Szeged, 1923. november (4. évfolyam, 249-273. szám)

1923-11-25 / 269. szám

2 S ZR QBD Szeged, 1928 november 25, pártokat, elsősorban pedig a német nemzeti párt eeyik személyiségét bizza meg a kormány újjáalakításával. Lehetségesnek tartják azonban azt is, hogy a birodalmi elnök a pariamentáris megoldás kisérlele nélkül hivatalnoki kormány megalakításának útjára tér át. Ennek a kormánynak valószínű elnöke Albert volt újjáépítési miniszter. Stresemann bukása. Stresemann bukását a centrumpárliak rendkívül sajnálják. Rámutatnak, hogy a kancellár épp azon a napon bukott meg, midőn a szövetségközi rajnai bizottság és a ruhrvidéki iparosok az egyezményt aláirtak; ez a Ruhrkonfhklus likvidálását eredményezte és lehetővé tette a megszállt területeken a rendes viszony helyreállítását. A Times az egyetlen angol hp, amely állástfoglal a Stresemann-kormány bukása kérdésé- | Tizenhárom évig módosították a vigalmi rendeletet. ben. Stresemann bukására vonatkozólag azt mondjhogy ez az égisz világra nézve rendkívül komoly ügy. A német delegáció a jóvátételi bizottság előtt. Páriából a jóvátételi bizottság üléséről a kővetkező hivatalos jelentést adták ki: — A jóvátételi bizottság Barthou elnöklete alatt összeült, hogy a november 13-i határozat értelmében Németország képviselői! meghallgassa. A német küldöttség elnöke, Fischer államtitkár fejtegette az ország pénzügyi és gazdasági helyzetét és a német teljesítőképességre gyakorolt hatását. Hangsúlyozza a német kormány álláspontját, ho»y a Ruhr-vidék megszállása jogellenes, csak a náraet gazdasági élet egységének és a pénzügynek rendezése állithatja lábra Németország teljesítőképességét. (A Szeged tudósítójától.) A városnak sehogy ! sincs szerencséje a nyilvános vigalmak, mulat- j ságok és előadások rendezé érői szóló szabályrendelettel. Régi a kérdés, de mindig belekapcsolódott a szinház dolgába, annak érdekeit kibánta védeni a kormány épp ugy, mint a mindenkori igazgató. Főleg az Almássy-tezúmben vált Aktuálissá az ügy, amikor az emlékezetes Szűcs Laci állandó orfeumot szeretett volna Szegeden létesíteni. Tizenhárom év előtt elkészült az ujabb szabályrendelet, amelyet a belügyminiszter megerősített ugyan, de a 6. § át ugy módosított 1, hogy „a sziniidény kezdete előt 14 nappal és annak tartama alatt jótékonycélu, műkedvelői és a budapesti Uránia által időnkint rendezendő előadások kivételével sem más rendes színtársulat, sem mozgófényk^p-szinház, mülovarda, vagy dalcsarnok (orfeum) előadásai nem engedélyezhetők". A közgyűlés erre feliratban kérle a minisztert, hogy az általa megállapított szakaszt hagyja jóvá, ez pedig igy szólt: „A szini idény kezdete előtt 14 nappal és annak tartama alatt jótékonycélu műkedvelői előadások kivételével más rendes szini előadások nem engedélyezheők. Állandó mozgófényképelőadások, tudományos szinház, mülovarda, vagy dalcsarnok előadása a város tanácsa által engedélyezhető." K fejti az indokolás, hogy az a fontos kulturális érdek, amelyet a szinház szolgál, Szegeden ma már nem szorul olyan szoros szabályrendeleti védelemre, aminőt a miniszteri rendelet előír. „Színházunk, úgymond, egyike a víd k leglátogatottabb színházainak, melyben az igazgató mindig megtalálja a maga számadását." Hivatkozik a falirat az idegenforgalomra s a város előkelőbb jellegére, amely megköveteli, hogy a színházon kívül más szórakozó helyei is legyenek. „A könnyebb múzsa kultiválásának ideje nem csak Budapesten van helyén, hanem a vidék nagyobb gócpontjain is, elsősorban Szegeden." A miniszteri kijavítás értel mében még a mozik sen működhettek volna. Ezt a liberálisabb álláspontot akkoriban Somogyi Szilveszter dr. rendőrfőkapitány képvisel e, hangoztatva, ho*y a mozik szeretete épp a közönség alsóbb ré eg^ben fejlődött ki és sokkal hasznosabb, ha ezeket nézik végig, ahelyett, hogy a korcsmában ü nének, alkohollal mérgezve a szervezetüket. A rendőrségnek v,n rá gondja, hogy erkölcsrontó filmek ne kerüljenek: bemutatásra. Két év eltelt s a belügyminiszter 1912-ben még nem válaszolt a szabályrendeletre. Csak a sürgetésre értesile le a várost, hogy a kultuszminiszter véleményének meghallgatása után határoz, 1914-ben Pásztor J5zs f indítványára ujbó1 sürge'ő feliratot intéze t ? közgyűlés a kormányhoz. Az indítvány lé. » az a kérdés volt, vájjon szükséges, Jogo helyes és célsrerü-e egy nagy magyar város egész közönségét kiszolgáltatni egyetlen egy és a maga területén egyébként i* kizárólagosságot élvező intézménynek, a színháznak, vagy pedig kötelességünk-e olyan helyzetet teremteni, amely számol a színház elhelyezkedésének és szerepének megváltozott körülményeivel, a közönség jogos igényeivel és a városfejlődés szükségleteivel? Ennek alapján a közgyűlés a színészet ügyének olyan országos rendezését kérte, amely a törvényhatósági joggal felruházott városokban a szinház monopoliumának megtartásával mozik, (ebben a mozikultura m nden vívmánya), kabarék és orfeumok állandó engedélyezését lehetővé teszi. A szinház csak más rendes színtársulat előadásával szemben élvezzen kizárólagossági jogot. Ezt az 1914. év februárjának közgyűlése mondta ki, májusban aztán újból foglalkozott a törvényhatóság a kérdéssel s az ominozus 6. § t igy szövegezte rreg: „A sziniidény kezdete előtt 14 nappal és annak tartama alatt műkedvelői e'őadások kivételével más rendes színtársulat szinielőadásai nem engedélyezhetők." A szöveg többi része elmaradt, ellenben azon a nyáron kilört a háború s abban a zűrzavarban, amit a mozgósítás a hivatalnoki karban is okozott, a szabályrendeletet elfelejtenék fölterjeszteni a miniszterhez. Ez csak további két év múlva, 1916-ban történt m;g. Egy évre rá ismét módosítás vált szükségessé, még pedig az engedélydijak miatt, „mlyeket elavultakká tettek a megváltozott gazdasági viszonyok". Kuriuzom kedvéért jegyezzünk föl néhány adatot, hogyan alkalmazk dtunk hat év előtt a drágasághoz.' Éjfélig a rendőrtisztek s a tüzoltótisziek 6 koronát kaptak szenélyenkint, éjfél után ennek a dupláját. Az engedéyek után kell fizetni azóta külön dijat a városi szegényalap javára is. Körülbelül elfelejtette mindenki, hogy ilyen szabályrendelet is készült, végre most érkezett le a belügyminiszter válasza, amely a szabályrendeletet jóváhagyta. E tekinte ben tehát megs-ünt minden regi korlátozás és a szinház csupán más rendes szinház előadásaival szemben részesül védelemben. A rendőri felügyeleti díjak megállapítására vonatkozó részre azt mondja a miniszter, hogy nem állhat helyt, mert a rendőrség államosítása köve keztében a rendőrséget illető fe ügyeleti és ellenőrzési dijakat a belügyminiszter rendeletileg állapítja meg. Minthogy ped g, végzi a leirat, a szóbanforgó szabályrendelet módosítására vonatkozó határozatok ideérkezése óta ezirányban több kormányhatósági intézkedés történ*, a szabályrende et megfelelő átdolgozása mutatkozik szükségesnek. Idézi is a Belügyi Közlöny-nek vagy tiz számát, a megfelelő oidalakkal, amik a rendelkezéseket tartalmazzák. Szóval, ha az Isten éltet bennünket, a legközelebbi világháború idejére lesz vég eges vigalmi szabályrendeletünk is. A mindenttudó. Irta: Móra Ferenc. Ezt a Mátyás-anekdotát nem irta meg Marzio j Galeotti. De hát azért nem én vagyok a felelős. ; * Kancsófülü, lapátfogu, hosszú keszeg ember állított be egyszer Mátyás királyhoz. Két pöttöm kis szőke gyerek ténfergett körülötte, alig értek a térdéig. — Vendel vágyom, — hajtotta magát kétrétbe a nagy égi meszelő a Jcirály előtt. — Elhiszem fiam, — biccentett rá a király. — Hát aztán mi vagy még? — Csak cseh vágyom, — mondta egy kicsit szégyenlősen a keszeg ember. — No, azt látom, — mosolygott Mátyás, — hát aztán mit akarnál tőlem, te Vendel cseh ? — Kenyeret akárom, — tette össze szeplős nagy kezeit a Vendel. (A szobor szent Vendelek is igy szokták, akik szerte-széjjel az alföldi legelőkön, mint a pásztorok patrónusai álldogáltak, mig voltak pásztorok A jó Isten tudja, hova tette ezeket a szent Vendeleket, mióta a szegődésük kitelt Magyarországon. Ugy látszik, azóta a csudaállatot őrzik, a cseh oroszlánt, amelyik két farkat visel, mert különben senki se hinné el a csehben az oroszlánnak se, hogy ő oroszlán.) — Hja, atyámfia, a kenyeret meg is kell ám érdemelni, — mondta a király. — Mit adsz te nekem, ha én kenyeret adok neked? — Tudományt ádom. — Mi a tudományod? — Tudok megolvasni, hány sugara van a napnak, — feszitette ki kevélyen a mellét a Vendel. (Mert ehhez már ötödfélszáz esztendeje is értettek a Vendelek.) — No az nem sokat ér, — legyintett a király. — Esős időben ennek a tudománynak nem igen lehet hasznát venni. — Mást is tudom. Vartyogom, mint béka, zümmögöm, mint szúnyog. — Hordjon el a gólya, — nevetett a király. — Ezzel a tudományoddal otthon is maradhattál volna a hazádban. Elszomorodott a cseh, könnybe lábadt a szép savószin szeme, eltörött a mécsese a két prunkojnak is. Mátyás jó szive megesett a jámborokon. — Tudod mit, Vendel ? — ütött a vállára az éhenkórász mindenttudónak. — Két gyerekedet itt fogom magamnál zálogban, te pedig nézz körül egy kicsit a világban, szerezz valami érdemes tudományt magadnak. Nagy örömben ment el Vendel, hogy a király szárnyai alá adhatta a két kis bice-bócát. Nem is került vissza csak egy esztendő múlva, de akkor még kétszerte soványabb volt, mint mikor elment. — Megmentem, elgyüttem, itt vágyom, — keszegelt a király elé. — Most már igazán mindent tudom. — Hadd halljam, Vendel, mi az a minden! — faggatta a király. — Tudom egyszeregyet, tudok visszafelé mondani az ábécét, tudok megmondani hány foga van az egérnek, tudok Szent Antal tüzét ráolvasással gyógyítani. — No, ezt jól megtanultad, hékás, — ismerte el a király. — Hát azt tudod-e, miben különbözik a barát a hurkától? — Áztat csak nem tudok, — horgasztotta le nagy fejét a mindenttudó. — Nem volt az benne nagy könyvekben. — No, megállj Vendel, — vigasztalta a király, — majd elküldelek én oda, ahol ezt is megtanulod. Eredj le félesztendőre a szegedi juhászok közé, mert ugy tapasztaltam, azok a legokosabb emberek a világon. Letelik a félesztendő, vissza jön cseh Vendel, de olyan izmos, váilas mohained ember lett belőle, hogy csakúgy rengett a lába alatt a márványpadló. — Te vagy-e az Vendel ? — felejtkezett rá a király. — Testestől, lelkestől. — Hát hány hét a világ? — Mával is kevésebb. — Hát azt tudod-e már, miben különbözik a barát a hurkától ? — Hát hogyne tudnám. A barát a derekán van megkötve, a líurka a végén. — Emberül megfeleltél, Vendel. Most már nem vallok veled szégyent, ha az asztalomhoz ültetlek. El lehel gondolni, milyen nagy ebéd 'volt a királyé még hétköznapon is, hát még ünnepi alkalommal I Akkor pedig éppen ilyen alkalom volt. Cseh király, lengyel király, oláh vajda, rác vajda küldte ide a követjét egy kis „külföldi kölcsönért". Hála istennek, volt miből hitelezni. Országgyűlések, pénzügyi tanácsok nem lábatlankodtak a királynak s az úgynevezett szabad sajtót se pakkolta még ki az ördög a tarisznyájából. Ha a királynak pénz kellett, egyszerűen előfüttyentette az íródeákját és diktált neki egy „fizetési meghagyást". — Budai polgárok! Ha holnap estig százezer aranyat be nem fizettek a kincstáramba, holnap után mindnyájotoknak leüttetem a fejét. Jó reggelt budai polgárok! Az a furcsa most már, hogy a destruktív történetírók Mátyásra azt mondják, hogy a legnagyobb magyar király-volt. De hisz akkor mit acsarkodnak a destruktivok Ulain Ferencre és társaira, akik a Mátyás-tradiciók közül ezt az egyet bizonyosan felújították volna? Mindössze a budai polgárok