Szeged, 1923. december (4. évfolyam, 274-296. szám)

1923-12-25 / 293. szám

Szeged, 1923 december 25. S Z B 0 B D 29 Karácsonyi séta „Meseváros" kicsinyei között. MESEVAROS. — Pász'or Jancsinak. — Járat'an uton, fényen, árnyon át, Keresem én a mesék városát, Hot régen éltem, szépen, boldogan, A várost, amely az álmokba van. Andersen és Grimnl s az Hzeregyéj Erről a he yröl annyi jót regél, Bizton hiszem, hogy meg van valahol, Csak azt nem tudom én, hogy merre, hol ? De ha gyermekszemekbe nézheek, Melyek iemén\ t és békét fénylenek, Nem kell nekem Grimm, Andersen se kell, Meg van az u , mely oda vezet el. . luhúsz Gvula. ... és hogy már ne meséljem mindig „A rettenthetetlen ólomkatonát" az Andersenből, meg az „Ali babát és a negyven rablót", meg hogy Ti ugy sem féltek a nagyszakállú Küsmödi bácsitól, hiszen az nem is volt" igazi, azt a Móra Ferenc bácsi csak ugy kitalálta a fejéből és azt sem hiszitek el, hogy a rut kis kacsa világszép hattyúvá változott és. azt mondjátok, hogy „A királylány és a borsószem" egy butaság és a „Robinson" unalmas már ? . . . Ejnye, gyerekek, mi dolog ez most, hiszen Ti eddig mindig annyit meséitettetek velem, hogy én nem is győztem annyi történetet elolvasni, amennyit Ti meg nem hallgattatok volna! . . . S most milyen furcsa kívánsággal álltok elő egyszerre: hogy „igazi" meséket mondjak, „humorosakat" és „kacagtatókat" az én gyerekeimről! Jaj, ha Ti tudnátok, milyen bajos dolog ez egy ilyen öreg néninek, akinek annyi gyereke van, hogy bizony néha maga sem tudja hány! Na, jól van, hát megpróbálom, figyeljetek, sorra veszem őket, kisfiúkat, kislányokat vegyesen, Ti meg csak kiáltsátok mindig, hogy kiről akartok hallani. — Hát egyszer volt, hol nem volt, messze valahol a Légszeszgyár táján volt egy selyemhaju szőke baba, ugy hívták Pongrácz Annuska. — Olyan csöpp volt a lelkem, mintegy babszem, de már olyan szépen énekelt és zongorázott is hozzá, hogy gyönyörűség volt hallgatni. Elküldött hozzá egyszer a Mikulás bácsi szétnézni, hát szalad elébem és mutatja a csipkés ruháját, meg a szép égszínkék selyemszalagot a hajában : „Engem azért öltöztettek ma fel ilyen szépen, mert várok egy nénit, aki hozzám jön. Maga az, néni ?" Mondtam, hogy a Mikulás bácsi küldött s Babuka azt üzente neki, hogy „jöjjön biztosan, de vágassa le a szakállát, mert az olyan bácsikat én nem szeretem megpuszilni, csak'Móra Ferkóka bácsit szeretem, annak nincs' szakálla és lefekszik a földre is és lehet neki főzni csirkepaprikást és virslit is." A kis Annuska szakácsnő akar lenni ugy is, ha nagy lesz és főzött nekem is finom tejbekását, aztán levágta és megkopasztotta a kis posztónyusziját, földarabolta és megfőzte a szép kis kékzománcos edénykékben. Hej, ha hallottátok volna, hogy énekelte aztán a „Bajadért", meg azt, hogy „Angyalsereg földre száll" és azt, hogy „Ma egész nap jó leszek." Bizony, jó kis angyal ő egész nap, kérte is, hogy mondjam meg az öreg Mikulásnak, hogy „későn este jöjjön el, de csak ha már mi jól hortyogunk és hozzon sok mogyorót, de tökmagot ne I" — Hát még a Tonelli Miklóska micsoda bátor legény az, gyerekek! Katona lesz, ha megnő, mert most még csak 5 éves, aztán lesz kardja, azzal átszúrja az ellenség hasát; lesz sok nagy ágyú ja, sorba mind az ablakhoz állitja, ő meg elbuvik és kilő vele az ellenségre. Kérdeztem, milyen ellenségre fog lőni Bocika, azt mondta: „Hát a nyulakra, medvékre, meg az olájokra!" De gyereke nem lesz, mert „az katonáknak nem szokott lenni." Ha nagy lesz, épit egy nagy palotát, ott fognak lakni" az összes katonák, meg Anyuska is, Sanyi is, aztán Miklóska két legjobb pajtása, a házmesterbácsi két kis fia. Vv flHHwH ^.•iív g. • Jll iJBBi&S/Bl Évi, az schladen (schlagen.) Hát azt hiszitek ez után meg birta verni Wellisz néni ? Tudjátok, milyen takarékos gyerek ám ő: ha cukrot kap, mindig elteszi felét holnapra a párnácskája alá s Tonelli-anyuka roppant örül, mert olyan érdekes csokoládébarna mintás lesz reggelre a párna alja . . . Minden napi kötelessége Miklóskának elvinni Nagyapának az újságot s ezért kap fizetésül — egy diót. Keveselte a gyerek a díjazást s azt ajánlotta: „Tudod, mit Nagyapa, én egy hétig nem hozok neked újságot, hogy aztán egyszerre hét diót kaphassak!" — Hát a Wellisz-kislányokat, Ágneskát Évikét ki nem ismeri közületek? Persze, hogy mindnyájan ismeritek őket! Elmegyek a minap játszani hozzájuk, hát a konyhában találom őket. Most Ti azt hiszitek, hogy segítettek a Marinak tésztát gyúrni ? Dehogy! Tejfeles volt mindakettőnek tövig a mutatóujja, azt nyalogatták éppen, Áginak le is cseppent a csinos piros ruhácskájára. De azért orvos még lehet belőle, ha még egy kicsit nagyobbra megnő; Éviké meg táncosnő szeretne lenni, már most is el tudja mesélni, hogy a Viola Margit néninek milyen gyönyörű sárga selyem ruháia volt az „Arany madár"-ban. Tudjátok, leikecskéim, Wellisz Ági élve az idősebb jogával, a csöpp Évit gyakran be szokta csapni, ugy hogy a kicsi nem hisz már el neki semmit. Egy reggel Wellisz Géza bácsi öltözködött a fürdőszobában s Ági az ágyból hangosan olvasta fel neki az újságot : „Mint tudósítónk jelenti, Bonar Law ma tüdőgyulladásban hirtelen elhunyt." — Ne hidd neti, Áputám, nem idaz, czat be ataj czapni!" — kiáltja a pici tiltakozva. — Tudok-e a Benedek Karcsiról meg Klárikáról is valamit beszélni? Tudok bizony! Nagy huncut ám a Karcsi gyerek, jobban szeretne ponnyi lovon | lovagolni, mint németül tanulni. Aztán a bélyeg; gyűjtés sem utolsó dolog, meg a számolócédulákkál is élénken kereskedik az öcskös. De mielőtt cserél valakivel, előbb azt mondja, hogy megvárja egy barátja „értesítését," aki öt tájékoztatja a reklámcédulák értékemelkedéseiről. Nagyon szeret színházba járni, legjobban a Komáromi Rózsi nénit és a Czobor bácsit szereti; legkedvesebb darabja a „Fekete gyémántok" és a „Leányvásár." A moziban pedig a „Két jómadár" viselt "dolgain annyit kacagott, hogy csak ugy csilingelt tőle az egész terem. Kari öcsém szereti a muzsikát is, Éviké németül kezdett tanulni a fráuleintől. Egyszer hazajön Wellisz, Lenke néni késő este a színházból, látja, hogy Éviké még mindig játszogat kis fehér ágyában s nem alszik. „Mi dolog ez, te haszontalan gyerek, te még mindig nem alszol, na várj csak, most mindjárt jól megverlek! Tudod-e, mi az, jól megverni ?" kiáltotta hangosan Anyuka. Iden tudom, feleli szepegve a kis ott láthatjátok minden hangversenyen, amint nagy komolyan hallgatja a szárnyaló hangokat. Van neki egy kicsi barátnője, akit az iskolából haza szokott kisérni az esernyője alatt, egymás nyakát átfonva s mint finom gavallérhoz illik, minden nap egy szép képecskét vesz neki egy Takaréktárutcai boltban — ajándékba. A múltkor azt mondja kis hölgyének: „Nézd, én ma három képet adok Neked egyszerre, három napra előre vettem, mert ugy hallottam, fel fog menni az ára!" Kis testvérkéje, a kis Pintyőke, olyan, mint egy csöpp pillangó, csak még nem nőtt ki az asszonyos szárnya. Minden este verseket csinál és elszavalja, mert ő „költő" akar lenni. Nagyon, naf

yon szereti a szép képeket, no meg a szépruháat! Az ötödik születésnapjára tudjátok mit kér? Egy nagy — heringet, amit ő egyedül ehet meg! — Most pedig bemutatom Nektek az Aigner Palikát, aki olyan nagy fiu, hogy már nemsokára kész hajóskapitány lesz, csak még az Osztrovszky-utcai elemit elvégzi. S micsoda bátor fickó! Szeretnétek tudni, miért? Én elmesélem, de csak nagy titokbap, súgva, hogy meg ne hallják a „nagyok!" Hát egyszer a nyáron, kint a tanyán Kozma Dezső bácsi lóháton, igazi nagy lovon megérkezett, megkötötte a lovát s felment a terraszra, Palika meg odasompolygott, lejebb engedte a kengyelt s uccu, felmászott a !ó hátára! S akár hiszitek, akár nem, semmi baja sem történt. Ha nagy lesz, majd /esz neki egy „ijedős" lova, amelyiklelöki a tolvayt, aki el akarja lopni, azt beszélte nekem a kis Pali. Hogy szeret olvasni ez a kis fiu! Tán el sem hiszitek, hogy a nagy testvére könyvszekrényéből mind a 14 Vernét ismeri s legjobban szereti azokat a könyveket, amelyben a jégsivatagokról irnak