Szeged, 1923. december (4. évfolyam, 274-296. szám)

1923-12-25 / 293. szám

Szeged, 1923 december 25. SZEOED 33 Mért nem építenek a majmok házakat? — Néger népmese. — Emlékeztek-e gyerekek azokra a néger katonákra, akik néhány év előtt Szegeden is voltak ? Talán még féltetek is tőlük, ugy lehet jobban, mint a kéményseprő bácsitól, mert hót a négerek még náluknál is feketébbek voltak. Igy volt ez a mi gyerekeinkkel is. Sokan voltak a házban, akik naponta összegyűltek a Stefánián „ipícs-apacsot" meg „komámasszony hol az ollót" játszani. Akik azelőtt lármájukkal majd fölverték az utcát, most félve dugdosták ki fitos orrocskáikat a kapun, körülnéztek, nem jön-e valamerről fekete katona. És bizony csak akkor mertek előbújni, ha — tiszta volt a láthatár. Nem volt az a virgács, amitől jobban féltek volna, mint a néger embertől. Egyszer aztán — csoda történt, megint csak fölverte az utcát a régi lárma. A gyerekek nagy kiabálva, ugrándozva jöttek haza. Lelkendezve újságolták: „Tudja-e mamu, hogy a Pistának van egy néger barátja ? Bizony! Augusztnak hivják és jobban tud főzni még magánál is. A francia katonabácsiknak ő főzi meg az ebédjüket." Ettől a naptól kezdve a gyerekek korábban keltek és amint a reggeli kávét megitták, szaladtak le a Stefániára. Ha hazajöttek, örömmel újságolták, milyen finom csokoládét hozott nekik az Auguszt, aztán mesélt nekik az ő kisfiáiról, akik messze a tengereken tul várják haza az apjukat. Egyszer magam is kíváncsi voltam, miről beszélhet az Auguszt, hogy a gyerekek, falejtve az „ipics apacsot," olyan nagy csendben hallgatják. Hát bizony az Auguszt mesélt nekik. Olyan mesét mondott, amilyent ők otthon Négerországban szoktak az ő kisfiaiknak mesélni. Figyeljetek ide, majd elmondok nektek egyet azokból a mesékből. Gyönyörű, napsütéses idő volt. A majmok részint egyenkint, részint csoportban ugrándoztak ágról-ágra, vagy pedig végignyúlva sütkéreztek a napon. Egyszerre azonban beborult s az elébb még jó melegen sütő napot sötét felhők takarták el. Hatalmas zápor kerekedett. A majmok ahányan voltak,, anynyifelé szaladtak. Nagy, sfirü cseppekben esett az eső, amin az egyik fán ülő majom nagyon elcsodálkozott. — Hogy lehet ez, — gondolta — hiszen « viz alul van és ha én fürödni akarok, bele kell ugranom, hogy vizes legyek. Most pedig a viz felülről zuhog rám és vizes leszek anélkül, hogy fölugornék. Ha még valami nagy kedvem volna fürödni, akkor nem is bánnám, még örülnék is neki, de eszem ágában sincs fürödni, mégis csurom viz vagyok. Mit tegyek ellene, hogy ne hulljon rám ez a sok viz ? Egyik fáról a másikra ugrándozott, a lombok alá akart bújni, de az eső a levelek kizött is áthatolt és a szegény majom bizony csak folyton ózott. Amint elállt az eső, a majom elindult sétálni. Útjában találkozott egy teknősbckával. Gondolataiba merülve csak akkor vette észre a teknősbékát, amikor az nagy „jó reggelt'-tel köszönt rá. — Jó reggelt, kedves teknősbéka, viszonozta a majom a köszönést. — Vájjon mi lehet az, amin olyan nagyon elgondolkoztál, kérdi a teknősbéka. — Képzeld, milyen csoda történt — feleli a majom — az előbb a viz felilről jött és nekem nem is kellett felugrannm, mint azt a fürdésnél teszem, egy állóhelyemben is csűrön viz lettem. Vájjon te láttál, vagy hallottál-e már ilyet ? — Ez bizony eső volt — mondta rá a kis teknősbéka és amikor a majom csodálkozó szemeiből látta, hogy az nem tudja, mi lehet az az eső, megmagyarázta neki, hogy a viz nagyon sokszor jön felülről és nemcsak az ágak, de a fa sűrű lombjai között is áthatol és amikor már eleget esett, hát eláll. — Csodálatos, hogy te mindent tudsz — szólt most a majom — mégis csak te vagy az állatok között a Iegokosobb, de mondd, honnan tudod te ezt? — Onnan, hogy már öreg vagyok. — Vájjon milyen öreg ? — Azt bizony magam sem tudom. Néhány nap múlva lesz a születésnapom és azt hiszem, akkor mór leszek vagy kétszáz éves. — Tyüh, álmélkodott a majom, az bizony már nagyon sok I — Sok, sok, de mi hosszuéletüek vagyunk, a mi családunk sokkal régebbi, mint a tietek és azért mi sok olyan dolgot tudunk, ami előttetek ismeretlen. — Jó, de ha te olyan öreg és olyan nagyon tapaszfalt vagy — mondotta a majom — talán tudnál egy módot, hogyan védekezhessünk az eső ellen ? A fürdő ellen semmi kifogásom, de hogy akkor is fürödjem, amikor semmi gusztusom sincs rá, ezt már mégsem szeretem. Éjjel-nappal csuron viz vagyok, még aludni sem tudok. Aztán ha a fára mászom, hiába bújok előle, a viz mindenütt, az ágakon és leveleken keresztül is, nyomomban van, szinte üldöz, sőt azt hiszem már köhögök is tőle. •ítiÉHHI — Hiába, majom barátom, bármennyire sajnállak is, csak azt mondhatom, hogy ennek csupán egy orvossága van, épits te is házat magadnak, ugy, amint azt más állatbarátaink teszik. — Házat.., tűnődik a majom, de hát mi az a ház ? A teknősbéka most elmagyarázta, hogy a madárnak is van háza, van a rókának, a menyétnek is. — Hát az oroszlánnak van-e ? — kérdi a majom. — Persze hogy van, válaszolta a béka, de van az orrszarvúnak, az elefántnak, a nyúlnak és még sok más állatnak is. Már most azt szerette volna tudni a majom, vájjon hogyan lehet házat épiteni ? A teknősbéka ezt is megmagyarázta neki. A majom boldogan köszönte meg a teknősbéka tanácsait. — Te csakugyan a legokosabb vagy valamennyi állat között! Most pedig sietek és elmondom majomtestvéreimnek azt a sok bölcsességet, amit tőled hallottam. — Ég veled kedves majom barátom! — Ég veled te jó, te okos teknősbéka! A majom nagy örömmel indult hazafelé, ott mindjárt összehívta majomtestvéreit és igy szólt hozzájuk: — Hallgassátok csak, amit mondok. Találkoztam a teknősbékával és elpanaszoltam neki, hogy mennyit szenvedOnk attól, ha a viz felülről jön és mi hiába bujunk a fák lombjai alá, mert a viz mindenütt utolér bennünket. A teknősbéka azt a bölcs tanácsot adta, hogy, mint sokan az állatok közGl, építsünk mi is házat magunknak, ahova az eső nem esik be. Ezt a nagyon bölcs tanácsot megfontolva, magam is azon a véleményen vagyok, hogy építsünk magunknak házat. A majmok mindig közös akaraton vannak és nagy összetartásban élnek és most is általános ujjongással és lelkesedéssel hallgatták a beszédet. Mindannyian dicsérték és éltették a teknősbékát okos tanácsáért. Örömükben össze-vissza kiabáltak, ágról-ágra ugrándoztak és elhatározták, hogy azonnal megkezdik az építkezési Amikor azonban hozzáfogtak volna, hirtelen nagy zápor kerekedett. Szegény majmok, ijedtükben szanaszét szaladtak, ki amerre látott és megbújtak, amerre tudtak, az eső elől. Szakadt az eső, ahogy csak bírt A szegény majmok majd meghaltak. Mikor aztán másnap megint összejöttek, mindnyájan egy véleményen, egy akaraton voltak, egybehangzóan kiáltoztak: — Építsünk házat, építsünk házat, fogjunk hozzá 1 — Mikor? kérdi az egyik. — Természetesen holnap, volt az együttes válasz. Amint a nap feljön, hozzáfogunk. Ma mór úgyis későre jár az idő. Holnap mindenki hozzon egy nagy rudat és ágakat, hogy megkezdhessük a munkát. Békés egyetértésben vállak el és ment ki-ki a maga nyugvóhelyére. Amint a nap reggel felkelt, ismét mind együtt voltak. — Fogjunk hát hozzá, kezdte az a majom, amelyik a békával beszélt. Ismét nagy ujjongás, visiiás, ugrándozás támadt a majmok között. — Csak még egyszer mondd el — kérték a teknősbéka ismerősét — hogyan is építsünk? A majom mégegyszer megismételte a teknősbéka tanításait és mialatt beszélt, valamennyien kényelembe helyezkedtek és nagyon jól érezték magukat. Sokan a napon sütkéreztek, elnyúlva a köveken, néhányan ennivalót keresgéltek, az öregek a fiatalok hajót bodoritgatták, mások azon tanakodtak, hogyan és mivel kell az építkezéshez szükséges dorongokat megfaragni. És amint igy beszélgettek, tanakodtak, megini rájuk esteledett. Szomorúan látták, hogy a nap már lenyugodott, de csakhamar megvigasztalódtak, mert hisz a mai nap igazán tanulságos volt rájuk, most végre tudják, hogyan is kell épiteni és holnap most már egész bizonyosan hozzáfoghatnak. Egymást a holnapi nagy munkára buzdítgatva és egymásnak szép jóéjszakát kívánva — aludni tértek. Egész éjszaka zuhogott az eső. Szegény, szegény majmok! Korán reggel bőrig ózva, vacogva megint összekerültek. — De csúnyán megáztunk. Feküdjünk a napra, hogy megszáradjunk, biztatgatták egymást. És mivel a majmok mindig közös akaraton és egyvéleményea voltak, — kifeküdtek a napra sütkérezni. Sokann a kövön nyúltak el, többen ennivalót keresgéltek, egyik-másik kedvteléssel bolhózgalla kicsikéje fejét. Mire megszáradtak, újra este lett és nem foghattak hozzá az építkezéshez. És igy telt egyik nap a másik után. Amikor végre egy napon korán reggel csakugyan hozzá akartak fogni az építéshez, megszólalt az *>gyik: — Mondjátok, nem m« van a teknősbéka születésnapja ? — De bizony manu — bizonygatta az, amelyik a békával beszélt, — valóban a mai napot mondta nekem a születésnapjának. — Hát akkor nem szabad hálátlanoknak lennünk, felelte az első majom. A teknősbéka megérdemli, hogy a jó tanácsért, amelyet nekünk adott, üdvözöljük és köszönetet mondjunk neki. — Igaz, igaz, meg kell köszönnünk a jó tanácsot. Vájjon ki menjen el a teknősbékához? kérdezték többen. A tanács, amelyet a teknősbéka nekünk adott, olyan jó, hogy azt mindnyájunknak meg kell köszönnünk, felelték mások. És mivel a majmok mindig közös akaraton és egyvéleményen voltak: felkerekedtek és valamennyien elindullak a teknősbékához. A teknősbéka nagy örömmel fogadia a. majmokat és az első kérdése az volt, vájjon felépitették-e mór a házakat? Bizony még nem, vallották be szégyen* kezve a majmok. — Akkor csak menjetek haza és ha majd újra öregebb leszek kétszáz esztendővel, gyertek el megint hozzám és mondjátok el, hogy felépitettétek-e már a házatokat ? A majmok csendben hazafelé indultak. Egész uton, sőt hazaérve otthon is, azon taw&odtak, vájjon mire gondolhatott a béka, mikor nekik ezt az ujabb fanácsot adta. Igy gondolkoztak, tanakodtak egyik napról a másikra, egyik évről a másikra. Igy múlott el újra kétszáz esztendő, anélkül, hogy az építéshez hozzá fogtak volna. Azóta sok-sok kétszáz év eltelt, de a majmok csak tanakodnak, gondolkoznak, a házaikat azonban mind a mai napig sem építették fel. R. R. Szegedi Forgalmi Bank 830 Kigyó-utca 4. szám Alaptőke: 10,000.000 korona Telefon 12-40, 2-44