Szeged, 1923. november (4. évfolyam, 249-273. szám)

1923-11-22 / 266. szám

SZEGED Szeged, 1928 november 22, Seypel beszéde az osztrák parlamentben. Bécsből jelenük: A nemzetgyűlés mai ülésén Seypel szövetségi kancellár koimánynyilatkozatot tett, amelyben megállapította, hogy a genfi egyezmények alapján megindított szanálás következtében az ország szabadsága ma nagyobb, mint amekkora egy évvel ezelőtt volt. és szerencsésebbek voltak, mint Ausztria, közben azonban nagyobb Ínségbe jutottak, ugyanezt az utat igyekeznek követni, mint amelyen Ausztria haladt. Kívánjuk azoknak, akiket az a sors, amelyet azóta átéltünk, nem riaszt el, hanem vonz, hogy sikert érjenek el annyival is Ma más államok, amelyek akkor biztosabbak | inkább, mert hozzánk közel állanak, Ántántjegyzék készül a német trónörökös visszatérése ügyében. Párisból jelentik: A nagykövetek konferenciájának elhatározásáról a külügyminisztériumban azt a jelentést adták, hogy a britt kormány hétfőn megkezdi a diplomáciai eszmecserét a bizottság tagjaival. Alapos a remény, hogy közös elhatározással fogják megszerkeszteni a német kormányhoz intézendő jegyzéket, a volt trónörökös visszatérése és a szövetségeseket ellenőrző bizottság tárgyában. Rupert trónörökös a pfalziakhoz. Ruperí bajor trónörökös az Akademische Stimmes cimü lapban felhívást iniézet! a pfalziakhoz, amelyben a következőket mondj*: — A ránk kényszeritett és a tett ígéretekkel ellenkező békeszerződésből nyilvánvaló, hogy a franciák a háború érteimi szerzőit nemcsak a rémet birodalomban, hanem általában a német népben akarják látni. Reméljük a jobb időket. A pfalzi, rajnai és ruhrvidéki testvéreinknek pedig szivből jövő hálát küldünk. Kerestetik az Igazság! Önkénytelenül is bizonyos respektust érzünk és legtöbbször ünnepies színezetet nyer a hangunk, amikor adott alkalmakkor az Igazságról szólunk.. Igazságról — nagy I-vel és ponttal utána. És ez természetes is. Hiszen a tudósok, a filozófok és művészek, tehát az emberiség elitje, már régtől fogva oltárt emelt e fogalomnak. Minden, ami szeplőtlen, szép és örök, benne kristályosodik ki a legcsodálatosabb tökéletességben. Az Igazság szerelmesének, vagy fanatikus rajongójának lenni, mindig dicsőség volt. Bár vérrel, könnyel és nemes értékek feláldozásával van kikövezve az ut, amely hozzá vezet, mégis tetszetős és csábító tud lenni. KJ merészelné azt feltételezni, hogy az Igazságnak el'enségei is lehessenek? Aligha akad oiyan, aki nyugodt lelkiismerettel és legfőképpen nyilt sisakrostéllyal szembe merne szállni vele. — Ugy-e bár, milyen széper, Is hangzik ez? Hiszen minden igaz amber lelke mélyén van egy rejtett hur, amely az Igazság himnuszára rezonál és mégiar — a gyűlölet, a bün és hazugság vad bajrfftanáliája orgiát ül és nincs senki, aki vétói kiáltson. Bizony, bizony mondom néktek: Igazság oltára veszedelmesen inog és jaj azoknak, akiket majd romjsi alá lemet. A városok vásári zsivajában, az éhség kísérteties RTiászkjával az arcokon, vagy a pénz utáni so /vár vággyal a szemekben, megállás nélkül törtet a kíméletlen hajsza. Az erősebb könyörtelenül keresztültipor a gyengén, testvér, barát vagy rokon legyen is az. Hazug a mámor, mellyel narkotizálják magukat és keFidőzik a jövő ijesztő rémét. Hazug a szép asszonyok mosolya, hazug az élet hamvas pírja a nők ajkán: rouge az — festék, máz, álarc. Ma már ott tartunk, hogy a fekete fehér és a fehér fekete — ahogy éppen méltóztatik annak, akié a hatalom és a pénz. Amikor mindez, mindenben és mindenütt bántóan éles kontúrokkal kirajzolódik — ösztönszerűen vágyunk egy nyugodt oázis után, melyen megpihenhetünk. Hová, merre? Ekkor jutott eszünkbe a falu, a csend és egyszerűség ié e. A fatornyu templom, a zöldzsalugateres fehér házikók a bennük meghúzódó gondtalan emberekkel — szóval a tejjel-mézzel teli Kánaán ... A novemberi nap szokatlan melegen tűzött az esőáztatta tájra, amikor el ndultunk a kövezett országúton. Valósággal megkönnyebbültünk, hogy borotvált ábrázatunkról papnak nézett, de ez elvégre egyre megy. Éppen meg akartuk dicsérni az illemtudó nebulót, amikor őkelme az istenes köszöntés folytatásaképen éktelen istenkáromlással lepett meg bennünket. Ejnye, ejnye, kis haszontalanja, igy rácáfol a jóvéletnényünkre! Ezt már még se lehet szó nélkül lürni. Megfedjük érle. — Mi köze hozzá? — vágja hetykén a szemünkbe a jövő reménysége. Vagy úgy? Hát igy is lehetséges? Kissé lelohadt a lelkesedésünk, de azzal vigasztaltuk magu kat, hogy az i'yen eset csakis szórványos tüuet lehel. Haladtunk tovább be a községbe. Most meg a feneketlen sár juttatta eszünke, hogy nem aszfalton járunk. Sebaj, elvégre nem a külszín, hanem a belső érték a fontos — alkudoztunk magunkkal. A főutca egy házelőtti padján öreg házaspár sütkérezett a napon. Tisztességgel viszonozták köszöntésünket. Beszédbe ereszkedtünk velük. Eleinte ugyan bizalmatlanul válaszolgattak kérdéseinkre, de végre is megállapíthatták, hogy mentesek vagyunk holmi hamisságtól és kezdenek megbarátkozni velünk. Miután az elviselhetetlen drágaságot és a terméslehetőségeket letárgyaltuk, érdeklődni kezdtünk a helyi viszonyok felől. Ott még bizonyára megbecsülik a nadrágos embert, a naaguk vezetőit legalább, ha a városi urakat nem is. Feltesszük a kérdést, de az öreg nem igen akaródzik rá válaszolni. Él a gyanúperrel éi azért megfonloltan, húzódozva felel: — Hát kérőm ... Nem mondom... velők is megvónánk valahogy. — Mégis, firtatjuk, szerelik a községi urakat ? — Löhetségös. Ámbár hogyan szeressük münk üket, amikor maguk is annyifelé húznak, ahányan vannak. Jobbnak találjuk nem firtatni tovább a dolgot. Közben megjön a szavuk és csak ugy dül a panasz belőlük. Megtudjuk, hogy a lakosság többségének itt is a földné.kühség a legsajgóbb sebe. Leginkább azt fájlalják, hogy néhány éve lett volna alkalom földhöz jutni, de egyrészt a nincsetlenség, másrészt az adott helyzet megakadályozta őket benne. Ok persze a btrót, jegyzőt okolják, Jogosan vagy jogtalanul, nem törődik a nép. Megvigasztaljuk a haragvókat, hogy majd azzal mikor a frissen szántott föld szagát éreztük. Az j földreform kapcsán rajtuk is segítenek. Nem AnHnlt <«At».í 1-.. . ... . .. « • i- L .. rn»lrilí hnoru égbolt áttetsző kéksége összeölelkezett a mező zöldjével és a közeli falu békés látképe csakhamar elfeledtették velünk a lármás Babylont. ilyen miliőben nem is lehetnek az emberek rosszak — gondoltuk — és irigyeltük az előttünk ballagó falusiak nyugalmát. Ábrándezásunkoan harsány gyerekhang zavart meg: - Dicsértessék a Jézus Krisztusi Ugy nyolc év körüli lehetett a gyerkőc, aki i yenképen adta meg az uri személyünket megillető tiszteletet Ez már teszi. Látszik, hogy vallásos emberek laknak errefelé. Lehet ugyan, igen bíznak benne. Megmagyarázzuk nekik, hogy a község vezetőségének bizonyára gondja lesz rájuk, hiszen azok vannak hivatva a nép érdekeit képviselni. — Inkább a magukét képviselik — dírmögi 3z egyik. — Ahun a buza esete is, amit mögöttek az egerek — teszi hozzá egy másik. — Pedig nem is egy mázsa volt, se kettő. Nono — ha ez igaz, akkor ugyancsak jóétvágyu egerek lehetnek errefelé. — Hogy, mint történt ez? — kíváncsiskodunk. — Hát az ugy volt — kezdi készséggel az illető — hogy a községházán volt a buza, azt sokáig nem sdták ki a gazdájának. Egyszer csak jön az irás, hogy ki kék adni. De buza az nem tanálódott egy szöm se. Mögötték az egerek. — Igaz, — erősiti az egyik most jött öregember és közben hamiskásan hunyorít — igy vót a I A búzát mögötte az egér, aki a huncutságot jött kitudni, mögötte a biróné ízes főztjét, az egészet penig mögötte a fene. Azzal nyugtatjuk meg magunkat, hogy ez bizonyára csak tréfa és nem kutatjuk tovább az esetet. — Igy van ez kérőm, ha asszony népségek dirigálják a község szekere rúdját — világosítanak fel. Hát már itt is? Ugylátszik falun se gyöngy már az élet. De legalább az emberek erkölcsösek —, vigasztalnánk magunkat. Hát ugy nagy általánosan nincs is hiba e téren, csupán • a vadházasságok rontják a harmóniát. No de í azért van a községnek lelkiatyja, hogy révbe vezesse őket. Csupán ugy mellékesen érdeklődtünk aziránt, hogy mégis*mi lehet ennek az oka? — Hát a tisztelendő ur nem pirit rá az ilyenekre? — kérdeztük. — Nem — volt a kurta felelet. — Mért nem? — lettünk erre figyelmessé. — Mer egyszer megtette, de megfeleltek nekie. Ez is jobb, ha ennyiben marad. De azért mégse akartunk belenyugodni abba, hogy ez egyszerű embereket is megmételyezte már a város, Elhatároztuk, hogy majd a jegyzőt interjuvoljuk meg: ő bizonyára megmagyarázza a körülményeket. Hiszen valahányszor felsőbb helyről érdeklődnek a falu iránt, ő az avatott mindenkori informátor. Nem volt szerencsénk. A hivatalos helység ajtaját zárva találtuk. Igaz, hogy már késő délután volt. Megkérdeztünk egy, a folyosón álldogáló magyart: — Nincs itt a jegyző ur? Ugy nézett ránk, mintha oktalanságot kérdeztünk volna. Végre rászánja magát: — Itt van a'. — Talán van valaki nála? — Löhetségös — feleli kitérőleg. — Nem tudja, kicsoda? — Tudom én: a nagysága. — A felesége? — Nem a': az irnokné nagysága. — De hiszen be van zárva I — kételkedünk. — A' be. Belülről penig. — Nem lehetne bemenni hozzá? — Nem — jelenti ki erre röviden és kétértelműén mosolyog a bajusza alatt. Szó nélkül odébbállunk erre és eszünkbe jut az a megjegyzés, amit az asszonynépségről és a község szekere rudjáról mondtak. Hazafelé menet vettük csak észre, hogy az egyik sarkon, ahol azelőtt boltos volt, uj ház épült. De hová lett a bolt? Érdeklődésünkre megtudjuk, hogy szép csendesen leszedték a feje fölül a tetőt. Persze nem a boltos kívánságára. A házigazda egyszerűen kiszorította az utcára. Hogy aztán mi lett a bolttal és a tulajdonosával, az nem fontos. Hiszen a hatalmas szövetkezetnek van fiókja a községben, amaz meg azok közé tartozik, akik szombaton tartják a vasárnapot. Még ez is? Ugylátszik nagyon közel van ide a város! Ezek után elhatároztuk, hogy nem keresünk fel több falut és megfogadjuk az irás szavait: „Faragolt képet ne csinálj magadnak, hogy azt imádjad I" Itt nincs már segítség. Bele kell nyugodni a változhatatlanba: bizony, fekete a fehér városban falun egyaránt. —ad. Bim Simon és családja mélységes fájdalommal tudatják, hogy szeretett gyermekük Biró Erzsébet e hő 20-án este 7 órakor hosszas betegség után elhunyt. Temetése e hó 22-én, csütörtökön délután fél 3 órakor lesz a Szent István-tér 6. szám alatti gyászházból. Ne vegyen Írógépet Wirth és Üveges ftölSzt-G™-tér5Telefon 3-45.