Szeged, 1923. december (4. évfolyam, 274-296. szám)

1923-12-30 / 296. szám

SZEGED A Szeged olvasóihoz! Pár nap választ el csak bennünket az újévtől. Bár közelebbi és távolabbi multak nagyon megszaggatták reményeinket, amelyekkel főbb sors jövetelét várjuk, sok fájó csalódás után is uj remény éled minden küzdő, bizó emberben. Hátha mégis, mégis szebb, világo­sabb, vigasztalóbb lesz ez a most beköszöntő újév a szomszéd elődeinél, amelyek olyan ridegeknek, olyan elutasitóaknak mutatkoztak jobbra váró sóvárgásaink iránt. Hátha megenyhül a gond, az ínség és sok szenvedésért megvigasz­taló békességgé szelídül a lángolásában még el nem fáradt pártvillongás és gyűlölség, amelyet a magyarság megrontására szítanak lelkiisme­retlen törtetők és jelszavaikkal hazátboldogitó álbölcsek. A reménynek, amely még mindig nem halhatott ki s amelynek nem is szabad kihalnia a jobbérzésüekből, teljesednie is kell; mert akarattal, cselekvő buzgalommal valóra lehet váltani. A maga hatáskörében és ere­jével ezért a célért küzd a Szeged és munkája egyre szélesbülő kör elismerésével és méltánylásával találkozik. A Szeged bát­ran vallja magát a liberális eszmék harcosá­nak, amelyek osztályok, telekezetek emberi egyenlőségét vallják és követelik. A Szeged hazaszeretetet, a haza érdekében való munkát, minden munkás, dolgozó, becsületes embernek egyenlő megbecsülését hirdeti S örömmel tapasz­taljuk, hogy egyre növekszik az a sereg, amely a Szeged del, a Szeged hirdette eszmékkel együttérez. A Szeged az újévben még fokozot­tabban igyekszik arra, hogy tartalmassá­gával mindenképen kielégítse olvasóközönségét. Méltónak akar maradni azokhoz az elis­merésekhez, amelyekkel karácsonyi számának megjelenése után is oly sokan elhalmozták. Bi­zonyosnak hisszük, hogy előfizetőink száma az uj évben is növekedni fog. Az egyhavi előfize­tés fővárosi és nagyobb vidéki lapok mostani áránál még mindig olcsóbb, bár elsejétől fogva a növekvő anyagdrágaság az előfizetési díjnak nyolcezer korondra való fölemelését tette elkerül­hetetlenül szükségessé. Hisszük, hogy előfizetőink edddigl szeretetükukel eztán is hiven kitartanak mellettünk. P££ron5éi Belvárosi Mozi Vasárnap, december hó 30-án A filmvilág legnagyobb attrakciója I Ivan IVIosjoukine és Mme Lisenkó . a .Karnevál gyermeke" felejtbetetleu címszereplőivel a főszerepben: A gyönyörváros Fantasztikus filmjáték 8 felvonásban. Egyidejűleg: A legújabb párisi nöidivatujdonság Előadások: Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. Igazg. 11-85. Korzó Mozi Pénztár 455. December hó 30 án, vasárnap Milliárdosok utcájában Törtéaet a tőzsde és bank urainak életéből 6 fel*. Főszerepben: LüCy DORARM,j a .sodorna és Gomorra" főszereplője. Egyidejűleg: Az elvarázsolt szobrok Vígjáték 1 felvonásban. Előadások kezdete: "Jgy ^ y^gr Szeged, 1923 december 22. A szegedi tőzsde a megvalósuláshoz közeledik. (A Szeged tudósítójától) A szegedi tőzsde előkészítő bizottsága szombaton este hat órakor ülést tartott a L'oyd-Társulat nagytermében. Az értekezleten megjelentek a pénzintézetek és bankok képviselői és több érdekelt. Dr. Basch Sándor, a tőzsde kiszemelt titkára ismertette azokat az elveket, amelyek alapján a szegedi tőzsde januárban megkezdheti majd működését. A bizottság a javastat szerint elhatározta, hogy a tőzsdei órákat este hat és hét óra között lehet megtartani, amikor is a budapesti árfolyamok már részletesen ismeretesek. Elhatározta a bizottság, hogy a fizetési é< szállítási határnapok a szegedi tőzsdén meg fognak egyezni a budapesti tőzsde határnapjai­val. A szegedi tőzsdén üzleteket köthetnek a szegedi pénzintézetek és bankok, amelyek két ezrelék jutalékot fizetnek az üzletek után. Ügy­nököket a később megválasztandó tőzsdei bizottság fog választani és meg fogja szabni működésűket. Az előkészítő bizottság ezután egy háromtagú szűkebb bizottságot kü dött ki. Ennek tagjai leitek May Gyula, Neu Ernő és Glückstahl Lsjos. A szűkebb bizottság feladata iesz, hogy javaslatot tegyen a tőzsde választmányára. Dr. Tonelli Sándor ezután átadta a bizott­ságnak azt az elszámolást, amely beszámol azokról az összegekről, amelyeket az intézetek és bankok befizettek a szegedi tőzsde alapjára. Az összegekről a továbbiakat a háromtagú szűkebb bizottság fogja folyamatba tenni. A szegedi tőzsde igy a megvalósulás stádiu­mához közeledik, csupán hetek kérdése, hogy az uj esztendőben megkezdje működését. Az előkészítő bizottság ezúton is kéri azokat a vállalatokat, amelyek még nem fizették be a rájuk eső összeget, hogy minél előbb tegyék azt le a S teged-C^ongrádi Takarékpénztárnál a szegedi tőzsde létesítési alapjára vezetett folyó­számlára. Áy H városi létszámcsökkentés nem kielégítő. (A Szeged tudósítójától.) Szegeden, mint ismeretes, a közgyűlés által delegált létszám­apasztó bizottság már két hónappal ezelőtt végrehajtotta a közalkalmazottak létszámának csökkentéséről szóló törvényt. A végrehajtás módja ellen ugyan illetékes helyen is számos kifogás hangzott el, kifogásolták, hogy a lét­szárccsökkentö bizottság nem teljesítette a tör­vény rendelkezéseit, a végrehajtott létszám­apasztás meg sem közelíti az alkalmazottak létszámának husz százalékát. A bizottság hatá­rozatát, amelyhez a polgármester saját javaslatát is mellékelte, a főispán véleményezve terjesztette fel a belügyminiszterhez. Az iratok sokáig, nagyon sokáig hányódtak Budapesten a külön­böző minisztériumokban, jövendő sorsukról semmiféle pozitiv hir nem szivárgott a nyilvá­nosságra, az illetékes tényezők csupán kombi­nálhattak, kiki a saját szájaize szerint. A pol­gármester például meg volt győződve arról, hogy a felterjesztés jóváhagyása csupán büro­kratikus okok miatt késik és erŐ3en hitte, hogy a belügyminiszter minden tekintetben akceptálja majd a bizottsági javaslathoz mell íkelt elöter­jesztését. A főispán ezzel szemben ugy tudta, hogy a belügyminiszter ragaszkodni fog a tör­vény rendelkezéseinek betartásához és igy sem a polgármester javaslatát, sem pedig a létszim­apasztó bizottság előterjesztését nem hagyja jóvá. Az idő i főispán álláspontját igazolta. A napokban ugyanis leirat érkezett hivatalába a belügyminisztertől és a leiral alapján a kivet­kezőkről értesítette a főispán a polgármestert: A belügyminiszterhez felterjesztett iratok nem nyújtanak tiszta képet a város személyzeti és statusz-viszonyairól. Igy nem állapítható meg belőlük, hogy a városnál igazgatási ágazatonkint hány szervezeit állás van ét azok szakok szerint miképen oszlansk meg. Nem állapitható meg az iratokból, bogy a szervezett állások közül bátiy állás és milyen állások vannak üresedésben és azokat meg akarja-e szüntetni a város, vagy sem. Nem látható tisztán, hogy az egyes igaz­gatási ágazatokban hány nem rendszeres alkal­mazású egyén teljesít szolgálatot és a nem rendszeres alkalmazottak létszámát milyen arányban csökkentették. Mindezeknek a kérdéseknek a tisztázása vé­gett kéri a főispán a polgármestert, hogy nyolc nap alatt tegyen pótlólag jelentést, amelyet fel fog terjeszteni a belügyminiszterhez. Felhívja továbbá a figyelmét arra is, hogy a polgár­mesteri jelentés és a létszámcsökkentés végre­hajtására kiküldött bizottság jegyzökönyve több részében nem fedi egymást. Igy a polgármes­ter jelentése szerint csak 99, a bizottság hatá­rozata szerint pedig 102 állás, illetve alkalma­zás szűnik meg. Az elbocsátott alkalmazottak névsora sem egyezik a bizottság jegyzököny­vébe foglalt névsorral, különösen a napidija­soknál van lényeges :bb eltérés. — Tájékozásul ködöm — mondja a főispán átirata —, hogy a létszámcsöfckentő törvény célja elsősorban a költségek apasztása, amit azáltal kiván elérni, hogy elrendeli az elbocsá­tás által megüresedő állások megszüntessél. Az elbocsát Asaknái é* az alkalmazottaknak ebből a célbó vió kiválasztásánál tehát elsősorban az a szempoat irányadó, hogy olyan alkalma­zottak bocsáttassanak el, akiknek állása a köz­érdek sérelme nélkül megszüntethető, mert más­különben a létszámcsökkentés a város kiadásait nem hogy apasztaná, hanem még inkább sza­porítaná. Megengedi ugyan a 'öivíiy az olyan alkalmazottak elbocsátását ís, ansuek állása nem szüntethető meg, de ilyen esetben más, hasonló állások megszüntetését kívánja. Kirí tehát a polgármestert, hogy olyan al­kalmazottak elbocsátását javasolja, akiknek ál­lása is megszüntethető. Végül arra vonatkozó­lag kér felvilágosítást a főispán, hogy az ideig­lenesen nyugalmazott Csonka Endre városi mér­nököt miért rendelték be ismét szolgálattételre? A főispán átirata ügyében kérdést intéztünk a polgármesterhez, aki elmondotta, hogy a bi­zottsági javaslatban lévő szám és a jelentés­ben lévő szám között azért van különbség, mert van néhány olyan hivatal, ahol a bizott­ság által elhatározott létszámapasztás bizonyos munkaanyag feldolgozásáig teljes mértékben nem vihető ezidöszerint még keresztül. A két névsor pedig azért különbözik egymástól, mert a bizottság régebben szolgáló napidijasok el­bocsátását is javasolta, a polgármester pedig ezeket az újonnan alkalmazott napidijasokkal cserélte fel. — Az ideiglenesen nyugalomba helyezett vá­rosi alkalmazottakat pedig azért hívtuk be szol­gálattételre, mert tul fiatalok még a nyugdíja­záshoz és a sokáig tartó nyugdíjfolyósítás in­dokolatlan költségekkel terhelné meg a várost. A főispán átirata egyébként, amely teljes :n fedi a belügyminiszter leiratát, azt bizonyítja, hogy a belügyminiszter nem találta kielégítő­nek a szegedi létszámcsökkentést, hanem pót­lásra és kiegészítésre szólítja majd fel a virost. OMAMMMWMMMMWMAMMWMMMMMMB Legújabb kész női és leiny modell fel­öltök, valamint modell utáni rendelésre első­rangú kivitelben, legolcsóbb árban! Reményiné divatáruháza Szeged, Széchenyi-tér 2. Ugyanott férfi és női gyapjúszövetek méter szerint. n Szerdától—vasárnapig : A szezon legnagyobb filmje ! Az Apokalypsis 4 Ibanczvilághírű regénye 2 rész, 10 felv. EGYSZERRE. A cenzúra 3-szor tiltotta be! Szegeden csak öt napig játszák! Öt napi előadása 12 millió koronába kerül! Kizárólag

Next

/
Thumbnails
Contents