Szeged, 1923. november (4. évfolyam, 249-273. szám)

1923-11-23 / 267. szám

Szeged, 1928 november 23. SZEGED Ulain mentelmi jogának felfüggesztését javasolják. (4 Szeged budapesti tudósítójától.) A mentelmi bizottság csütörtökön délután újból összeült az Ulain-ügyben. Kimondták, hogy a bizottság tagjai az értekezletről senkinek felvilágosítást nem adhatnak. Majd hosszabb vita után meghozták a határozatot, amely szerint javasolják a nemzetgyűlésnek, hogy Ulain mentelmi jogát függessze fel is fogvatartásának megszüntetésire alkalmas okot ne állapítson meg, mivel ilyen okot a bizottság nem talált, a határozat ellen Eckhardt véleményt jelentett be. Tibor kisebbségi Apponyi az Ulain-ügyről. A Chicago Tribüné munkatársa Apponyi Albert gróftól nyilatkozatot kért, mikor átutazóban Párisban tartózkodott. Apponyi nem hiszi, hogy Ulain kísérlete megakadályozza az újjáépítés szerveit. A szélsőséges nacionalista pártnak ugyanis nincs eléggé befolyásos embere ahhoz, hogy komoly veszedelmet jelentsen. MMMMMMMMMMMMMMMMMMWMMMMMM^^ Robinson szigetének váratlan vendégei. (A Szeged tudósítójától.) Móra Ferenc, a szegedi muzeurn igazgatója a Világ vasárnapi számában nyilt levelet irt Reynold szenátorhoz, aki néhány nappal ezelőtt Szegeden járt, az egyetem aulájában előadást tartott a magyarság kultúrájáról és meglátogatta a szegedi kultúrpalotát is. Az ott talált kulturkincsek, a százhuszezerkötetes könyvtár, a fölbecsillhetetlen értékű régiséggyüjtemeny csodálkozással töltötték el Franciaország Szegedre tévedt fiát, aki talán — amikor a trianoni szerződés előadói tisztét töltötte be — annyit tudott csak erről az országról, hogy itt nyereg alatt puhítják a hust, lótejet isznak és kacagányban járnak a bennszülöttek. Közel két óráig gyönyörködött Reynold szenátor a szegedi kultúrpalota gazdagságában, — alig tudott betelni vele és az minden valószínűség szerint annyira elkápráztatta, hogy a kulturkincsek között nem látta meg a szerényen elbújó szomorúságot. Móra Ferenc erről a szomorúságról irt gyönyörű szép levelet Reynold szenátorhoz, aki már elhagyta a csonka ország határait, de ezt a levelet bizonyára megkapja. Elmondja benne, hogy a szemkápráztató kulturkincsek a mostoha körülmények miatt elindultak a pusztulás utján és hiábavaló minden erőfeszítés, lassan, de biztosan haladnak rajta. Elmondja Móra Ferenc Reynold szenátornak, hogy milyen élet-halál harcokat vív egy-egy régiség, egy-egy uj könyv megszerzéseért a világ legnagyobb hatalmasságával, í pénzzel, amely olyan nagyon szilken adódik a manapság csonka Magyarországon annyira sínylődő kultura gyámolitására. Nem akart Móra Ferenc ünneprontó lenni, azért nem mondta el ezeket Ucynoid szenátornak akkor, amikor a szegedi kultúrpalotában elbeszélgetett vele. De most, hogy a határokat átlépte már, utána küldi az el nem mondott, a visszatartott szavakat. A levélnek, amely talán még el sem jutott a cimzett kezeihez, váratlan hatása támadt a csonka határok között is, pedig -Móra Ferenc nem ide adresszálta. És ez a váratlan hatás nagyon megnyugtató. Olyan bizalomféle érzéseket támaszt azokban, akik tul a köznapok zűrzavarán, a politikus torkok harsogásán, az üzletes tülekedéseken nagy titokban mernek törődni még a magyar kultura bizonytalan jövendőjével. Elmondjuk szép sorjában, hogy történt. A szegedi kultúrpalotában szerdától kezdve megváltozott az ügyrend. Az igazgatói iroda ajtaján újonnan rajzolt figyelmeztető cédula díszeleg, amely figyelmezteti a kopogtatókat, hogy az igazgató csak tizenkét óra és egy óra között fogad magánfeleket. Móra Ferenc nem szívesen engedte meg ennek a riogató cédulának a kiragasztását, de a muzeum személyzete addig bizonyítgatta az ui rendszabály szükségességét, amíg nehéz szívvel bár, de hozzájárult. A muzeum igazgatója ugyanis közprédája mindenkinek, akiben feltámad valamilyen kulturális kiváncsiskodás. Hivatalában ezelőtt egymásnak adták a kilincset a látogatók, egyik a nemességét kereste Móra Ferencen, a másik a szőnyegszövés titkai iránt érdeklődött, a harmadik a Siriusnak a Főidtől való távolságára volt kíváncsi, a századik pedig tanácsot kért lábfagyás ellen. Pedig az igazgatónak van dolga elég. Az elintézésre váró akták lassankint halommá nőnek, ha nem jut hozzájuk az ember. Ezért kellett a rendszerváltoztatás, amely szerdán már életbe is lépett. Móra Ferenc ugyan így sem dolgozhatott, minden percben kopogtatás hallatszott ajtaján, a zenének ez a fajtája pedig a legkellemetlenebb gondolatriasztó. Nagy volt azonban az elhatározása, egvszer sem nyitott ajtót, pedig szörnyen kíváncsi volt, kiféle lehet a látogató és mit akarhat. Tizenegy óra felé dolga akadt a folyosó másik oldalán levő teremben, amikor kilépett a szobájából, látja, hogy valaki erősen tusakodik a ruhatáros asszonnyal. — Az igazgató úrhoz nem lehet kérem bemenni, csak tizenkét óra után — mondja az asszony. — De kérem szépen, — erősködik a látogató, — nagyon fontos ügyben kell beszélnem vele, csak egy pillanaüg tart az egész. Erre már Móra Ferenc is odalépett és mégis csak beinvitálta a látogatót az irodába. A látogató bemutatkozott. Békésmegye egyik kis községének a jegyzője, de nagyon megkérte, hogy a névét ne hozzák nyilvánosságra. Elmondotta, hogy olvasta Móra Ferenc Reynold szenátorhoz intézett nyilt levelét. — Nagyon szép volt és nagyon igaz volt. Megmutattam a feleségemnek is, ő 'is elolvasta. Sokáig beszélgettünk a szegedi kultúrpalotáról. A feleségem addig erősködött, amig én is beláttam, hogy valami csekélységgel — szegény ember vagyok, uram, sokat nem adhatok — nekünk is hozzá kell járulnunk a kultúrpalota megmentéséhez. Móra Ferenc szabadkozott ugyan, de nem nagyon erősen, mert hát minden felajánlott fillérnek száz helye van a kultúrpalotában és felajánlotta a békésmegyei jegyzőnek, hogy lépjen be a muzeumbarátok közé évi ötezer korona tagsági dijjal. — Nem akarok én kérem nyilvánosan szerepelni — mentegetőzött a látogató —, húszezer koronát hoztam, többet nem adhatok, ennyit kötelességem adni. Az egy pillanatig tartó látogatás természetesen egy kerek óráig tartott. Megtudta Móra Ferenc, hogy látogatója olyan családból származik, amelynél tradíció az irodalom. Nagybátyja a Tudományos Akadémia egyik neves tagja volt . . . Alig távozott el később a békésmegyei kisközség jegyzője, levelet hoztak Móra Ferencnek. A levél igy szólt: „Olvasva a Világ folyó hó 21-én megjelent számában az ön Robinkon cikkét, ennek benyomása alatt van szerenesém ezennel felajánlani a szegedi kenderfonógyár részéről egymillió koronát, kisbábi Strasser Richárd és dr. Strasser Elemér urak részétől egyenkint kétszázötvenezer koronát, összesen egymillióötszázezer koronát az ön által vezetett szegedi kulturintézet céljaira az ön korlátlan rendelkezése szerint. Maradok teljes tisztelettel stb." Ez is egy dokumentum. Van még több is. Az egyik szegedi könyvesbolt a napokban beküldött egy olyan könyvet, amely könyvárusi forgalomban nem kapható, de minden nagyobb könyytárban nélkülözhetetlen. A cime „Die Trachten der Völker", a szerzője Albert Kretschmer, az ára százötvenezer korona. — Meg keli valahogy venni, gondoltam — mondja Alóra Ferenc —, de hát pénz nem igen akad rá a háznál. Az a hatszázezer korona, amit legutóbb kaptunk a várostól, nagyon megfogyatkozott már, hiszen annyi minden van venni való és olyan nagy mindennek az ára. Van azonban egy jó emberem, Varga Mihály, aki a Szeged múltkori cikkének hatása alatt százhatvanezer koronát küldött, hogy megvehessem a könyvtár számára a hiányzó szőnyegkönyveket és megígérte, hogy ha bármire lesz szükségem, csak forduljak hozzá. Nem akartam tőle kérni az egészet, hát sebtiben fölfektettem egy gyüjtőivet és elküldtem hozzá, hogy kezdje meg ő az adakozást. Varga Mihály azonban visszaküldte az ivet, de mellékelt hozzá százötvenezer koronát és azt az üzenetet, hogy a gyüjtőivet majd akkor használjam fel, ha valami nagyobb dologról lesz szó. Így megvehettem a könyvet. Szeretettel simogatta meg a megvásárolt ritkaságot. — Vannak még jó emberek a világon. Robinson szigetére tehát váratlan vendégek érkeztek. * A pénzügyi bizottság csütörtökön tárgyalta le a számvevőség jövő évi költségvetéstervezetének kiadási részét. A milliárdos tételek között szégyenkezve húzódott meg az az egymilliókoronás tétel, amelyet a Somogyi-könyvtár jövő évi gyarapítására szántak. Annak idején, amikor elkészült a számvevőség tervezete, tűztünk néhány szót ehhez a visszájára fordított bőkezűséghez. Megírtuk, hogy a beállított egymillió koronáért legfeljebb seár könyvet vásárolhat a könyvtár és ha eddig is évente csak ennyit vásárolhatott volna, éppen ezekétszáz évig tartott volna a százhúszezer kötet összegyűjtése. Egymillió koronából száz könyv ára tulajdonképen nem is telik ki, de hát a kulturális kérdéseket úgyis optimista számítások alapján intézgetik erre mifelénk. A pénzügyi bizottság tagjai szintén elolvasták Móra Ferenc vasárnapi írását, valószínűleg valamennyien,, mert a kultúrpalota költségvetésének tárgyalásánál utaltak is rá. - Nekem az a véleményem róla — mondott* a polgármester —, hogy egy mondat hiányzik a cikk végéről. Azt elfelejtette odaírni Móra F-erenc, hogy „sírok, sirok, mint Poe hollója az athéni akropolis tetején, aki, mikor megkérdezték tőle, hogy miért sir, azt válaszolta, hogy azért, mert nincs mit siratnom . . ." A pénzügyi bizottság azért mégis fölemelte az egymillió koronát öt millióra. Magyar László. A pénzügyi bizottság letárgyalta a város költségvetését. (A Szeged tudósítójától.) A pénzügyi bizottság csütörtökön délután folytatta a város jövő évi költségvetésének tárgyalását, lényegesen nagyobb érdeklődés mellett, mint ahogyan megkezdte. A csütörtöki ülésen már nyo'c bizottsági tag vett részt. A költségvetés bevételi tételeit szerdán tárgyalta a bizottság, csütörtökre igy már csak a kiadási tételek maradtak. Az ülés megnyitása után a főszámvevő bejelentette, hogy a pénzügyi bizottság módosításai következtében a tervezetben 11 milliárdra beállított bevétel egymilliárd-ötvennégymillió koronával emelkedett. Ezután megkezdte a kiadási tételek részletes ismertetését. Az első nagyobb vita a közkertek költségvetése körül támadt. A számvevőség ugyanis a sétányok és a fasorok munkáltatása cimén csak tizenkilencmillió korouát állított be a közköltségvetésbe. A főszámvevő elmondotta, bogy a városi főkertész erre a célra csak kilencmilliót kért, de a számvevőség tízmillióval megtoldotta a főkertész kívánságát. A bizottság több felszólalás után még tízmilliót adott ehhez a tételhez és a sétányok utainak kavicsolására előírt kétmilliót is tízmillióra emelte fel. A kövezisi alapra beállított nyolcvanhárommilliót szintén kevésnek találta a bizottság és ötszázmillióra emelte fel, de ebbe beleszámitiák annak a néhány száz vagon kőanyagnak az árát, amit ebben az évben vásárolt a város, de a jövő évi kövezési program terhére. A legsúlyosabb kiadási tételek természetesen a költségvetés közigazgatási és adókezelési rovatában találtutók. A városi borital és husfogyaixlásí adó kezelése izázhetvenrailiióba, a kövezetvám kezelése százhuszonhétmillióba, az állami és községi adók kezelése száztizmillióba, a forgalmi adó kezelése százharminchárommillióba kerül. A közigazgatási hivatal személyzetének illetményei egymilliárdot, a szolgák bére kétszázmilliót, a fűtés, világítás százötmilliót emésztenek fel. A számóriások mellett szinte eltörpülnek azok a szerény számok, amelyek a város kultura iránti áldozatkészségének a fokát jelzik. A Somogyi-könyvtár és a muzeum összes személyi és dologi kiadásainak fedezésére, valamint a könyvtár és a muzeum gyűjteményeinek gyarapítására huszonegymillió szerepel a költségvetés tervezetében. A bizottság azonban négymillió koronával megtoldotta ezt az összeget. Jóval kevesebb ugyan, mint amennyit váriunk, de a decemberi közgyűlés remélhetőleg néhány millióval kipótolja majd. A városi zeneiskola hatvanmillióra tervecett költségvetését négymillióval emelte fel a bizottság, még pedig egy M] zongora beszerzése céljából. A költségvetés egészségügyi részét is tul szegényesen állította össze a számvevőség. Dr. Wolt Ferenc felszólalására azonban a pénzügyi bizottság néhány millió koronával felemelte a beállított összegeket. Az utcai világítás kérdése azonban megfeneklett. A költségvetési tervezetben erre a célra alig százhétmillió korona szerepelt. A bizottság Wimmer Fülöp indítványára százötvenmillió koronára felemelte ugyan ezt az összegei, de azt nem vette észre senki, hogy a most fölgyúl-