Szeged, 1923. október (4. évfolyam, 223-248. szám)
1923-10-06 / 227. szám
Szeged, 1923 október 10. SZEGED KÖNYVEK Bo'út Bíla versei. Borús Béla eey fiatal szegedi hírlapírónak Brauswetter Bélának az irói pszeudonimja, aki a feltörekvő fiatal szegedi Írógárdának szimpatikus tagji. Alig husz éves még s nem csoda, hogy csak három i'-es az a csinos kiállítású vcsköteke, amelybe Korai bánat cim alatt gyűjtötte össze eddig irt s folyóiratokban részben már megjelent költeményeit, amelyek érdekes vívódásai egy önmagát kereső fiatal léleknek és kialakuló irói egyéniségnek. A kőtelkéhez Móra Ferenc irt előszót, amely igy végződik : „Az olvasónak azt mondom, egy fiatal költő indul itt valahova és keres valamit, szerető érdeklődéssel kell utána nézni, mig megtalálja magamagát. A szerzőnek pedig azt mondom : Te fiatal köliő, minden megtalálható a verseidben, csillag, virág, tenger, holdsugár, ha'álvágy, minden, ami fiatal költőhöz illik, csak az élet rántás-ize hiányzik még be'őlük. De hát ennek nem te vagy az oka, mert az rendesen csak akker jön meg, mikor már a csillagok és virágok elfogynak." „HA-HA" CIPŐÁRUHÁZ SZEGED, Kelemen-utca 12. Mleldtt clpőszfikségletét beszerzi, kérjük áras kirakatainkat megtekinteni. Cpiitet a következő aratta M®: Női posztócipő bőrboritással 56.000 K Női box, magas füzőscipő . 60.000 n Női chewro füzőscipő lack nnrj caplival, francia forma . . /U.UUU n Női Goodyear lack fűzős- 000 cipő 35—37 nagyságban . ÖU.UUU „ Női shymmi cipő, alacsony 000 füzőscipő . 70.000 K Vidékre csakis a pénz előzetes beküldése mellett szállítunk. 823 Meg nem felelés esetén a C3 pénzt visszaadjuk. C3 VftCZ? MARISKA 771 kötődéjében leggyorsabban készül a fejelés I Kész harisnyák raktáron. — Szemfelszedés elvállaltatik. Feketesas-utca 17. sz., emelet. Pérfzfár>582. B^VárOSj MOZÍ Október hó 6. és 7-én, szombaton és vasárnap nnciSTe-vel a főszerepben: Maciste mézeshetei Vig kalandorjáték 7 felvonásban. Azonkívül: Tom és a medvebocs Amerikai burleszk 2 felvonásban. — Egyidejűleg: Autóbetyár KiffiS Előadások kezdete: ggg^ S l fiK Petykó Károly divatszücsiizlete Kelemen-utca 7. (Endrényi könyvkereskedés mellett) elvállal mindennemű szőrmejavitást és átalakítást. 999 Ne fektesse vagyonát aranyba kamatozatlanul, mikor jegyezhet 8 %-kal kamatozó dol lá rk öl csön-kötvényt. Befizetés a Devizaközpont hivatalos árfolyamán történik. Kamat félévenkint effektív dollárban fizetve. A kötvények 50 dollár névértéktől felfelé jegyezhetők a Szegedi Ké/miivesbanfenál. Az építkezési törvény végrehajtása, öl hét mult el azóla, hogy a nemzetgyűlés az építkezésről szóló törvényjavafiatot megszavazta. Tegnap már megalakult az OMKE építkezési bizottsága, amely arra hivatott, hogy eleget tegyen a kereskedelmi vállalkozók részéről az építkezési kötelezettségeknek. Anyagi és egyéb eszközök birtokában teljesen felkészülve várják az érdeteltek az épitkezések megindítását. Magánosok is jelentkeztek az érdekelt vállalatoknál azzal, h >gy maguk is hajlandók az akción belül épitkezest végezni. A munkálatok még nem indultak meg, mert az idő előrehaladásával az időjárás mind nehezebbé teszi a helyzetet. A népjólé'i miniszter már elkészült a végrehajtási utasítással és azt a pénzügyminiszterhez telte át. A pénzügyminisztériumban már bemutatták az erre vonatkozó tervezetet Kállay pénzügyminiszternek, ugy hogy a kész végrehajtási u ásítás ez idő szerint a pénzügyminiszter eőtt fekszik. Dollárba valorizált kamatbetétek. A budapesti pénzpiac egyik legnagyobb eseménye a Magyar Lovaregylet uj versenypályájának felépítésére kibocsátolt 385,000 dolláros kölcsön, melyei 50 dolláros kötvények alakjában bocsátanak a közönség rendelkezésére. 1914 óta ez az elsö tökeelhelyezés, mely nem csak a befizetett tőkéket valorizálja, hanem a közönségnek módot nyújt arra is, hogy vagyonát valorizáció mellett még kamatoztatni is tudja. A kötvények nyolc százalékkal kamatoznak effektív dollárban és a kamatokat félévenkint kapja kézhez a tulajdonos. A kölcsönt ötvények befizetése a Devizaközpont hivatalos árfolyamán öriénik, mig a félévenkint fizetendő kamatot effektív dollárban fizetik ki. A kötvények törlesztésére és kamatoztatására a földmivelésügyi miniszter rendelete alapján a totalizatőr jövede!em nécy százaléka szolgál, de a Loviregvlet ezen felül még a kölcsönt házaira és 1200 fiold földjére is betábláztatja. Mint értesülünk, a kötvényeket a budapesti tőzsdén is bevezetik és igy a .tulajdonosoknak alkalmuk nyílik a nekik konveniáló dollár árfolyam melett kötvényeiket ismét magyír koronára kicserélni. A kötvények 50 dolláros címletektől felfelé jegyezhetők a Szegedi Kézmüvesbankndl. Rendelet a borról. A MTI. jelenti: A földművelésügyi miniszter a belügyi, kereskedelemügyi és-pénzügyi miniszterrel egyetértve rendeletet adott ki a m. kir. minisztérium által az 1923 évi szüretelésből származó must és bor előállításának és kezelésének szabályozása tárgyában kibocsátott rendelet végrehajtása iránt. A rendelet megállapítja a must b sűrítésének, ,t besűrített mustnak, szárított szőlőnek, must és bor javilás/r , c ef egeborkészitésre, valamint ipari feldolgozás céljára való fe használásának módozatait és feltételeit, úgyszintén a mustjivitási engedélyek elnyerésére vonatkozó szabályokat. A rendelet szövegét a Budapesti Közlöny október 6 án megjelenő száma közli. Erdélyi cégektől jogtalanul elkobzott vatutak. Erdély kereskedelmére nézve rendkívül nagy jelentőségű döntést hozott az aradi törvényszék. Eddig kihágásoknak minősítették, ha valaki valamely erdélyi váro3 területéről bármennnyi idegen valu át kivitt és sok esetben nagy értékű idegen valutát koboztak el. Több kereskedő emiatt pert indított a kincstár ellen a lefoglalt valutákért. Az elsö tárgyaláson a Gonda és Tössel cég 120,000 francia frank követelését tárgyalták. Minthogy a pénzügyminiszter arra az álláspontra helyezkedett, hogy a régi .királyságbeli törvények szerint az ország területén belül lehet kereskedni. A biróság az összeg elkobzását jogtalannak mondotta ki és a tulajdonosnak ítélte a lefoglalt valutát. A pénzügyminiszter az aradi pénzügyigazgatósághoz rendeletet küldött, amelynek értelmében ezentúl hasonlóképen kell eljárni más valutaelkobzási esetekben is. TŐZSDE vétel, eladáTözsdepa pirók Kelen-bank fSSSfg fffi 578 A DavtutcSipoiit árfolyamai. Valuták.-. Osztr. kor. 0.2740-0.2960. Márka 0.00035-0.00065, ítokol 58003624)0, Kor. dinár 2249)-23800. Léva 18830-19930, Lei 9500-10800, Lengyel m, 0.0400 -0.0565, Lir» 890 945, Fr. frank 116J—1231, Belga fr. 970-1025, ST. frank 3450-3670, Angol font 88700 -93100, Dollái 19550 -20650, Holland torint 7600 -8040, Dán korona 3420 -3640 Wéd korona 513 J-5460, Norvég korona 3050—3270, Napoleon 69000. DtnM 1 Bécs 0.2743—0.2960, Berlin 0.00035—0.00065, Príga 58000—624J0, Belgrád 2240G-23800: Szófia 18800—19930, Bukarest 9400-10700, Varsó 0.04000.0565, Milánó 880 -935, Ptris 1150-1216, Brüwel 970 -1025, Zürich 3440 -3660, Liádon 88200 -92600, Newyork 19400—20500, Amsterdam 7600 -8040, Kopenhága 3420-3640, Stockholm 5130 5460, Krisztiánul 3050-3270. Zflrlcbi tőxide. Nyitás: Páris 33.05, London 2549, Newyork 559.25, Milán* 25.05, Hollandia —.—, Berlin 0.000001, Béc* 1.0078*/, Osztrák bélyegzett —. , Szófia 5.45, Prága 16.60, Varsó 0.0009, Lludapest 0.03, Bukarest 2.57'/„ Belgrád 6.45. Értékpapírok 1 Angol-Magyar 112000, Hazai 19000J, Agrárbank , Magyar-Hitel 665u00, Jelzálog Hitelbank 62000, Leszámítoló Bank 94000, Olasz Bank 40500, Osztrák Hitel 142000, Salgó 590000, Rimamurányi 150000, Közúti Vasút 24500, Városi Vasút 4ü030, Déli Vasút 126000, Állam rasut 405000, Anglóbank , Bosnyák Agrár 50000, Iparbank , Földhitelbank 33oooo, Hermes 5oooo, Ingatlanbank 310000, Cseh , ank 40000, Forgalmi Bank 45000, Keresk. Hitel 25000, Központi Jelzálog 11500, Városi Bank 24000, Merkúr 21250, Nemz. Bank és Tak. 45000, Kereskedelmi Bank lo5oooo, Belvárosi Takar. 40000, Lipótvárosi 14000, Egy. Bpest Főv. 25oooo, Kőb. Tak. 26J00, Magyar Alt Tak. I80000, M. Orsz. K. Tak. lóöooo, Pesü Hazai 31ooooo, Első M. Bizt 5800000, Fonciére 525000, Magyar-Francia . Jog 160000, Pannónia 800000, Borsód-Miskolci 140000, Concordia 91000, E. Bp. Qőzm. 209000, Gizella ( 0000, Hung. Gőzm. 115ooo, Királymalom 60000, Viktória 365000, Transdanubia 80000, Back-malom 93000, Beocsini lo75ooo, Borsódi szén 26oooo, Lőrinci ISJOOO, Cement 240000, Északmagyar , Szászvári 380000, Kohó 825000, István 50600, Kőbányai Gőzíégla , Drasche 500000, Magnesit 2500000, Magvar Aszfalt 75000, Magyar Altalános Kőszénbánya 2545000, Kerámia 15oooo, Nagybátonyi 210000, Újlaki 210000, Urikányi 1150000, Athenaeum 3o8ooo, Franklin 1400000, Glóbus 41000, Pallas 5oooo, Révay 145000, Coburg 45ooo, Csáky 440u0, Gazd. Gépgyár 130000, Fegyver 1330000, GanzDanub. 32000000, Ganz-Vili. 2800000, Gép- és Vasút 125000, Gyórffy-Wolf 95000, Hoffher 190000, Kaszab 83000, Kühne 62000, Láng 235000, Lipták 34ooo, Mág 70000, Magy. Acél 220000, Magyar-Belga 18X00, Motorgyár 81000, Ólom 25000, Vegyipar 4oOOO, Vagongyár 90000, Roessemann 60000, Schlick 9oooo, Schuller 7oooo, Teudloff-D. 100000, Wőrner 22ooo, Chaudoir Moooo, Alt. Osztr. Légsz. 710000, Bárdi 32ooo, Baróti 185oo, Bóni 94000, Brassói 41oooo, Chinoin 50000, Danica 105000, Égisz 4000Q, Izzó 450000, Texül 16500, Gyapjumosó 130000, Papíripar 48 ooo, Részvénysör 2o5ooo, Szövő és kőtő 61UOO, Spódium 339000, Temesi szesz 9oooo, Felten ÖJOOOO, Fiumei rizs 15ooooo, Flóra 160000, Fővárosi sör 31500, Goldberger 8600o, Gschwindt 275000, Halkeresk. 28500, Hungária Mütr. 200000, Juta 215000, Kábel , Karton 146000, Gróf Keglevics I9ooo, Keleti 45000, Királyautó 12500, Királysör , Klotild 105000, Kőb. Polg. sör 5ooooo, Ligetszanat, 24530, Cukoripar 3250000, Lámpa 220000, Auer 33oooo, M. Kender 150000, Őstermelő 229000, Ruggyanta 115000, Részv. Szalámi 25000, Vasúti forgalmi 190000, Marosv. Petr. 12oooo, Óceán 69000, Olajipar , Phöbus 52000, Püspöki 25000, Schwartzer , Szikra , Stummer , Telefon , Temesi sör 100000, Pannónia , Tőrök 46ooo, Turul , Pamut 2<>5000, Unió szinház 20000, Vm. mezőgazd. 12000, Vasm. VilL 50000, Vili. Pezsgő 36J00, Zagyvapálfai 4oooo, Mezőgazd. 1365000, Klein és Fia 13500, Altalános Faip. (Merk) 13500, Fiumei cserző , Egy. Fa 37000, Foreszta , Fornérgyár 32000, Guttmann 700000, Hazai Fa 183000, Kőrösbányai 225oo, Kronberger 19ooo, Lignum Tröst 9oooo, Erdő 12000, Magyar Lloyd 250000, Malomsoky 16500, Nemzeti Fa 24oooo, Neuschl.-Licht. 14500, Ujófa 500000, Orsz. Fa , Rézbányai 205000, Szlavónia 87000, Union des Usine 2150000, Viktória buU 17000, Zabolai 138ooo, Zentai és rosk. 180000, Honi fa 30000, Magyar Amer. fa 42ooo, Adria 525000, Atlantica 73000, Levante 750000, Bur 19000, Miskolci 40000, Trust 124000, Békéscsabai gőz 60000, Szegedi Kender , Diana 11000, Krausz szesz 65000, Kunossy 26000, Nova U800Q, M.-Német 25000, Törökszentmiklós 45000, Cinner Szalámi 13000, MFTR 360000, Interrexim 40000, Mezőh. cuk. 32)000, Lloyd 31500, Dorogi gummi 27ooo, Déli cukor 47oooo, Fábián 24ooo, Bauxid , Első Bud. Gőz . Dunánt. 65ooo, Rex 145oo, Rottm. 3oooo, Magyar Acél , Miskolci villamos , Vander 3oooo, Alt. Gáz , Star-film 4oooo, Alum. , Mérleg 3oooo, Kiessling 35ooc, Lukács I8000, Uj fegyv. , Uniób. 55ooo, Uj Győrffi , Bányatrust 35oooo. A Szegedi Forgalmi Bank értékpapír- és devizamegbizásokat gyorsan és jutányosán teljesít. 254 Irányzat A mai tőzsdén a rendezési napra való tekintettel napok óta tartó lanyha irányzat tovább foly-