Szeged, 1923. november (4. évfolyam, 249-273. szám)

1923-11-10 / 256. szám

SZEGED Szeged, 1918 aovember 10 Kihirdették a város szi teles a mii bemutatására a szegedi szinház igaz­gatójának rendelkezésére bocsátani, aki viszont a szokásos szerzői jogdijak ellenében még ebben a színházi évben szinre hozza. A feltételeknek meg nem felelő mü a bírálatból kimarad, valamint az is, amelyiknek szerzője a pályázat eredütfnyének eldöntése előtt nevét nyilvánosságra, vagy a biráló bizottság tagjainak tudomására hozza. A jutalmat nem nyert müveket a szerzők személyazonosságuk megfelelő igazolása mellett a pályázat eredményé­nek kihirdetését követő hatvan napon belül átve­hetik. Az át nem vett kéziratokat a Somogyi­könyvtár kézirattárában helyezik el. Nagyjából ezeket tartalmazza a pályázati hir­detmény. Nem tudjuk, lesz-e eredménye. Az igazt megvallva, nem bízunk benne. Mert a kétszázezerkoronás pályadíj még dicsőségnek is kevés. Megtehette volna a város, hogy valamilyen elfogadható összegre kerekíti ki. a színigazgató pályadiját. Néhány százezer koronát elbírt volna még a költségvetés. Ez a kétszázezerkoronás pá­lyázat szégyene a városnak és ujabb bizonyítéka annak, hogy milyen nagy szerep jutott a torony­alatti politikában a kulturális kérdéseknek. (A Szeged tudósítójától.) A szinügyi bújqtiság szezonnyitó ülésén, mim ismeretes, Andor Zsig­mond színigazgató bejelentette, hogy háromszáz­ezer koronát felajánl egy színműpályázatra, még pedig kétszázezer koronát egy nemzeti tágyu zenés mü jutalomdijára és százezer koronát egy prózai darabra. A prózai darab pályadiját a szinügyi bizottság két tagja ötven-ötvenezer koronás ado­mányával kétszázezer koronára egészítette ki. A szinügyi bizottság a színműpályázatot már ki is irta. A pályázat föltételeit az egész országban publikálják. A hivatalos pályázati hirdetmény sze­rint a szinügyi bizottság egy „szabadon választott tárgyú prózai* és egy „nemzeti tárgyú ,zenés" színdarabra hirdetett pályázatot. A pályadíj két­száz-kétszázezer korona az időközi kamatokkal. A pályamüveket idegen kézzel, vagy géppel írva, a zenemüveket zongorakivonattal, a szerző nevét tartalmazó jeligés levéllel a szinügyi bizottság cí­mére Oaál Endre kulturtanácsnok kezéhez kell 1924 március harmincegyedikéig beküldeni. A § pályadijat a viszonylag legjobb munka is meg- ' kapja, na irodalmi színvonalú. A pályadíjjal jutal- 1 mázott munka a szerző tulajdona marad, de kö- i — A makói gazdasági egyesület avató* ünnepsége. Vasárnap tartják meg a Makői Gazdasági Egyesület avatóünnepségét. Ebből az alkalomból Bud János közélelmezési miniszter is leutazik Makóra. Szó volt arról, hogy Nagy­atádi is lemegy az avatásra, azonban a föld­reformnovella tárgyalása megfosztja az idejétől, igy az utazásról le kellett mondania. Bud mi­niszter, mint hírlik, fontos nyilatkozatot fog tenni a kormány közélelmezési politikájáról. - Két öngyilkosság. Ma délelőtt értesítették a rendőrséget, hogy a Váradi-utca 4. szimu házban lévő padláson Baranyai Ferenc 36 éves napszámos fölakasz­totta magát. Baranyai egész éjszaka mulatott, valószinü, ) hogy illuminik állapotban követte el tettét. Ugyancsak \ ma délelőtt fölakasztotta magát Gúrgyán József 25 éves 5 háziszolga, a Kormányos-utca 32. számú házban lévő ! fáskamrában. A mentők már csak a beállott halált j konstatálhatták. j HIRDETÉSEKET és kommünikéket felvesz a • SZEGED kiadóhivatala (Deák Ferenc-utca 2 i és a DELMAGYARORSZAG NYOMDA Sándor-sugárut 1). Tízbillió kárt okozott a román meg­szállás. Newton lord a románoknak a megszállás alatt Magyarországon okozott kárait százmillió font sterlingre becsüli, vagyis a korona mai állása mellett tízbillió magyar koronára. — Korlátozzák a „nemzeti" jelző haszná­latát. Ujabban a nemzeti jelző használatával igen sok visszaélés történt, sőt számos esetben kétségtelenül külföldi árut hoztak ilyen jelzés­sel forgalomba. E visszaélések meggátlása vé­S ett a kereskedelemügyi miniszter körrendelet­en figyelmeztette az alispánokat és polgár­mestereket arra, hogy a .jelenlegi politikai irányzat mellett a „nemzeti áru" jelzőnek a kereskedők és iparosok cégében való haszná­lata fokozott jelentőséggel birván, annak hasz­nálata sok visszaélésre vezethet." A miniszter elrendeli, hogy az elsőfokú iparhatóságod a „nemzeti* jelző használata mellett iparigazolvá­nyokat ezentúl ne adjanak ki. Ha a kereskedő cégén, nyomtatványain, vagy hirdetéseiben be­jelentés nélkül használná, a hatóságok be fog­ják azt tiltani és ha a kereskedők a tiltó figyel­meztetésnek nem tesznek eleget és a „nemzeli" jelzőt továbbra is használják, ellenük az ipar­törvénybe ütköző kihágás miatt rendSri büntető eljárást indítanak. — József főherceg harmincadik házassági évfordulója. Csütörtökön, november 15-én lesz József főherceg, tábornagy és Auguszta fő­hercegasszony 30 éves házassági évfordulója. Ebből az alkalomból a palota kápolnájában mise lesz, amelyet Schioppa Lőrinc pápai nuncius celebrál. — KOLrÖLD. Londonban Szántó és Soó L, ma­gyar emigránsokat hamis útlevél használata miatt két­hónspi fogházra és Angliából való száműzetésre ítélték. — A Meteorolegiai Intézet időprognózisa: Átmenetileg szelesebb idő, erős éjjeli lehűléssel. SEVERIH HARS ad Haldokló sasok (Sasfiók) hétfőtől szerdáig a Belvárosi Moziban. | — A kamara és az építkezés. A Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara ismét foglalkozol! az építési akcióval, mert több oldalról az a nézet merült fel, hogy a budapesti szabad ér­dekképviseletekkel lefolytatott tárgyalások min­tájára a vidéken olyan vállalatok volnának a lakásakció keretébe bekapcsolandók, amelyek leginkább lakásokat tartanak lefoglalva. A ka­mara a tárgyalásokból kifolyólag a miniszté­riumhoz intézett felterjesztésében azt a javasla­tot terjesztette e;ö, hogy a miniszter létesítsen a Magyar Biztosító Intézetek Országos Szövet­ségével oly értelmű megállapodást, mely sze- _ rint az egyes biztosító intézetek külön-külön j más és más helyeken vállalják el egy-egy hí- ! vatali helyiségnek és vele kapcsolatban néhány lakásnak az építését. Az egész országban leg­feljebb 10—15 ilyen nagyobb városról van szó és így a végrehajtandó építkezéseket köny­nyen meg lehetne osztani a MBIOSz kötelékébe tartoró vállahtok között. — Belefagyott a szarokba. Úhió államban egy Hassan nevü munkást nem mindennapi szerencsétlen­ség ért. Az éjjeli sötétségben egy olyan uton haladt, amelyet aszfalttal akartak bevonni. Véletlenül meg­botlott és belezuhant egy hatalmas szurokkal teli kat­lanba, amely tele volt még teljesen meg nem mereve­dett anyaggal. Kézzel lábbal szabadulni igyekezett a szívós masszából, azonban az visszatartotta. Erőfeszí­tésében kimerült és mind mélyebbre és mélyebbre sü­lyedt, végül már csak a feje és a jobb villa emelke­dett ki a masszából. Segélykiáltásait senki sem hallotta i meg. Az aszfalt lassankint megmerevedett és a sze­rencsétlen ember olyan helyzetbe került, amely telje­sen jégbefagyott halakra emlékeztet. Reggel felé talál­tak rá, amikjr az aszfalt már teljesen megmerevedett. Bármilyen gyorsan is igyekeztek segíteni rajta, kétórai munkába került, mig megszabadították kényelmetlen helyzetétől Érdekes, ho?y a szerencsétlen ember egy pillanatig sem vesztette el öntudatát. Ma este nyílik meg a Próféta. Mikor be­csukták a nyár folyamán a Prófétát, a régi szeged ek vágyakozva álltak meg nagy barna kapuja előtt és visszaidézték a régi szép idő­ket, amikor tízóraira a legjobb pörkölt meHé a legfrissebb csapolásu sört lehetett kapni. Nem akarták elhinni, hogy a Próféta tényleg végleg becsukta kapuit, mert Szeged éttermeit nem le­het elképzelni a Próféta nélkül. Es íme, ezek­nek igazuk volt. A Próféta ma este teljesen újonnan átalakítva megnyitja ajtaját a sört sze­rető publikum elölt, amit örömmel regisztrá­lunk már csak azért is, mert a Prófétában ezentúl csakis a Polgári Serfőző világhírű Szent István dupla maléta sörét lehet kapni. QázfőzSJét felelősséggel iavitia Kneffel mérnök vállalata, Pusztaszeri-utca 5. Telefon 14-51. ©t Kereskedők ág Iparosok nyomtatvány­szükségletüket a Délmagyarország Hirlap- és Nyomdavállalatnál szerezzék be. Telefon 16-34 -utca 2) (Petőfi Pé^ak Belvárosi Mozi Szombaton és vasárrap, november hó 10. és 11-én Aj első attrakció az amerikai ,DRAGAKÓ* filmek sorozatából: Bün és ártatlanság Társadalmi dráma 7 felvonásban. Főszereplő: PRISCILLA DEAN. Egyidejűleg : Chaplin, az ősember Legújabb megjelenés 2 felvonásban. Azonkívül: A legújabb sportrevii Előadások: Vasárnap^^ö,7 9 órakor". Telefon: l|AM>X UA.| Telefon: Igazg. 455. HQrZO fflP&l Pénztár lia^. Szombaton és vasárnap, november 10. is 11-én A házasélet titkai (Az Élet koronája). Mese egy kis caalidról, múló viharról és ai örök boldogságról 6 felvonásban. - E|yiite|ttle«: k japán földrengés. Eredeti helyszint' felvételek. — Azonkívül: Al II j ZáSZlÓ* 1 felvonásba. Hétköznap 5, 7 éa fi órakor. Előadások kezdete: 7 ^ 9 őrakor. Pénzszekrény megvételre kerestetik. Ajánlatok „Pénzszekrény" jeligére a kiadóba. MP^Mllll T a Gizella-téri köt-szövő áruház. Mindenféle és fajta kötött, VTlkVnyíL I szövöttáruk és fonalak. Tíe-ra i o^o i •• . Kötött jumperek, kendők, chwalak, harisnyák a legfinomabb kivitelben­LdJ<>s-korut 92. Rövidáru cikkek 0lcsó árak< Mindenféle és fajta szőnyegszövéshez fonalak a legprímább minőségben nyersen és színesen* *

Next

/
Thumbnails
Contents