonda Józsefről mondta nekem Szász Zoltán, hogy „Írásaiból egy Herkules erejű öklelő rettenthetetlensége fenyegetőzik". ... Bocsássatok meg nekem, kedves barátaim, akik már eltávoztatok és akik még itt vagytok abbfll a kiásott múltból, ne higyjétek el Go-da Józsefnek, hogy mi olyan nagyok voltunk. Csak azt higyjük el, hogy valóban benne éltünk Hódmezővásárhely szeretetének abban a fanatizáló erejében, amelyik életre hivta bennünk a tettvágyat, tudásszomjat, hitet a jövőben s a szeretett szülőváros álmodott nagysága után való rajongó vágyakozást. Nem hősök, nem alkotók, — hangyák volunk, akik kenyérmorzsákat hordtunk a szegényes kultura éléskamrájába. Gonda József cikkéből szökkent át hozzám a tavaszt teremtő friss szellő. Engem is kiásott a múltból. Valóban, majdnem, vagy talán csakugyan irtam, amidőn most harminc esztendővel ezelőtt, 1882 augusztus 16-án, a nyári vihar lehe'etlenné akarta tenni első népszínművemnek bemutató előadását. Azóta sok vihar fenyegetett, sokszor lett volna okom sirni. A sors nem hagyott el. Közeledik Jslefelejcsek. IV. Utazás egy sírdomb körűi. Irta : Juhász Gyula. Atyai barátom, első mesterem, első szerkesztőm és első könyvem kiadója, Balassa Ármin dr. frissen hantolt sírjára küldöm az emlékezésnek ezeket a bicebóca virágait. * A mai újságírás lázas és fejlett technika hatalmas és nagyszerű üzem, pontos és gondos hírszolgálat, de már kivesz belőle, gyorsan és biztosan, annak a réginek romantikája, amely az én fiatalságomban még annyi szint és hangulatot lopott a robotos fiuk életébe. Mi voltunk a Murger utolsó bohémjei, kevés pénzzel és sok kedvvel, akik Csuka Ferenc úrral együtt jártunk Hegedűs Pál ur iskolájába - az éjszakai tanfolyamra. A Szeged és Vidéke, dr. Balassa Ármin büszkesége és boldogsága, az a lap volt, amely a régi romantika kedvességét a modern ha adás tempójával egv esitette. Itt voltam én volontőr évekig, irtam mindent, amit egy ifjú tudós és költő csak írhat: vezércikket és tárcát, verset és prózát, fejcikket és riporto', krokit és krónikát, színházi kritikát és törvényszéki rovatot, kolumnás tudósítást a havi búcsúról és szakszerű tanulmányt a latin nyelvtanítás érdekében. Mégis: két Írásomra emlékszem különösen. Azaz, hogy az egyikre sehogysem emlékszem és ha elolvasom néha, akkor is olvan idegenül mered rám, mintha legalább is arabu«ul volna. Ez e*y nagy s«ker aratott, névtelenül irt vezércikkem, A kényszerzubbony a e me az akkori kormány politikáját támadta, fele van éleselméiü jogászi okfejtése-kel, verhetetlen logikával legyőzhetetlen dialektikával ~ mert hiszen Balassa Ármin mondotta, hogy mit irjak benne, neki sietős dolgai törvényszéken, én azután megírtam, voltak de I torvenyszeicen, en azután megírtam, ae ugy, hogy másnap elámultam, amikor a kávéházban elolvastam: sohase hittem volna, hogy én valaha igy értsek házszabályhoz, klotürhöz, angol példához, miegymáshoz. Mert akkor még őszinte szivből utáltam a napi politikát. (Ma már még őszintébb szivemből utálom.) A másik nagy publicisztikai sikerem megint egy vezércikk volt, ebb.n egy justizmord ellen emeltem föl bátran és keményen tiltakozó szavamat és a justizmord szegedi áldozata huszonnégy óra alatt szabadlábon volt és ezt ennek a vezércikknek köszönhette, amelyet én húszéves kezdő újságíró, B lassa Ármin dr. kezdeményezésére irtam volt a Szeged és Vidékébe. Hát bizony életem egyik legszebb és legjutalmazóbb pillanata az volt, mikor az ártatlan áldoz t, egy órával előbb még darócruhás fe gyenc már szabadon és boldogan kezet csókolt véd jének és kis cókmókjával vigan indult haza, messze, ujjongó szeretteikközé. Az irodalomtörténetbe tartozik, hogy Kosztolányi Dezső, Babi's Mihály, Csáth Géza, Mohácsi J>'nő első irásii — szép, bátor, érdekes és értekes irások — éppen Balassa Ármin dr. szettdi lapjában láttak először nyomdafestéket. A pesti lapok még húzódoztak tőlük és éppen Babitsnak egyik első és remek - ma már nekik is remek - versét egy igen előkelő fővárosi újság igen tekintélyes kritikusa azzal a szerkesztői üzenettel utasította vissza, hogy nagyon zavaros és erőtlen. Ez a vers is a Szeged és Vidékében jött először és most modern antológiák disze I A tragikus végű Csá h Géza első elbeszélő kísérletei József áln ven jel ntek meg a lapban, amelyet ebben I az időben egy jeles modern költőnk méltán keresztelt el a fiatal és uj magyar irók Rodostójának. • Az első verses könyveme', 1907 ben, szintén dr. Balassa Ármin adta ki Szegeden, a Dugonics-nyomda pompás kiállításában, a legnagyobb áldozatkészséggel. Ennek a könyvnek megjelenése és sikere az életemet adta vissza akkor, mert én bizony Léván, az Isten háta mögött nyomorogva, éppen leszámolni készültem mindennel. A legszebb reneszánsz-betük-t hozatta ennek a könyvnek Balassa Ármin és amikor én a vidéken szokatlan külső szépségű könyvet megláttam, önkényteenül igy kiáltottam föl: — Hamupipőke, bársonyban és ezüstben 1 Mikor a jubileumom után nemsokára utoljára találkoztam az ősz mesterrel, erre emlékezett és örömtől csillogó könnyek között suttogta : — Látod, látod, mégis nekem volt igazam. Hamupipőkéből azért csak királykisasszony lett végre I — Lehet, lehet — gondoltam én magamban — de azért mégis csak szebb világ volt, jobb világ volt akkor, amikor Hamupipőke egyszerűen csupán Hamupipőke voltl » * Soha olyan boldognak, olyan elégedettnek nem láttam világé etemben a Parasztszivek költőjét, mint néhány esztendeje, egy dísztelen és félhomályos kis hodályban, a volt Apollómozi demokratikus helyiségében, ahol primitív színpadon egyszerű munkások hittel és lélekkel játszották az ő drámáját, a népdrámát, a világ leghivőbb és leglelkesebb mai közönsége, a szervezett magyar munkásság tönegei előtt. Hogy figyelt és hogy izgult, hogy érdeklődött és örült a szerző, annyi fényes színházi este hőse, ennek az előadásnak, amely olyan volt,