Szeged, 1923. november (4. évfolyam, 249-273. szám)
1923-11-04 / 251. szám
4 SZEGED Szeged, 1923 november 11. — Az ingyen disznóvágás négyszázmillió ko ona jövedelemfői fosztja m?g a várost. A Budapesti Közlöny legutóbbi számában — mint ismeretes — rendelet jelent meg, amely módosítja a pénzügyminiszternek ahusfogyasztási adókra vonatkozó régebbi rendeletét. A módosi'ó rendelet értelmében a magánszemélyek által házihasználatra leölt áliatok után fogyasztási adót nem kell fizetni. Az eredeti rendelet minden házi használatra leölt sertés fogyasztási adóját hatezer koronában állapította meg. Illetékes statisztikusok kiszámították, hogy az adó elengedése több mint négyízázmil ió koronás jövedelemtől fosztja meg a várost, mert Szeged határában évente körülbelül húszezer sertést vágnak le magánszemélyek — házi használatra. — KÜLFÖLD. Csehszlovákiában a hitbizományok megszüntetését, amelyet a kormány a földreform érdekében való hivatkozással akar megvalósítani, politikai okokból ismét elhalasztották. — A svéd király, ki a svéd trónörökösnek, Louise Mountebatten hercegnővel való násza alkalmával tartózkodik Londonban, tegnap meglátogatta a hősök emlékművét és a névtelen katona sírját és mindkét helyen babérkoszorút helyezett el. — Lord Derby egy lakomán felköszöntőt mondott a miniszterelnökre, amelyben rámutatott arra a súlyos feladatra, amelyet a miniszterelnök magára vállalt, mikor a munkanélküliség ellen harcot indított és meleg szavakban kivánt neki sikert. Baldwin miniszterelnök válaszában hangoztatta, hogy minden erejével törekedni fog a probléma megoldására. — Pozsonyban lizenhárom bolsevista agitátort foglak le, akik Moszkvából hamis okmányokkal érkeztek Pozsonyba. Nyomukra az a körülmény vezetett, hogy a községi választások alkalmával igen sok katona szavazott a kommunista pártokra. Az agitátorok nem jutottak be ugyan a kaszárnyákba a fennálló tilalom miatt, de a korcsmákban és más nyilvános helyeken a katonaság közelébe tudtak férkőzni. — Varsóban az a vélemény uralkodik, hogy a szovjet-kormánnyal való viszony rövid idő múlva igen barátságtalanná válik. Orosz részről azt hangoztatják, hogy ha Lengyelország nem akar Németország és Oroszország között összekötő kapocs lenni, egyszerűen eltüntetik a föld színéről. — Dr. Mladejovszky cseh egyetemi tanár egy szert talált fel az érelmeszesedés gyógyítására, A szer állítólag már forgalomba is került. — Troczkij a hadsereghez és a flottához kiáltványt intézett, amelyben kijelenti, hogy a szovjetkormány nem fogja katonai erejét csökkenteni addig, amig Nyugateurópában imperialisták vannak. Az orosz sajtó ismét agitációt kezd Lengyelország ellen, amelynek a bolsevisták üldözését vetik szemére. A szegedi zaldő hitközség kép.isel'testülete 1923. évi november hó 11-én, vasátnap délelőtt fél 11 órakor a hitközség székházában (Margit utca 20, I.) közgyűlést tarf, melyre a képviselőtestület tagjait meghívja az előljáríság. A közgyűlés napirendjén az 1924. évi költségvetés, edókive'ő-bizottsági tagok választása stb. és azon indítványok tárgyalása szerepel, amelyek a közgyűlés előtt legalabb 24 órával az elöljárósághoz írásban beadattak. Az 1924. évi költségvetés október 30-ától november 9-ig a hitközségi irodában közszemlére van kitéve. Hangszerek, alkatrészek, javítások legolcsóbban Babósnál, Iskola-u. * 764 Óráját javitassa Babosnál, Oroszlán utca 6. -í76 péTnS°582. Belvárosi Mozi November 5, 6-án, hétfőn és kedden : a szezon legmulatságosabb TOPJ nooxc burleszk vígjátéka: Mindennek a tyúk az oka a főszerepben Tom Moore. Azonkívül: Kittyibő! primadonna lesz Vidám történet 5 felvonásban. Főszereplő: Olive Thomas Előadások kezdete: 5, 7 és 9 órakor. iftu | Legközelebb az első , lAu i cJUM I PRISC1LLA DEAN ATTRAKCIÓ "UH I LEGJOBB GŐZMALMI LISZTEK, összes fűszer-, gyarmat- és csemegeáruk, SPÁRGA, konzerv gyümölcsbefőttek, prima akácméz mélyen leszállított árban kapható ÖZV. HEKSCH OSZKÁRNÉ fűszer- és csemegeüzletében, Valéria-tér 10. — Egymilliárd korona kereseti itdót vetettek kt Szegeden. A városi adóhivatal nagyjában elkészült a kereseti adó kivetésével. Fodor Jenő adóügyi szenátortól nyert értesüléíünk szerint az adóhiva'al huszmilliárdnyolcszázmillió korona megadóztatható keresetet talált az alkalmazottak keresetén és a társulati kereseteken kivül, tehát az ötszázalékos kereseti adó címén több mint egymilliárd koronát vetett ki az adóhivatal. A vlzlsport fejlesztése. Ismeretes, hogy már régebben is nagy gondot okozott a vizisportegt esüleíeknek, ha egy-egy csolnak beszerzése váit szükségessé, mert Magyarországon teljesen elhanyagolták a csolnakgyártást és Angliából kellett azokat hozatni. A fontsterling mai állása azonban lehetetlenné (esi a külföldi csolnakbehozatalt még a klubboknak is, nem is szólva a magánosokról. *A vizisport erős fellendülését fogja tehát eredményezni az a körülmény, hogy a szegedi Mandel-féle kocsigyár még az idei tél beállta előtt külön csolnakosztályí re-dez be, ahol ugy olcsó tipusu csolnakokat, mint regattákat, luxus- és motorcso'nakokat fog gyártani és javító-munkákat is végez, sőt elvállalja a csolnakok téli garagirozását. Széchenyi Mozi Te'efon: 16-33. Igazgató: Dr. Varsányi Elemér. Vasárnap, november hő 4-én Először Szegeden I Budapestet megelőzve! JOE MAY világhirii mesterműve: A szerelem vértanul Grandiózus filmdráma 2 részben, 12 felvonásban. Mindkét rész egyszerre! ' Főszerepben: Mla May, Emil Jannltigs, Erika GJassner és Vladimír Gaidaroff és a „Páris grófnője" összes, sszereplől! Előadások kezdete : 3, 5, 7 és 9 órakor. II tfőn és kedden: A legszebb amerikai filmsorozatból: Koldus és hei cegí eátiy i SZEGED november hó 1-től, csütörtöktől KÖVETKEZŐ TRAFIKOKBAN KAPHATÓ: Özv. Bernáthné, Petőfi Sándor-sugárut 1. Kovács Józsa, Korzó-Mozi-ház. Barna, Széchenyi-tér 9. Schwarz, Kárász-utca 1. Prém Sámaelné, Széchenyi-tér 5. Dinyés Ferenc, Mikszáth Kálmán-utca 9. Szukics Imre, Kelemen-utca >>• Pethő, Széclienyi-tér 2. Kecske-trafik, Kárász-utca. Papp Sándorné, Kálvin-tér 2. — Ki az árdrágító Temesvárott ? A Temesvári Hirlap-bnn olvassuk: A spekulációs bíróság Kemény Gézát, a Lloyd-kávéház tulajdonosát, mert egy adag sertéssültért huszonnégy leit követelt, kétezer lei pénzbüntetésre ítélte. Számítsuk a leit túlzottan, a legmagasabb zugligeti alapon, 150 koronájával s kisül, hogy a szerencsétlen kávés 3600 koronát kért a pecsenyéért, aztán számítsuk ki azt is, hogy a temesvári biró mennyire büntetné a magyar vendéglősöket, ha étlapjaikkal elébe kerülnének? Nem olyan könnyen múlik el az, amit a sors maradandónak alkotott s amit az emberek szerettek. A jónak folytonosságában néha szünet áll be, de azután uj erővel tör életre. Példa erre a „Próféta"-vendéglő i~, a szegedieknek ez a közismert kedvenc sörcsarnoka ^és vendéglője, amely több hónapon át szünetelt üzemében, de most újra megnyílik és tárt kapukkal várja a vendégeket. A téi helyiség bár kisebb lesz, mint a régi, de a nyári kerthelyiség nagyszerű változáson megy keresztül és olyan kellemes tartózkodási helyül fog szolgálni, melyhez hasonló Szegeden nem lesz. Az uj vendéglősök nagy súlyt helyeznek a konyhára és az italokra, mindenben a legfinomabbat és a legjobbat fogják nyújtani, bizonyíték erre az. ho«y az összes helyiségekben a Kőbányai Polgári Serfőző felülmúlhatatlan jóságú sörkülönlegességeit fogják kimérni. — Harmincnégy üszét vásárol a város. A tanács — mint ismeretes — nemrégen elhitározla, hogy a most befolyó földbérjövedelem egy részét, amelyet nem emészt fel momentán a város háztartása, valamilyen alkalmas módon mentesiti az elértéktelenedéstől. A polgármester javaslatára a „bőgőpénz" mellett döntött, ami azt jelenti, hogy a fölös pénzen szarvasmarhákat vásárolnak. Értesülésünk szerint most sor kerül a tanácsi ha ár®zat végretajtására is, amennyiben a paigármester utasította a gazdasági intézőt, hogy vásároljon harmincnégy darab kétesztendős üszőborjút a városi pénztárkészlet terhére. A „bőgőpénz" számára a tápéi gazdaságban rendeztek be megfelelő lakosztályokat. Az 1918 évi visszavonuláskor, amikor a németeknek ki kellett üríteni a megszállt francia és belga területeket, dacára a nagy zűrzavarnak, — jellemző a német hadvezetőség körültekintésére — legelőször a belga raktárakban található cikória magot szállíttatta ei, amely magból termesztik azt a cikóriagyökeret, melyből a németek által annyira kedvelt világhírű cikória kávé készül. Hazánkban egy nagyobb cég nagyrészt e kitűnő cikóriamagból termelt cikóriából késnti a már annyira ismert és közkedvelt Uhu kávét. ara Olcsó fürdőkádak, gyermek- és ülőkádak Fogel Edénél, Takaréktár-utca 8. T85 Telefon: llAv.i llA.| Telefon: Igazg. 455. ilOrXO niQÍM Pénztár 1185. Héttőn és kedden, noveaiber 5. és 6-án A tökéletes férj. Vígjáték 5 felvonásban. Főszerepben :TOW Pl !> O H 6. Egyidejűleg: „Ö", a sokgyerekes apa. Amerikai burleszk 2 felvonásban PflTSIÉ REVÜ. Riportfilm 1 felvonásban. Előadások kezdete: 5, 7 és 9 órakor. GYAPJÚ, fCüSAlS ÉS kalapfílc legújabb divatszinekben BASCHNAL Kölcsey-utca &pu- és Ingatlanbank Részvénytársaság Szeged. Tisza Lajos-körut 48. Telefon 15—54. Alapíttatott 1913. évben -JtA/vFOGLALKOZIK a banküzlet összes ágaival. KOSZTPÉNZT kassza nap utáni napon is eredeti budapesti jutalék mellett elfogad, ha a fél kassza nap előtt a befizetést bejelenti. SZEGEDI FORGALMI BANK R.-T, Ktgyó-u. 4. Telefon 12-40 és 2-44. A Deviza Központ jogosított bizományosa. Foglalkozik az összes bankszerű üzletekkel.